Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-05-26 / 21. szám
4. oldal. Mátíszalka, 1912. MÁTÉSZALKA ftlájus hó 26. 21. (164.) szám. rulását célzó tárgyalásokat Péchy főszolgabíró vállalta magára. A tárgysorozat következő pontját a kir. járásbíróság átiratának felolvasása képezte a bírósági fogház épületének átalakítása tárgyában. A kir. ügyész úgyszólván mindent kifogásol az épületen, szóval egy teljesen uj fogház építendő, mert úgy hygenikus, mint biztonsági szempontból a régi épület tarthatatlan. Péchy főszolgabíró minden legkis- sebbre kiterjedő és atyai gondoskodást eláruló szavai után kimondta az ülés, hogy kérdést intéz a kir. ügyészséghez a kívánalmak pontos és részletes körvonalozása, esetleg egy teljes fogházépületterv megküldése végett és az ügyet több helyes szempontból, diplomatikusan elodázza. Ezután a Bábel István kérelmét vetette el a közgyűlés, a Forrás-utcai ingatlana mellett fekvő városi közátjáró eladása tárgyában, azon indokolással, hogy azon átjáróra illetve köztérre a városnak, a lakosság kényelme érdekében, okvetlen szüksége van. A bő tárgysorozat 9-ik pontja következett ezután : Csizmadia Ferenc birtokossági elnök kérelme a ménlovak tartásából eredő tartozásainak elvállása iránt. A kiküldött bizottság azon bejelentése után, hogy a számadásokat hiteles nyugták alapján rendben levőnek és a mutatkozó 2100 kor.-át a város terhére kifizethetőnek véli, igen nagy konsternáció keletkezett az inteligcnsebb várostyák sorai között. Klein Móritz szólalt föl először és kegyetlenül támadta az elöljáróságot példátlan hanyagságáért, mert 8 éven át hagyta ezt a pana- ma-izü ügyet folyni minden felülvizsgálás és meg- számoltatas nélkül. Feldman Ármin és Weisz Miklós is azon nézeten voltak, hogy egy 8 éve húzódó ügy kissé borsos porát, mely szerintük váltó manipulációkkal és hosszú lejártu perekkel van fűszerezve, nem lehet a nagy pótadóval sulytott városon elverni. Heves jelenetek játszódtak Is az ezer koronák könnyű dobáiódzásai miatt, csak — valóban különös — a minden fillér fölösleges kiadásért máskor az égig ugráló gazdák maradtak nyugodtan. Még Veress István is bölcsen hallgatott, pedig 'a iegn ihásább orr Is megérezhette, hogy valami buzkk Dániában. Rohay főjegyző, Huggo- 41 ai főispán régi rendeletére hivatkozva, joggal hárított el minden felelőséget a mulasztással vádolt elöljáróságról s igy mindenképen Csizmadia Ferenc és társai maradtak a csávában. Midőn már minden veszvel átszőtt, előállott Veress albiró és tövi- ről-hegyire előadta az egész ügyet, melynek vigj játékba illő fordulatai nem kis derültséget kellet- I tek. Megtudtuk, hogy egy gyönyörű kis váltónyar- galásról van szó; a váltókon lejáratkor mindég j más birtokossági érdekeltek szerepeltek és a kama- ! tokkal folyton meghizlalt uj váltókon végre Csiz- ! madia Ferencen és Jessenszky volt bírón kívül a I teljesen ártatlanul ezen ügybe kevert Veress al- birő maradt. Veress aztán perelte Jeszenszkyt, betáblázták a szö.őjére, fizettek pár 100 korona perköltséget és most ennek a pajzán játéknak a tandiját a ió öreg várossal akarják megfizettetni. Ro- hay főjegyző informálása után annyi kiderült, hogy egy cirka 1300 korona mégis csak a város pénztárát kell hogy terhelje, mint a kincstártól kapott és tényleg fizetett zab és széna árak árkülönbözete, a cirka 800 korona azonban 8 évi kamat és perköltség lehet. Péchy főszolgabíró indítványára azután nehezen bár, de kimondta a közgyűlés, hogy a tényleg a várost terhelő összeget a pontosan kimutatott időleges kamatok és perköltségek levonása után Csizmadiának kifizeti, mert nem kivanható, hogy közérdekből viselt tisztségére ráfizessen. A képviselő-testületi tagok nagy részénél azonban az a határozott nézet alakult ki, hogy ily régi váltó tarozásoknál a tényleges kamat már pontosan kisem mutatható és hogy az igazság szerető és a város érdekeit mindég szivén viselő Péchy főszolgabíró Csizmadia Ferencet védő szavain meglátszott, nagy valószínűleg rosszhiszeműen, helytelen irányban lőtt előzőleg informálva. Különben, mint illetékes helyről értesültünk, ezen képviselő-testületi határozat okvetlen meg lesz fellebbezve. Ezután több letelepedési- és illetőségi ügy kedvező elintézése után a bő tárgyú, viharos ülés 6 óra után véget ért. öő. Jeten voltak: Péchy László, Weisz Lajos, Klein Mór, Csizmadia József, Weisz Miklós, dr. Fárnek László, Ooldblatt Jakab, Almer Béla, dr. Csató Sándor, Feldman Ármin, Weisz László, Szeinán József, Csizmadia Ferenc, id. Oláh István, Tárkdnyi Lajos, Kovács Lajos, Nemes Ferenc, Veress István, Sz. Szabó Sándor, Néma Mihály Kerekes János, Csizmadia Mihály, Báthory György, Szabó József, Eölyüs Lajos, Doby Antal, Lőrinc István, Sleinber- ger Sándor, Veress Lajos, dr. Vida József, Radványi János, Szabó Mihály, Gosztonyi Lajos. I, _ 4-(j R E K. Mi a kisgazda jövedelme? 75 korona évi haszon. Máthé István tanító elkészítette a kolozsme- gyei Tűre község monográfiáját, amiben a többek között egy vagyonos kisgazda üzemének jövedelmét is tárgyalja. A gazda a körülményekhez képest és társaihoz arányosítva vagyonos. Vagyoni helyzete jobb, mint aminő az átlag-birtokosé 50 holdon alul. A birtokának állása a mai napon a kataszter szerint a következő: kert 1130 □-öl, udvar 330 □-öl, szántó 12 hold 239 öl, rét 8 hold 896 öl, erdő 11 hold 933 öl, legelő 9 hold 1554 öi. Mindössze 43 hold 210 □-öl. Osztálya 11—Vili. Kataszteri tiszta jövedelme 92 korona 24 fillér s földadó 4 korona 04 fillér. Vagyonának értéke a mai árak szerint: Korona Ház, csűr és melléképületek 2.860 Föld 18.290 Fölszerelés 3.818 Hitelszövetkezeti üzletrész 50 Betét 45 Összesen : 25.063 Ezzel szemben elenyésző csekély az adóssága : 360 korona. Szóval valami 25 ezer koronát ér a vagyona. Pénzesember. Nincsen végső nyomorúságban. Bevételeinek és kiadásainak mérlegéből azonban az derül ki, hogy az éhezés és a tűrhető élét között táncol borotvaélen : Bevétele ugyanis: Gabonanövények magvaiból 2102 korona 10 fillér, kenderből 54 korona, baromfiból 100 korona, fuvarozásból 30 korona, eladott állatokból 300 korona, az állami gyermek- menhelytől 120 korona. Összesen 2706 korona 10 fillér. Kiadás; Álllami adóra 46 korona 10 fillér, községi és megyei adóra 30 korona 40 fillér, egyházi adóba 23 korona, pásztordijakra 58 korona 50 fillér, fedeztetésre 2 korona 50 fillér, közcélra adomány 5 korona, gazdaköri dij 1 korona, ruhára 400 korona, élelemre 1680 korona, tüzelő és világitó anyagra 70 korona, gyermekek nevelésére 20 korona, olvasmányra 4 korona, korcsmára 20 korona, napszámra 50 korona, dohányra 30 korona, gazdaköri kirándulásokra 30 korona, szolga Férjhez ment, mint sok más leány; szerelem nélkül. Csak azért, mert kényszeritették a körülmények. Szegény volt — a házassága megmentette a gondoktól, nélkülözéstől. Előbb végigjárt egy kálváriát : állást keresett. Biztatták — de csak annyi volt minden. Hát igy mégis csak jobb lesz; nyugodt, kényelmes élet. Joga van ehhez. Fiatal, szép, előkelő leány Akkor még nem gondolt arra, hogy a szívnek, a fiatalságának s a vérének is vannak jogaik. Erős, hatalmas jogok. S érvényesíteni is fogja, így kell majd. Nem lehet másként. Akkor erről még fogalma sem volt. És később sem, soká. Amig azt az embert meg nem látta. Azt a férfit, aki talán semmivel sem volt kü- lömb a többi férfinél — de ő a lelkében oltárt emelt neki. A bálványa lett; áldozatul adta neki a lelke minden gondolatát, hófehér álmát, ragyogó tisztaságát. Később a szive is belelobbant. Aztán megszólaltak az érzékei is. Követelőztek. Egészen beteggé tették. Az első gondolat a bűnre, majd megőrjítette. Nem 1 Soha ! Meghal inkább ő, a tiszta, a hófehér, akinek még az ajkát nem érintette soha férfiajak az uráén kívül — ő, aki any- nyira irtózik a szennytől, visszariad a bűntől — ő, akit az anyja csak a jóra intett — nem, nemi soha, soha! ... De jöttek a forró órák, a mámoros percek, a mikor egy pillanatra egymáshoz ért a kezük — s vérhullám futott át az arcán — egybefonódott a tekintetük s elállt a szívverése »- jöttek a kisértések; a férfi halállal fenyegetőzött; nem élhet nélküle. Könyörgölt neki forró, fuldokló hangon; legyen az övé, mert szereti leküzdhetetlen, vad vágyakozással — csak egyszer, egyetlenegyszer forrjon össze az ajkuk — kell, hogy ő is megismerje a boldogságot ... Az ura — az a hideg, zord am> — sohasem férkőzött a leikéhez , meg sem is próbálta. Az a tudománynak él; a dermesztő, fagyos, rideg számoknak. El is hanyagolja; hát ne törődjék vele. Ne áldozza fel érte a fiatalságát, ne mondjon lé érte a boldogságról ... Legyen az övé — mert a lelke minden érzésével, a szive minden vágyával szereti — és érzi, tudja: meghal nélküle. Ezt irta tegnap: »Ha igazán szeretsz, el kell jönnöd; nem várhatok tovább. Meghalok nélküled. Adj nekem az életedből egy órát, csak egy röpke kis órát; ha igazán szeretsz . . . Ha megtagadod: utána dobom az én hiábavaló, nyomorult, rongy életemet.« Ezt irta . . . Az asszony összerázkódott. Kinyitotta a szemeit s körülnézett. Mióta állhat itt ? Es miért ? Hát miért nem ment el ? De hová ? Hová is akart menni ? . . . Hirtelen eszébe jutott minden. Valamelyik szobából az óra ütött. Kihallatszott a folyosóra. Számolta idegesen, gyorsan : egy, kettő! három — öt óra . . . Egy fél órája van még, fél hatra igéfte Sietnie kell, mert gyalog akar menni. Meg is indul — de hát a kis fia? el sem búcsúzott tőle — most jut az eszébe; csak egy pillanatra, csak egy rövid csókkal — de nem, sokáig maradna s eltalálna késni —- és akkor — akkor — attól Isten mentsen 1 ki tudja mi lenne ? Örökre vége mindennek . . . összerázkódott -s csaknem futva ment le a lépcsőkön . . . * Odakünn hűvös szél fújt. Zivatar volt az éjjel s egészen lehűlt a levegő. Összegombolta a suhogó selyemmel bélelt kis kabátot. De úgy is di- dergett. Az izgatottságtól. Hát ilyen gyáva? ilyen együgyü, poltron asszony? Hát mitől is fél tulajdonképen ? Az ura hetek óta utón van s nem is jön haza csak egy hónap múlva. Talán rá - sem gondol — törődik is vele ?, Senki meg nem tudja. Még csak nem is gyanús; orvoshoz mindenki mehet. Ha idegen is, ha nem is háziorvosuk, de orvos — és ő hirtelen rosszul lett . . . Nincs mitől tartania. Nyugodt lehet. De azért még mindig reszketett. Nagy nehezen tudott csak magához jönni. Később egészen felmelegedett. Amig ő rá gondolt. A simogató, meleg nézésű szemeire, az erős két karjára, a selymes, puha, dús hajára; suttogó hangjára . . . Már vágyott utána; már ott szeretett volna lenni. Mellette, a karjaiban . . . Milyen boldogság is lesz az I Az első igazán boldog órája. Mennyit várt erre. Mennyit álmodott erről ... Ha nem is egészen igy — de hát igy sem vétek ; ha másként nem lehet, igy szerzi meg. De le nem mond róla, most már nem — inkább eltűri a szennyet, a port, ami rátapad ; inkább elveszti a tisztaságát, de le nem mond most már — ha bele is pusztul, ha a halála lenne is. De nem az lesz — gyönyörűség, édes, bűbájos boldogság — nem csak érzékei, a lel ke is akarja — akarja — akarja . . . Szinte behunyta a szemeit a gondolat gyönyörűségére — valami kellemetlen zajra riadt fel. Meg kellett állania. Kis fehér koporsót vittek el előtte. Aranyos kereszttel, csipkés szemfedéllel. Valami idegen ember. Sohasem látta. De szerette volna abban a percben feléje nyújtani a kezét és azt mondani neki : — Sajnálom jó ember! igen nagy lehet a fájdalma; a legnagyobb, ami szülőt érhet. De nem szólt semmit. Tovább ment. De olyan különösen érezte magát. Szédült a feje; s mintha mindig előtte vitték volna a kis fehér koporsót. Folyton látta, Akármerre nézett. Csak azt látta. Az arany keresztet, csipkés szemfedőt. S egyszer egy pillanatra, mintha fel is nyilt volna, belepillantott — s csaknem felsikoltott; a sápadt
