Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-07-26 / 30. szám
\ jolins 26, ai2VII iö Hátésialka. 1912. SV. évf. 3§. (173.) szám. társa hal síi hetilap. N.-/4EQJELEN1K MINDEN EENTEKEN. H ELŐEiZETESI ÁRAK'; SZBRKKSZTÖSfri fis KIADÓHIVATAL Egész évre.: — — — — — — — 8 koronaFélévre. — — — — — — — 4 koronái Negyedévre — — — — — — — 2 koronaTanítóknak és-községi közegeknek egész évre 5 korona. ----Egy szám ára 20 fillér. fU HMWi.wWiMiiii i,^ -i j-gpn-aa»»* Felelős szerkesztő : Dr. VIZSOLY1 MANÓ. WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. A telefon, a telefon, vagyainknak vágya, Itol késik a messze bizonytalanságban? Napok, hetek, hónapok múlnak, de a telefont nem hozza meg egyik se. A mi telefonunk, valahol az állam telefon-kellékek raktárában, még mindég sodrony, szigetelő porcellán, villamosság és pózna. Csak éppen nem telefon Alkatrészeiben már megvan, de egy- j ült nincsen ;. összeállítva, megépítve, felszerelve nincsen. A hivő zsidó naiv tétele jut eszünkbe:;„a talmudban minden benne van“. A mi telefonunk is oltván valahol valamelyik nagy könyvben, amely éppen olyan tekintély a- bürokrata állam illetékes tisztviselője előtt, mint a hivő zsidó előtt a lalmud. Óh igen. papiroson, elkönyvelve már rég szerepel a magyar állam telefonhálózatának Mátészalka—Nagykároly vonala! Csak éppen itt nem szerepe! még nálunk: a szerkesztőségben, a hivatalokban, üzletekben, műhelyekben, az orvosoknál, ügyvédeknél, szórakozóhelyiségekben és gyógyszertárakban. Hej, pedig inkább itt kellene meglennie, mint valahol a nagyváradi postaigazgatóság és a kereskedelmi miniszter hivatalos iratai között! Mondhatni: utolsó fillérig mi raktuk össze, mi mátészalkaiak, a telefon ezreket j tevő költségeit. Es rége.-:-régen leszámoltuk pontosan a járandóságát a nagylelkű í államkasszának, mely sajátmagának hóna- I pok óta kamatoztatja r. mi pénzünket. Újra kértek : újra adtunk ; szó nélkül, .fájdalom“ nélkül, szívesen. Hiszen a telefonért adtuk 11 Az állam felvette, elkasszázía, ingyen használja és hallgat... A községi elöljáróság megsürgette a telefonépitést Lesz-e foganatja: ki tudja? Annyi bizonyos, hogy hathatósabb eszközök is állanának rendelkezésünkre. A képviselőnket személyes be átság fűzi gróf Tisza Istvánhoz. Talár. Megkérhetné: kegyelmesuram parancsolj ra Beöthy Lászlóra, építtesse ki már a telefonunkat, ha már megfizettük az árát! Itt laknak a szomszédban Tisza Kálmánné és Tisza Lajos gróf. Bizonynyal tudják, hogy égünk a telefon utáni vágytól. Talán nem csak a homokoshegy erejéig érdeklődnek Mátészalka iránt? Csak egy szavukba kerülne: Pista, szólj Beöthy Lászlónak: építtesse ki mára szálkáink telefonját! Itt a főispán, nagy hive Tiszának és Tisza pártfogolja Volna hát kinek aánlajával beállítani a kereskedelmi miniszter úrhoz: kegyelmes ur, hadd épüljön már a megye székhelyét s a megye egyik legjelentékenyebb járási központját összekötő távbeszélöhálózat 1 Ott van Mándy Qéza, kinek váliaji portája előtt fog elhúzódni a telefonhuzal. Bizonyára — praktikus, jó gazda lévén — megszerzi a tudomány ez áldását ő is, ha — valószinüleg egyelőre — csak épp Mátészalka egyedül járult bár hozzá a költségekhez. Mándy Samu testvérbátja Mándy Gézának. Mándy Samu orsz. képviselő, munkapárti, Tisza- rajongó. Száz alkalma volna sulylval biró szavát hallatni a telefonunk érdekében. Az említett testvéri kötelék és a képviselőnkben sógorsága öt is bekapcsoljak abba az érdekkörbe, mely a szálkái telefon után áhítozik. Ott van Wekerle Sándor, évtizedek óta díszpolgára e községnek. Soha se lett nekünk, értünk semmit. Talán nem is kértük ilyesmire! Valamivel legalább most ér nemessé tehetné magát az előlegezett kitüntetésre. Megragadhatná az alkalmat! Az ö szava még ma is szó ebben az A világbéke kihirdetése. Kép a XXVI. szüzeidből. Irta: Koller István, polg. isk. tanár. A XXVI. században vagyunk. Lám, ki hinné, mily gyorsan; de valóban igaz. ügy látszik, mintha az időnek is szárnyai volnának. Jobban mondva nekünk, hogy evezünk nemcsak a térben, de az idő hullámain előre. Szárnyak a lét felett, a sir