Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-09-01 / 35. szám

4. oldal. MÁTÉSZALKA 35. (I 26 ) szám — Lopás. Szilágyi Mihály és Juhász Mihály a Fisch gebei gazdaságának a juhászai gazdájuk juhállományából egy juhot elloptak. Fisch Lajos hűtlen emberei ellen feljelentést tett. — Az aszfalt pályázat. A kevés pályázó miatt elhalasztott és újonnan hirdetett aszfaltpá­lyázat tágyalása szept. hó 10.-én tartatik meg a városháza nagytermében. Reméljük, hogy az asz­falt oly hihetetlenül rég húzódó ügye e tárgyaláson dűlőre jut. — Beiratások. A helybeli róni. hath, elemi iskolában ez 1911 —12. iskolai évre a beiratások szept. hó 1., 2. és 4.-én lesznek. Az iskolaszék határozata folytán a túlzsúfoltság elkerülése végett csakis róm. kalh, növendékek vétetnek fel. A tanév szept. hó 6.-án kezdődik. A helybeli izr. elemi iskolában szept. hó 1., 3. és 4.-én lesznek a beiralások. A szülők kéretnek személyesen megjelenni és lakásuk há/számát is bejelenteni. A tanév szept. hó 5.-én kezdődik. A helybeli ref. el. iskolában a beiratások szept. hó 1.-től 4.-ig tartanak. A tanév 5.-én kezdődik. — Újra a vicinális. (Panaszos levél,) Igen tisztelt szerkesztő Ur! Ismerve b. lapjának a közön­séggel szemben mindenkor tanúsított jóindulatát fölkérem, hogy tegye szóvá ismételten b. lapjában azokat a tarthatatlan viszonyokat, melyek a Máté­szalkát keresztező vicinálisoknál fönnáll. Tegnap­előtt több utassal 1/t 2 órakor várakoztunk a Máté­szalka felöl érkező vonatra, mely a menetrend sze­trint 1 óra 58-kor indul innen Nyháza felé. Nyir- ’hálorban volt igen fontos dolgom, melynek el nem ‘intézése több 100 korona kárt okozott volna ne­kem. Vártunk, vártunk, de már 2 óra is elmúlt ‘és még midég nem jött a vonat. Végre 2 óra 30 perckor vonat fütty üti meg fülünket, örömrepesve néztünk Szalka fele, de arra fele semmit sem lát­nunk, hanem Uram Isten, ellenkező irányból, Nyháza 'felől jött az a vonat, a melynek még 9 órakor d. e. kellett volna őrházunknál elhaladnia. No most aztán addig kellett várnunk, mig az a vonat be- irobogott Szálkára, ott Vs óráig pihent és aztán is­mét Megyes felé vette útját, hol megállva a me­legtől és több órás várakozástól beteggé fáradt ‘utasokat felvehette. így működik most a sokat ki- viccelt vicinális kiszámíthatatlan kárt okozva az •Utazó közönségnek. Tisztelettel: Egy nyjrmegyesi várakozó utas. — Á Vármegyei „Hivatalos Lap“-ből. Tóth Jó­zsef győrteleki illetőségű és lakos, Qyőrtelek köz­ség elöljárósága által 1910. év októben 27 nap­ján 66. szám ala^ kiállított cselédkönyvét ismeret­len helyen elvesztette — mért is megsemmitettetik. — Székely Sándor fábiánházai lakos kárára aug. hó 11.-én egy 2 és fél éves barna pej szőrű, jegy- telen kanca csikó, a fábiánházai legelőről elbitan- golt. Körözést s feltalálás esetén értesítést kér a • nevezett község elöljárósága. — Az apja ellen. Matolcson úgy látszik nem • az atyák nevelik fiaikat, hanem a gyermekek a szülőket. Kiss Károly 62 éves ember összeszólal­kozott feleségével. Jelenlevő Lajos fiuk az anyja pártját fogta és atyját annyira összeverte egy ka­jával, hogy annak két foga is kihullott az ütlegek következtében. — Kataszteri kilgazltá^. Az 1909: V. t. c. alapján a Szatmárvármegyében végrehajtott ka­taszteri kiigazítási munkálatokat a múlt hét folya­mán vizsgálta felül az országos földadóbizottság küldöttsége. — Elmaradnak a katonai szemlék. A honvé­delmi miniszter pénteken értesítette Szatmármegye alispánját, hogy úgy a honvédség, mint a cs. és kir. közös hadsereg nem tényleges állományú legénysé­gének szokásos ellenőrzési szemléje ez évben el­marad. A tartalékos tisztek és hadapródtiszthelyet- tesek bemutatkozása azonban ebben az évben is •kötelező marad. „ — Dohányt —vagy életet! Úgy látszik, nem hiába