Mátészalka, 1912 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1912-01-05 / 1. szám
2. oldal. MÁTÉSZALKA 1. (144.) szám silány ipartermékeket, előtte teljesen ismeretlen, vadidegen és még hozzá igen gyakran: osztrák cégektől. Pedig mindezeket talán jobb minőségben és legalább annyi árért, ha ugyan nem olcsóbban (a portót és csomagolási dijat1,is fölszámítják a postai rendeléseknél) megkapja a helyi kereskedőknél és iparosoknál. S e mellett itthol véve, látja a vevő, hogy mit vészén; az utón nem törhet el, nem rongálódhat meg a legtöbbször utánvételes küldemény s végül ez itthol való vásárlással a helyi kereskedő és iparos még fokozottabb tiszteletét és ragaszkodását váltja ki maga iránt. S ez utóbbi is ér valamit, mert kéz kezet mos; mindnyájan egy érdekszférában mozgunk; mindnyájtan többé-kevésbbé egymásra vagyunk utalva. Az itthol való vásárlások folytán a pénz itt marad városunkban s minél több pénz marad idehaza, annál nagyobb lesz a lakosság teherbírása, könnyebben bírja el az adófizetők zömét tevő kereskedő és iparososztály azokat a folyton emelkedő állami, megyei és községi és tudja fsten még micsoda fogyasztási-, egyenes- és pót-adókat, melyek mindég nagyobb és nagyobb sulylyal nehezednek városunk polgárságának vállaira. Az emelkedő közterhek pedig a város fejlődésének természetes következményei. Ha a helyi ipar és kereskedelem támogatásával a pénz itthol marad, vagyonosabbá téve a polgárságot, a közadók kőnyebben való emelhetése folytán városkánk nagyobb lépésekben haladhat is előre a fejlődés utján. Több kulturális és jótékonysági intézményt lehet ezúttal létesíteni és a közös érdekek felismerése, egymás támogatása és megértése által Mátészalkából könnyen kellemes, élénk, modern és minden tekintetben vonzó járási központot lehetne létesíteni S ha ez igy volna, ha ez megtörténhetnék, ha ezt megvalósítani sikerülne, valóban büszke lehetne rá városunk és a járás minden egyes polgára. Ez reggel történt. Délután meg már mindenki tudta a városban, hogy Rác Jenő sikkasztott és főbe lőtte magát. Minden újságban benne volt, mindenki olvasta. És mindenki arról beszélt; még sokan arról is, hogy menyasszonya is meglőtte magát. Margit is hallotta. A szobaleány jött újságolni. És Margit azt gondolta: talán csakugyan igy lenne a legjobb. Egyszerre véget vetni a gyötrelmének. Kitérne a szánakozó, lealázó, kárörvendő, gúnyos pillantásoktól. Vége lenne mindennek. Hisz így is vége; semmi sem maradt neki, csak az élet, tenger bánattal, könnyel . . . Egy kis ólomgolyó olyan jól elvégezne mindent. Elsimítaná a hullámokat; csend, nyugalom lenne. Csendes lenne ö is, mozdulatlan, jéghideg. Olyan jó lenne nem gondolkozni, csak feküdni lehunyt szemekkel, örökre. Egész éjjel ezen töprengett Margit. Hát mit is várhat már ezután az élettől ? Nem vár, nem remél semmit. És nem is akar. Ezután már nem kell neki semmi. Hajnal felé aludt el. Nyugtalan, lázas álma volt; Jenő jött hozzá véres ruhában, átlőtt fejjel, szomorún. A szemei merevek, fénytelenek voltak, a haja kuszáit. És beszélt hozzá úgy mint régen ; arra kérte: szeresse és csókolja meg . . . Felriadt, kábult volt s nagyon fájt a feje. Tíz évvel idősebbnek látszott. Megijedt a saját arcáiól. De aztán közönyös lett; hát bánja is ő? Most már minden mindegy. Felöltözött. Olvasni akart, el akarta űzni gondolatait. Borzasztókat gondolt; a foga is vacogott, a hideg lelte. VégigA gyenge nő erőssége. A nő született betegápoló nő. Kedély életének egyformasága, melyhez a szánalom, a szeretet az irgalom érzete egyformán közel áll, a gyakran angyali türelem, az a szilárd kitartás a melylyel a legnagyobb nehézségeket leküzdeni bírja, a legnagyobb megerőltetés fölött győzni tud, végül magas színvonalon álló kötelességérzete, mintegy megteremtették a nőt e magasztos hivatásra. Az orvosok gyakran tapasztalhatják, hogy az említett tulajdonoknál fogva, a gyöngébb szervezetű nő gyermeke betegágyánál, avagy teljesen idegen emberek mellett is, a legnagyobb megerőltetéseknek, a legnagyobb fáradságoknak oly köny- nyen meg tud felelni, hogy alig van az az erős férfi, ki ez irányban versenyre szállhatna vele. Rövid idővel ezelőtt én magam voltam a tanúja, hogy magas társadalmi állású hölgy, ki a lehető legboldogabb viszonyok között nevelkedett, mindig nagyon távol állva az élet viszontagságaitól, dacára, hogy annyira elkényeztetett gyermeke volt a sorsnak, édesanya beteg ágyán 14 napon és 14 éjjelen át a ruháiból nem szabadult, feszült figyelemmel leste a beteg minden sóhajtását, minden hangját, annak szeméről olvasta le minden óhaját és ezt azonnal teljesítette is. Alávetette magát a legnagyobb türelemmel a legfáradságosabb munkának, a nehéz vizbajos test emelésénél segédkezett minden szükséglet végzésénél, a minek ilyen beteg test tér nészetsze- rüen alá van vetve ; mind a mellett, azon volt, jó kedvet színlelni és külsőleg oly nagy mérvű lelki nyugalmat mutatott folyton a beteg körül, hogy a haldokló anyja, élete utolsó lehelletéig helyzete veszélyének igaz tudatára nem ébredhetett. Ilyen önfeláldozásra, ily lemondásra, a lelki erőnk ily nagymérvű megfeszítésére férfi nem képes. A betegápolás különben is kiváló társadalmi intézmény. Hisz a betegség egyenlővé teszi a betegeket, minden bajával, minden rettegésével egyenlően éri a gazdagot, a szegényt, a magas- rangút, szintúgy mint az alsóbb születésű embereket, egyenlően üti I borzalmas tanyáját, úgy a szegény kunyhójában, mint a gazdag hatalmas palotájában is. Ha pedig már a gazdag beteget is szánnunk kell, mily sanyarú a sors ott, hol a be- tegség mellett még a szegénység is otthon van. A soha nem nyugvó és mindig előre törekvő tudomány lehetővé tette a legborzasztóbb szenvedéseket is enyhíteni, a majd csak elviselhetetlennek látszó fájdalmakat eltürhetővé tenni. De a gyógyszernél sokkal hatásosabb szer a megfelő bánásmód a beteggel, ha képes az ápoló a betegség szomorú óráit mintegy eltüntetni, a betegség tudatát elnyomni a beteg elméjéből és ezáltal még a legreménytelenebb beteget erősbiteni, megvigasztalni. Ha meggondoljuk, hogy gyakran hány ember nyugalma, boldogsága, munkaképessége függ egyetlen egy beteg hogylététől, ha meggondoljuk a tőkének mily összege, mennyi remény, mennyi boldogság iügg gyakran egyetlen beteg gyors felgyógyulásától ; mily gyakran az egész család boldogsága és boldogulása van veszélyben a beteg ágya mellett és a beteg állapota mily szoros kapcsolatban áll a család egész jövőjével, csak ha mindezt megfontoljunk, átgondoljuk, csak akkor leszünk képesek felfogni, hogy mily magasztos, mily nagymérvű a betegek ápolásáról kellően és a legnagyobb lelki- isinereitel gondoskodni. Ez nemcsak az emberszeretet ügye, hanem egyúttal egyik legfontosabb kelléke a közjónak , az ember pedig mindkettőre nagy mérvben rá van utalva, mindkettőnek elsőrendű fogyasztója. A betegápolás a gyógykezeléssel teljesen egyenértékű tényező, az utóbbi csak is az előbbivel együttesen képzelhető. Ámde a modern betegápolás szerfölött bonyodalmas munka, nagy igénnyel jár, egyformán követel műveltséget kitartást, áldozatkészséget és önösségnélküliséget mindazoktól, kik e magasztos hivatásnak óhajtják idejükét szentelni. Ha Nothnagel tanár felállította ama sokat jelentő mondatot, csak is jó ember lehet orvos, jiigy ez az állítás még inkább alkalmazható a betegápolónőre ; Hauptmann Gerhard a nálunk is nagy sikert aratott színmüvében »Hanele«-ben a betegápolónöt