Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-03-01 / 9. szám
fflálészalka, 1912. IV. évi. 9. (152.) szám. március 1. ' FIZETÉSI ÁRAK : Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----Egy szám ára 20 fillér. —---------Fe lelős szerkesztő : Dr. VIZSOLYI MANÓ. SZERKESZTŐSÉ ÉS KIADÓHIVATAL : WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Termelés — és vaskalap. Amidőn a megélhetés hovatovább ádázabb küzdelemre sarkalja a társadalom összességét és amidőn közgazdászok és szociológusok vetekednek azon, szerte a nagyvilágon, hogy a tűrhetetlen drágaság megszüntetését valami mentő idea révén lehetővé tegyék s a kisebb ekszisztenciá- kat legjobban sújtó helyzetet megszüntessék, talán nem lesz időszerűtlen, ha e kérdéssel lapunk is — ismételten — foglalkozik. Hiszen a drágaság Mátészalkán és a mátészalkai járás községeiben is teljesen itthon érzi magát, sőt talán nem esünk túlzásba, ha azt állítjuk, hogy itt még fokozottabb mérvben érezteti hatását, mint a nagyobb városokban. A nagyobb városokban ugyanis rendszerint a több vasúti vonalak mentén fekszenek s igy az állami vasút szállítási dijait nem kell fokozniok még külön vicinális fuvar dijakkal is. Nagyobb városok továbbá rendszerint nagyobb tökével rendelkeznek arra, hogy a lakosság szükségleteinek kielégítését előmozdítsák. Végül a nagyobb forgalom kilátása fokozza a vállalkozó kedvet és az egészséges verseny kialakulása a közönség megélhetését könnyebbé, a drágaságot leküzdhetöbbé teszi. Nálunk a kis forgalom miatt haldoklik a vállalkozási kedv s a megélhetést köny- nyebbé tenni hivatott gazdálkodó néposztály csökönyösen ragaszkodik ahoz az elavult ósdi recepthez, amely még, Isten tudná hányadik, dédatyjáról háramlóit reá. Hogy a megváltozott viszonyok melleit, egészséges állapotok csak a minden téren keresztülviendö változások révén állhatnak elő: ezt földmives polgártársaink vagy egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen akarják megérteni, ami pedig janiig a társadalom egyetemének megélhetését egyrészt igen hátrányosan befolyásolja) azt is eredményezi, bogv a fö!dr*ivelők nap nap után elszegényednek és vagyontalanokká vállallak. Általános közgazdasági elv az, hogy a vidék hivatva van feleslegével a nagyobb I városok fogyasztását ellátni és ezen elvi- tázhatlan igazságnak Mátészalkán teljesen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Mert fekvésénél fogva — de azért is, mivel Mátészalka határa nem a nagybirtokosok, hanem a kisgazdák birtokában van túlnyomórészt — innen tekintélyes kivitelnek kellene eiőálani; és egészséges gazdálkodás mellett nem lenne szabad előfordulni annak, hogy a község lakossága konyhakerti ve- temények tekintetében egyenesen a behozatalra legyen utalva. Tehát nem hogy a kivitel folytán a vagyon kamata és a munka értéke térülne meg, hanem az egyéb utón szerzett jövedelem is idegen községekbe vándorol. Ahol csak folyó vizek vannak, mindenütt virágzásnak indult szerte az országban az úgynevezett bolgár-kertészet, s annak terjedését a földmivelésügyi minisztérium is igyekszik hathatósan előmozdítani, mert amig a fö'dmivelés ezen hasznos módja hatványozott jövedelmet ad a földtulajdonosnak s annak aki véle foglalkozik, addig a polgársága többi részének megélhetését is kedvezően befolyásolja. Mátészalkán azonban bár a Kraszna folyó egész partja mintegy reá termett a bolgár-kertészet kultiválására, gazdálkodóink egyike se tett mégcsak kísérletet se arra, hogy jövedelmét a konyhakerti termények előállításával fokozza. Talán azt hiszik, Strófák egy J(ölgyhöz. ÓVATOSSÁO. Ha megtudom, hogy nagy beteg leszek, A víziókkal többé nem verekszem, A szivem fölé prisznitzet teszek És naphosszat a paplan alatt fekszem. A tintatarlót közelebb huzom, S ha elég rósz lesz már a pulzusom, Még megírom utolsó levelem: Hogy szeretem, hogy nagyon szeretem, Hogy vártam rá, mint egy magános ablak, Mit járó-kelők sohse kopogtatnak S az emlékének őriztem magam, Voltam hozzá barát és jó rokon, Ki felé mostan száz áldás fogan, Hogy tisztelem és kezét csókolom . . . S mig magam már a múltba takarom Az órát lassacskán előveszem (Az időt nézem az érclemezen) S nem sietek: mert azt akarom, Hogy ha megkapja, már halott legyek, S ne tudjam meg, mig innen elmegyek, Hogy bár minden minden szóm ő rá várva szólt, A végső sorokra sem válaszolt. Don Kárlosz. Egy drámairó tragédiája. Romantikus hajlamaimnak tudható be, hogy a Rozmaring-utcában béreltem lakást. Itt feltalálni véltem ama csendet és nyugalmat ami után sóvárogtam. Tévedtem. Már a harmadik este azzal a tudattal hunytam le a szemeimet, ha továbbra is itt maradok, úgy lassan, de biztosan megsiketülök. Sem magamat, sem a csendet nem találom fel uj otthonomban. A házi gazda minden áldott nap az etazsér csecsebecséit és a gorombaságok tömkelegét hajította a neje fejéhez. Az asszonynak is helyén volt a keze és nyelve, amiből legkedélyesebb házi élet fejlődött ki. Egy borongós, zimankós őszi este nyolcadfél esztendeje készülő, nagyszabású drámámon dolgoztam, midőn hirtelen pokoli lárma, sirás jajgatás hallatszd a szomszéd szobából. A toll kezemből kihullott, a tintatartót (nyilván revolvernek gondoltam) megragadtam és rohantam eszeveszetten a zaj felé. Berontok a házigazdáim lakosztályába, hát épületes dolgokat láltam ott. A háziúr hites társának kontyát tépdeste ráncigálta s ordított, mint egy sakál. Az asszony a körmeivel, majd fogaival esett neki az urának a legfényesebb eredménnyel. A kis asszony a pamlagon visított a különféle hangnemekben. Belépésem nem is zavarta őket. Talán nem vették észre. Én meg ott álltam a dühtől, haragtól reszket veszólásrakészemVégr^ Lapunk mai száma 8 oldal. médiát s hatalmas hangon szónokolni kezdtem: — Uram ! Asszonyom I Kis asszonyom 1 Tisztelt család! A csendet megszoktam a lármát nem. Az előttem lejátszódott jelenetekből azt következtetem, hogy nem tartoznak az utolsók közé. Ezennel felmondok. Ajánlom magamat. Már távozni készültem, de a házigazdám gyengéden megfogta kabátomat és visszarántott, óriási csend volt a szobában. A háziúr felém fordult, háromszor köhécselt, majd megszólalt: — Bocsánatot kérek kedves Tornyai ur, de önnek nincs igaza. Amiket nálunk látni és hallani volt szerencséje (?) az kivételes eset. Ugyanis vasárnap a »Kedélyes családapák asztaltársaságac,, melynek szerény tagja vagyok, egy mulatságot rendez, szinielőadással, tombolával, szépségversennyel Jés tánccal egybekötve. Személyjegy ára : 2 kor., családjegy: 5 kor. katonák és . . . pardon, ez nem tartozik ide. Nos tehát e mulatságon színre kerül egy 5 felvonásos tragédia, melynek egyes jeleneteit láthatta maga előtt. Egész héten kell szorgalmasan próbát tartanunk, hogy sikerre vezessük drámai scenákban gazdag, megkapó izgalmas részekben dús, egetverő talentumról tanúskodó darabot: A »Szerelem téholyodottjai«-t. — Hah ! — röppent el ajkamról és a földre roskadtam. — Mi baja? — kérdé ijedten a család feje. — Már semmjj már jól érzem magam, sőt nagyon jól érzem magam. Óh engedje meg, hogy megszorítsam a Kezét, a családja kezét, az egész asztaltársaság kezét, mindegyikét, kik e darabban szerepelnek. Végtelen boldog vagyok. E drámát — én irtani.
