Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-03-22 / 12. szám

2. old. M A T E S Z A L K A 12.! (155) szám. senek. A kapitalisták megtagadják ennek a jogos kívánságnak a teljesítését és egy millió munkás egyértelmű elhatározással leteszi a munkát, hogy pihenő karjával kényszerítse ki magának jogait. A bányászok sztrájkja egyúttal félel­metesen fenséges, megdöbbentő példával bizonyítja azt az igazságot, hogy a munka tartja fönn a társadalmat és meg áll a vi­lág, ha a töke rabszolgái nem dolgoznak és ölbe teszik kérges kezüket. A bányá­szok sztrájkja megakasztotta a vasutakat, megállította a hajókat és a gyárak százai beszüntették az üzemet, a munkások száz­ezrei pedig munka nélkül maradtak. És rendkívül örvendetes jelenség: az utcára dobott munkások zúgolódás nélkül figyelik tovább a bányászok küzdelmét, mert tud­ják, hogy azok győzelme nemcsak a bányá szók győzelme, hanem az egész munkás- osztály diadala lesz. A munkásságnak ezen öntudata, a szolidaritásnak ilyen, minden áldozatokra kész megnyilatkozása szükségszerű fejlődé­sében a szociáldemokrata fölfogásban fog kicsúcsosodni. Eddig csak] a munkásság egyes rétegeinek hadgyakorlatai recsegtetik meg a kapitalizmus szerkezetét. Amikor .azonban az összmunkásság öntudatos törekvése egyetlen elszánt célra tömörül, a kapitálizmus összeomlik, hogy romjain épüljön föl a munka társadalma. Az angol munkásság küzdelmei, az azokból levont “tanulságok pedig törvényszerűen a szoci­alizmushoz vezetnek. Mialatt az angol munkások jogaik ki­vívásáért bámulatra méltó harcokat vívnak, a föld mélyének rabszolgái más országok­ban is lázadnak. Németországban a bányá­szok százezrei tagadták meg a tökének a szolgálatot, ha követeléseiket nem teljesiti. Ott a polgárság csendőrökkel és katonák­kal igyekszik megvédelmeztetni érdekeit. A munkásság öntudatán azonban nem fog a puska és a kard és a barbárság feg}véréi kudarcot vallanak a modern gazdasági élet harcaiban. Belgium, Franciaország, Ausztria, sőt Oroszország bányászai is sztrákra készül­nek. Valóban, a kapitalizmus szerkezete finomításra is sokat hatott. Kérdezhetjük ezek után, hogy mindezt a mun­kásságot milyen életviszonyok közt tette? Szegény szülőktől származván, szüleitől jó tehetségén kívül bizony semmit sem örökölt; nem tartozott azon boldogok közé, kik géniuszukat követve egyedül hi­vatásuknak szentelhetik egész életüket. Neki mig egyfelől az irodalmi babérokat aratta, másfelől küzdenie kellett az élettel. Küzdenie kellett s rpeg- küzdött becsülettel! Délelöfti óráit ugyan a meg­élhet és gondjai foglalták le, de ő nem merült alá a száraz akták tömkelegében, hanem eszében tartotta, hogy az embernek azonkívül, hogy életét fenntartja, még más feladata is van: »Dolgozni a hazáért.« Megértette, mit Kölesei mondott, hogy a »haza egy oltár, atyáid által Istennek építve« s ezt az oltárt nekünk meg kell őriznünk s annak, akinek tehet­sége van rá, az irodalom hervadhatatlan babér­koszorújával körülvenni. Segített hazáján az által, hogy az irodalom derék munkása volt, előbbre vitte a színmű irodal­mat, mikor egészséges magyaros izil bohózatot adott a magyar közönségnek, mely munkálkodása által megszerezte kartársai tiszteletét, barátai bizalmát s az utókor háláját. Negyvenöt év óla porlad már a betyárvilág kedves Írója az édes anyaföldben, de neve élni fog, mig lesznek, akiknek az igazi magyaros irodalom iránt érzékük van. Jolsovicky István. recseg, ropog és összeomlik abban a pilla­natban, amikor valamennyi munkás tuda­tára ébred annak, hogy joga van emberhez méltó viszonyokra és hogy munkája nélkül megáll a világ és szünetel az élet. Mérleg, a mérlegek mérlegének mérlegéről. A »Mátészalka« szerkesztőségének egyik igen tisztelt tagja felszólítására egy kis párhuzamos és táblázatos összeállításban ismertettem a mátészal­kai pénzintézetek mérlegeit. A mátészalkai pénz­intézeteket csak nyomtatott zárszámadásaikból is­merem, de a cikket úgy irtain, mint aki a község­ben lakik s felhasználtam egynémely olyan ada­tot is, melyet információ utján szereztem be. Most azonban már őszintén bevallhatom, hogy nem kurizá- lok sem az igazgatósági tagok sem a tisztviselők szép kisasszonyainak s nem csavartam el még egyik intézet gépirókisasszonyának se a fejecskéjét, sőt elfogadványaim sincsenek - forgalomban (már a szövetkezetek is alig hiteleznek !) a szálkái pénz­intézeteknél. Szóval semmi érdekem sincs és nem volt egyiket a másik rovására feldicsérni, vagy egyiket a másikkal szemben hátrányba szorítani. Előre bocsátva ezen nyilatkozatot, megje­gyezni óhajtom, hogy sok vizet nem zavartam vi­lág életemben sem, de legkevésbé óhajtottam a Máté­szalka és Vidéke zseniális Író és számoló művészeit csendes mélázásukban megzavarni. Nem tehetek róla, ha reputációm védelmére kell kelnem ezúttal s megmagyaráznom, hogy ha átolvassa u minden­áron kötekedni akaró nr (lásd ennek igazolására e lap f. é. 9. számának Mérlegek mérlege cimü hí­rében leszögezetteket) saját müvecskéjét, úgy te­nyerébe kell rejtenie arcát. »Közgazdász« és »új­ságíró« ; igy mutatkozik be a jeles barátom. Én szerény ember vagyok, sem közgazdász, sem új­ságíró ; szegény, számvetéssel foglalkozó ekzisz- tencia, aki kizárólag mesterségével foglalkozik s ahhoz — úgy mondja1-, akik'illetékesek erre — tán értek is. Újságba csak akkor irok, ha biztosí­tanak arról, hogy irályom elnézésre talál. Annál szívesebben foglalkozom egy számadásos tanulmány­nyal s erre nem kérek elnézést. Tessék bírálni, utánaszámolni, s üssön, aki hibán fog. Tartom akkor a hátam ! De eljárás az öntől, kedves köz­gazdász és újságíró barátom, hogy ön azt mondja : »A számok és percentek csodálatos kavarodásával agy olyan eredményt hoz létre, mely az igazság­gal egyenesen hadilábon áll.« ? Ilyet, ilyen nagvslilü urnák, nem volna szabad papírra vetni, mert ezek után azt állapíthatom meg, hogy ön nem ért az egyszeregyhez és. igy feloldottnak érzem magam általános becsmérlésére válaszolni. Speciális kritikájára készséggel vála­szolok és követem az ön által' megállapított sor­rendet : Jiltalános nézőpontból nézzük mi mindketten ezeket a mérlegeket, csakhogy én elfogulatlanul, mig ön közgazdász barátom, elfogultan. Látom ezt abból is, hogy cikke végén olyan dolgokat kever ebbe a tisztán finánciális szempontból érdekes ügybe, amelyek ide egyáltalán nem tartoznak és amelyekből in- ább a kenyéririgység tűnik ki e lap iránt, mely ven­dégszeretetet ajánlott fel soraimnak, mint újságírói és közgazdasági szakismeret. ön szerint a pyereség feloszlása a jövő-látása gondjaitól verejtékezve történheiik meg. Lássa ké­rem, ez téves okoskodás. Kérdezze meg a részvé­nyeseket, mit mondanak azok, akik »kosztoltatják« a részvényeket és mit azok, akiket a pénz majd felvet. Semmi gondot nem okoz ez ; az egyik in­tézet inkább a tartalékot dotálja, a másik inkább osztalékkal boldogít. S szomorú, hogy ön ilyen cikket birál és csupán ez az egy momentum fon­tos ön előtt, csupán ezt lehet kritizálni. De ha ön újságíró is, tudhatja azt, hogy az újságíró előtt szabi d a tér, azt Írhatja, amit akar, csak olyan lehetetlenségeket nem, mint ön! Engedje meg tehát nekem, ha én, mint alkalmi újságíró, sociális szempontból is beletekintettem a zárszá­madásokba és megállapítottam, hogy a vidéki inté­zeteknél megszokott és a nyereséghez viszonyított cca. 30%-os tiszti-fljetési arány hogyan állja meg a helyét ezúttal. A konzekvenciákat, melyeket , indokoltam, most is'állom és annyit teszek hozzájuk, j hogy a mátészalkai intézetek kisebb vidéki inté­zetek és igy egy kalap alá vehetők, amikor pár­huzamot vonunk közöttük. Ön kollega ur (ne ve­gye sértésnek e megszólítást I) elveti a sulykot, jobban mondva nagyzol és a Pesti Magyar Keres- delmi Bankot ál