angyal alakjában mutatja be, mi a hivatás magasztosságában teljesen mégis találja magyarázatát Az a betegápolónő, ki hivatásnak a modern elvek szerint felel meg és emellett szive, kedélye is kellő helyen van, azt sokkal magasabb színvonalon állónak kell tartanunk a legképzettebb orvosnál és megérdemli, hogy utóbbival egyenlő társadalmi rangban tekintessék, hogy életpályája anyagilag is teljesen biztos alapra helyeztessék ; ők igazán papnői a szánalomnak és irgalomnak és társadalmi rangjuknak olyannak kellene lennie, mint egykoron a görögöknél a papnőké volt, a kiket az Istenek iránti tisztelet egy fénysugara ra- gyogott be. Dr. P. Kérjük lapunk azon olvasóit, akik az előfizetési dijakkal még mindig hátralékban vannak, hogy az esedékes összeget haladéktalanul szíveskedjenek beküldeni, nehogy a lap szétküldésében zavar álljon „ _ elő. I-----lap ozta a könyvet. Olvasott, de nem tudta mi a tartalma. Ideges lett. Minden zörrenésre összerázkódott. Félt, hogy valaki idejön most és beszélni akar vele. A barátnői, akik irigyelték tőle Jenőt, az elegáns gavallért. Most kacaghatnak, hogy a kommilfó gavallér sikkasztott s a börtön elől a halálba menekült. Szomorú dolog, de nekik kacagtató. Kitűnő szenzáció, lesz miről pletykálni a zsurokon. De nem jött senki. Csak a szobalány nézett be úgy tiz órafelé s kérdezte: akar-e reggelizni ? A nénje felé sem nézett. Tegnap, amikor ez a borzasztó szerencsétlenség köztudomású lett, igy vigasztalta. — Látod Margit, jobb lett volna ha rám hallgatsz. Én mindig mondtam, hogy Rác Jenő köny- nyelmü, léha ember. De hát vakká tett a szerelmed, nem akartad észre venni Benkő Janit, aki pedig komolyan szeretett. Gazdag ember, kényelmes életed lett volna mellette. Hogy nem olyan elegáns, bókoló fráter: hát az inkább csak előnyére van, amit mond : érzi is, nem úgy mint az a léha tolvaj . . . — Hagyd el néni, ne szólj többet, Jenő megszenvedett a bűnéért, ha ugyan bűnnek lehet nevezni azt a ballépést — és én még most is . . . — Szereted, mert bolond vagy. Ha eszed lenne, azt mondanád: Jobb, hogy most történt, amikor még nem késő, nincs egy pár gyerek is a nyakadon ; akik örökös szégyenfoltot hordtak volna a nevükön, örökségül az apjoktóh Most még talán nem késő; itt van az az áldott lelkű Benkő' Jani, ha szives leszel hozzá s vonzódást mutatsz neki, lehet hogy elfelejti a mellőzést s feleségül veszi a más itthagyott \nenyasszonyát. Kitántorgott a szobából. A feje szédült, a torkát fojtogatta a sirás. Ez tegnap volt s ma még felé sem nézett. Hát tuiajdonképen minek is élő? Mi köti még az élethez? Nincs senkije, nem szereti senki. A néni kegyelemkenyerét egye és várja a halálát, amikor ő rá marad a vagyon. Addig pedig mindennap halgassa végig a néni kitöréseit; hogy Benkő Jancsi milyen gazdag; ő meg milyen koldus, szegény. Menjen férjhez hozzá, ez az egyetlen megváltás, sőt szerencse rá nézve. Hát menjen férjhez hozzá. Aztán asszony lesz. Foldozza majd az ura elszakadt fehérneműit, stoppolja a kilyukadt harisnyáit. És beszél vele a vetésről, a sertésről,' és az időjárásról. Neveljen egy féltucat gyereket, akik mind olyanok lennének mint az apjuk: jól táplált, kövér, fekete, egyformán siró jószág. Ö pedig éljen egyedül az ura s gyermekei mellett. Egyedül, mert hiszen azok idegenek lesznek neki. A lelkűk sohasem értheti meg egymást; anélkül pedig nincs harmónia. Nincs szerelem. Hazug, csaló lenne, ha férjhez tudna menni hozzá. De hát nincs-e más kivezető ut? Ha elmenne a háztól, ahol kegyelemkenyeret eszik, ha dolgozna; hisz meg tudná keresni a ke- ! nyerét, a dolog pedig nem szégyen. Ha ... de j akkor hirtelen elébe jött a Jenő képe. Hát nélküle? í Remény, vágy, szerelem nélkül érdemes-e élni ?
