Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)

1912-04-07 / 14. szám

3. old. MÁTÉSZALKA 14 (157.) szám. ainkban, hogy megszűnt már a régi, igazi barátság és amit annak neveznek nem egyeb mint pajtáskodás, vagy cimboraskodás. Igaza van a klasszikus Írónak „migjó dolgod lesz, sok lesz az úgynevezett jó barátaidnak száma, de ha elmúlnak a jó napok, egyedül fogsz maradni“. Minden embertől, ki a társadalomban született elvárják, hogy kulturális, közjóté­konysági intézményeiben reszt vegyen es azoknak előmozdításában ki-ki tehetségéhez mérten munkálkodjék. Hiszen a „Mátészalka" is ezt a fel­adatot tűzte ki magának, hogy szülőföldjét a haladás és fejlődés ösvényére vezesse, mert a hol megállapodás van, az immár biz­tos jele a hanyatlásnak. A viszonosság azt hozná magával, hogy azért az önzetlen fáradozásért bizonyos jó akaratú elösmerés és hála jár ki az illető­nek. De hát a jó cselekvést önmagáért a jóért kell végeznünk, mert a hála olyan ritka az emberek között mint a fehér holló ! Elmondhatjuk Mátészalkáról is „más idők, más emberek“. Tagadhatlan, hogy a város külső képe előnyösen megváltozott, mert uj utcák keletkeztek, csinos modern uj házak épültek, de hát a városnak szel­leme, lelke, régi, messze földön hires kedé­lyes élete megszűnt majdnem teljesen. Olyanok itten az emberek, mint mikor a jó bor megecetesedik. Bizalmatlanok egy­más iránt „csiga-biga“ életet élnek, visza- huzódik mindenki a maga hajlékába. Modern uj kávéházak nyíltak, csinos berendezéssel, barátságos külsővel; de mit ér az, ha az emberek nem tudnak barát­kozni. Másképen volt az a régi Mátészalkán! Hej te öreg, vén kiszolgált „Feihágó“, ha a te falaid beszélni tudnának, de sokat re­gélhetnének egykori vigságos napokról, elmúlt idők szep.jemiékeiről. Nem állhatom már meg, hogy egy régi, kedves „felhágóbeli“ epizódot ne említsek meg, amely már azért is érdekes, mert egy­kori feledheíeílen emlékű főispánunkkal U . . . S ... -ral van összeköttetésben, a ki mindvégig hüseges fia volt városunknak és járásunknak és a ki itten kezdte meg szép pályafutását. Hát ő is sok jó napot töltött még a »Felhágó«-ban hűséges embereivel, jó ba- rátjaival; felöstnervén annak a mondásnak igaz jelentőségét, hogy »nemcsak az apróbb ajándékok, hanem a kedélyes, társas össze­jövetelek is fentartják a barátságot«. is kicsalja, ezt oly kedves naivitással teszi, hogy nem is lehet haragudni érte. Elcsépelt téma, de mindig uj marad, hogy mennyire ferdén ismerik külföldön közjogi helyze­tünket. Mindjárt alkalmam volt erről tapasztalatot szerelni. Ugyanis az egyetemen megkívánják, hogy az idegenek a rendőrségtől igazolványt hozzanak arról, hogy Párisban laknak. Ezen igazolványon töb­bek között kitüntetendő az illető nemzetisége is. A rendőrségen azután minket nemes egyszerűséggel osztrákoknak (*autrichien<) soroztak be. Sokat foglalkoztam törvényszéki orvostannal és a vele összefüggő orvosi tárgyakkal Alkalmam volt többször megfigyelni, hogyan viselik magukat az orvosok az elmebeteg fixaideájával szemben. Ez Jutott eszembe, midőn a rendőrhivatalnok eröskö- désemre, hogy én »hongrois« es nem »autrichien« vagyok, az én részemre kiállított példányba ma­gyart irt, sőt naiv komolysággal hozátette: »Na­turellement vous étes hongrois,« azonban a ren­dőrség hivatalos példányába »autrichient« jegyzett be. Később megtudtam, hogy ez a mi dicső külügyi képviseletünk megkeresésére történik igy ti t Tehát nem a külföld, hanem a külügyi képviselet a ludas. En­nek következménye azután, hogy a Larousse lefc- szikonban azt olvassuk, hogy »Ausztriának magya­rok lakta vidékét iHongrie*-nak neve zik.« Tehát Ausztriának csupán egy vidéke (»ré­gion«) vagyunk. Schreiber Ferenc. Történt egyszer, hogy főispán korában átutazván Mátészalkán, felpillant a »Fel­hágó «-ra és csodálkozva látja, hogy a fo­gadó homlokára ez a cégtábla van kifestve: »Vendéglő a Vasúthoz«, Megállította hintó- ját és kihivatván hajdújával a fogadóst ke­ményen ráparancsolt, hogy azonnal vétesse le ezt az uj veretű vasúti-vendéglős táblát. A vendéglős szót fogadott és másnap visszatérőben megelégedett mosolygással so- doritott egyet gondosan ápolt, szép baju­szán! Hát bizony a »Feihágó« azért is ne­vezetes, hogy ennek csűrében állították fel a »Thespis kordáját« cipelő régi, jó színé­szek a világot jelentő deszkákat. Itten ját­szott egykor a neves fővárosi színész Szik­lai Kornél ; itten lépett fel először városunk fia, a jeles aradi direktor Szendrey Mihály; megfordult itten a hires Qeröfi-pár. Nem de­rogált neki és sokszor bemutatta itten nagy művészetét hírneves íöldink, néhai ecsedi Kovács Gyula, a budapesti és később a ko lozsvári nemzeti színház tagja. Kirándult nyaranta, drága, nemeslelkü édes anyjához és ezt az alkalmat mindig felhasználta arra, hogy ragyogó művészetét bemutassa nekünk; szerény, szimpla helyen bár, ,de forró színházi estek voltak azok és mi nagy élvezettel néztük minden alakítá­sát és gyönyörűséggel hallgattuk minden egyes szavát. Jól eső örömmel nézte Kovács Gyula őszinte lelkesedésünket és az irántunk való hála inspirálta őt, ki jeles költő is volt, an­nak a gyönyörű, halhatatlan népdalnak meg­írására: »Kétszer nyílik ar akácfa virága . . .« De nem folytatom tovább ezeket a ke- gyeletes visszaemlékezéseket, mert ezen számban másoknak is van mondani való­juk. Egyszóval volt itien egykor jobb világ is és ha a mostani viszonyokra gondolunk, elmondhatjuk a rákosi dallal: »Szalka. Szalka, hová lettél, szép híredből, de kiestél ...«?! Semper Idem. Előfizetési felhívás. Az uj évnegyed alkalmából tisztelet­tel felkérjük t. olvasóinkat, hogy az az előfizetési dijat, illetőleg hátralé­kaikat beküldeni szíveskedjenek. A SZERELÉS. Vígjáték 1 felvonásban. (Színpadoknak kéz- iratf. Személyek: Villanyszerelő. 1-ső, 2-odik se­gédmunkás, küldönc és egy szegény háztulajdonos, kinél a villanyt szerelik. (Színhely: Szalon. Óriási rendttlenség; fúrá­sok a falon ; a parkett tele kőporral; a sarokban egy kis zsák gypsz kiömölve. Az egyik falfuratban beleszorulva maradt a falfuró, az áttört fal előtt fel­döntött asztalka, mely mellett egy széttört virág­váza hever. A falakon uj zsinőrhálózat. Idő: Reg­gel 9 óra.) Szerelő: Jó reggelt! Hit megjöttünk, hogy ne tessék már annyit küldözgetni utánunk. Még csak tegnapelőtt hagytuk félbe a szerelést és már vagy tízszer tetszett küldeni értünk a gyárba. No meg a nagyságos asszony is megszólított már vagy 4-szer az utcán, hogy fejezzem be a szerelést. Mintha nekem csak ezen az egy helyen volna dol­gom. Mindenütt kell egy kicsit csinálni, mindenütt félbe van a munka s majd szétszedik az embert. (Félre) Ha nem tetszik menjen a másik villanyte­lephez. (Nevet) A hdziur. Jó reggelt, kedves szerelő Ur 1 Csak­hogy már ismét itt van. Tessék rágyújtani. (Szivart ad át neki.) Hát bizony egy kissé kellemetlen volt két napig ily állapotban lenni. A petróleumlámpá­kat leszedték, bekapcsolva meg még nem vagyunk s az óra sincs feltéve. Azután meg ez a piszok, rendetlenség; két napon át úgy kellett hagyni min­4-y R E K. MÁTÉSZALKAI BUBORÉKOK Rovatvezető : ANONYMUS. A KÖZPONTI szállodának immár