Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-03-31 / 13. szám

2. oldal. 13. (104.) szám. MATESZ A L K A j . Tízért*. 'tisztesség és büszkeség ne­künk magyar újságíróknak lennünk. Több készség s odaadás, mint amivel eddig szol­gáltunk pályánkon, nem telik tölünk, de uj érzés lesz nekünk az, hogy az elisme­résből nekünk is jutóit egyszer. Ezt az ér­zést megőrizzük s ha megint támadni, szi­dalmazni fog bennünket a megsértett hiú­ság, a toporzékoló reakció, a tegnapi ese­ményekre fogunk gondolni s a kirohaná- j sokat nem vesszük olyan komolyan, mint eddigelé. örülünk az erkölcsi sikernek s most már nem kéne egyelőre más — csak egy falat kenyérrel több. Hazai miniszternek j volt szive azt kívánni az újságíróknak, akik miként a miniszterek kvalifikáció nélkül való pályán élnek, hogy ók is miniszteri nyugdijat kapjanak. Mi nem vagyunk ilyen szerénytelenek, a mi kívánságunk csak odáig terjed, hogy addig is, inig a nyugdíjra jo­gosító keserves harminc esztendő eltelik, a mindennapi élet munkája, gondjai s kenyere mellé egy kis jobblétet szerezzünk. Remél­jük, hogy megjön ez is. A magyar társa­dalom, amely két millión felüli összeget juttatott a nyugdíjas hírlapíróknak, észre fogja venni talán egyszer az aktiv hírlap­írókat is. Utazás az ököritói adományok korul. Az adományok kiosztása. — — Saját kiküldött tudósítónktól. — (3.) „Annyi balszerencse és oly sok viszály után“ f. hó 25.-én és 26.-an eljutottunk végre az ököritói adományok kiosztásához. Dobszó tette közzé, hogy a segélyek kiosztása a kérdéses napokon megtörténik s hogy a segélyezésre igényt tartók, helye­sebben a segélyre jogosultak jelenjenek meg a községházánál. Az ököritói községházán működik a főbizottság. Élén maga Csaba Adorján főis­pán, Ilosvay Aladár alispán, Képessy László főszolgabíró, Farkas Ernő községi jegyző állanak. Az ököritói községháza szemben van azzal a gyásztérrel, melyen a tüzkatasztrófa történt, épp a segélyosztás napján egy éve. •Itt gyülekeznek össze a segély jogosultak és egy csomó bámészkodó. A nép arcan valami olyas ül, ami a fájó emlékezés, az ideges kíváncsiság vegyüléke. Ruházatában fekete a domináló szin és ez a tónusa •hangulatának is, amelyben az elegedetlen- ség veri fel a hullámokat. Sorra járulnak a segélyben részesülők a bizottság elé. Szó nélkül, fásultan és kö­zönyösen veszik fel a pénzt, mely a jó emberek nemesszivü váltságdíja a szénné égett családtagokért. A közöny azonban csak addig tart, amig kifordulnak a köz­ségházából. Az utcán már kinyílik a száj és panaszkodik, elégedetlenkedik. . . . És ez az elégedetlenség csaknem álta­lános. Kifogásolják, hogy nem főleg a va­gyon mennyiségének latszögéből bírálták meg a segélyre szorulókat és állapítottak meg a segély összegeket, hanem az elvesz­tett családtagok száma után. így aztán — mint panaszolják — megtörtént sokkal az, hogy aki vagyontalan teljesen és kere­sőjét, fenntartóját vesztette el az egyetlen fiában vagy vejében és most teljesen tá­masznélküli, munkaképtelen, kisebb segélyt kapott, mint a hatökrös gazdák, akiknek több családtagjuk veszett ugyan oda, de akiknél ez a szivbelileg gyászos tény, va- gyonilag még negativ szaporulatot ered­ményezett. Az elégedetlenség általános. — ez tény. Hogy jogos-e, az kérdés. Hallottunk egyes nyilatkozatokat olyan emberek ajkai- ró1, akiket komoly, megbízható, intelligens embereknek ismerünk, akik azt mondják, hogy hálátlan és rosdelkü az a nép, aki az első segélypénzeken cigány mellett dá- ridózott a korcsmában. Viszont látunk egyes tényeket, hallunk egyes eseteket, pa­naszokat, melyek azt bizonyítják, hogy a segélykiosztása körül csak tolytatódott az tem a ruhátok fodrait. GyávákL De a szél csa­csogása nélkül is tudták ezeket mindaketten. Hiszen folyton erre gondollak, de nem mertek róla beszélni, mert féltek attól, hogy nem azt fogják egymásnak mondani, amit kell. Csendben mentek hát, de szo­rongatta a keblüket a csend. A utón előttük egy kis zöldvillogásu gyik surrant el. Az asszony meg­ijedt tőle, de a férfi gyorsan átkarolta őt. Aztán tovább mentek. A férfi testén az öleléstől valami meleg'borzongás futott át. Talán ez öntött belé bá­torságot, mert most kissé rekedten megszólalt: — Az előbb azokról az érzésekről beszéltél, amiket a muzsika ébreszt fel bennünk. Én is ér­zem őket, de csak most, néhány hónap óta. Az­óta .. . — hirtelen elkapta a szót, mintha félne valamitől, aztán folytatta. — Mert azt hiszem, hogy az emberek süketek és nem hallanak ki a zené­ből semmit, csak a hangokat. Én is süket voltam. De most . . . most, amióta tudom, hogy az enyém vagy, hogy van egy lélek ezen a földön, mely egyenlő magasszárnyalásu tud lenni az enyémmel, most mást is hallok ki a hangokból, mindazt amiért az előbb sírtál, mindazt ami nem is az én érzésem, vagy a tied, hanem ami szétterül ezen a földte­kén, vagy rtalán az egész világon; tudom, érzem a nagy világérzést. És több ^vagyok minden ember­nél, részese vagyok egy nagy világszövetségnek, melybe minden érző élőlény beletartozhatik. És en- *ek az érzésnek a kulcsa a-szerelem, a szerelem !. . . — Igen, a szerelem, — szóit közbe csende­sen az asszony. — Amióta tudom, hogy szeretsz — folytatta a férfi, — amióta először remegett meg a kezed a kezemben, nem bírok másra gondolni csak erre. Mert szépek gyönyörűek azok az órák, melyeket együtt töltöttünk, mikor egymás fátyolos szeméből leshetjük el a mámoritó gondolatokat, de még szeb­bek azok a percek, mikor távol tőled eszembe jut, hogy van valaki, aki ráni gondol mindig, félt a bajoktól és örül az örömeimen és számítja az órá­kat, mjkor fogunk újra találkozni, ép úgy mint én. És hogy nemcsak én érzek igy és nemcsak te, ha­nem mindazok, ezren és ezren, akiknek felnyitotta a szerelem az érzés ezt a titkos ajtaját, ezt az egyetlen földi paradicsomot. És ebben a paradi­csomban van ezer Ádám és ezer Éva, olyanok mint mi! . . . Az asszony lehajtotta a fejét a férfi kezére és megcsókolta. * * * Kiértek a mezőre és leheveredtek. Az asszony piros ruhája olyan volt a friss füvön, mint valami nagy vérfolt. Mindaketten úgy érezték, mintha égy nagy tehertől szabadultak volna meg. Minden tit­kos gondolatuk hirtelen világossá vált előttük. Pe­dig nem is magyarázkodtak ki. Nem kellett most már a szellő, anélkül is megértették, hogy minden porclkájuk, a testük minden izecskéje egymáshoz hajtja őket, mint két erős, egészséges, szerelem­éhes állatot. Es még akkor sem merték egymást megcsó­kolni! .... * a felületesség, amely végig kisérte az egész katasztrófát keletkezésétől, okától máig. Annyi bizonyos, hogy a minisztérium na­gyon nekibuzdult a dolognak s e buzgó- ságában elfeledte felülvizsgálni azt az an­két-jegyzőkönyvet, amely a segély­felosztás kulcsát, az osztályokat s az egyes osztályokba tartozókat megállapítja. Már pedig, ha a minisztérium nem tartotta ezt kötelességének, akkor mi címen védekezett azzal, hogy a segélykiosztás azért késett, mert töboszöri felszólítása dacára se ter­jesztette fel e jegyzőkönyvet az alispán ? És' az is tény, hogy egy ilyen jegyzőkönyv nem arra készül, hogy egyes ankettagok zsebregyürjek és félév múlva találjak meg a lim-lomjaik között. Szomorú dolgok és keserű tapas'ztäkf- tok lesznek úrrá az emberen, ha végig gondol azon a hekalombán, mély ottham- vadt el az ököritó országút partján. És a ; szomorú dolgok és keserű tapasztalatok között mindössze két un asszony neve tündöklik elő, mint a világítótorony vil­lamos sugara a tenger éji ködén keresztül. Két ragyogó lelkű uriasszony az, aki egye­dül képes derűt hinteni az ököritói üsz- kökre: Péchy Lászlóné. aki a Róth-árvákat elhelyeztette és Németh Jenöné, aki valósá­gos mentőangyala volt az ököritóiaknak a legrettenetesebb napok alatt Már az is érthetetlen, hogy Péchy Lászlóné nemes- szivüsege elismerés neikül maradt, de kü­lönösképpen érthetetlen dolog az, hogy Neme’h Jenőné miért nem nyert jóval na­gyobb és magassabb kitüntetést, mint ami­lyenben a legmagasabb helyről részesült. Sebaj ! A népiélekben és a köztudatban bentélnek az érdemek, melyek fénye el nem halványul és amelyek majd ott jutal­maztatnak meg méltóan, ahol a legmaga­sabb személyek tényeit is jogosítva van. nak elbírálni. . . . A mátészalkai járásban a segély kiosztás alkalmából bizottság alakult, melynek elnöke:Péchy László főszolgabíró, tagjai:Szálkái Sándor kerüle­tünk orsz. képviselője, Németh Elemér földbirtokos Berey József ref. lelkész esperes, Fintha Sándor» Komorócy Jenő és Mangu Dezső körjegyzők voltaké Segélyezésben részesültek 1. Écsedről: Sar- kadi Lajosné, Sarkadi Gyula (kiskorú), Szabó László, fejenként 696 kor. 80 fii., Fehér Bálint 464 kor. 60 fii., Németi Bálint 50 kor. 2. Tunyog: Hegedűs József 464 kor. 60 fii. 3, Ópályiból: özv. Freskó Lászlóné 929 kor. 20 fii. 4. Mátésxal- káról: Székely Dániel, özv. Róthné árvái, Gé- resi Antal 696 kör.'80 fii. fejenként, Kádár Lajos 464 kor. 60 fii. 5. Kocsordról: Nemes Bertalan gyermekei 464 kor. 60 fii., Erdei Zsuzsánna és özv. Jakab f. Jánosné 696 kor. 80 fill. 6. Gyűr­telek: Varga Mihály 464 kor. 60 fill., Varga Já­nos 696 kor; 80 fii., Kis Eszter 929 kor. 20 fii., Labanc István 696 kor. 80 fii., Kertész Józsefné 929 kor. 20 fii., Lőrinc József 464 kor. 60 fii., özv. Almási Ferencné 464 kor. 60 fii., Szabó Gergelyné 464 kor, 60 fii., Baráth Zsigmondné 696 kor. 80 fii., Gábor József 464 kor. 60 fii., Labanc Györgyné 200 kor., Kádár Ferenc 696 kor. 80 fii. 7. Jármiból: Kis György 200 kor. Mindezekkel, úgy lehet, lezártuk az ököritói aktákat. Lezártuk azzal, hogy sok kellemetlen tapasztalattal vagyunk gazda­gabbak és sok teljesületlep reménynyel let­tünk szegényebbek. Most még csak vége­zetül azt említjük meg, hogy f. hó 26.-án este Szatmáron pozitív formában az a hir terjedt el, hogy a segélyezés körül felme­rült események okán, főispánunk és alispá­nunk benyújtották lemondásukat. Mi fenttar- tással közöljük e hirt és sajnálnók, ha vár­megyénk e két vezetője távoznék. Levélbeli megkeresésekre érjegy- ■zékkel és költségvetéssel díjtala­nul szolgálunk. • MOTOR ! Karczag Testvérek TIÄ fÄ1 Ajánlják a legjobb és legbiztosabb járatú szivógáz, nyersolajat és benzinmotor-gépüket, bezinlokomobil cséplőkészletüket a iegkedvezöbb fizetési feltételek mellett, 28-> Levélbeli megkeresésekre árjegy* zékkel és költségvetéssel díjtala­nul szolgálunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom