Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-08-16 / 33. szám

TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. MN ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona----Egy szám ára 20 fillér. —---------­S2 T.RKKSZTÓSÉC1 ÉS KIADÓHIVATAL : Felelős szerkesztő : Dr. VIZSOLYI MANÓ. WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca), A hirdetési dijak előre fizetendők. Bochum. Ugyanabban a pillanatban. amikor Es- senben a német császár jelenlétében a Krupp-familiát ünnepelték azért, mert 100 év alatt száz milliókat tudott összehará­csolni a vasmunkások és a bányamunká­sok éhbérentartásával, [ugyanabban a pil­lanatban, amikor Bochlen Halbachi Kyupp előadást tartott a bányák veszedelméről: nem messze az ünnepély színhelyétől száz és száz bányász viaskodott a halállal. Az ünneplők már a reggeli órákban tudták, hogy kétszáz bányász megpörkölve vias­kodik a halállal, de eltitkolták a szeren­csétlenséget, nehogy megzavarja a jubi­leumot Mikor aztán a lapok rendkívüli kiadá­sokban hirt adtak arról, hogy Bochumban a vállalat mohó pénzvágya százakat kerge­tett a halálba, akkor asztalhoz ültek és a német császár telt pohárral a kezében ünnepelte a „munka bajnokait“, akik olya­nok, mint a katonák a csatatéren és akik hősies halált haltak. A terített asetal mel­lett ültek az ünnepeltek. Ezüsttől csillogott, virágdíszben pompázott az asztal s akik ott együtt ültek, azokat is »a munka baj­nokainak«, a haza derék polgárainak ne­vezte a német császár. íme, kétféle bajnoka van a kapitalista birodalomnak 1 Az egyik bajnokcsapat ott fekszik fullasztó gázok és tüztenger között megpörkölve, holtan vagy nyomorék tagok­kal menekülten, hogy egész életében kol­dulhasson. A »munka bajnokainak« má­sik csapata, a százmilliók tulajdonosai pe­dig a teritett asztalnál ülnek és bizonyára haragszanak azért, hogy az özvegyek és árvák zokogása megzavarja az ünnepélyt. Soha borzasztóbb módon még ki nem tűnt az ellentét a társadalom két osztálya között: a munkások és a kapitalisták kö­zött. Bányászok és vasmunkások keresték a Krupp-család részére a százmilliókat. Olyan bányászok és olyan vasmunkások, akik a német ipart óriási lépésekkel vitték előre, akiknek munkája a német birodalmat a kapitalista államok legelső sorába emelte. Ezek a munkások örökös halálveszély között dolgoztak, az életük egy pillanatig sem volt biztonságban. A kizsákmányolók élete azonban egy pillanatig sem volt ve­szélyben. Ö< csak gyűjtötték, harácsolták azt, amit a munkásaik kerestek és furfan­gos, úgynevezett munkásjóiéti intézmények­kel arra törekedtek, hogy munkásaikat örökösen függő helyzetben tartsák, aggódó gonddal vigyáztak arra, hogy a szerveze­tek ne szerezhessenek tagokat az üze­mükben. A német bányaipart néhány ember tartja kezében. Százmilliós jövedelmeket vágnak zsebre a német bányák urai és va­gyonuk erejével olyan politikai hatalmat képviselnek, amely előtt az államhatalom készségesen meghajol. A szónokló német császár, a .munkásjóléti intézményeknek“ ez a dicsőitője, élén áll azoknak, akik csak addig szeretik a munkásokat, amig elisme­rik maguk fölölt az urat, amig jámboran, kezesen, szelíden könyörögnek és a kapi­talista hazafiak bölcs belátására bizzák gazdasági helyzetük javítását. A szónokló császár tüntető melegséggel barátkozik azokkal, akik a „vörös tengert“ gátak közé akarják szorítani s akik semmi áron sein akarják elősmerni egyenlő félnek a szerve­zett munkáságot. Ez az érdekcsoport az, amely a német parlamentben folyton kivételes törvényekért kiabál. Ők azok, akik csupán olyan munkás­jóléti intézményeket akarnak megteremteni, amely a munkások függőségét nagyobbá teszi és elvágja őket a szervezkedés lehe­tőségétől. Ellenben minden olyan intézke­dést, amely igazán arra szolgálna, hogy a munkások gazdasági helyzetét emelje és életbiztonságát növelje, visszautasítanak, komoly, szociális munkáról hallani sem akarnak. Száznegyven bányamunkást égetett Egy csipetnyi tudomány. A hangyák. (1.) A budai hegyek között csavarogtam a mina­pában: csodaszép volt a zöld színben pompázó vidék. Olyan jól esett, hogy messze, a hátam mö­gött éreztem a nagyvárost minden zajával, füstjé­vel, levegőt!enségévei, szennyével, százféle nyomo­rúságával. Egy tisztáson lehevertem a fűbe és há­ton fekve, tágra nyitott szemekkel meredtem az ég mélységesen kék boltozata falé. Egyszerre az egyik kezemen finom ingert éreztem : apró, kis fekete hangya mászkált rajta. Letettem a fü közzé és figyelni kezdem, merre siet. Néhány pillanatig ide-oda futkosott, kereste az elvesztett utat, csakhamar rátalált s találkozott nehány fajtájabelivel, amelyekkel együtt haladt azután tovább. Nem mentek messzire: egy légy hullája hevert egy magas fűszál tövében s már ott szorgoskodott körülötte néhány hangya. Az újonnan érkezeitek azonnal a munkához láttak, a szárnyakat és a lábakat lefejtették a légytetemről, azután a darabokat meragadták — a könnyű szárnyakat csak egy-egy hangya, a törzset egész csomó — és útnak eredtek velük visszafelé. Még nem értek messzire a zsákmányukkal, amikor újabb csoporttal találkoztak s a pihent hangyák szépen átvették a terhet as előbbiektől, akik előresiellek a boly felé, ahonnét egyre ér­keztek az újabb munkáscsapalok, amelyek a cipe- kedókat újból és újból fölváltották. A légytetem rövidesen eltűnt a boly egyik nyílásában. Munkaközben nem végeztek a kis munkások egyetlen hiábavaló mozdulatot sem és nem láttam hangyát, amely parancsot osztogatott, hajcsáros- kodott volna : mindnyáján dolgoztak, ki-ki a leg­jobb tudása és ereje szerint és a munkában ki­merülteket folyton felváltották a pihent csapatok. A kis hangyák fölkeltették az érdeklődésemet s igazán mesés világ nyílt most meg előttem. Az a néhány kis munkás hangya érdekes példával mu­tatta be, hogy a hangyatársadalom alaptörvényei­nek elsőjej a közösség határain belül a kölcsö­nös segitség és összetartás, az összes érdekeiért való teljes odaadás, a közjó mindenek fölött. (Kro­potkin »A kölcsönös segitség« cimü könyvében foglalkozik is ezzel a törvénnyel.) A hangyák ugyanis társadalomban élnek, még pedig kitünően berendezett, az embereknél sokkal fejlettebb társadalomban. Földalatti vagy földfölötti fészkeik tekervényes folyosóiban, élelmi­szer-raktáraikban s a kicsinek ápolására szolgáló, tágas termeikben békés és munkás nép lakik, amelynek minden tagja a társadalomnak ajándé­kozza munkaerejét, hogy annak fejében eltartás­ban és védelmében részesüljön s a közös javak­ban minden társával egyetemben egyenlően része­Lapunk mai száma 8 oldat sedjék. Életüket a munka nemes alapelve szabá­lyozza és emeli a fejlődésnek mindig magasabb és magasabb lépcsőire. »A hangyatársadalom a szociális kérdést egyes bolyok (kolóniák) keretén bolől tökéletesen, mogoldotta,« — Írja K. Sajó tanár »Krieg und Frieden im Ameinsenstaat.« cimü pompás köny­vecskéjében — »látjuk, hogy ehhez csak két tu­lajdonság szükséges: 1. az összes egyének önkén­tes munkálkodása, kényszer nélkül való szorgalma és 2. távoltartása mindennemű egyenetlenségnek^ A hangyák mindkét tulajdonságot megszerezték - restek és csalók nincsenek közöltük. Egyik sem, akar a másiktól bármit is elvenni, egyik sem akar a másik fölött uralkodni, mindnyájan udvariasak egymáshoz. Senki sem vette észre a mai napig, hogy egy kolónia egyénei egymással összeveszlek volna. Ha az emberek is annyi jó akarattal visel­tetnének egymás iránt, akkor a jövő álma már megvalósult volna.« A hangyabolyokban tehát nincsenek éhesek és torkig jóllakottak, nincsenek örökké henyélők. és napestig dolgozók, nincsenek nyomorgók és S7Ükölküdők s nincsenek pazarlók és dúsgazdagok. Vagy van minden egyednek mit ennie, vagy éhen pnsztul az egész boiy. És a gyomorkérdéssel együtt megoldották a hangyák az ezzel összefüggő társadalmi problé­máink egész sorát. Az emberiség rákfenéje, a sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom