Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-04-16 / 15. szám
Mátészalka, 1911. III. évi. 15. (106.) szám. április hó lé. TÁRSADALMI HETILAP. N MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. N ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----— Egy szám ára 20 fillér. “—----Fe lelős szei kesztö : Dr. VIZSOLYI MANÓ. SZERKESZTŐSÉQ ÉS KIADŐH1VATAL : WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). FELTÁMADUNK!... Irta: Dr. VIZSOLYI MANÓ. Csodálatos átalakulás megy végbe most a természetben. Fenséges, szinte borzadálylkeltöen magasztos, hatalmas, titáni küzdelem színhelye a nagy mindenség. A tél zordsága kelt bírókra a tavasz veröfényével; a tél ködpárás, fojtós, farkasüvöltéstöl hangos lege a tavasz madárdalos, éltető ózonával; a tél komoly zordsága a tavasz játszi mosolyával. Az elemek harca ez I Olyan harc, melynek fenségessége félelemteljes csodálattal tölti el a teremtés koronáját: az embert, aki fájdalmasan kicsinynek, megsemmisültél! tehetetlennek érzi magát a nagy, a hatalmas, a minden emberi dimenzió-képzeletet fölülmúló természeti erőkkel szemben. A halál és az élet, az elmúlás és a feltámadás, az aléltság és az újjáéledés ’ mérik össze fegyvereiket a föld napkörüli pályájának e szakában, melyet tavasznak, a felszabadulás, az újjáéledés, a megújhodás, a feltámadás évszakának nevezünk, mert haj, nehéz csaták árán győz a tavasz isteni vegetációja a tél enyészet-birodalma fölött!— . . .Nézzétek, hogy erőlködik az öreg tél; nézzétek, mint szedi össze, mint feszíti neki ismételten minden erejét; hogy leheli gyilkos fagyleheletét; hogy szoritja jégpáncélbörtöne, hószem- fedele alá a mezők rögéből feltörő sarjai; nézzéték, hogy nekifeszül minden izma egy döntő küzdelemre, hogy örökössé tegye az ö halálországát! — ... És mégis hiába! Hiába minden erőlködés; hiába a hóviharzás, hiába a jég, a fagy, hiába a csontig- járó,'maró, süvöltő, szélfergeteg: a tavasz mégis eljő. Eljö minden bájával, minden csodaszépségével, minden virágpompájával, rózsaillatával, csicsergő madárdalával, életfakasztó melegével, kedves katicabogarával, káprázatos szárnyú pilléivel, Hui« legével — és a tavalyi hónak nyoma sincs! .... Az emberi társadalom is —- mint most a természet — ezt a küzdelemteljes átmeneti korszakát éli. Hatalmas, titáni harc színhelye az is, hol a jövő uj társadalmi rendje mérkőzik élet-halálra a jelen múlófélben lévő, rozoga, megőrölt, elavult, kiélt társadalmával. A holnap, a jövendő méri össze vadul fegyverét a tegnapról ittfeledt jelennel, mely a kiváltságosaké, melyben alulmarad az egyéni kiválóság, alulmarad az eszményiség, de dőzsöl a nepotizmus, tobzódik az anyagiasság, önérdek és kormányoz, szuverén uralkodó a pénz. A ma a tőkéseké, övék minden jó, számukra van minden kényelem, nekik van részük minden boldogságban; nekik zöldéi a rét pázsitja, nekik tenyész az erdők vadja, nekik virágzik a kereskedelem, nekik füstöl a kohók kéménye; övék a lég madarai, övék a szántók kalásza, övék a bányák minden drága-kincse, pedig semmi más érdemük, mint hogy jól választották meg a papájukat. A kiváltságosok, ezek a herék, ezek a szellemi eunuchok, ezek a lelki kuldusok, ezek az üres szivüek, akik képtelenek volnának a maguk munkájukkal megszerezni a zabkenyeret, a földes-zsupos viskót, a darócrongyot: selyembe, bársonyba, csipkébe göngyölik vánnyadt tagjaikat, palotákban, aranycirádás, selyem kárpitos kastélyokban laknak, mazsolás kalácscsal táplálkoznak, melyből még a morzsa se jut azoknak, kik a maguk kiuzsorázott munkájukkal és a megélhetésük silány biztosítására árendába adott tehetségükkel teremtik meg a ídváltságosok kényelmét, passzióit, fényűzéseit. Ma a töke ül az asztalnál, a munka pedig az asztal alatt lesi éhes gyomorral és kilógó, lihegő nyelvvel a csontot. Ma a tőkés csupa fényűzés, mig a munkás természeti szükségleteit se tudja kielégíteni: állat módjára tized-huszad magával lakik, az alkohol lassú, de biztos mérge a fűtőanyaga, hamisított, és méregdrága kotyvaiékokkal táptálkozik és rongyokba pólyálja izmait, melyekkel aranyat kalapácsol — a mások számára. A mai társadalom rendje mellett a tőke végigszeretkezi az egész világot azon a pénzen, melyet a munka keresett meg. Zsebredugott-kezü tőkések szájába csepeg az a méz, melyet a dolgozó milliók verejtéke gyűjt. A mai társadalmi rend szerint minden jog a tókéjé, a munkáé minden teher és kötelesség. A mai társadalom a kitartottak uralma a kitartók felett. ... ÉS ez a fáráók korabeli Egyptom, ez a cézárok korabeli Judea minden erőfeszítéssel itt akar maradni. —. . . Nézzétek ezt a rothadt, petyhüdt, elernyedt társadalmat! Nézzétek a gyávát, hogy fél a haláltól, az örök elmúlástól, a végtelen megsemmisüléstől ! Nézzétek, mint akarja álnokul elhitetni, hogy ö örök és halhatatlan, holott a bomlás csiráit önmagában hordja keletkezése óta; holott már élte ez utolsó szakában is rothadt, oszlásnak indult; holott a fokozatos fejlődés és a halandóság törvényei alatt áll, mint minden emberi, mint maga az ember is! Nézzétek, hogy kapkod kétségbe estében minden szalmaszálhoz; hogy próbálja ki a hatalmában lévő összes fegyvereit! Nézzétek, hogy állítja szembe a félelmetes ellenséggel csendörszurony- erdejét, hogy emelteti ütésre rendörökleit, hogy aknáza ki a maga javát biztositó törvényei rendelkezéseit és hézagait! ... De mindhiába! Hiába üti ki Justitia pártossággal szennyezett pallosa az uj társadalmi rend harcosának kezéből a kardot, hiába az üldözés, az elnyomás, hiába a modernista eskü, hiába minden mesterséges légzés, melylyel életét tengeti, hiába minden ijesztés és megfélemiités, hiába minden hazug rágalom: a kiütött fegyvert felveszi más száz, egy elnémított száj helyet ezer torok csatakiáltása harsan, egy letört ököl helyett százezer emelkedik vészjóslóan az égnek, egy kiontott vércseppböl millió újabb harcos kél ki. Hiába minden ! Fáráó hiába tartja rabigában Izraelt, hiába dolgozó proletár, köhordó-állat a zsidó nép, minden jog nélkül, — csak a szabadság szelének egy fuvalma érintse, csak vezérre van szüksége és az ember számba sem vett zsidó nép széttépi rabláncát és a szolgaság földjéről kivonul a szabadság Kánaánjába. Hiába feszittetik meg az égi hatalom bitorlói és a földi hatalom helytartója Jézust, hiába némitoíták el a Mester ajkán az igét, a vér befolyt ott eszme feltámadott és milliók esküsznek rá. Hiába minden : a mai társadalom össze fog omolni és egy — az élet megváltozott körülményeinek megfelelő — uj társadalmi berendezkedés fog felépülni romjai felett. — ...Hadd látom, hol van az erő, mely ennek útját állja?! Had látom, hol van az erő, mely fel tudja tartani az idők rohanó árját?! Hadd látom, hol a fék, mely megakasztani képes az idő rohanó kerekének forgását?! . . . Próbáljátok rászorítani tenyereteket a Duna eredöhelyére, hogy megakadályozzátok folyását; próbáljátok megállítani forgásában a földtekét; próbáljátok eltiltani a csillagoknak a ragyogást; próbáljátok elvenni a nap hevét; próbáljátok kiszárítani a tengert; próbáljátok elhordani Helvétia sziklabérceit; próbáljátok megtiltani a mezőnek, hogy ne varrjon magára tarka virágaiból hímet; próbáljátok eltiltani a holdnak, hogy ne kövesse a földet; próbáljátok eltiltani az erdőnek, hogy ne zöídeljen, a virágnak, hogy ne nyíljék, a madárnak, hogy ne köszöntse füttyével a hajnal hasadását! . . . Próbáljátok meg és látni fogjátok, hogy kárba vész minden fáradtságtok, minden erőtök, minden törekvésetek ! A természet erőihez képest nyomorult féreg az ember s azokkal nem tud szembeszállni. És természeti erő az evolúció is, természeti erők működnek á társadalom vegetációinál is, melyekkel szemben tehát szintén tehetetlen az emberiség. Azért nem lehet megakadályozni, azért fog eljönni a »jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakén.« Azért fog eljönni a holnap és az ö társadalma, az emberiség tavasza, megújhodása, a szabadság, a feltámadás. — . . . Oh, el fog jönni az idő, mikor a hivatottak s nem a herék uralkodnak! El fog jönni az az idő, melyben az Hl. *i«W A hirdetési dijak előre fizetendők. ~i‘7
