Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-05-26 / 21. szám
5. oldal. Mátétulka. 1912. MÁTÉSZALKA május hó 26. 21. (164.) szám. KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉS. — Megkezdik az aszfalt készítését. — Lamentációk a villany mizériák miatt. — Veszendőben a telefon. — Kavarodás a ménló-telep váltói körül. — A képviselő-testület f. hó 19-én, vasárnap délután megtartott ülése élénkség és szóviharok tekintetében bármely nagy város képviselő-testületi Illésével fölvehette volna a versenyt. A tagok szokatlanul nagy számú fölvonulása már sejtette vj- lünk, hogy egy érdekesen zajos ülés fog lejátszódni előttünk. S e föltevésünkben nem is csalódtunk; a sokat hányatott aszfaltügy és a panamává föl- fujt ősrégi méntelep-tartozások szőnyegre hozatala biztosítottak erről bennüket már jó előre. A 4 órakor megnyitott ülés napirendje előtt Rohay főjegyző bejelenti, hogy a lemondott esküdt: Nagy Károly helyébe, a főszolgabíró elnöklete alatt ülést tartott községi elöljáróság Jakab Lajost választotta meg. Ezután a napirend első pontja: »As aszfalt ügyében hozott törvényhatósági határozat közlése és ennek alapján az aszfalt építés megkezdése iránt való intézkedések megtétele« következett. A f. hó 16.-iki közgyűlés — mint múlt számunk ban már közöltük — elfogadta a A. Mentei cég ajánlatát, a felebbezést pedig elutasította. Ezen alapon minden további felebbezésre való tekintet nélkül, a törvény idevonatkozó paragrafusai tekintetbe vételével, kimondta a közgyűlés, hogy as aszfalt munkálatok megkezdése iránt sürgősen intézkedni fog. Péchy indítványára — esetleges későbbi kellemetlenségek elkerülése végett — kimondta még az ülés, hogy a szerződésben világosan kikötendő ismételteken a magyar anyag használata és ennek meg nem történte esetén, az ebből eredő minden kárért a K- Menzel cég anyagilag is felelőssé teendő. A megkezdés iráuti gyors intézkedést ar. is szükségessé teszi, mert a mai viszonyok mellett is már előnyös árajánlat egységárait csak 3 éven belől teljesítendő aszfalt munkálatoknál tartja be a Menzel cég. Az ügy további elposványosodása tehát később érzékeny anyagi károkat okozna a városnak a nyersanyag árak és munkabérek folytonos emelkedése folytán. Ezután Rohay főjegyző közölte, hogy a megye a Szálkái gyárteleppel kötött villanyvilágitási szerződést jóváhagyta. Ezen bejelentéssel kapcsolatban ismét felhangzott sok panasz n világitás hiányosságai és az iránt, hogy az utcai lámpák elosztása igen helytelenül és a Gyártelep részéről Önkényesen történt. Az egyenes utón például minden megkérdezés nélkül 10 lámpát helyezett el a Gyártelep, mig a Zöldfa-utcán igen gyéren vannak a lámpák elhelyezve. Több városatya felszólalt az ellen is, hogy a Fsrrás-utcát a Nagy vég-utcával összekötő kis, forgalmas utcán egyetlenegy lámpa sincs. Több érdekeit gazda pedig azt kérte, hogy a Cinevégnek r hídtól a pásztorházig terjedő részén helyezzenek el még 2 lámpát, mert az okvetlen szükséges. Többen ~ igen helyesen — felszólaltak azon határozottan tarthatatlan állapotok ellen, hogy a régi vasúti ütőn, mely mig az uj, egyenes ut planirozva nincs: egyedüli kocsi utunk az állomáshoz, egyetlenegy villanylámpa sem ég. Almer, Weist László és több más képviselőtestületi tag egy feszültségmérőnek a városházán való elhelyezését is követelték, mint a város és a közönség érdekében elengedhetetlen ellenőrző eszközt. Az intelligensebb városatyák pedig az ivlám- pánuk csúfolt fémszálas nagy égők ellen lamentáltak és becsapást, bolonddá-tételt emlegettek a város terhére. L>r. Fárnek végül ismételten figyelmébe ajánlja a városnak, hogy ha már a villanyszerződés oly meggondolatlanul és szakértelem nélkül lett megkötve a Gyárteleppel a város kárára, legalább az átvételnél kell fokozott gondossággal eljárni. Nagy fölzúdulás járt ezen okos felszólalás nyomában. A városatyák egyenkint ugrottak fel helyeikről és a kiküldött villanybizottságra hárítottak minden felelőséget a kellemetlen anomáliákért. Rohay idevonatkozó tüzetes információi után, Péchy főszolgabíró indítványára kimondta az ülés, hogy a szatmári villanytelep főmérnöke részére kért 200 korona felülbirálati honoráriumot megadja és a villanyvilágitási hálózatot csakis tüzetes szakértői átvizsgálás és a szükséges hiányok pótlása után veszi át, illetve ismeri el a szerződéssel megegyezőnek. Kimondták továbbá, hogy Markő főmérnök meghallgatása után a Városházán is feszültség mérőt állítanak fel és ragaszkodnak a szénrudas, valódi ivlámpákhoz, mert — mint Péchy főssolgabiró határozottan emlékszik a Rácz igazgatótóval folytatott megbeszélésekre — ivlámpákról nem pedig 3—400-as izzólámpákról volt szó. Péchy tartalmas felszólalásában azt fejtegette, hogy itt a szerződésbe foglalt, száraz szavakhoz nem lehet ragaszkodni, itt a lényeg, az értelem a fő. Már pepid annyi szent igaz, hogy mi az általánosan ismert, nagyvárosi szénrudas ivlámpákat akartuk, arról volt szó a gyárteleppel történt tárgyalásokon és Rácz igazgató is igen jól tudta és tudja ma Is, hogy mi mit akartunk, mit gondoltunk és mit értettünk »ivlámpa« alatt. Ezen fémszálas égők pedig nem ivlámpák és nem is helyettesíthetik azokat. A tárgysorozat 3-ik pontja a községi földek eladása tárgyában hozott jóváhagyó törvényhatósági határozati felolvasása volt. A következő 4-ik pontot pedlgia törvényszéki elnöknek a járásbirósági epület 3500 kor. évi bér összeg elfogadását tartalmazó leirata képezte. Ezután a nagyváradi póstaigazgatóság leiratát olvasta fel Rohay főjegyző. A leirat nagy konster- nációt keltett a városatyák között, mert azt tartalmazta, hogy az eleinte limitált és beküldött 6,165 kor összes hozzájárulás nem elegendő, hanem még 1535 koronát kell adni, hogy a telefon hálózat Nagykároly—Mátészalkai kiépítése megkezdhető legyen. Klein Móritz igen hevesen szólalt fel a dolog ellen és igen különösnek találja, hogy most mikor a kért összeg bevan küldve és mindenki biztosra vette, hogy telefonunk lesz végre, mint villámcsapás ér bennünket az újabb 1535 korona kérése. Erre nem voltunk elkészülve, az intézetek és előfizetők a várossal egyetemben tőlük telhe- tőleg hozzájárultak, a város pedig újabb megterhelést nem vehet magára, elég nagy igy.is a pótadó. Péchy szólalt fel ezután és higgadt, meggondolt propozicióival megnyugtatta a fölkorbácsolt városatyái kedélyeket. Péchy egyrészt arra gondolt, hogy a póstaigazgatóság leiratára hivatkozva kérje á város az államtól az előiránysott 7000 korona segélynek 8500-ra való felemelését. Ha pedig ez nem sikerülne, úgy azon előfizető nagy- birtokosok szólitandók fel legalább 500 korona egyenként való hozzájárulásra, kiknek birtoka mellett fog a telephon hálózat elvonulni. Az 1500 koronás többlet Péchy szerint valószínűleg onnan állt elő, hogy a költségvetés még 1910-ben készült és a telitett telepfon oszlopok ára ezen idő alatt cirka 30%-kal emelkedett. Az ülés végül úgy határozott, hogy a póstaigazgatőságot megkérdi, miből állott elő ez a többlet és esetlegos mérséklést kér. Az állami magasabb hozzájárulás érdekében is megteszi az elöljáróság a szükséges lépéseket, mig az érdekelt nagybirtokosok hozzájánös as Ő bajusztalan gyerekarcának. Eszébe jutott a mai este, a lány mosolygós biztatása, a csók és egyszerre nagyon gyengének, nagyon tehetetlennek érezte magát, elgondolkozott az léte felett és estébe jutott a sok üres este, a sovány szerelmei és az üres téli délutánok. Az ebédek amiket a pajtásai közt fogyasztott el. Sok emberközött és mégis egyedül, az átasitott kázéházi esték és az egész életében nem látott csak szürkeséget. Az egybangaságok sorozata és csak egyetlen