asszonyok ál­tal is frekventált éttermében nagy társaság verődött össze a múltkoriban. Fiatal asszo­nyok mohón lélegzették be a kisvárosi éleiben nekik szokatlan »nyilvános« levegőt és jóízűen, csillogó szemekkel szürcsölgették a habzó, édes itókát. A meg nem tört, de alaposan megfogyolt zsönessz minden lehetőt elkövetett, hogy az asz- szonyok jól érezzék magukat, mintegy biztosíta­ni akarván, hogy sivár kávéházi életüket néha napján felüditse a fiatal asszonyok lassankint tekintélyessé növekvő tábora. És ez sikerült is nekik, mert pezsgő jókedvben telt az idő. Gond­talan vidámsággal mulatott a társaság, csak az egyik szöszi asszonyka nézegette folyton, idege­sen az órát, jelentőseket pisiantván férje urára, ki éppen a prímásnak magyarázott rendületlen nyugalommal egy »dalt« a régi jó időkből. — Talán a lelkiismerete ébredt fel nagysá­gos asszonyomnak — szólalt meg egy aranyifju, hogy oly türelmetlenül nézegeti az idő haladását. — Tudja — felelt az asszonyka — ha csak a lelkiismeretem ébredt volna fel, az még kicsi baj volna, de félek, hogy a kis fiam ébredt fel odahaza és éhesen sir a — száraz dada fülébe. * H OQY Jecu bácsi patvarista lett, arról diskurál néhány stammvendég a fehér asztalnál. És általános az öröm, hogy az exbirő, kit kissé megviselt a hivatalon kívüli állapot, kellemes és kényelmos hivatalhoz jutott. Íme — szól az élcember — Jecu bácsi hál’ Istennek Törököt fogott, aki nem ereszti el, Má­tészalka nagyközség pedig helyette — Csizma­diát .... * M INÉL választékosabb, cikornyásabb beszéd: ez jellemzi a mi polgárságunkat. S hogy milyen hajmeresztő s amellett mulatságos választékosságai fejezi ki egynémelyik a gondo­latát, álljon itt a következő megtörtént eset: Q. földmivelő polgártársunk, öss/ckiilönböz- vén vele lakó öreg apjával, beállít egy szép reg­gelen a községi jegyzőhöz. — Kérek tisztelt főjegyző uram egy tulvilági útlevelet. — Talán Amerikába szándékozik — kérdi kacagását visszafojtva a főjegyző — hogy útle­vélre van szüksége ? — No igen, — felel a polgártárs. — Aztán ugyebár az öreg miatt szánta erre dent, mert most megint csak folytatják. No de nem baj, kedves szerelő ur, csak most már fe­jezzék be a dolgot. Remélem estére már bekap­csolnak s villany mellett vacsorázhatunk, ugyebár ? Szerelő'. Egész biztosan kérem. Estére rég kész leszünk. Most csak V4 10 még. Megleszünk, meg­leszünk, tessék egész nyugodt lenni. Háziúr: No jó. Isten vele! Dél felé benézek, meglátom mily sokra haladtak. (Elmegy.) Szerelő : (Fél cigarettáját odaadja egyik segéd­munkásnak, ki azt tovább szívja, ö pedig a kapott szivarra gyújt. Leülnek a díványra és élvezettel pöfékelnek. Az óra 1/'a 10-et üt). Na lássunk a do­loghoz fiuk, már V2 10 van, Tegyük fel még ezt a iu .ztert. (Feláll az asztalra, onnan egy kis székre, hogy a plafont elérhesse, majd odaszól az egyik fiú hoz :) Te Gyurka, add csak ide a nyeles fúrót, hadd fúrjam meg a csavar helyét ! I- sö segédmunkás: (Keresi szörnyen a fúrót a szerszám-ládában. Háromszor kiborítja a láda egész tartalmát és ismét visszarakja, de a fúró nincs sehol). Szerelő ur nem találok fúrót. A„t hi szem Krancnál hagytuk tegnap. Szerelő : Hát akkor szaladj érte. (A szalon nagy órája iO-et üt, a munkás pedig elrohan a fúróért. A szerelő leszál a magaslatról s a másik segéd munkáshoz fordul:) Menjünk Sanyi, kössük össze addig a külső vezetéket, hozd utánam a nagy létrát. II- ik segédmunkás : A létrát 1 ? Hisz tudja a szerelő ur, hogy a létra még Eimernél van, ott hagytuk a múltkor. Ä KIADÓHIVATAL.

Next

/
Oldalképek
Tartalom