Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-10-11 / 41. szám

fláíészallia, if!2, ÍV. évi. (184.) szám. úiéhst Si. n^a^wKE2HS»rnsi3»w^»aLfBaaü^&Á«t.xTAe^0a*>y! .VV:;* TÁRSADALMI HETI LAP. MEGJELENIK MINDEN EÉNTEKEN. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre — -— — — ■— — — 8 korona. Félévre — — — — — r- — 4 koronm Negyedévre — — — — ~ — —'2 korona. Tanitóknuk és községi közegeknek egész cvre 5 korona­**—•*““ Eßy szám ára 20 fillér. “*■“ -1— Felelős szei’.vesztő : Dr. VIZSOLYI MANÓ. SZF.RKF.SZTOsFO f.S KIADÓHIVATAL: VVEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca) A hirdetési dijak előre íizetendők. A sajtó és hivatása. (*,) A sajtó maga az élő nemzet. Ami­lyen a nemzet, olyan a sajtója és megfor­dítva. A nemzet kívánalmai, úgyszólván összes éietnyilvánulásai a sajtóban tükrö­ződnek vissza. Egészséges sajtó, egészséges lelket képes belebe'ni a nemzet testébe. Romlott sajtó, a fertőző betegségek egész seregét viszi magával és megmételyezi azok lelkületét, kiknek szellemi táplá’é- kául szolgál. Nincs könnyebb mint fogékony lelke­ket hálóba keríteni a sajtó hatalmával. A nemzet életét visszatükröztető saj­tónak azonban más a hivatása. Feladata a nemzet vérkeringését szabályozni, irányi- tan»'. E hatás sokszor rendkivüii tevékeny­ségre is fel 1ud]a a nemit let riasztani lethargikus állapotából. A sajtó hatása néha óriási szokott lenni. Hasonlít a villámütéshez, kápráztató fényt áraszt, tüzbe hozza a lelkeket s felkor­bácsolja sokszor a szenvedélyeket is. A hírlap a mai nap harcosa, de a jö­vő alapját készíti elő. Minden egyes nap újabb és újabb tápanyaggal képes gyara­pítani a nemzet vérkeringését, mely ezáltal szabályozottabb mozgásba és igy öníuda- tosabb életműködéshez is juthat. Az 1848-as nagy idők a sajtó egy napi villámütései­nek köszönhetők. Ahánv eszme csak szü- letett akkor az ember agyának gazdag tárházában, az mind a sajtó villamszár- nyán indult hóditó útjára. Szabadság! Egyenlőség 1 Testvériség 1 Demokrácia! Emberi és politikai jogok! Szabad munka csak szabad hazában ! Mind­ezek a jelszavak és törekvések ugyan mi­nek köszönhetik létüket, ha nem a sajtó­nak? Ma már ott áilutiK, hogy egy nemzet nagyságát sajtójának fejlettségéből is képe­sek vagyunk megítélni. A hatalmas brit birodalom, Németor­szág vagy Amerika sajtói gazdaságilag és politikailag mily hatalmas országok félel­metes erejét rejtik magukban! A britt sajtó az Angol nemzetállamot, a német a har­cias szellemóriáit, az amerikai a munka apotheozisát tárja éli- ?. Mindegyik egy- egy éle'cél, mely-nc': érdekében naprét- napra újabb és újabb eszmékkel: szolgálják nemzetüket. És hogyan állunk a magyar sajtóval? örvendetesen kell tapasztalnunk, hogy e téren az utolsó évtized alatt rohamos fej­lődés mutatkozott. Az ország fővárosában elegendő számmal napi, heti és szaksajtó­ink. A vidéki sajtóval — néhányat leszámít­va— szomorúan állunk. Nincsenek országos szellemű vidéki lapjainak és ennek okát abban kell találnunk, hogy nincsenek va­lódi középponti városaink, ahonnét nem vi­cinális : hanem országos szellem sugároznék ki a környékre. A nemzetállamban minde­nütt a nemzet országos szellemének kell vezetnie és uralkodnia, mert itt a legkisebb község is maga a nemzet, illetve az állam partikuláris viszonylatban. Habár helyiek legyenek is az ügyek, azoknak országos szellemtől kell áthatottaknak leniök. Ma­gyarországon nincs egyetlen vidéki város, Szeged városát sem véve ki, ahol igazán ilyen élet uralkodnék. Inkább szűkkeblű vicinális, semmint országos érdek vezérli a polgárságot. Ha egyszer-másszor mutat­kozik is a vidéki helyeken országos moz­galom, e körülmény még nem jele annak, hogy itt másképpen fordul már a város szekere. A nemzet életének szakadatlan egymásutánban kell lefolynia, akár országos, akár helyi viszonylataiban. Nem lévén erő­sen kifejlett központi városaink, nym fej­lődhetik erős alapú és országos szellemű vidéki sajtóorgánum se, mely irányító be­folyást gyakorolna a nemzet vérkeringésé­ben. Pedig erős vidéki