Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-05-30 / 22. szám
2 oldal. Mátészalka, 1913. M a X E s Z A L K A májas hó 03. 22. (217) szám. vármegyében szerveznék, minden iparfelü- , gyelö melleit az iparosok számához mért, ! kellő iskolai és gyakorlati tapasztalattal biró iparfeiügyetök láíegalnák a műhelyeket, ellenőriznék a munkaadót, munkást és lanoncot, az ott tapasztaltakhoz mérten mindjárt a helyszínen oktalnák őket a szükséges tudnivalókra, akkor remélhetőleg felkelthetnék bennük azt az érdeklődést saját ügyeik iránt, amelyre annyira- szükségünk van. Ennek az iparfeiügyelőnek helvet keli biztosítani még a városi képviselőtestületek ben, a tanácsban, az ipari és gazdasági bizottságokban, akkor lesz az iparosoknak kellő képviseletük mindenütt, informálódva lesznek mindenről amit tudniuk kell és tudniuk előnyös. Egy ipartestületi tisztviselő. A Hwgyar-lengycl barátság politikai alapja. Gyakran halljuk a jelszót: »Magyar-lengyel barátság« anélkül, hogy eszünkbe jutna, vájjon üres frázis-e ez csak, vagy pedig van-e neki valaini'komo- lyabb alapja ? Feltűnő ez e jelszó már csak azért is, mert itt két, egymástól nagyon elütő származású népfajnnk rokonszenvéről esik említés, feltűnő különösen a mai világban, amidőn a rokon nép- jajok között nagyarányú közeledések s az idegen népfajok közötti gyűlölködések irányítják a mai nagypolitika kormánykerekeit. A nemzeti öntudatra ébredések korát éljük. Manapság még a legkisebb nemzetiség is ébredezni kezd, keresi, kutatta a múltját. Fajára jellemző vonatkozásokat keres, hogy önállóiag mutatkozzék be a világ elő!!. Szemünk előtt folynak 1? a szláv fajok önállósodásra fűző küzdelmei, látjuk, hogy az évszázadokon át a lengyel kultúra alatt fejlődő Citvinek kulturális szempontból függetleníteni akarják magukat; látjuk, hogy fajrokonaink, a finnek is, önálló kultúrát fejlesztenek maguknak, önálló irodalmat teremtettek maguknak* .Nemzeti öntudatra ébredt elsősorban az azelőtt német kultúrát terjesztő cseh, önálló irodalmat, nagy ipart s gazdasági életet teremtvén. Sok hasonló, megfontolással s elmélkedésre érdemes tünetet lehetne még felsorolni. De ezen evolúciók nem folyhatnék le simán. A kis nemzetek és nemzetiségek ezen önállóshási törekvései sok esetben a nagy nemzetek érdekkörebe vágnak, sőt sok esetben túlzásba esvén, közvetlenül sértik a nagy nemzetek érdekeit. A kis nemzetek és nemzetiségek, fóicép ha gyengéknek érzik magukat, hatalmasabb fajrokonokat keresnek, ezekkel támaszt s esetleg segítséget remélvén találni. így jártak el a Balkán államok s a magyar oláhok, úgy a szászok s Így a monarchia szlávja- jnak egy része is Mindezekből kifolyólag sok sok kisebb-nagyobb viszály támad s játszódik le szemünk előtt, (Eklatáns példa rá Montenegró.) Közép- és kelet Európában manapság két nagy népfaj viv egy titkolt nagy küzdelmet. A szláv és a germán. Mindkettő nagy és hatalmas. Á köztük fennálló nagy ellentétek szülőokai visszavezethetők részben a nagy népvándorlások korára. A népvándorlások Európában oly nagy egyensúlyi hibákat támasztottak, hogyezek a nemzetközi viszályok örökös magvát képezik. Azon ábrándok, hogy a nemzetek nyelvhatárok szerint alakuljanak, utópiák lesznek mindig. Ezen egyensúlyi hibákat a nagy nemzetek ugy igyekeznek megszüntetni, hogy magukba olvasztják a nemzetiségeket. Ez részben sikerül akkor, ha u nemzetiségnek nem volt történelmi múltja s nem volt önálló egyéni kultúrája. De manapság már az ilyen beolvasztás ellen is tiltakozni kezdenek a nemzetiségek és — ami talán még rosszabb: az ő hatalmasabb külső fajrokonaik. Ebből ismét sok, nagy viszály támad. Ilyen és hasonló oltok hozták léire a nagy germán-szláv ellentéteket. E kei népfaj közölt egyezer még egy nagy leszámolásra fog sor kerülniA kis szláv nemzetek és nemzetiségek pat- rónusa az orosz. Helyesebben mondva, egy részök hozzá fordult támogatásért, másrészüknek ő tolja fel magát kéretlenül pairónosul. Hogy mi a célja vele? Nem mindig, sőt talán sohasem a nála segélyt és támaszt keresők érdeke. Önérdeke és saját hatalmának növelése vezeti ebben. Ugyanazon célja van velők, amint ami ellen eddig másul, Uit- izulag érdekökben exponálja m"gát: mások helyett ő maga szeretné azokat magához csatolni. Kitűnő ürügy erre a íairokonság. De elsősorban eszköznek akarja felhasználni pártfogoltjajt az ő nagy- ellensége: a germán ellen. Összehozni igyekszik Európa szlávjait, hogy az ö vezénylete alatt egyesülten leverjék a gerjiyíjíí. S eme hatalmas, nagy intrikákkal tetőzött színpad közepén állunk mi, magyarok. S nekünk is vannak érdekeink, amelyek szerepet kívánnak e nagy játékban: Vajion az egykor bekövetkező zűrzavarban, melyik táborhoz fogunk csatlakozni mi? Egyikük se fajrokpnank, de évszázados ellenfelünk mindkettő! A példabeszéd szerint: „inter duos üti games tért ins gaiidet" , jói kellene járnunk. De lássuk, hogy ez a két tábor egységes-e mar? E tekintetben a germán előnyben van. Elsősorban azért, mert kevésbé van szétszórva. A nagy németbirodalom ma a legszámottevőbb nagyhatalom Európában. De Ausztriáról mit mondjunk ? Ma még uralkodó ott a német faj, de már talárt csak látszólag. Jól tudjuk, hogv a szlávok egy része bizony másfelé kacsint már, sőt a németség közel!! is terjed a dinasztia ellenes »alldeutsch« mozgalom. Az „alldeutsch« mozgalom célja pedig hasonló az. említeti orosz törekvésekhez: a germán fajok egyesítése. A másik nagy tábor, a szláv, még sokkal kevésbé van szervezve. Sót teljes egyesülésének nagy akadályai vannak. Ha föltesszük, hogy a germán fajok is bajosan egyesülnek valaha végleg, akkor a szlávoknak ez annáf kevésbé fog sikerülni. Ha minden szláv is odaallt az orosz zászló alá. egy s ez az egy köztük a legszámottevőbb — soha sem fog hozájuk csatlakozni. S ez a háromfelé darabolt lengyel nemzet. Örökké hibát követelt el az orosz, amikor a lengyeleket, a fajrokonail, koncollatta és Szibériában kiuozlatta. Ezen és/más megaláztatások, inig lengyel-vér lesz a földön, elfeledve nem lesznek. Fiz az a soha el nem távolítható nagy akadály. Az orosz ma már megragad minden módot arra, hogy ha közvetve iá, a lengyeleket valahogy megnyerje. Ezt a szerepet pedig a csehek próbálják betölteni; ők próbálnak propogandát csinálni a lengyelek között a nagy szláv eszméknek. Sikerük azonban nincs, mert a lengyelek mindig észreveszik, honnan fuj a széf. Itt még ki kell emelnünk, hogy a lengyel nemzet nem kereshet védelmet a germán tábornál sein, -— ehhez nem csatlakoz* hátik, mert hiszen a porosz nem kevésbé veszedelmes elnyomója neki, mint az orosz, sőt ehhez már a fajhőidé kék .se-m fűzik. Látjuk mindezekből, hogy' rajiunk, magyarokon kiviil még egy másik, bar nem független, de még nagyobb nemzet is áll^amely hozzánk hasonlóan szintén nem csatlakozhatok egyik tábor- h >z sem s ebben látom én a magyar-lgngyej barátság politikai alapját. A nemzetek léte, fennállása örökös küzdelmekhez van köíve. Természeti törvény, hogy küzdelemből áll az elet minden téren. Az örök béke korszaki» sohasem fog bekövetkezni; feléje törekszünk, de elérni sohasem fogjuk^, Nagy filozófus elrijék mondk; . ki ezen igazságot. így tehát el U-. hetünk ra, 1.g, JípgyJja el is.^ csendesül nek a mai háború \ eszedem.ek, a csend csak idéglenes. A béke idejét az ellenfelek kardélesitésse! és harci előkészületekkel töltik. Titkos védelmi szövetségek alakulnak s ebben nem maradhatunk el mi magyarok sem. Ha fel is tesszük azt, hogy a jövő háborúit nem ágyúval, hanem más, a kulluremberhez méltóbb eszközökkel fogják megvívni: szövetségese akkor is lesz a küzdő feleknek. Nekünk magyaroknak a vázolt fejiegetések alapján a lengyel nemzet hell, bogy legyen a szövetségesünk. Mert a lengyel már nem egyszer megmutatta hozzánk való rokonszenvét. Ezer éves történelmünk tanússodrott cigaretta vidám, bizalmas hangulaton teremti tt. Többnyire családjukról beszéltek féktelen, logikátlan dicsekvéssel. Megható volt hallgatni, hogy tniudegyik kü- 6n-külön mennyi szépet, nemest, előkelőt és tör- énetileg is nevezeteset tudott összehordani édesapjáról. Ah, ha Szodomában és Goinorrhában csak Jiét olyan derék apa élt volna, az Isten nagyon sok ként és szurkot spórolt volna meg, Egy S.kribák nevű dijnok (ezt csukták be később sikkasztásért) nagy készültséggel beszélte el, hogy apja mint ezredes küzdötte végig a szabadságharcot és a szolnoki nagy győzelem jóformán az ö csodálatos hidegvérének volt köszönhető. Egy másik apa, fiának elbeszélése szerint, kétszer mentette meg Kossuth Lajos életét. Volt • olyan fiú is, ki könyas szemmel beszélte el, hogy apját, az emigránst, III. Napoleon a becsületrenddel tüntette ki, már nem tudom, micsoda érdemekért. A hanghijfts operaénekes édesapja udvari fogorvos volt Berlinben és mint ilyen abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Vilmos császár- mák két zápfogát húzhatta ki. — A fogót — mondotta a letört trubadúr mint családi ereklyét őrzi édesanyám egy bi- ibp,rszinü; bársonyokban máig is. JLegjobban mulattatott egy Szekér Miska nevű dijnok, ki ezeket mondta az inban elhunyt apjáról : Mi tűrés-tagadás, az én öregem, az Is tén nyugtassa, legénykorában lovasbelyár volt. De mikor megnősült, szolidabb életpályát válaszolt és csendbiztos lett. Ugy bizony, országhirii csendbiz- los! Ö fogta el a többek közölt a híres Sobri Jóskát. Valaki bátortalanul megjegyezte: — Ugy hallottal}!, hogy Sobrit sohasem fogták el. Szekér boszusap nézet a közbeszólóra és kicsinylóen legyintet a kezével. — Az csak olyan beszéd! Nem kell ám minden zagyva beszédet elhinni. Így ment ez estéről estére s én már szinte restelleni, hogy az apám egyszerű vaskereskedő, ki semmi egyeb nevezetes dolgot nem müveit, minthogy a gyermekeit tisztességesen felnevelte. Nekem íj feltűnt, hogy Bezzeg Antal soha egy szóval sem emlékezett meg apjáról. A többieket is nyugtalanította az a komor egyhangúság, melylyeL a dicsekedéseket végig hallgatta. Néha unottan ásított, de egyébként nem reagált semmire. Mintha süket lett volna. Egyszer aztán a ki- érdemlilt operaénekes egyenesen nekitámadt: — Hát te semmit se tudsz az apádról? Bezzeg vállat vont, megragasztotta nyelvével a cigaretiát és a legtermészetesebb hangon válaszolt: — Tudok egyet-mást, de azzal ugyan nem szokás dicsekedni. — Ugyan mi az ? érdeklődött a hangtalan ember. Bezzeg hátradőlt a székében, a falnak támasztotta a fejét és ezeket mondotta: — Az én apáin, ki egyébként nem volt törvényes apám, mint tábori déin szolgált az osztrák hadseregben. A magyarok egyszer rajtacsipték és felakasztották. A társaságban nagy nyugtalanság támadt, valamennyien egyszerre kérdezték: — Felakasztották ? — Természetes — bólintott Bezzeg — egy szemtanú elbeszéléséből tudom, hogy az öregem szépen,udvariasan viselkedett a szomorú alkalommal. Mikor a halálos Ítéletet kihirdették, katonásan szalutált és igy szólt: »Uraim nincs és nem is lehet hifogásoin az Ítélet ellen, mely mindenben megfelel az érvényben álló hadijognak. Adjö!« És biztos léptekkel indult az alá az ecetfa alá a melyre felkötötték . . . Semmi egyebet nem tudok róla. Az apa kimúlásának ez a klasszikusan egysze- vázolása mindenkit megindított. Magam is valahányszor Bezzeg Antal széles, csontos arcára néztem, nem tudtam elfojtani bizonyos megilletődést: Néhány nappal később valami nevezetes akasztásról í»dtak hirt az újságok.