szép perc, egyetlen gyönyörűséges nagyszerű pillanat válogatott át sok jelentéktelea szomorúságon: a mai éjjel, a mai tánc és az a csók. És a fiú megérezte , hogy többé nem lesz soha olyan pillanattá, többet soha sem láthatja már igazán nagyszerűnek as életet Megérezte, hogy a leány eltűnik előle, férjhez megy, talán holnap, rá sem ismer többé és megértette, hogy ennek igy kellett lennie. Egy percet kapott a sorstól és azt jól kihasználta. Es feltűnt előtte a lány, vállára hajtja a fejét aztán látja egy másik férfi karján tovamenni, vidáman és sírva temetkezik a vánkosai közé. Egyszerre megrázkódik, nem zokog többet a szűz szerelmesek vad extázisával szorítja magához egy percre a párnát aztán kemény, bátor mozdulattal felegyenesedik, fiókjából előveszi a revolverét, homlokára illeszti egy mozdulat, egy dörrenés és a szegény szerelmes íiu holtan terül el. e Ez a fiú én voltam. Hanem azzal a revolverlövéssel még adós vagyok. Ami a szerelemnél is erősebb. Irta: Főnyi Ilonka. Az asszony felvette a könnyű, virágos csipkés kalapját, még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, aztán gyors léptekkel indult az ajtó felé. A lépcsőnél megállt. Mintha hirtelen valami nehéz, kábító álomból tért volna magához egy percre. Mintha eddig nem látott, nem hallott volna semmit, ami körülötte történik, mintha csak most ébredne a valóra; arra a nagy, elhatározó valóságra, amin már hetek óta töpreng, ami hosszú hónapok óta kínozza, de ami ma végre mégis csak a hatalmába kerítette. Erősebb lett nála. Hát végre mégis . . . Nem tudott tovább menni. Úgy állt ott a sző- nyeges lépcső előtt, mintha megbénult.volna. Mintha fogva tartotta volna valami nagy, erős hatalom; ami talán még a szerelemnél is erősebb. Eszébe jutott a kis fia . . . A gyermeke, aki napok óta beteg. Meghűlt és azóta lázas beteg. Tegnap az orvos olyasfélét mondott: mintha komoly bajról lenne szó. Nem aludt egész éjjel. Ott virrasztott gyermeke ágyacs- kája mellett. Leste a mozdulatát, a lélekzetvételét, az éjjeli mécs halvány világa mellett. Hallgatta az óra egyhangú ketyegését és sokszor szinte összerezzent, amint a nagy, nyomasztó csöndben ütötte a negyedeket, riasztó, durva zajjal: bim. .. Majd kettőtt: bim-bam . . . Azután hármat: bim-bam- birn ... Mig végre nagy nehezen elmúlt egy óra. Milyen hosszú egy ilyen kétségek közt átvirrasztott éjszaka. Minden perc órának tűnik fel. A gondolat meg olyan gyors, olyan sebes szárnyakon repül . .. Bejárja a múltat, megpihen a jelennél, aztán ismét csak fut a jövő felé . . . Put, fut, mig aztán lassan eljön a reggel. A biztató, megnyugtató, világos reggel... Amikor elmúlnak a kétségek, a gondok. Amikor vigaszt hoz as első napsugár. Amikor reményt hint a mosolygó hajnal.... Reggelre csökkent a gyerek láza s csak igy tudta elhatározni magát, hogy mégis csak elmegy. Hogy végre mégis csak beváltja amit Ígért — nem szóval, csak a szemeivel, a kezeinek odaengedő, simogató melegével — megmutatja, hogy erős, tud akarni a szerelméért, a boldogságáért. De milyen küzdelem előzte meg ezt az elhatározást. Mennyit habozott, töprenkedett. Elébe jött a gyermekkora, a hófehér lánysága; az édes anyja tiszta arca, szelíd két szeme, az intő hangja: csak a hőfehérséged el ne veszítsd, csak a szenytől őrizkedj lányom . . . És amig ezt maga előtt látta: erős maradt. De aztán más képek jöttek. A szomorú menyasszonysága. Örömtelten, küzdelmes napok. Amikor úgyszólván a halállal viaskodott. Sokszor elébe jött, hívta: jer, én csöndesebb helyre viszlek. Egy pillanat az egész. Es mennyivel többet ér az a te jövendődnél. Az unalmas, egyhangú napoknál. A szeretetnélküli, boldogtalan óráknál. As elégedetlen, szomorú életnél . . . Aztán még szomorúbb asszony évei. Amikor valóra váltak a sejtések: szomorú, boldogtalan, vigasztalan valósággá.