sajtóra számos te­kintetben igen nagy szükség van, mert a fővárosi sajtó nem láthat el minden vidéki ügyet. Erre csak a vidéki sajtó képes,, még pedig a nemzetállam követelménye szerint akként, hogy minden helyi ügyet egyszersmind országos oldalról is vizsgál­jon, mérlegeljen, mennyiben felel meg a nemzet akaratának? A CSERE. Az őrült vadságával rohant Töröl Heinz Erich Walter padlásszobájában. Először átfutott a késkeny szobán hosszában, aztán nekiindult szet­tében, de zilált fürtű fejét mindjárt a falhoz ütülíe, amit ő megsem érzett, mert etőször nemes feje erős volt, mint a víziló koponyája és másodszor a fájdalom nem volt oly heves, hogy a másik, sok­kal nagyobbal versenyezhetett volna. Mert Walter a legvégzetesebb, a legiszonyúbb fájdalomban szenvedett, ami csak müveit középeurópait felke­reshet — fogfájás kínozta. Walter a falra szeretett volna mászni, ha az nem lett volna oly nehéz. Így aztán nem maradt más hátra, mint a szobában kőrülfulkosni, hogy a fájdalom hadd dühöngje ki magát. ilyen állapotban minden rendes ember nem a szobán keresztül szaladgál, hanem siet a fogorvos­hoz. Waller is normális ember volt és mégsem lépett a megváltó útra. Nem félelemből, mint a többi gyáva kortársak, akik úgy mennek a fogorvoshoz, mint a vérpadra. Heinz Erich Walter nem volt a félelem embere. A fogorvos elérhetlen volt előtte pénzügyi okok miatt. Zsebe ugyanis üres volt, mint a föld a teremtés előtt. Fiatal, ismeretlen költő volt, s mint ilyen, ter­mészetesen egy fillérrel sem rendelkezett. Leckéket adott, s igen szűkölködve éldegélt. Költői termékeit kétségbeesve a postagalambbal hasonlította össze, az is mindig visszajön arra a helyre, ahonnan elbocsátották. Még mindig futkosott köröskörül. A fájdal­mak borzalmasan nagyobbodtak. Ha ez igy megy, meg kell őrülnie. És aztán, úgy számított, hogy ha mégis felmászna a falra s vagy a nyakát vagy a lábát törné. Az utóbbi még rosszabb voln.-. Nyugtalan tekintete hirtelen egy vastag kö­tetre esett. Utolsó regénye, melyre minden fárad­sága mellett sem tudott kiadót találni. Ma jött vissza a kézirat. A regény — egy gondolat villámlott át agyán. A regénynek kell ót a fogfá­jástól megmenteni, vagy nincs többé igazságos­ság a földön. Karja alá vette a kéziratot, feltette ismeret­len szinü kalapját és repült le a lépcsőn. Az ut­cán már lassabban ment, pillantásai kémlelódve jártak körül. Egy nagy ház előtt megállt. Éájdalom- torzitott költő arcán a megnyugvás és remény mo­solya vonult át. A nagy fehér tábla beszólt: Mül­ler fogorvos. Elszántan ment fel Walter a lépcsőn és be- csöngetelt a megszabaditóhoz. Müller ur nem nagy praxisnak örvendhetett, mert a költőt mind­járt bevezették a szentélybe, ahol a mütős/.ék és villanyos gép baijóslatuan fenyegetett feléje. Lapunk mai száma 8 oldal. Möller ur üdvözölte a szívesen látott pá­cienst, és Walter — a kövér kéziratot görcsö­sen szorongatva — leült a kinpadra. Az orvos megvizsgálta és azlán gondolkozó, arcot vágott. »Walter ur, szólt végül, az ön fogai tökéletesen rodhadásban vannak. Alapos ja­vításra volna szükség. Két beteg fogat ki kell húzni, kilencet plombálni, ehhez jön még másik kettőnél, a nehéz gyökérkezelés. Legyen elkészülve egy hosszabb eljárásra * »Doktor ur*, nyöszörgőit Walter bősz fáj­dalmában, én mindenre kész vagyok. És kivánom, hogy ön is*. A fogorvos meghökkent. »Hogy érti ezt?* »A dolog igy áll : nekem nincs pénzem. Arra akarom tehát kéri, hogy hitvány pénz helyett fo­gadja el ezt a regényt fizetés gyanánt.« Müller feliszonyodva nézett paciensére. Talán a fájdalomtól eszét vesztette ? De mielőtt ezt a gondolatot tovább fűzhette volna, Heinz Erich Walter felemelkedett és meghajlással átadta a kéziratot. „A mérges kígyó." Regény, négy kötetben.. Olyan mü, amelynek nagy jövője van. Láthatja Doktor ur, hogy bízom: előre fizetek. De szaba­dítson meg fájdalmamtól gyorsan, mert különben: megőrülök.« »De... — hebegte Müller ur határozatlan«!. »Semmi de!, vágott közbe Walter, ön túl-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom