Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-03-10 / 10. szám
2. ©Idái. MÁTÉSZALKA 10. (101.) szám. INDOKOLÁS: „STBBI.“ — Gloszszák egy szolgabirosági Ítélethez. — Az alábbi sorokat Kovács János nagydobosi kántortanitó küldte be hozzánk. Tisztelt Szerkesztő Ur! A mátészalkai járás főszolgabirája 076/910. kih. sz. alatt a következő iteletet hozta ellenem : »676/910. kih. sz. A mátészalkai járás főszolgabirája, mint elsőfokú hatóság, a nagydobosi k. elöljáróság feljelentésére Kovács János ref. tanító nagydobosi lakos ellen folyamatba lett fenti számú kihágási ügyében a megtartott vizsgálat alapján a következőleg ítélt: Kovács János 45 éves ref. vallásu nagydobosi lakos az 1874. évi XXXIII. t.-c. 104 és az 1907. évi XXIII. t.-c. 22 § c pontjába minősülő Választási és tanügyi kihágásokban vétkesnek ki- mondatik s ezen cselekményekért ugyanezek alapján a község szegényalapja javára fordítandó 100 korona pénzbüntetéssel, bebizonyított vagyon- talanság esetén az 1879. évi XL. t.-c. 22. §-alap- ján átváltoztatandó 5 napi önköltségen töltendő elzárással büntettetik. Jelen ítélet a felebbezési jog megmagyarázásával másolatban közöltetni rendeltetik azzal, hogy ellene az átvételtől számított d napon belül felebbezésscl élhet. Indokok: Stbbi. Mszalka, 1910. december 15. Dr. Dienes s. k. szolgabiró. Ezen másolat hiteléül : Mszalka, 1911. jan. 30. (P. H.j Péchy s. k. főszolgabíró.* * Ezen ítélet egy blankettára van kék ceruzával beírva s még azt a fáradtságot se vette magának annak fogalmazója, hitelesítője, vagy leírója, hogy a blantíettá- ban bentlevő, de nem alkalmazható szavakat kitörölje, hogy így érthető es grama- tikailag megálló, egybefüggő szövege legyen ez ítéletnek, mely — mint az ítélet mondja — „másolatban közöltetni“ rendeltetett velem, amelyet tehát — mint azt az a „kihirdetietvéu “ szó kitörlése (kék* ceruzával athuzva) élesen dokumentálja — <előttem s nekem soha semmi mással meg nem indokoltak, mint ez egyetlen szóval: „stbbi.“ „Stbbi“. Sic! Blanche Griffard. Irta : Szomory Emil. A diadalmas fiatalság és abetelhetetlen vágyakozás idejét éltük; életünk úgy égett, mint egy kétfelöl meggyujtott gyertya. Az éjszakának csillagos és holdfényes óráit lázasan átmulattuk és mámoros lelkünk, mint olvatag bonbon, szétmátlott •a pezsgő aranyszínű nedűjében. Valaki közülünk, a kinek klasszikus műveltsége volt, a korhelyke- ■dések roppant léhaságát néhány Horatius-idézettel iíüszerezte, nagyon vidám és kétes csengésű idézetekkel, a melyekben roppant örömünk tellett, mert igazolva láttuk bennök a mi édes életfelfogásunknak a helyességét. Teljesen be voltunk telve önmagunkkal és az éjszaka nyújtotta örömökkel; senkint sem irigyeltünk önmagunkon kivül, amikor már kirekedve az összes kávéházakból és mulatóhelyekből, megállottunk a Madelaine-templom előtt frakkos alakunkkal, a rue Royal előtt, az utcának hajnali világításában. Itt a Maxim korcsmája, mint az élvezetek tengerének imádandó világitó-tornya, magas ablaküvegein át ragyogó fényt vetett a járdára. Mint az üdvösségünk felé, indultunk meg sietve. Odabenn is, a villamlámpák fehér-kék fényénél ragyogott a hajnal és szinte elhalványította a Concorde- téren túl a Szajna vizén a tavaszi nap büszke feltámadását; vörhenyesdicsőségével ott ragyogott a hajdani katonák kaszárnyájának szeles kupoláján. Bennünk égett a vágy és a legédesebb hitetlenség hangulata fogott el. A fehér asztalokon, fehér világításban gyöngyöző extra dryk és csodálatos tripple seccek, mint imádandó bálványok néztek ránk palackjaikból és a zöld, sárga és kék tónusokban vihogó freskók, pajkos és ledér leányokat ábrázolva, a lelkünket lerészegitették. Ámde a pajkos és ledér leányok itt voltak az élet bolMivel szerény nézetem szerint a „stbbi“ aligha indok 100 kor. pénzbüntetésre (még hozzá dehonesztáló cimen kiróva) amely összeg igen tekintélyes részecskéje egy tanító szánalmasan rossz dotációjának, szatmánnegye alispánjához a következő felebbezest adtam be: » Tekintetes Alispán Ur! A mátészalkai főszolgabírói hivatal 676/910. kih. sz. ítéletét, mely szerint engemet választási és tanügyi kihágás címén 100 korona pénzbüntetésre ítélt, tisztelettel megfelebbezem. Felebbezéseinet a következő indokokkal támogatom : Sem választási, sem tanügyi kihágást el nem követtem. A vizsgálat során kinyilatkoztattam és ma sem tagadom, hogy kis kertemben egy 5 méteres fenyörudon a választás utáni időben zászló volt kitéve. Olyan törvény azonban, amely ezt tiltaná, nem létezik. A törvény a választási zászlónak csak a középületekre való kitűzését tiltja és bünteti, de kis kertben való kitűzését sem nem tiltja, sem nem büntetheti. A kis kertemben kitett zászló — választás után — már nem pártzászló, tehát választási zászlónak nem minősíthető. Mindezektől eltekintve, amidőn engemet Nagydobos község elöljárósága a zászló eltávolítására Írásban felszólított, már akkor a zászló nem volt kitéve, a felszólításnak ellent nem szegültem. Amidőn a községi kézbesítő hozzám hozta az írásbeli felszólítást, nálam voltak Szopkó Ferenc és Zolcsák György nagydobosi lakosok, akiket tanukul hivtam fel arra, hogy kiskertemben már jelölt időben nem volt a zászló kitéve. Ezen körülmény bizonyítására kegyeskedjék elrendelni Szopkó Ferenc és Zolcsák György kihallgatását. Ezen indokolásomból tisztán látható, hogy választási kihágást el nem követtem s Így büntethető nem vagyok. A tanügyi kihágást a főszolgabírói hivatal azon tényre alapítja, hogy a magyar nemzeti címert, amelyet az egyházi szolga tudatlanságából a lakásomra szögezett, én az iskola tulajdonképpeni főbejárata fölé szegeztem, amint az a törvényben Írva van. Amidőn a magyar nemzeti címer és zászló az iskola részére megküldetett, az utasítás az volt — és a törvény is akként rendelkezik — hogy a címer az iskola főbejárata fölé szegezendő. Az iskola főbejárata az, ahová én szögeztem, tehát semminemű cimersértést el nem követtem, sem tanügyi kihágást, tehát büntethető azért sem vagyok. A tulajdonképpeni igazi helye a magyar dogságában is, és némi összehasonlítással élve, csakugyan nem tudtuk, hol szebbek, elragadóbbak és üdvösségesebbek ? A falakon-e vagy az asztal körül ? A selymek, csipkék és bolondul tollas kalapok poézisében. Gyermeteg, bár bölcs és mindenképpen rajongó lelkűnknek páratlan múzeuma volt itt a legszebb és leggenerózusabb műtárgyakkal, a melyeket nem tart meg és nem őriz meg semmiféle hivatal, de a gyönyöröknek minden Ígéretével elad tökéletesen a legtöbbet Ígérőnek. Édes és boldogító lányok voltak már egyszerű látásra is. Valami izgató illat áradt körülük és karcsú, titokzatos, ellenálhatalian testöket kifejezhetetten bübáj lebegte körül, amelyben mindaz, a mi környékezte őket: a falak festményei, az asztalok pohárcsoportja, a biborszineket büszkélkedő lango- uste és ezüstszürkeségben csillogó halak, de sőt az asztalok fehér damas/tja is szinte félemletes tün- dérséggé változott. A szerelmes foglalkozásnak csábitó és fojtogató meggyötörtségében láttam őket s egy percig elgondolkoztam. Szegény leikemre semmi sincs nagyobb hatással, annál az asszonyná , akiről tudom, hogy sokat szeret, mindig és mindenkit, véget nem erő éjszakákon át, szakadatlanul. Halvány, valami beteges fehérséggel küzdő maszkjuk volt, az orr és a pillák gyönyörű rajzával. A meggyötört sápadtságból a fiatal és barnás-kék szemek és a vérpiros ajkak hasadtak elő diadalmasan. Lágyan megérintették a poharak szélét; a lázas szinöket, a remek rajzukat mintegy meg akarták őrizni a csókok ünnepének, a szerelemnek, a mikor ez ajkakban az egész leány összpontosul, le- részegszik és felszabadul, él és szeret, mintha csak gyűlölni akarna. De az ivásukban valami antik finomság vala: valahol messzi-távol ismeretlen kertek, elrejtett tavak varázsa. Nagy aranyos szépségű nőstény fácánok jutottak az eszembe, amint meghajlanak lombok alatt, rejtelmes I patakok partján. nemzeti címernek ma is ott volna, ahová én szögeztem ki, t. i. az iskola főbejárata fölött, hogy azt minden egyes iskolai növendék lássa. A jelenlegi helyén az iskolai gyermekek fele része sohasem láthatja, mert az iskolába való bejárás attól 30 méterre esik. A legrosszabb esetben tévedhettem, de ci- mersérlést el nem követtem, mert az a magyar nemzeti címer, amelyet magyar ember én nálam jobban nem tisztel, nem volt megsértve az által, hogy lakásom ablaka fölül az iskola főbejárata fölé szegeztem. Csak a legnagyobb rosszakarat, csak a személyem iránti mély gyűlölet állíthat rólam, magyar ref. tanítóról olyat, hogy én az 1907. éri XXVII. t.-c. 22 §. c. pontjába ütköző kihágást követtem el. Ha én a nemzetein címerét megsérteném, vagy meggyaláznál», nem volnék méltó fia szeretett hazámnak, nem volnék méltó tagja a magyar tanítói karnak és kevés volna a 100 korona pénzbüntetés, mert méltatlan volnék arra, hogy nekem és családomnak kenyeret adjon e haza. Az ellenem való személyi és politikai hajszának tulajdonítható, hogy ily csúnya rágalmat fognak reáin. A február hó 4.-én kézbesített s itt másolatban njellékelt 676/910. sz. ítéleten semminemű indokolás nincs, kihallgatásom alkalmával, sem ítélet, sem indokolás velem nem közöltetett, igy tehát még az az ut is elzáratott előlem, hogy az indoklásban előfordulható valótlanságokat megcáfoljam, pedig megtörténhetik, hogy az indoklásban a valóságnak meg nem felelő tények állíttatnak, amelyek a dolgot egészen más világításban tüntetik fel. Mindezek alapján tisztelettel kérem a Tekintetes Alispáni hivatalt, hogy a mátészalkai főszolgabírói hivatal 676/910. sz. Ítéletét megsemmisíteni s engemet a 100 kor. pénzbüntetés alól felmenteni méltóztassék. Nagydobos, 1911. február 5. Teljes tisztelettel Kovács János ref. tanító. * Hát — miként a b. lapjában a múlt héten közlött s a Szatmármegyei Közlöny legutóbbi száma által is nem épp a leg- hizelgőbben megemlített „Közigazgatási kuriózum “-hoz, bővebb kommentár ehez se kellene, nem is hoztam volna nyilvánosságra, ha az egész ügy több más hasonló ügygyei egyetemben oly nagyon magán nem viselne a személyes boszu és politikai hajsza bélyegét, ami a „XX-ik század í'elvilagosodottságának szemüvegén nézve“ nem egyéb .... emberi gyarlóságnak Bizony, bizony az a szemüveg oly homályos, hogy viselője alig lát rajta az orra hegyéig . . . Az ítéletet, melynek semmiféle alapja s még csak indokolása sincs, megfelebbezHirtelen megszűnik a zaj; a korcsma mélyén a cigányok rimánkodó hegedűje hirtelen elhallgatott. Zord és titokzatos csend támadt, valamilyen ismeretlen tragikumnak bus megtörténtével, egy bevégzett emberélet, egy beteljesedett végzet borzalmával. lit benn, vagy az utcán valahol a térben és a hajnal hangtalan világosodásában, egy lélek sorsa elvégeztetett. Ezt éreztük, tudtuk legyőzhetetlenül és meghajszolt, minden szomorúságtól irtózó idegzetünk, mint a megérintett finom hálózat, elviselhetetlen remegésbe került. De az asztalok mellől az egyre tartó csendben és várakozásban senkisem állott fel; nagy és megdöbbentő mozdulatlanság volt, meredő szemekkel, ijedt tekintetekkel. És a fehér damaszton a tárgyak merevségével álló ezüst tálak és kristálypo- har-gruppok, valami irtóztató csendélet kegyetlenségével hatottak. A feltárt ajtóban, a vörös függönyök között, néhány fiatal ember tűnt fel; komor és kétségbeesett alakok a frakkok fekete színében, teljesen kifogástalanul ugyan, de mégis hanyagsággal. Az elgyürött ing, a kusza haj, a felborzolt cilinderek szokatlanságát egy nagy fehér tömegnek éles foltja szinte bevilágította : a fiatal emberek vállukra emelve egy leánynak holttestét hozták. Nagyszerű perc következett ekkor; a terem mélyén, a halálnak ösztönszerü érzésében a hegedűk busán megszólaltak. Nehány komor hang, jajveszékelö akcentusokkal. Da valaki kiálltott: — Nem, nem ezt! Az »Üdvöskét dalait, ez volt a kedvenc muzsikája. És a fehér világosságban, az asztalók között, a tömeg között, a falak ledér leányainak kacagása közben, a fekete fiatal emberek immár hajadonfővel jöttekelőre és hozták a halott leányt, a lehanyatló fejjel, kibomlott hajjal, fáradtan leló- í gó karjával, a melynek végén a finom kéz ragyO' ' gott és fénylett az ujjak gyürüdiszétől.
