Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-08-09 / 32. szám
2. oldal. Mátészalka, 1912. MÁTÉSZALKA augusztushó 9. 32. (f 75.) szánt De ami a várható átalakulást illeti, Item szabad még egy fontos körülményt figyelmen kívül hagyni. Előző években a gazda nem volt kénytelen mindjárt az aratás után eladni gabonáját, mig most a rossz pénzviszonyok folytán a pénzintézetek nem fogják a gazdát pénzzel segíteni, hanem az eddigi kölcsönök és előlegek visszafizetését is a legnagyobb erély lyel fogják szorgalmazni, Ugv, hogy az idén nem igen lehet majd szó egy kedvezőbb árkonjunktura bevárásáról, hanem a gazda kénytelen lesz mindjárt cséplés után túladni termésén. Ez pedig pozitív veszteség lesz. Ezt igazán csak az ellensúlyozhatja, hogy nem csak búzatermésünk jó, hanem rozstermésünk is, sőt árpatermésünk meny- nyiségileg is, minőségileg is olyan lesz, hogy előre láthatólag az idei esztendő ri- kord-év lesz árpakivitelünkben. Ha még ehhez hozzászámítjuk azt, hogy az idén a tavalyi nagy szárazság miatt körülbelül tízmillió métermázsa tengerit kellett a monarchiának inportálnia, aminek szüksége a mai kilátások szerint az idén felesleges lesz, hogy tehát egyedül ezen a réven körülbelül 150 millió korona marad a gazdának zsebében, örömmel állapítjuk meg, hogy a kedvezőtlen pénzpiaci viszonyok dacára is, ez az év egyike lesz a leggazdagabbaknak a magyar gazdák számára. Az ipari tanonc-neveíésről. Az iparos tanonc-iskola felügyelő-bizottságának f. é. julius 29.-én tartott illése alkalmából. — A legnagyobb hiba abban van, begy nálunk Csakis a tanulásra hajlammal nem biró fiukat adják ipari pálcára a mikor olt is kellene tanulni és tanítani. De amikor még az amúgy is fennálló hiányok mellett a tanító iparosok zöme -— a tanon- cokat nem a műhelyben, hanem a szakmán kívül, igen nagy ideig mással foglalkoztatja a tanonc idő rövidre szabott tartalma alatt, hacäak a tanoncok különös oknál fogva jobban nem óhajtják az Ipar elsajátítása körüli ismeretek megszerzését. A tanor.c- idő tartamát legtöbb esetben a minimumra szállítják le, illetve allapítják meg, mert az ipartörvény erről sem intézkedik, de még ezen idő alatt is a tanonc — a mint igaz is ■— csak játékkal tölti ifjúkorának az aranynapjait. Az idő eljár, a tanonc indult Vera szobája felé, hogy se neje, se az ápoló hő ne hallja. Az ablakok Vera halála óta zárva voltak, a levegő épp ezért száraz s meleg volt és a nap erős hevének kitett pléhtetőtől, mintha perzseli szag lett volna érezhető. A szoba az elha- gyotlság benyomását keltette az emberre, mig a butrokból a rothadás szaga szállott. Az ablakon át kirívó csikókban érintette a hodvilág az ajtófélfát, amelynek fehér deszkái visszavetették és a szoba szögleteiben kékes szürkület alakjában tűnt fel, mig a tiszta fehér ágy, amelyen két párna volt látható, légiesen, Kísértetiesen hatott . . . Ignácius atya kinyitotta az ablakot, amire kívülről erős áramban jött be a friss levegő, amelyen por, a közeli folyó és a hársfák illata volt érezhető és behozta egyúttal egy távoli karének alig hallható lágy melódiáját; — bizton egy vigan éneklő csol- nakázó társaság hangja. Mezítláb, egy fehéi kísérlethez hasonlóan tért Ignácius atya az ágyhoz, letérdelt, arcát oda helyezte, hol Vera arca volt annak idején és így feküdt hosszú ideig. Az énekesek egyszer-egyszer hangosabban daloltak, majd teljesen elhallgattak, mikor Ignácius atya még mindig ott feküdt. Hosszú haja szélszóródtan omlott le vállaira és a párnára ... , A hold bevégezte pályáját és a szoba sötétebbé lett» mikor Ignácius atya fejét felemelte és suttogni kezdett. Hangjában a hosszú ideig kész- ökarva, nagy erővel visszafojtott szeretet volt érezhető. Figyelte saját szavait, mintha nem ő, de csak Vera hallotta volna: »Vera, leányom, hisz tudod segéddé lesz, akár nem tanult, akár nem ért a szakmájához, hogy aztán az élet nehéz küzdelmében úgy a saját, valamint a családja avagy hozzátartozói kenyerét miként lesz képes megkeresni, arról a mai napig is hallgat a krónika. No de honnan tanuljon az a tanonc, a mikor néhány iparos — tisztelt a kivételnek -- még maga sem ért az iparához, mert őt sem tanították. Ha az idő elérkezik és a tanonc felszabadul s az ipartestületek révén megkapja a stilizált, rajzokkal díszesen kiékesitett pecsétes, rámába foglalható »Tanuló bizonyítványt», pedig akkor még mit se tudnak az újszülött iparossegédek. így aztán a munkakönyves segédek egy része minden számítás és tanácskozás nélkül megszabadulva a tanoncko- dás nehézségeitől örömükben a nagyvilágba indulnak munkát keresni. A másik része belátva a kevés és hiányos tudásukat, a felszabadító mesterüknél visszamaradnak továbbképzés céljából még egy ideig. Azok aztán kik vándorútra kelnek munkaszerzés céljából, nem mondjuk, hogy helyet nem kapnak, sőt igen sok helyei, mert sok ideig sehol se tűrik őket tudatlanságuk miatt. Miért? Mert mindent tudnak, csak a mesterséghez nem értenek: mert őket a taiionckodás ideje alatt kevéssé avatták az ipar titkaiba. Mig az élet fentartására pénzük és kitartásuk van addig csak utazgatnak: hol van munkájuk, hol nincs keresetük. Végre aztán anyagilag teljesen tönkre menve, belátják tanitómesleríik és saját hibájukat, hogy ők mily kevéssé értenek a megélhetésüket biztosítandó iparukhoz. A sok jövés-menés mellett lerongyolódva, pénz nélkül, távol íalujoktó! más megyékbe elhagyott- ságukban a rossz és erkölcstelen útra kénytelenek lépni, utóvégre is mint munkanélküli egyének a rendőrhatóságok gondjaira kerülnek a honnét is az iparossegédeink kényszer útlevéllel avagy néha toloncuton haza és vissza illetőségi helyeikre küldetnek illetve száliittatnak; kezdhetik elölről tanulni iparukat. Ide vezet a falusi rossz és helytelen tanoncnevelés is. Számtalanszor hallottuk, hogy vaunak iparosok, kik elszökött notórius tanondokat rendesen nagy mentegetés és enyhítő körülmények felsorolása mellett így év sőt néha pár hónap alatt akarnak betanítani és felszabadítani. Hát hol van itt az ipar iránt felettébb megkívánandó kölcsönös istápolás. az «lőre haladóit külföld elleni ipari versenyre való előkészítés. Az 1884. évi XVil. t.-c. (ipartörvény.) határozatfanul írja elő a tanoncképzési idő tartamát, nem állapit sem minimális, sem makszimális határt, csak a kontárok szaporodását mozdítja elő. Az ipartörvény csak azt mondja ki, hogy a fölvétel alkalmával az iparos és a tanonc szülői vagy gyámja közt a tanidő tartama stb. egyétértöleg állapítandó meg. Bizony sokszor az mit jelent az leányom? . . . Leánykám, kedves; vérem és szivem, életem, mindenem ! Lám: öregedő atyád ... sőt már is öreg . . . már ősz és gyenge.« A vállai reszkettek erősen, valamint egész termete. A belső megindulást visszafojtva, gyengéden, mint gyermekekhez szokás, igy szólt: »Atyád, immár öregszik . . . kér téged, nem: esedez; ládd : sir: bár még sohasem sirt. Hisz a te fájdalmaid és szenvedéseid az ő fájdalmai és szenvedései is, szivecském ! Oh, még nagyobb az néki, mint neked . . .« Ignácius atya fejét rázta fájdalmasan, lassan. »Bizony nagyobb, még nagyobb, Verácskáin ! Mi rám, öreg emberre nézve a halál ? De te, aki oly gyengéd, zsenge és kedves valál . . . Emlékezel-e még mindőn ujjadat megszurtad és az vérzett, te pedig ijedtedben sírtál ? Leánykám ! Hisz tudom, te is szerettél . . . erőssen szerettél! Naponta megcsókoltad kezemet . . . Mondd, mi nyomja szivecskédít ? Kezeimmel, melyek még mindig erősek, elnyomom fájdalmamat . . . Vera ...» És Ignácius atya kezeivel homlokába csapzott haját felsimilotta. »Mondd meg! . . .« Mondd meg!! , . .« A szobában csendes volt minden, csak a távolból egy gőzös füttye hallatszott. Ignácius atya tágra nyílt szemekkel nézett körül a szobában; lassan felemelte kezét és ingadozó mozdulattal homlokára tette, rekedten mondá: »Mondd meg !!!« . . . És a felelet ismét — csak hallgatás volt. . . (Vége köv.) anyagi érdekek mellett agyonállapitják a tanidőt. Nézetünk szerint a tanonc 18 életévének a betöltése előtt felszabadulható nem volna, nehogy lelki* lsmere'enül járjanak el a lanoncszerződések megállapítása körül. Minden tanonc kötelezendő lenne felszabadításakor a 3—4 évi tanoncidő letelte mellett, az általa tanult iparból a gyakorlati és elméleti szakvizsgát tenni. Ezen eredmények elbírálására pedig ipartestületi alkalmi bizottságok volnának szerve- zendők, mint szakképzettséggel bíró tényezők. Az írni nem tudó fiuk pedig tanoncokul felvehetők egyáltalán nem lennének, mert igy ki volna zárva annak lehetősége, hogy műveletlen segédek, illetve iparosok neveltessenek. Az iskolai képzettség kimutatása sarkalatos alapfeltétele lenne a tanonc- felfogadásának. Ugyanis az iskolai képzettség hiánya miatt nem lehet megtagadni az ipartörvény szerint a tanonc lajstromszerü beiktatását, valamint a munkakönyv kiadását. Ez esetben mit tud a tanonc amikor segéddé, később mesterré lesz? Mi módon fejleszti üzleti tevékenységét? Hogyan lesz képes versenyezni a külföld előre haladott nagyiparosával ? Az ipraiöi vény revíziója elkerülhetetlen, mert kuruzslással nem lehet a kisiparos nehéz és immáron elviselhetetlenné vált küzdelmein enyhíteni, Az ipartörvény útvesztőin ember legyen ki minden akadály s kétely nélkül el tud igazodni, tehát uj és jobb törvényre van óhajunk, mely nem gyámkodólag lesz hivatva eljárni, hanem igazi ön- kormányzati jogunkat fogja minden irányból jöhető megkárosítás ellen biztosítani a régen eltörült, eéh rendszer szerint. A kevésbé tanult kisiparos nagyon ki van téve a szabad ipar leple alatt — a kereskedelemi szellem térfogialásának. Nagy az ipar szabadsága ezért a képesítést igen szűk korlátok közé kell zárni j s a tanoncképzést szigorú ellenőrzés alá kell vetni. A tanoncnev-lés nem csak ipari: hanem nagy nemzeti érdeket is képez, mert az ipar jövője a mai kor tanoncaitd! volna remélhető, hogy a meglevő s mérhetetlen bajokon is segítve legyen. 44 ! R K K. V3> , ____ El őfizetési felhívás. Ezúttal ismételten tisztelettel felkérjük t. olvasóinkat, hogy az előfi-* zetési dijaikat, illetőleg hátralékaikat beküldeni szíveskedjenek. A KIADÓHIVATAL. — Az aszfaltról. Megírtuk volt, hogy a községi elöljáróság az aszfaltbizottsággal egyetértőén beküldött az aszfalthoz behasznált anyagokból a kereskedelmi múzeumnak azok minőségének és honi termék voltának megallapitása végett. A kereskedelmi muzeum válasza f. hó 1 .-iki kelettel f. hó 2.-án érkezeit ie, de ez a válasz nem érdemi és a sorok között kissé gondosabb, illetve pontosabb eljárásra inti elöljáróságunkat. A hitelesség kedvéért itt adjuk a hivatok sorokat szószerinti szövegükben : »23394/1812. Tekintetes Községi Elöljáróságnak Mátészalka. E. évi julius hó 29.-én ilgyszání nélkill érkezett megkeresése alapján megállapítottam, hogy folyamatban levő aszfaltozási munkálatai tárgyában megkötött szerződését hivatalomhoz be nem terjesztette, holott azt, a 83.000 III. 1907. B. M. számú rendelettel kiadott közszdllitási szabályrendelet 66 §-a kölelezőleg elüirja. Ennélfogva megkeresem, hogy a kötelességemmé tett ellenőrzés gyakorolhatása végett az említett szerződés (kötlevél) másolatát soronkivOl beküldeni szíveskedjék. Egyidejűleg értesítem, hogy a hivatalomhoz beküldött aszfaitbitumeumintát a m. kir. ipari kísérleti és anyagvizsgáló intézethez (Budapest V. Váci-tu 96) mint illetékes hivatalhoz küldtem át. Budapest, 1912. augusztus hó 1. Olvashatlan aláírás m. kir. udvari tanácsos, igazgató. — Az uj tűzoltó fecskendő. Úgy a község, mint a tűzoltóságunk megszívlelte végre ama többszörös figyelmeztetésünket, hogy a tüzoltófel- szerelések nagyon sok kivárná valót hagynak és
