Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-08-09 / 32. szám
Mátészalka, 19S2. íV. évf. 32. (175.) szám. angflsztus 9. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. * ELŐFIZETÉSI ÁRAK: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona ——Egy szám ára 20 fillér. — Felelős szerkesztő : Dr. VIZSOLYI MANÓ. WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. Eléggé jó termés. A legutóbbi földmivelésügyi miniszteri jelenlés szerint 47 millió métermázsára lehelő az idei búzatermés, 14 millió métermázsára a rozstermés s 14 és fél millióra az árpatermés. A kilátások tehát kecsegtetők a gazdának, ha csak az utolsó pillanatban elemi csapások nem érik, nagyszerű esztendeje lesz. Annál is inkább, mert az idén mindene lesz. Tavaly a kenyérmagokban, búzában, rozsban rikordtermés volt ugyan, de bizony akkora volt a takarmány hiány, hogy amit a gazda búzán és rozson keresett, azt rá kellett költeni arra, hogy takarmányt vásároljon. Az idén azonban kedvezőbb volt az időjárás s a répa, burgonya és főleg a tengeri oly jól áll, hogy ha nem teszi a reményeket tönkre egy beálló szárazság, a gazda meg lehet elégedve az ég és a föld ajándékával. Igaz, hogy csak az országos átlag ilyen kedvező s hogy vannak helyek, ahol az aralás bizony nagy csalódást okoz. De ezt nem a magar föld hálátlanságának kell betudni, hanem maguknak a gazdáknak és majdnem kivétel nélkül a helytelen gazdálkodásnak. A magyar gazdának valóságos babonája az, hogy ahol csak lehet, búzát termel, az okszerű vetésforgóhoz hozzá szokni nem tud, s ez az oka annak, hogy a legáldottabb, a legdusabb talajon, a bánság egy részében, a Bácska egyes helyein torsgomba lepett fel, ami egyenesen a föld kizsarolt voltának bizonyitéka. Ez megbélyegző reánk, mert körülbelül mi vagyunk mamár Európában az egyetlen agrárország, amelyben még mindig az okszerű, intenzív gazdálkodás szükségét kell hangoztatni, mig a külföld a maga sokkal silányabb talaján éppen az okszerű gazdálkodás folytán, sokkal fényesebb eredményeket tud elérni. Olyan eredményeket, amelyek a mi terméseredményünk átlagához arányitva, valóságos mesébe illőnek tűnik fel. A terméseredmény, mint a hivatalos jelentésből kitűnik, az idén igen jó lesz, de azért a magyar gazdának mégis nehezebb lesz a helyzete az idén, mint volt tavaly, mert Ausztriában, az egyedüli piacunkon, ahol a gabonánkat értékesíthetjük, tavaly is s az előző években is, meglehetősen gyenge termés volt s a magyar gazda a gabonavámok védelme alatt az árakat egész az importparitásig emelhette. Az idén azonban a helyzet ránk nézve annyiban kedvezőtlenebb, hogy az osztrák földmivelésügyi miniszter legutóbbi jelentése szerint Ausztriának az idén remek termése lesz. Így, ha igaz is, hogy az osztrákok néhány héttel utóbb aratnak, mint mi, ez a néhány hét nem lesz elegennó arra, hogy a magyar gazda termése egy részén, mint előző években, jó áron túladjon. A helyzetet rosszabbltja még az a körülmény is, hogy a múlt évi termésből még nagy készletek vannak s hogy a tavalyi gabona oly jó volt, akkora sikértartalmú, a minő csak egyszer terem egy emberöltőben. A malmok tehát szívesebben veszik a tavalyi gabonát, mert annak minőségét ismerik: mig az idei termésről előre látható, hogy minőségre nem lesz olyan, mint a tavalyi. A földmivelésügyi miniszter junius 15.