itja csatasorba. Én állom ezt is, de ne vegye épp ezt az in­tézetet, hisz — járt ön már Budapesten ? — tud hatná, hogy éppen itt fizetik legrosszabbul a tisztvi­selőket. De meg én nem a nagy direktorokról be­szélek, akik tényleg horribilis tandemeket vágnak zsebre, hanem a tisztviselőkről. Nem gondolja, hogy 13,255,671 kor-nak a 10%-a nagyobb, mint a szaikai pénzintézetek nyereségeinek 30°/o-a? Hát nem olvas Ön újságot a Mátészalka és Vidékén kívül ? Nem olvasta az »Est« néhány hét előtt megjelent cikkét: »Forrongás a bankpalotákban« címmel ? Aztán mit tudja Ön, hogy egy ilyen nagy­szabású intézetnél hol vannak a tiszti fizetésekre kifizetett összegek elszámolva ? Azt hiszi: a tiszti fizetések számlán ? Tévéd ! Minden kötelezettség nélkül ugyan, de biztosíthatom, hogy ilyen nagy arányú intézetnél annyi mindenféle burkolt dolog van, hogy ön akár egynéhány kocsirakomány *gy- szeregyet vásárolhatna értük. Mostanában jelent meg a Budapesti Általá­nos Takarékpénztár zárszámadása. 2,651,551 ko­rona a haszon és/550,230 f 20000/ 570,230 ko­rona a tiszti fizetés. Ez is 22%. Pedig ez már nagy intézet. De tekintsen meg Mátészalka vidé­kéről néhány pénzintézeti zárszámadást: Szatmári Takarékpéntár Egyesület, Szatmár : Nyereség 90,145; fizetések 22,344 f 3740 ==* 28.9%. Nagykárolyi Tarékpénzlár Egyesület, Nagy­károly: Nyereség 82,855 ; fizetések 15,946 f 3070 f 3285 = 2o V Debitieni Ipar és Kereskede'rr.i bar.k, Deb­recen : Nycicség 271,672; fizetések 70,589 f 8150 = 29%. Gazdasági és Kereskedelmi hitelintézet, Kis- várda; Nyereség 196,339: fizetések 39,116 +■ 10,000 i 30%. Ezek után csak elhiheti azt, amit irtain ?! S hogy ön mégis úgy tudja, hogy a tények, ellentmondanak a helyes számoknak, úgy megadom erre is a magyarázatot. A modern munkásmozgalmak két főirányban mozognak. Magasabb bért s kisebb munkaidőt követelnek. Lehet egy embernek két- annyi a fizetése, mint a másiknak, de lm három­szor annyit produkál, hiába van nagyobb fizetése, az illető munkaereje jobban van kizsákmányolva, mint akinek félannyi a fizetése, de aránytalanul kevesebbet koptatja idegeit. ',Ön jobban ismeri a viszonyokat tapasztalatból s lehet, hogy önnek az egyeseknek kiszolgáltatott fizetések tekintetében ez egyszer igaza van, de mert számjaim nem csal­nak, merem állítani, hogy a teendők ellátására hivatottak számában van a külömbség s ez eset­ben az általam megállapítottakat fenntartom, mert igény kicsiny a differencia, ha valaki éhen vagy nyomorékon hagyja ott a bankpalotát! jfl betétkamatra nézve idéző jelbe foglalt állításom után, megállapítása felett napirendre té­rek. Ez kákán csomókeresés. Jl kamatláb nagyságának megállapítása álta­lános cáfolat színezetével bir, ezzel itt újból nem fog­lalkozom, ezzel már elöljáró írásomban foglalkoztam. Hát a dijal{ nagysága tényleg a daraboktól függ. Ebben is igaza van a szaktársamnak. Csak ne sántítana ez az igazság. Mert hogy szedik a dija­kat? Egy 100 koronás váltó után 50 fillér; 400 korona után 1 korona; 1000 korona után 2 ko­rona; 10,000 korona után, ahogy lehet: M)—20—30» korona. Vagy nem igy van ? Nem tudtam, hogy e lap hasábjain egy olyan dolgozó-társ is irogat, aki^bankigazgató. Ha ezt tu­dom, nem írtam volna egy szót sem, mert nagy urakkal nem szeretek egy tálból cseresznyét enni, de tekintve, hogy borbélyom engem is hol Doktor urnák, hol Igazgató urnák, sőt, -- Uram bocsásd meg neki! — Szerkesztő urnák is titulál, .utólag kibé­külök a helyzettel s megnyugtatom a most már kol­lega igazgató urat, hogy a szaikai intézetek a ti­pikus vidékiek fölött olyan erkölcsi magaslaton állanak, hogy még a bankdirektorok is nagyon be­csültek előttem (pedig elvből nem szeretem őket) s egészen fölösleges a cikkíró uszitgatása, nem fog összeveszni az illető dire klór-dóig azótárs. e baj) szer kesztöjével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom