Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-10 / 10. szám
TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Mátészalka, 1911. m - ----------------II I. évi. 11 (191.) szám. március hó 19. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Es.’ész évre — — •— — — — — 8 korona. Félévre — — — — — —- — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----—— Egy szám ára 20 fillér. —— Fe lelős szerkesztő: Dr. V1ZSOLY1 MANÓ. SZF.RKfiSZTŐSÉQ fis KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. Csaba Adorján főispán a „Mátészalkának.“ A megyei telefonhálózatról, az egyenes útról és a „Mátészalkádról. Budapest, 1911. március 7. Kedden délben a Pannonia-száüodá- ban volt dolgom. Odamenet a villamosban a »Szatmármegyei Közlönyt« olvasva látom, hogy Csaba Adorján, szatmármegye főispánja Pesten van és — mint a nevezett lap irta — betegen fekszik a Panno- nia-szállóban lévő lakásán. E két tény kapcsán megérlelődött bennem az a gondolat, hogy megkísérlem tiszteletemet tenni főispánunknál s amennyiben elfogad a megyei telefonhálózat nagykérdésében meg- intervjuvolom. A lépcsöházban egy hölgygyei disku- rálva találom a főispánt. A portáshoz megyek s egy névjegyet küldetek általa a főispánnak. A háttérből látom, hogy a főispán azonnal elköszön a hölgytől s a portáshoz fordul. — Hol az az ur? A portás felém mutat s a következő percben mosolygó, barátságos arccal már messziről elém nyújtott jobbjával jő a mél- tóságos ur felém : — Van szerencsém Doktor ur! Mivel szolgálhatok ? Jöjjön, üljünk le a hallban, ott eldiskurálhatunk ! Ne vegye rossz néven, hogy nem a szobámba viszem, de a feleségem toalettet csinál. Közben, mig a főispán e lekötelező, közvetlen, egyszerű s éppen ezért minden póz nélküli és bensőségteljes szavakat mondja, egy asztalkához viszen, mely előtt két szék áll. A főispán barátságos hangon mutat az egyikre: — Tessék helyet foglalni! Leülünk s én megszólalok: — Méltőságos uram, engedje meg, hogy legelőször is afölötti örömömnek adjak kifejezést, hogy Méltóságod már egészséges — mint látom — és igy nem való a Szatmármegyei Közlönynek betegségéről most olvasott hire. — Nem, semmi alapja. Köszönöm az érdeklődést. Sokat szenvedek fejgörcsben s egy ily rohamom volt a multkorán is. Persze ilyenkor mindenki elöl elzárkózom. Véletlenül épp e napon járt nálam egyik íi'agykárolyi lap szerkesztője, de nem fogadhattam, betegségemre való hivatkozással. Innen került a téves hir forgalomba. — Méltóságod audiencián volt ö-felségénél ? — Igen. Látja, jó hogy említi ezt a dolgot. Legalább előre is megkérem, hogy beszélgetésünkről csak igazat írjon. Most is oly kellemetlen rám, hogy senkivel se beszéltem bár audienciámról, mégis azt írják a lapok, hogy az audienciám 18 perBeszélgetés szatmármegye főispánjával. cig tartott s hogy Ö felsége a megyei székhely-kérdésről is beszélt velem, sőt többek között azt mondta volna: »Az erősebb városnak nem szabadna a gyengébb ellen törni, ez nem szép vonás« — Hát kérem én általános kihallgatáson voltam, ami legfeljebb 4 — 5 percig tart. Hiszen a felséges ur 18 perc alatt politikai ügyeket letárgyal! Valótlan dolgokkal én nem dicsekszem. Ököritóról szó volt. T. i. én megköszöntem Ö felségének a meleg részvétet és ennek kapcsán volt egy két kérdése hozzám. A székhelyről pedig szó sem volt, nemhogy a mondott nyilatkozat elhangzott volna. — Ha parancsolja Méltóságod, megcáfolom lapomban. — Legyen szives! Velem folytatott beszélgetése alapján jelentse ki, hogy az ismertetett közlemények alaptalanok. — Méltőságos uram, a megyei telefonhálózat kérdése az, ami engem főleg ide hozott. — A megyei telefonhálózat részlegesen, t. i. a járási központokon még ez évben meglesz. Okvetlenül meglesz! Gondoskodva van róla, hogy ennek akadálya ne lehessen. A minisztériumban is a legjobb indulatról vagyok biztosítva. A községek ugyan aligha lesznek áldozatkészek, de azért ez nem fogja útját állani a dolognak. Erre van nekem gyógyszerem, hogy mi: elmondom, de ne írja ki. — Biztosítom Méltóságodat! — Higyje el kérem, valósággal szégyenlem már, hogy nincs telefonunk. Bemegyek itt a pártkörbe, szóbajön valami, aminek kapcsán azt mondják: hát a telefon?! Valósággal pirulva kell elmondanom, hogy bizony, telefonunk még nincs. Látná milyen elszörnyüködéssel hallják ezt. »Hiszen az hallatlan, ilyen gazdag megyében ma még ne legyen telefon?! — mondják. És az ember még csak azt se mondhatja, hogy nincs igazuk !! — No, de ez évben okvetlenül meglesz a telefonjuk. — Méltóságod biztosan tudja, hogy be lesz kapcsolva a parciális hálózat az interurbán forgalomba és hogy akárki bevezettetheti a szokásos előfizetési dij fejében magának a telefont? — Hát persze 1 Hiszen csakis igy van értelme. Másképp a községektől nem is kívánhatnánk a hozzájárulást. Egyelőre a járási központok, később a körjegyzőségi székhelyek s végül minden község élvezni fogja a telefon előnyeit. Hiszen ma már a telefon közgazdasági és kulturális közszükséglet és az adminisztráció is megköveteli! — Méltóságodnak ez a terve zseniális. — A terv az alispán űré. — Hálásan köszönöm a felvilágosítást. — Most még csak azt kérdem meg: szokta-« olvasni a »Mátészalkát« ? — Hogyne 1 — Sokat harcolunk a közigazgatással?! — Tudom s úgy hiszem ez a harc nem egészen objektív. A múltkor is önök nagyon is szóvátettek egy esetet (és meg mondta melyiket) s én ennek kapcsán kér dőre vontam az illetékes közeget, de amint tudom, volt alapja eljárásának. — Egyoldalúan informálták Méltóságodat. Mindenkibe beleköthet a felettes hatósága, ha akarja. Egyébként beküldetem Méltóságod címére lapom egy számát, melynek nyiltterében szintén vannak adatok. Különben »nem objekliv«-n#k lenni nincs okunk. A »Mátészalka« az én tulajdonom, mégis minden jövedelme a kiadóé. Egy veres krajcár haszna nincs ott kívüle senkinek. Tisztán — mint akiknek a szivünkhöz nőtt szülő- és ősi fészkünk csak a város fejlesztésére törekszünk és ezért vesszük ingyen az ódiumot is magunkra. Személyes okaink sincsennek, mert a közigazgatás ottani minden egyes tagját személyileg tiszteljük, becsüljük és csak közhivatali tényeiket bíráljuk: dicsérve, vagy kárhoztatva. — Mátészalka nagyon szépen kezd fejlődni. Igazán örülök rajta. És elvitathatatlan, hogy e fejlődésben az ön lapjának nagy része van. Az is tény, hogy van kifogásolni való is, amit meg is tesznek. Vannak dolgok, amelyeket egyenesen élesen kell szóvá tenni. Most is olvasom a »Mátészalka« nyomán a Szatmármegyei Közlönyben is szóvá tett ítéletet. Hát ez abszurdum !! Hát az egyenes utat mi hátráltatja ? Bizony nagyon kellene az az ut! Szinte odakivánkozik a vásártérre. . . . Ebben a percben jött a portás és jelentette, hogy »a méltóságos asszony várja a főispán urat.« Az intervjunak tehát itt vége szakadt. Majdnem egy órai diskurzusnak alapján azonban nemcsak azt volt alkalmam tapasztalni, hogy főispánunk a modor, előzékenység, finomság, készség megtestesülése, nemcsak azt volt alkalmam tapasztalni, hogy végnélkülien egyszerű, szinte szerény ember, akitől méltán vehetnének példát a hatalmi tébolyban szenvedő kis közigazgatási palánták, hanem bámulatos memoriáju ember is, aki a legapróbb részletekig tájékozva van a legparányibb dologról is, ami vármegyéjében történik. . . . Olyan jól esett beigazolva látnom a régi magyar mondást: »mennél nagyobb az ur, annál finomabb!« . . . Vizsolyt Manó. Lapunk mai száma 6 oldal.