-én kiadott jelentése megemlítette, hogy nagyon sok a dűlt gabona. Ez a termés mennyiségét és minőségét is kedvezőtlenül befolyásolja. Már ebből a körülményből is arra kell következtetünk, bogy a malom a tulajdonképeni vevők, elsősorban a múlt évi készleteket fogják keresni s csakis ennek fogytával fognak az uj búza iránt igazi érdeklődést mutatni Ez pedig befolyással lesz az árualakulásra is. Vers. . . . Egy éve, hogy nem láttalak, . . . Egyéve járok más utón. Gyűlöllek én vagy áldalak? Én nem tudom. Én nem tudom. A foteledig elmegyek, (Még ismerős minden sarok) 5 Így fogok szólni: ... Ó, egek, És megbotlok ... és meghalok. Don Kárlosz. HALLGATÁS. Anrejöff után fordította : Koller István. Hl. (3) Ignácius atya a házon kívül beszélt a községi elöljáróságban, az egyháztagokkal és ismerőseivel, ha pl. olykor-olykor egy whystjátékot játszóit velük. Ha pedig hazajött, mégis úgy tűnt fel neki, mintha egész nap hallgatott volna. Ez valószínűleg onnan volt, mert Ignácius atya senkivel sem beszélhetett arról, ami éjjelenként agyát annyira igénybe vette: Miért kellett Verának meghalni? . . . Ignácius atya nem érthette meg, hogy ezt most már lehetetlen lesz megtudni és makacsul abban a hitben volt, hogy idővel mégiscsak meg fogja tudni. Minden éjjen — hiszen egyikén se tudott aludni — maga előtt látta azt a jelenetet, mikor ő és neje Vera ágya mellett állva, kérte őt: »Mond meg!« . . . Lehunyt szemei sötétben látták Verát felemelkedve az ágyban, mosolyogva, beszélve . . . S mit mond a leány ? Az a szó, amit Vera ki nem ejtett és amely mindent megmagyarázott volna, oly köze! voltl . . . Oly közel, hogy hallani vélte volna az, aki fülkagylóját oda tartotta és a lélegzetét vissza folytotta volna ... De nem ! . . . Hisz oly távol volt ezúttal, távol minden remény nélkül. Ignácius atya felugrott ágyában, kinyújtotta összetett kezeit, megrázta azokat szenvedélyesen és esdekelt: »Vera! . . .« És felelet mi volt rája i — Csend, mélységes hallgatás . . . Már egy hete nem volt Ignácius atya neje szobájában, midőn egyszer este csak belépett és neje ágyához ült és elfordulva, hogy na érje neje nehéz, makacs tekintete, igy szóit: »Anyám, hallasz-e engem? Veráról akarok veled beszélni!« De neje szemei hallgattak és Ignácius atya szigorú hangon, mikép gyónás alkalmával az emberekkel beszélni szokott, folytatta: »Tudom : azon hitben vagy, hogy én okoztam Vera halálát. Csak hogy gondolj arra : nem szerettem én is, éppen úgy, mint te, a leányt? . . , Valóban különösen Ítélsz! . . . Igaz, hogy szigorú voltam, hogy hát szigorúságom akadályozta-e a leányt abban, hogy azt tegye, ami neki tetszik ? Én apai tekintélyemet sem vetettem súlyba és alázatosan meghajoltam akarata előtt, midőn a leány — nem félve átkomtól — el utazott. S te . . . nem-e szintén kérted: maradj honn? Nem-e sirtál Lapunk mai száma 8 oldal. mindaddig, mig közbeléptem és megtiltottam ? Kegyetlen voltam-a én iránta? Nem mindig Istenről, szeretetről és alázatról beszéltem-e neki?« . . , Ezzel Ignácius atya egy gyors tekintetet vetett neje szemeibe és elforoult. »Kértem, parancsoltam. Mit csináljak még vele, ha nem akarja meg mondani, mi fáj neki? Talán azt kivántad volna, hogy vén asszony módjára térdre essem előtte és sírjak? Nem tudhatom, hogy a leány mire gondolhatott... ő, a szívtelen és kegyetlen!« És Ignácius atya haragosan térdére ütött. »Nem volt benne semmiféle szeretet! Én természetesen zsarnok vagyok, , . . de téged szeretelt-e talán? Téged, ki mindig megaláztad magad előtte és mindig sírtál!« Ignácius atya nevetett. »Persze . . . szeretett ... és biztosan örömet akart neked okozni, azért választott ily halált? Ily kegyetlen, gyalázatos halált 1 Az ut sarában hullt el mint akárcsak egy kutya, amelyre a járókelő rátipor! . . .« És ismét hallható volt Ignácius atya hangja halkan, rekedten i »Szégyelem magam, . . . szégyelem magam az utcáu az emberek közt mutatni! Szégyelem magam az oltár elé lépni. Isten előtt is szégyelem magam 1 . . . Kegyetlen, hozzám méltatlan leányzó!... Még a sírban is átkozhatnálak!« Mikor Ignácius atya neje felé emelte szemeit, ez ájulásba esett és csak egynéhány óra múlva tért magához. Szemei ekkor ismét hallgattak és lehetetlen volt megtudni, vájjon megértette-e azt, amit Ignácius atya mondott neki. Az nap, éjjel — meleg, halk, csendes júliusi éjjelen — Ignácius atya lábujhegyen