felett, mint Bückert dalolja. A XX. század eszméi mind megvalósultak immár. Megvan a kormányozható léghajó, a teljes demokrácia, a nőemán- cipáció győzelme, csak a körvonal kvadráturáját még nem tudták felfedezni. No de ez ne bosz- szantsa a matematikusokat. A spiritizmusban már annyira voltak, hogy ki-ki még saját életében idézhette szellemét, ha uiryan volt neki. Az utcákon csupa villanykocsi volt. Lovakat csupán a csatatéren alkalmaztak még. Telepeken hizlalták, különben csak múzeumokban volt látható. A villanyos bicikli .ugyanis nem bizonyult célszerűnek a csatatéren. Hogy miféle villanypuskákat és egyebet használtak, arról ugyan uem szólok s csak azt a tényt kell leszegeznem, hogy e nagyfokú evolúció dacára még élt egy emléke a barbár múltnak s ez éppen a csatatér, a háború, melyről egy XIX. századbeli régi Írónő, Suttne asszony — oly iszonyatosan regélt. A kultúra színhelye a szegény Magyarország volt. Páris a kuitura e fényes csillagát tőnkre tette a fényűzés, mint az egykori nagy Rómát. A francia nyelv és szellem elegánciáját túlszárnyalta egy másik : a magyar; amely már XIX. században durva alapból óriási módon csiszolódott. Az uj köztársaság székhelye pedig Budapest, amely szintén rohamos fejlődésével, ami az 1848. évben vette kezdetét, csakhamar túlszárnyalta Párisi. London nagyságban versenyzett Pesttel, de elbukott az is. Különben egymásik nép is terjeszkedett Európában s ez a fürge kis japán, a megtestesült energia és kitartás. Még c nagy terjeszkedés előtt is nagy eszmecsere, propoganda, mozgalom indult meg a háború, a létező dolgok e legiszonyatosabbja ellen. E belátáshoz kétségkívül hozzájárult a koponya- csontok s így az agytartalom nagyobbodása; bár eleinte csak a nazarénusok mindinkább terjedő szektája rokonszenvezett e törekvéssel. No de csak egy lépés választ még el bennünket a diadaltól. Minden eszme először érzés, .azután az észbe jön s csak végre az izmokba, midőn akarattá, tetté válik. Lám a vallás csupa érzés volt az apostoloknál, dogma — ami az ész müve — mai nap, de ép úgy ma van az izmokban is,, mert' mi más a szertartás, a ceremónia, mint egy eszme átszi- várgása az izmokba! Nos, igy volt a háború-ellenes eszmével is. Csak a telt. a cselekvés,, az izmok müve volt még hátra, ami azonban csakhamar bekövetkezett. 2526. augusztus 29 -e volt. A nagy mohácsi veszedelemnek ezerdik évfordulója Újólag könye- zett a nemzet az emlék hatása alatt. Országos gyászünnepélyt rendeztek, amelyben részt vett az egész világ. Minden köztársaság küldött deputációt az uj Párisba, a fényes Budapestre. Amit a költő. a látnok képzelete látott, amidőn az esteli Budapest a Duna vizében tündökölt, megvalósult. Valami tündéri bájban fürdött az a város s magába szívta az örök létet és örök ifjúságot adó italt. Egy lény, mely lebilincsel mindenkit, ki feléje közeleg, elegánciájával és kedvességével. Ez volt Budapest. És e fényes város, e testté vált öröm, országos gyászünnep székhelyei Talán mert ép Buda* pestre tervezték, változott át e nagy örömünnepé ? Örömünnepé a kultúra, a világ és az emberiség számára. Mig az egyik oldalon a gyászünnepre készültek, a másik oldalon sürgették a világbéke törvényének — világtörvénynek meghozatalát és kihirdetését az emberiség számára. A közeledő gyászünnep ismét oly élénkké varázsolta a háborút a lelki szemek elé. Mi is az háború? Öldöklés, mészárlás, a humanizmus arculcsapása. Mennyi szenvedés, nyomor, pusztítás, szellemi hátramaradás, betegség, nyavalja, járvány utána ! Még a győzőnek is csak kárára való! Mily iszonyú volt a mohácsi vész! Mennyi derék magyar áldozat esett egy nép barbárizmusának! Különben nem festem itt a háborúi; az olvasóra bízom. Gondolkodjék felette, ha gondolkodni tud és undort érez, vegyítve nagy fájdalommal sok ártatlan ember hullája és az emberiség esztelensége felett. Csakhamar közeledett a nagy nap, a világbéke napja. A kihirdetést a mohácsi vész emlékének szentelt gyászünnepre tervezték. Mivel ünnepelhették volna meg méltóbban, mint az emberi', lélek nemesebbé válásának e legújabb gyümölcs*-. Lapunk mai száma 8 oldal.
