Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-13 / 41. szám

látészalka, 1911.

III. évi. 41. (132.) szám.

október hó 13.

9 11 X 14

TÁRSADALMI HETILAP.

MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre — — — — — — — 8 korona.

Félévre — — — — — — — 4 korona.

Negyedévre — — — — — — — 2 korona.

Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----—— Egy szám ára 20 fillér. ■—---Fe

lelős szerkesztő :

Dr. VIZSOLY1 MANÓ.

SZERKESZTŐSfiü ÉS KIADÓHIVATAL:

WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca).

Humanizmus.

(M. T.) A természet még, mint egy életét boldog és munká* filozófiai elvek szerint beosztó aggastyán, derűs képet mutat, de haj, a deres fürtök költészete már csak a múltak költészetét dicsérik, a mely után következik az elmúlás, az örökkévalóságba vagy a nihilbe való átmenet. A sárga lombokon átszürödö napsugár már nem a tavasznak reményt adó melegét rejtegeti, a tavasz elmúlt, vége van a nyárnak is és most már csak az említett évszakok tapasztalatai vannak meg. Mint az öreg ember, a kiben már csak az életére való visszaemlékezések tartják az e földhöz való ragaszkodást és aki hátborzongatással gondol a bekövetkező évekre, amikor vége lesz mindennek, vége az ideáloknak, melyekért ifjúságában rajongott, vége a küzdelmeknek a melyek az ideálok megvalósításáért folytak és vége a nyugodalmas aggkornak, amikor minden szenvedély lecsillapult.

A nagy természet is igy van ősz táján ; éppen igy. A hulló levelek nem emlékeztetnek egyébre, mint a bekövetkező megsemmisülésre, az a nyugalmas érzéseket kicsaló gyönge napsugár mintegy refleksz az

elmúlt időszakba majd élteroy majtfylprzseló napsugárjainak. Azután vq|t-nin'^^v\inden- nek vége, a természet ieNn^raz utolsó kenetet és reáborul a fehér lepel . . .

Ezeket a szinte szentimentális érzéseket, amelyektől a mai kor embere távol van, minden művészi eszköz nélkül kicsiholja belőlünk az a hangulat, amely végig vonul mostanság a természet egész vonalán. Egymás képéről olvassuk le, ezeket az időszerű gondolatokat.

Ámde ezzel a fájdalmas érzéssel a jobb emberek szivébe beköltözik egy másik érzés is, a melyik sokkal intenzivebb, mint az, amelyet a természet felé hajló szemlélődés fakasztat.

A jobb ember aki tudja azt, hogy mi emberek mind az egy isten képmására al- kotattunk, hogy szegény és gazdag, egészséges és nyomorék, gróf és paraszt egy és ugyanazon anyagból van gyúrva, hogy továbbá ami gyarló és a történeti haladás folytán kialakult gazdasági rendszerünk az oka, hogy olyan éles és majdnem áthidalhatatlan a különbség társadalmi osztály és emberek köcött.

A ki mélyebben belát az emberi cselekmények szövevényes műhelyébe, aki a bűnt kiérzi a Iegjámborabb maszk alól is, aki tudja, hogy mennyi méltatlan boldogul

A hirdetési dijak előre fizetendők.

itt ezen a földön és mennyi jóravaló derék egzisztencia pusztul el a folytonos kenyérért való keserves küzdelemben, aki egyszóval az emberek egyenlőségét vallja és annak éppen ellenkezőjét látja, annak szükségképpen kell, hogy összeszoruljon a szive rágondolván a bekövetkező télre és annak, a szegény emberre nézve, minden borzalmára.

Emberek vagyunk, gyarló halandók, az egyik ma, a másik holnap költözik el. Rá vagyunk utalva az egymás létére és az utolsó utcaseprő is csak olyan nélkülözhetetlen szerve a mi társadalmi berendezkedésünknek, a mi életünk könnyebbülésének és lendületének mint akár a fiskális. Miért kell hát annak majd dideregnie a hidegtől, neki feleségestül és gyermekestől, holott eleget gondolt ö is arra, hogy becsülettel keresse meg a mindennap- kenyerét, dolgozván érte körme szakadtáig?

Ezek a kérdések foglalkoztatták időtlen idők óta minden nemzetnek fiait, a humanistákat és ennek a felfogásnak köszönhetik jóformán az európai civilizált népek falszabadulásukat.

Ma, midőn kétszeresen izgatóbb ez a probléma mint valaha, ma amikor a szegény- sorsú nép nem veszi isteni rendelkezésnek azt, hogy neki koplalni kell, mig m᧠henyélő a javakban dúskál, ma amikor a tu*

jött egy en\ber . . .

És jött egy ember . . . Ábrándos szemű, Bus, hatvány arcú, szelíd, szép, fiú.

Úgy csengett a hangja, mikor beszélt,

Olyan lágy volt, oly méla, szomorú . . ,

És szólt: » Te vagy álmaimnak álma,

Te vagy, akit már oly rég keresek,

Te vagy, aki napsugárral, fénnyel Beragyoghatod az életemet . . .

Jöjj velem édes, hófehér leány /

Dalból fonok majd neked koszorút, Királynőm leszesz; én a rabszolgád,

Nem ismersz nálam gondot és borút« . . .

És a lány nem ment . . .

És jött egy másik . . . Erős, merész,

Bátor, erőszakos, csúnya ember.

És szólt: » Viszlek, azt akarom: jöjj l Ne tétovázz, ellenkezni se merj;

Mit én mondok, parancs legyen neked,

S enyém leszel mig élsz, s amíg élek.

A csókod kell, a karod ölelése ;

Nem kérdeni jössz-e? Szeretlek! Viszlek /«..

És a lány elment . . .

Főnyi Ilona.

Nietzsche.

Irta: Koller István. (2)

Az érzékeket s egyéniséget akarta a kér. vallás elnyomni, amely a boldogságot nem a földön, de az égben kereste. Életörömre kell ismét oktatni az emberiséget s figyelmét a földre irányítani. Leélni az életet nemesen és paradicsommá tenni a földet, akárcsak Büchner szerint. Különösen a »das andere Tanzlied« igazán bájos poétái nyelven hirdeti az élet iránti szeretetet, »görbe utak« (szenvedések) dacára. Ö mondja továbbá: »Warlich, der Sonne gleich liebe ich das Leben.« »Führt die verflogene Tugend zur Erde zurück.« »Irdische Tugend ist es, die ich liebe«.

Mind e tanokat, mint említettük, a középkori kér. egyházzal helyezi szembe, amelyet minden rosszal megvádol. Valóban indokolatlan s erős kifakadásokkal illeti, különösen az Aalichristban a kér. egyházat. Ámde a Zarathusztrája is felölei e vádat, bár szelidebb hangon. »Einst blickte die Seele verächtlich auf den Leib.« A túlvilág: der Wahn jenseits des Menschen. »A kér. papok: e túlvilág hirdetőt = Hintervelllern« s az életöröm megölését tanítják : Prediger des Todes. A tulvilági hitet a szenvedés szülte. N. tiszta materializmust hirdet, amire már az említett mondásaiból is lehetne következtethetni. De még világosabban látjuk e mondataiból : Qott ist tot. Gott ist ein gedanke, der macht alles gerade krumm = ami egyenes, azt is görbének látjuk s isten felvétele folytán nemlétező

erkölcsi világrendet stb. magyarázunk bele a természetbe. A templom N. szerint oly hely »Wo die Seele zu ihrer Höhe nicht fliegen darf.« Elitéli az egyházat, mint a szabadság ellenségét. Ö azonban a korlátok ellensége, a fessel—jeind. Ateizmusa világos e szavai után is; »An seinem Mitleiden ist Gott gestorben.« A kér. egyház azzal, hogy az egyéniség elnyomásával a másokért való feláldozást áliitotta előtérbe, az istenhitet megölte.

Mindezek szerint N. materialista, vallásellenes s atheista alapon áll, ám az érzés fontosságának hangoztatásával a materializmust egyúttal túlhaladta. Eíhikai szempontból azonban nemcsak az egyé- ség kiélését hirdeti s a földi javak élvezetének jogát, hanem — gyakran úgy tetszik a gyengék le- tiprásával majdnem az ököljogot. Kívánja,, továbbá, hogy saját énünket fejlesszük ki s érvényesítsük. N. egyoldalú nézeteiben tehát modern gondolatot is fedezünk fel.

Ha materialistának valljuk is Nietzschét, nincs benne a Büchner-íéle anyagelvi bölcsészet lapossága. S ezzel függ össze az a kérdés is : mivel járult hozzá N. a modern filozófiai felfogáshoz ? És a másik kérdésünk: mivel járult hozzá korunk művészeti felfogásához ?

A modern bölcsészet épugy, mint N. az ember akarati oldalát hangoztatja; az ésszel szemben az ösztönt. A szívre, az érzelemre s nem az értelemre helyezi a fősulyt. Herbarttal szemben Schopenhauert vallja irányadónak, Müller Izidor (Hajdúböszörmény) »Nietzsche« c, tanulmányába q