Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-30 / 26. szám
TÁRSADALMI HETILAP. H MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. I Mátészalka, 1911. III. évf. 26. (117.) szám. június hé 36. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Ej$ész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona-. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész cvre 5 koiona. ----Efty szám ára 20 fillér. —— Fe lelős szerkesztő: Dr. VIZSOLYPMANÓ. SZKRKF.SZTÓSfia fis KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. A néptanító. Irta: Kertész Ignác. Mi se bizonyítja jobban a kulturnépek mögötti nagy elmaradottságunkat, mint az a rémségesen ijesztő közöny, melylyel nálunk — siralmas állapota, nyomorúságos helyzete dacára — a népiskolák és néptanítók ügyét kezelik. Olyan mostoha gyermekei ezek az országnak, kikről szívesen csak nagyon kevesen és nagyon ritkán szeretnek beszélni. Eme ritka alkalmak közé tartozik a tanítási év vége, a vizsga. A tudásnak rozoga és kevésbbé rozoga hajlékaiban együtt van a gyermeksereg. Egyiknek aggodalom, másiknak félénkség, harmadiknak közöny, negyediknek huncut vidámság ül az arcán. A lelkiállapotok ilyen különfélesége mellett is bizonyos ünnepies hangulat üli meg az iskolaterem levegőjét. Ezt a hangulatot csak fokozza az áhitatszerü szeretet, mely az egy- begyült szülök szemeiből gyemekeik félé sugárzik. Mindegyiknek szive-lelke a szemében van, mely hol felragyog, hol elborul, a szerint, amint gyermeke tudásról vagy tudatlanságról tesz bizonyságot. Hanem vége az egzaminálásnak. Egyikmásik szülő siet kezet szorítani a tanítóval, hogy megköszönje neki fáradtságát, melylyel gyermeke előhaladásán, jövő boldogságán munkált. Legtöbbje azonban szó nélkül távozik és a tizhónapi testet-lelket ölő, nehéz munka után pihenőre térhet a szegény néptanító. Pihenőre térne, ha a nehéz gondok, fájó gondolatok nyugodni hagynák. De képtelen ezeknek nyomasztó hatása alól szabadulni. Akárhova néz, akármerre tekint, mindenütt előtte lebeg a nagy kérdőjel: Mi az oka annak a mostohábbnál is mostohább bánásmódnak, melyben az uton- utfélen hirdetett »nemzeti állam« kiépítésének legbiztosabb alapját, az egyedül üdvözítőnek tartott »vallás-erkölcsi« tanításnak egyetlen várát, a népiskolát, a néptanítót részesítik? Miért van az, hogy a szülök szertelenségbe csapó szeretettel törekszenek gyermekeik minden testi és lelki szükségleteiknek kielégítésére és keveset vagy semmit sem törődnek az iskolával és tanítóval, melynek, illetőleg kinek gondjaira legdrágább kincsük legdrágább kincsét, gyermeke k jövő boldogulását bízzák? Nem megfejthetetlen rejtélyek ezek; sőt nagyon könnyen magyarázható szomorú valóságok. Hibát e tekintetben extra et ihtra muros elég nagy számmal találunk. Megtaláljuk ezt első sorban a különféle társadalmi rétegék közfelfogásának, közvéleményének kialakulási formájában. Nálunk ugyanis igazi kÖ#v keményről beszélni nem lehet. A mi közönségünk nem olvas, nem tanul, nem gondolkozik. Sokkal kényelmesebb neki, ha a vezető szerepet vivők szájából hallja a boldogító (?) igéket, melyeket minden mérlegelés nélkül magáévá tesz és vakon követ. Ezzel készen van minden országos vagy lokális kérdésben a közvélemény, mely pedig nem egyébb, mint egyes nagyoknak magán és osztály érdekeit védő egyéni véleménye. így formálódott az iskoláról és tanítóról is a mai, a közönyös közvélemény. A nagyok, a hatalmasak, a kiváltságosak nem törődnek a népoktatásüggyel. Szerintük úgy van jól, ahogy most van. És ez az ő szempontúkból terméseztes is. Nékik nincs szükségük rendes iskolákra, helyesen képzett és jól fizetett tanítókra. A saját gyermekeiket otthon kedvük szerint taníttathatják, neveltethetik, van hozzá tehetségük. A nép fiai számára pedig nagyon jók a minden felszerelés nélküli, rozoga iskolák és a csekély képzettségű, éhbéren tengődő néptanítók. Jók pedig azért, mert csak az ilyen iskolák liferálnak a dü- ledező viskókban zúgolódás nélkül meghúzódó cselédállatokat s csak az ilyen tanítók nevelhetnek a nyomorúságot megadással viselő cseléd igavonókat. A nép persze erre a látópontra felemelkedni nem tud. Ö csak azt a lekicsinylést látja, melyben a nagyok az iskolát és tanítót részesítik és ebben követi azokat. Nem veszi észre, hogyamig ezzel ellenségeinek szekerét tolja, addig a maga taligáját a sárban megfenekleni hagyja. Ez azonban a kisebbik baj volna. A nagyobb baj magában a néptanítóban van. Úgy az állami, mint a felekezeti képzőkben a mai társadalmi ideológia tanításai szerint nevelt néptanító, (tisztelet a csekély kivételnek) a képzőből kikerülve azt hiszi, hogy most már semmiféle továbbképzésre szüksége nincs. Elfelejti, hogy a jó pap is holtig tanul. Könyvet nem vesz a kezébe, újságot csak egyszer egy héten olvas, akkor is csak azt, amelyik a papnak és uraságnak kedves. Nem ismerheti meg tehát a haladó közszellem tanításait s igy nemcsak nem követi azokat, de egyenesen esküdt elensége mindannak, ami újítást, ami haladást jelent. Ellenben hűséges házőrzője a mai társadalmi berendezésnek, melynek alaptanitása a néppel keveset törődni, babonára nevelni, butaságban tartani. Es a néptanító híven végzi ezt a munkát, hogy elkészítse a talajt az urak közvéleményének, mely a népiskolákat és néptanítót »a szükséges rosz«-nak tartja s a szerint becsüli, értékeli, fizeti is. És ez a szomorú állapot tartani fog mindaddig, mig maguk a néptanítók nem fognak annak • megismerésére jutni, hogy csak a felekezeti tendenciáktól mentes, természet-tudomány és szociális igazságokon nyugvó állami népoktatás nevelése alól kerülhet ki olyan nép, melynek a műveltség, a kultúra életszükségletére, a kiválóan képzett és jól fizetett néptanító nélkülözhetetlen barátjává vált. Csak ennek felismerése után és megvalósításáért küzdve válik a tanító igazán néptanítóvá, akire már nem illik a közmondás : Quem dii oderunt, paedagogum Csodálkozik mindenki azon a dús választékon, amely mindennemű iiveg=, porcellán- és majolika /átható: i PATAKI JENŐ üveg- és porcellán kereskedésében MÁTÉSZALKÁN, Csizmadia bérpalota. Mesés olcsó árak! Üvegezés és képkeretezés! Pontos kiszolgálás! Lapunk mai száma 8 oldal,
