Mátészalka, 1913 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1913-04-25 / 17. szám
Mátészalka, 1913 április hé 25 V. évf. 17. (212.) • iám. TlRSADAI.il HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — 8 korona* * * Félévre — — — — — — — 4 korona* Negyedévre — — — — — — — 2 korona* Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----- Egy szám ára 20 fillér. -“---SZ ERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : FelelSs szerkesztő : Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. WEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). Távbeszélő-számunk: 13. A HIRDETÉSI DIJAK ELŐRE FIZETENDŐK. Néhány szó Hire ment, hogy egy vidéki lapnak a szerkesztője halt meg a fővárosban, az őrültek házában. Futólag emlékeztek meg róla a lapok, rövid hirben és ezzel bevan fejezve minden földi pályafutása. Az emberek napirendre térnek felette, elfelejtették huszonnégy óra alatt azt is, hogy volt; de a mi kezünkben megremeg a toll, mert eszünkbe jut: ma neked, holnap nekem ... Egy újságíró, aki valóságos forradalmat idézett körében elő. Egy lomha, konzervativizmusáról hírhedt parasztvárosba viszi be a nyugateurópai előrehaladottság műveltségének csiráját; évekig küzd minden, maradiság ellen, szembeszáll az ál-er- kölcsökkej,' a jelszavakig a tudatlansággal, a kezében diadalmasan lobogott fel a kultúra fáklyája. Csakhogy a harc kemény, megörüli a gyönge szervezetű embert, elégeti az idegeit, végtére elhomályosította elméjét: A lipótmezei őrültek házában emésztő öntudatos pillanataiban lelkét. Tipikus ujságiró-sors, tipikus sorsa a magyar kulturáltamnak. Valaki, aki mennél magasabbra emelkedik a tudomány, belátás létráján, annál jobban ragaszkodik magyar voltához. magunkról. Nyugat előrehaladottságának szemlélete nem arra ösztökéli, hogy megvesse a maga fajtáját, hanem munkára serkenti, hogy az ö parasztját, az ő fajtáját is oda állíthassa a modern külföld hasonló szociális élelet élő polgárai mellé. Eszközeij'z élőszó és irás, ott van mindenütt az élet porondján, ahol tehetetleneket kell védelmezni, ahol jogta- tanságról kell lerántani a leplet; a munkásszakszervezetekben és elegáns szaténokban egyforma figyelemmel hallgatják a beszédét. És nem állítja meg őt sem a szidás, sem a dicséret, ö a lázadók, rebellisek, harcoskedvüek azon szektájához tartozik, akik előtt nincs más tekintély, mint T\ tudás, akik hisznek az emberi hivatásban és problémákkal válaszolnak a gyanakvóknak, a kicsinyeskedöknek, akik sok keserű örömet éstüszurást tartogatnak számára s ö mégis biztosan veti meg a lábát abban a környezetben, mely történelmi múltjánál és jelen alkatánál fogva a legtávolabb áll ezektől az irányoktól. Szépség, bűn, mámor, életharc egyaránt problémái; mondhatnók modern apostol, vagy pusztába bolyongó próféta. Tá......................................................... A LEVENDULA BÁRÓ. Az elszegényedett, lezüllött, ügynökösködő Pali báró, a harmadik Levendula, az egyik nagyváradi vendéglőben ült és gondolkozott. Pénzről, szép szeretőkről, lovakról, kutyákról, amelyek most mind föTfámadnak s föltámad velük együtt a levendula színű ruha is. A régi emlékek, a nagyszerű jómód leginkább visszavágjon pumpája, amelylyel még az arisztokratáknál ?• különbnek látszottak. Mondom, Pali báró, a harmadik Levendula gondolkodott, sőt a kinnácsorgó bárőkis asszonyra is gondolt, akit ugyan még soha nem látott, de akart, már tegnap megsürgönyözte a bátyjának, Menyus báróuak. : — Bárónőt imádom, küldj előleget. Minden jó szándéka megvolt, hogy a mennyasszonyával egy kicsit foglalatoskodjék, de ebben a pillanatban megjelent az ajtóban két újabb Levendula, a negyedik és ölödik. Név privat: Qida és Dénes. Qyors csókolózás, ölelkezés, aztán leültek és csak úgy zabáltálc az egyik cigarettát a másik után. Qida modta: — Hallom Pali, hogy házasodd és vissza váltod a mi levendula fiú ruháinkat. Dénes ujjongott: — Bizony undok volt már ez a vigéc sors. Kolozsváron úgy bántak velem, hogy a belükbe szerettem volna taposni. — Jó, jó — intette le őket Pali bártf — ne bántsátok a zsidót. — Persze — csaptak egyszerre a fejükre — hiszan az aranyborjú is zsidó. Aztán nem beszéltek, csak zabállák a cigarettát és néztek ki az ablakon. Közben sürgönyhordó jött és pénzt számolt az asztalra. Szegényes kis pénzt, de kocsit fogadtak és kihajtattak a pályaudvarra. * Bandériummal, négyesfogaton, mozsárdörgés mellett szerettelek volna benneteket fogadni - szavalta Pesten Menyus báró, az eíső Levendula. — Tudod Pali most te rajtad a sor, hogy visszahódítsad a Levendulák nagyságát. És itt mindegyiknek egy percre könnyek gyűltek a szemébe. Hiszen a Levendulák nagy reneszánszának csak tegnap hántolták el az első halottját, Qabi bárót, a második Levendulát. Siratták a halottat, aközben dühre' ingerelte őket az alávaló gazság, hogy egy bolond zsidó fia haldiáidnak a golyóbisa épen egy Levendula bárót U iáit. És mi köze,’mi joga volt ennek a kinnácsor- gó bárókisasszonyhoz ? Qabi, a második Levendula, annak rendje és módja szerint magába bolondította az aranyborjút, az illendőség határai közt megszöktetve Soroksárra s már apai kegyelembe hozta vissza, hogy eljegyezze és feleségül vegye. Aki ennél becsületesebb és tiszteségesebb dolgot látott, hallott, vagy gondolt, az már hazudik. S akkor előbb egy Hozenkronc nevezetű fiskális a pályaudvaron kutyakorbácscsal hadonászik és a bolond jogász beleszur a Qabi szivébe. Azon voli veröfényből lopja a napsugarat s azzal amit szerez, a maga ugarát akarja gazdagítani, holott elkivánkozhaíik a centrumokba, a fővárosba, ahol ismerik értékét és megbecsülik. Neki azonban nem tnegbe- csülíetés kell, hanem munka, uttörés. Egy ellenséges terrénumnak kell képzelni a vidéki társadalom felfogását, ahol lépésről lépésre kell iióditani az uj műveltség, uj irodalom, uj szociális belátás zászlójának, minden talpalatnyi földért meg kell küzdeni azokkal, akik mindent jónak tartanak úgy, ahogy van. Egy gyönge újságíró áll szembe egy világgal, de érezte hivatásának súlyát, van bátorsága harcolni az igazságért. Nagy elhatározás kell hozzá, nagy vállalkozás ez, akad olyan, aki bele is örül, bele pusztul. Súlyos kereszt az igazság, de minekünk, a sajtónak ezt a keresztet kell viselnünk. Az igazságért haragusznak az emberek, az igazságért bosszút is állnak, az igazság a legháládatlanabb. Amikor az igazság harcában elpusztult kartársunk homlokán látjuk a mártir-koszorut, megállunk és körülnézünk . . . Nincsvissz- hang? Már elfelejtették? Ujságiró-sors... — aztán dacosan felvetjük a fejünket, megyünk tovább, megyünk előre, a kultúra és az igazság nevében 1 a címen, hogy ő is szereli a kinnácsorgó báró leányát. Vagy millióit. Ez utóbbit azonban nem lehet csak úgy egy szóra vagy egy golyóbisra kiszolgáltatni. A milliók úgy sem a Gabi-é lettek volna, hanem a poroktól megelevenedett Levenduláké. A Levendulák pénzét pedig senki fia el nem fogja kaparintani. * A családitanács eredménye az lett, hogy mágnap Menyus báró megjelent a kinnácsorgó báró előtt, aki épenséggel nem tudta fölszáritaui a leánya könnyeit. Menyus előkelő, fölényes és kérlelhetetlen volt. Hiszen a Levendulák millióiról volt szó. — Kedves öregem — mondta — nagyon szomorú az eset. Mi elvesztettük legkedvesebb testvérünket, de a Levendulák még minden bajból i kivakaróztak. Erős fajta, ha elhullik is közülök j egy, a többi bosszút áll érte s élünk, uralkodunk tovább. Mi lesz azonban a te leányoddal, a szegény megtört menyasszonynál. Mi nem sajnálHuk téged, de szánjuk őt. És segítünk rajta. A világ úgy sem tud még semmit. De kép volna a szégyen, ha a szökés után hónapokig maradna ba- I jadon fővel. A gaz és gálád fiskálisról természe- I tescn szó sem lehet. Nincs más mód, mint. hogy mi föláldozzuk egyik testvérünket, Palit. Ö fogja elvenni a kisasszonyt, s talán még boldogak is lesznek. .Neked öreg ezt meg kell értened, a kisasszonynak pedig megmagyarázza majd maga Pál‘, akit ime ezennel szerencsés vagyok neked bemutatni. Lapunk mai száma 6 oldal.