drágult a dohány, de nagy is az érté­ke a pipás ember élőt!. Eddigelé csak azt hallottuk, hogy az utszéli jó' madarak »pénz vagy élet« al­ternatívája elé állították a jámbor országutasokat. Mosj már akkora a becsülete a dohánynak, hogy egy zacskó pipába valóért is útját állják az em­bernek. Vállajon legalább igy történt: Gulácsi Ti­bor vincellérje múlt szerdán hazafelé hajtott sze­kerével, midőn Vállaj és Pusztaterem között két suhanc megtámadta, gyufát és dohányt kért tőle. A vincellérnél, mivel nem dohányzik, sem dohány, sem gyufa nem volt s igy nem adhatott. A tagadó válasz után egyik suhanc a szekérre ugrott s a vincellért le akarta dobni. Erős tusakodás fejlődött ki közöltük. A suhanc kést rántott s a vincellér lábának vastag húsát átszurta. A vincellér látta a vészéit, reyorverrel lőtt támadóira, mire azok el­menekültek. — A nagykárolyi vasúti állomás építé­sét a napokban megkezdték, melynek mindjárt ál­dozata is lett. Az alapot ásták. Három és fél mé­ternyi távolságra haladtak már, midőn a föld mintegy négy méternyi hosszban rászakadt az alap­gödörben dolgozó Nagy József, Sústák János és Csorba János mezőteremi munkásokra Nagy mun­kával sikerült a három embert a súlyos földtömeg alól kiemelni. Nagy József a fején és a mellén szenvedett súlyos sérüléseket. Susták és Csorba a mellükön, illetve a karjukon sebesültek meg. A szerencsétlenség oka — mint értesülünk — gondat­lanság, amennyiben a feltöltöt fpld dacára, a már 3 és fél méter mély alapgödör nem volt kiduccolva. \z alapásásnál nem alkalmaztak szakértő felü­gyelőt. — Szent István napja — Csengerben. Súlyos baleset történt Szent István napján Csengerben tartott népünnepélyen. Harsányi Mátyás csendőr­őrmester lova a zene hangjától megbokrosodott s az őrmester lebukott a lóról. Jobb oldalbordája s bal tállperece eltörött. A szatmári közkórházban ápolják. A szerencsétlenül járt csendőr iránt igaz részvéttel vagyunk. Harsányi volt ugyanis az, aki az ököritói szerencsétlenség alkalmából a legelső hatósági közeg volt a gyásztéren s valósággal atyai tapintattal és ritka intelligenciával vezette a rábízott teendőket. — Apa és fia. Nem minden napi eset a Puskás József helybeli lakos és hasonnevű fia esete. E két derék igen közeli rokon ember nagyon roko- niatlanul élt egymással. A botokat folytonosan ké­szenlétben tartották egymás ellen és alkalom adtán össze-összemérték. A tekintély mindhiába ágasko­dott, ifj. Puskás József a minap egy ilyen csete-paté alkalmából jóval erősebbnek bizonyult szeretett édes apjánál és azt alaposan elpáholta, id. Puskás József feljelentette fiát felmenő ágbeli rakonon el­követett testi sértésért. De nem elégedett ám meg ezzel, hanem — amint értesülünk — most meg ő hagyta helyben apjára kezet emelni merő fiacská­ját és pedig úgy, hogy az 2 hétig nyögte bele az ágyat. Persze erre meg ifj. Puskás József je­lentette fel kedves papáját testi sértésért. — A nagykárolyi ref. egyházmegye tanügyi bizottsága f. hó 28-án tartotta gyűlését Nagykárolyban. Tárgyaltatott a Tiszántúli ref. egy­házkerület püspöki hivatalának leirata melyben föl­hívja az egyházmegyéket arra, kogy k|szitsen terje­delmes javaslatot, miként vo'na lehetséges az egyházmegye 533 iskolázatlan tanyai tanköteles vallásoktatásáról gondoskodni. A leirat azon kérdést teszi fel, hogy vándor tanítói intéz­ménnyel érhető el helyesebben a cél, avagy a köz­ségek magok lássák el az oktatást. Mely öszegben volna továbbá a tanítás költsége megállapítható és honnan lehetne erre fedezetet találni. Mivel az egyházmegye geográfiái helyzete a vándortanitói intézményt kivihetetlennek találja, a célt csakis az egyházközségekkel lehet többé kevésbé elérni az állal, hogy az egyházak tanítói ily ta­nyákra kirándulva óránként 3 koronáért és méltányos fuvardíj mellett magok végeznék e mun­kát. A gróf Károlyi uradalom ajánlatát, miszerint a tanyákról a növendékeket az iskolába az okta­tásra beszállítja, örömmel és köszönettel veszi. (A mátészalkai uradalmak is megtehetnék ez áldozatot.) Az ismertető iskolák vallás oktatására a tan­ügyi bizottság az ellenőrzést szinte kívánja és ki akarja terjeszteni. Mivel végezetül az uj tantervhez az egyház- kerület semmiféle könyvet nem adott ki, a tan­ügyi bizottság a tantervre az átmeneteit nem mondja ki, azonban az elől sem zárkózik el, ha valamely tanító megfelelő módszerrel és uj tan- terv szerint tanít. — Dráma az erdäben. Nyírbátorban Varga La­jos 19 éves munkás puskával ment az erdőbe. Az esdőőr Vargát orvvadásznak nézte és felszólította, hogy adja át a fegyvert, Varga vonakodott, mire dulakodás támadt a két ember közölt, a fegyver eközben elsült és a golyó szivén találta Varga Lajost, aki holtan rogyott össze. — Balta mint Argumentum. Molnár Pál ny. máv. altiszt sógorával, Biró Dániel nagyecsedi la­kossal összeveszett, veszekedés közben Biró Dá­niel a földről egy fejszét kapott fel s azzal Mol­nárt, azt tartva, hogy sógorság nem rokonság, fél­holtra verte. A dühöngő sógort a csendőrség le­tartóztatta. — A korcsmák zárórája. Az utóbbi időben az ország több részében megtörtént, hogy a rendőri hatóságok sajat hatáskörükben a záróra szigorítá­sát rendelték el, melyet több helyen nem tartottak be. Egy ilyen esetből kifolyólag a belügyminiszter a következő határozatot hozta : »A korcsmák zár­órájának szigoritását a rendőrhatóság saját hatás körében nem rendelheti el, mert noha a rendőr­hatóságnak a személy- és vagyonbiztonság meg­óvása és a rend fenntartása céljából jogában áll ugyan preventív intézkedéseket, mint pl. a záróráknak szigoritását is foganatosítani, ezen in­tézkedések azonban csak azon keretben mozoghat­nak, melyet a hatóságnak törvény, vagy a törvény­erővel biró rendelet megszab. A záróráknak általános szigorítása azonban^ ezt a határt túllépi, amennyi­ben az már a munkaszünet jellegével bir. Ma pe­dig a munkaszünet megállapítása, illetve elrende­lése nem a törvényhatóság, hanem a törvényhozás keretébe tartozik, ennélfogva törvényes alap hiá­nyából ily eset nem is büntethető*. íme: milyen féltve őrködik a kormány az alkohol fogyasztás állandó növekvése fölött. Ópályiban nyugodtan al- hatnak hát a korcsmárosok. Nem kerül sor rá, hogv a képviselő-testület korcsmázási üdvös hatá­rozata megvalósulhasson. — Augusztus havi statisztika. Születtek: Pálfi István g. kath., MüUer Anna Mária r. kath., Mátyás Anua ref., Goldstein Zoltán izr., Szabó Sándor ref., Oláh Izabella Zsófia, Erzsébet Ida (iker), Szabó Zsigmond ref., Nagy Sándor ref., Ari Juliánná ref., Kántor István r. kath., Jónás Rozália ref., Bogdáry Mária ref., Ványi Ilona ref.,. Lakatos Sándor ref., Jónás Irén ref., Feldman Herman izr,, Varga Sándor ref., Fuchs Béla izr., Belme Juliánná halva született fia, Lakatos István ref. Házasságot kötöttek: Képes István—Néma Irén ref., dr. Fehér Lajos—Schreiber Cecilia izr., Erdei József g. kath. — Nagy Rozália ref., Kézi István—Bétéri Zsuzsánna ref. Meghaltak: Kovács István ref, 5 hó, Bloch Endre izr. 14 nap, Gál Sándor ref. 10 hó. Kere­kes István ref. 2 év, Farkas B. Tiborné sz. Szabó Zsuzsánna ref. 24 év, Vinkler Mihályné sz. Nagy Zsuzsánna ref. 85 év, Oláh Erzsébet Ida ref. 10 nap, Kulcsár Sándor r. kath. 5 év. Gorgán János g. kath. 10 hó, Bogdány Mária ref. 5 nap, Pus­kás Juliánná ref. 2 hó, Klein Gézáné sz. Fülep kocsigyártó és kárpitos MÁTÉSZALKA, Kossutlwiíca. a „Takarékpénztárral“ szemben. Legolcsóbb beszerzési forrás mindennemű kocsigyártó és kárpitos cikkekben. Használt kocsik magas árban vétetnek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom