Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-16 / 24. szám
2. old'll. 24, (115 ) szám. ,7-4. Robotoló gyermekek. Vajon tudják-e önök, tisztelt olvasó közönség, hogy tizenkét éven alóli gyermekeink közül sok-sok ezeren fárasztó gazdasági tevékenységet folytatnak ? Tudják-e, hogy nemcsak az idilikus iibapásztorság- gal és juhlegeitetéssel, báránykák gondozásával foglalatoskodnak, hanem gyáraink, műhelyeink is tele vannak ilyen apró mártírokkal, akikben az életet már a rügyiakadás idején megfagyasztják. De hagyjuk az érzelmi momentumokat, ne keressük a társadalmi veszedelmeket, a higiénikus szempontból égbekiáltó borzalmakat. Itt pusztán az okszerű gazdálkodás, a nemzeti vagyonosodás alapján emélkedjünk a dolog felett. Az Ország Statisztikai Hivatal jelentése szerint a bányában alkalmazott munkások bére a következő: Férfi munkások bére 570—500 fillér, nö- munkásoké 280—240 fillér, gyermekmunkásoké 30—40 fillér között váltakozik. Ugyanennyi átlagos munkabért kapnak az ipari munkánál alkalmazott gyermekek is. 'Álljunk meg egy pillanatra e ponton. Hát kifizetődik az egy nemzet gazdaságában, hogy a 30 fillér értékű munkára rákényszerítse az ártatlan gyermeket? Hogy a bányák és gyárak fojtó füzében méreggel telitett légkörében dolgoztassa őket napestig? Mi más következik ebből, mint, hogy a gyermek megkeres ugyan 30 fillért már 8—10 éves korában, de nem tanul meg írni, olvasni sohasem. így gondoskodik az állam a közoktatásügyi törvények végrehajtásáról s azért analfabéta a lakosságnak a fele. És ha csak még ez volna a baj, nem sok köze volna a dolognak a közgazdasághoz. De a káros következmények ebben még nem kerülne ki. Van még egy veszélyesebb oldala is a dolognak. Az a gyermek aki 8—10 éves korában már komoly gazdasági munkát végez, nem tanul semmiféle ipart, semmiféle mesterséget. Telyesen képzettség nélkül fog felnevelkedni és növelni fogja az »unskilled labour« tömegét. Hiszen sehol a világon nincs annyi tanulatlan munkás, mint a mi fejletlen, szegény hazánkban. Közmondás, hogy a szegény ember drágán vásárol. Az ő olcsóbb beszerzett szükségleti cikke nemcsak drágább, de aránylag sokkal kevesebb ideig tart, mint az uraknak látszólag drágán megfizetett holmija. A tudatlan szegény ember mégiscsak megmarad az olcsó portékánál, sem gazdasági ereje, sem tudása nem engedi, hogy az egyszerű eljárást kövesse. De egy egész nemzet csak nem fogja •ugyanezt a rövidlátó politikát folytatni. A nemzetek örök életűek s igy a jelennél rájuk nézve fontosabb a jövő. Azért az olcsón beszerzett 30 fillér, napszámért nem szabad elpocsékolnia nemcsak annak a szegény gyermeknek a jövőjét, hanem azt a sokszorosan megnövedő keresőképességet sem, amelyet az egész közgazdaság nyerne a jövőben, ha ahelyett, hogy zsenge gyermekkorában MÁTÉSZALKA munkába fognák, előbb tanult munkássá képeznék. Nincs e földön megelégedés. És nem találunk teljes megelégedettséget egyetlen egy osztály körében sem, a tanult munkások és mesteremberek között sem. Mégis az elégedetlenség ezek között a legnagyobb. Az állam jóléte, s a társadalom egyaránt megkövetelik a nemzet e nagy könnyelműségének fontolóra vételét és az illetékes köröknek több figyelmet kellene szentelni a nevelés ügyének »ad praecavenda mala maiora« amig nem késő. Véget kell vetnünk ez állapotnak, mert nem fize- tődik ki, mert nem gazdagságos, hogy a ma garasaiért feláldozzuk a jövő szinarutiyát. J 4{J K E K. Reménytelen vágyak ... Az étkező kocsi rugalmas székén ülve s széles tükörablakokon át nézve az Alföld lapos vidékét, gyakran erős kattogás veri füledet óh tisztelt előfizető, s ilyenkor, szokott fásultsággal veszed tudomásul, hogy egy igénytelen kis őrház előtt robogott el a gyors. Kissé a hiúságodat is csiklandja a szegény piros parolis vasutas, ki fészkes haptákban allva várja meg, mig a Nagyságos Gyors utasai ellibbennek szemei előtt, aztán felemeli a sorompót és révedezve nézi a füstöt maga fölött, amely a karcsún hajlongó vas- kigyóból száll. Iljenkor szegénynek, nehéz sora lehet. Embereket lat, kik a jóléttől kövérre pirosodtak, mint hízott kappanok a nagyságák konyháin, fényt iát és kényelmet, ápolt arcokat, melyeket nem égetett rozsdásra az álmatlanság és mit lehet tudni, még mi mindent, ami néki hiányzik. A kocsik belsejében talán egy nagy város kúszik tova, minden ő kényelmességével és irigyleni valóival és ő szegény egy sínpár közé ütött em- berpaianta, sóvárogva sóhajt a hömpölygő füstkarikák után. Rossz lehet neki, a messzeséghez szokott embernek, ki félig a kultúra artériái, köze ékelve éh le banális napjait es mindennap azzal a tudattal kel föl, hogy egyszer majd ő is felül a fényes kerekű vasútra es repül a többi boldog halandóval. . . . Kedves honfiú vagy honleány, ha magad elé tudtál állítani a fantáziáddal egy ilyen emésztő magánosságba cövekelt embert, úgy a szimbólumát látod magad előtt a reménytelen vágynak. És gondolj magadra, a tegnapra és a jövőre, oktalan fel- lobbanásokra és nagy reményekre — szőve őket puha párnák felett — s gondolj rájuk, kietlen némaságba ültetett emberekre, kiket kivetett magából az emberi közösség és szánd meg őket, akik arra kérnek, hogy kiolvasott újságodat dobd le nekik az ablakból. Óh szánd meg őket, lemaradt embereket az élet vonatáról, hadd sejtsék mi történt a távolban ködlő templomok körül, mit csinálnak a többi emberek, kik egymás mellett élnek s nem lókődtek ki a pusztába. Hadd álmodjanak ők is egyszer fényes palotáról, selyemruhás asszonyokról, kiknek a hangja muzsika és minden porcellánoknál fehérebb az ő foguk és fényes aranypoharakba merítik piros ajkukat, mint griff- madarak a gyermekmesékben. A járásuk ringó és mély szemük tükréből a boldogságot veri vissza a napfény. Boldog az, aki az ő kezüket megszoríthatja, vagy üres szobákban szívhatja a hajuk illatat. Hadd legyen nekik szép az álmuk, ha este elejtik kezükből a gyűrött papírlapokat, melyekből ópiumot szívtak a lebarnult homok möge. Jusson mindig eszedbe a szófián ember, valahányszor ápoit, fehér arcou feleségedre gondolsz, a kinek két kalapja többe kerül, mint a zordul tisztelgő őr tehene s akinek tálán a betűk fényes világát, dobod le, ha egy igénytelen kis őrház előtt robog el a gyors.'. . . Don Kárlosz. — Szatmárvármegye közigazgatási bizottsága múlt hét- péntekén tartotta meg rendes havi ülését Csaba Adorján főispán elnöklete alatt. Az alispúui jelentés részvéttel emlékszik meg a folyó hó 3.-án Remetemezőn pusztított tűzről. Az alispán javaslatára a bizottság a nyomor enyhítésére egyelőre 400 koronát (?) szavazott meg. A bizottság megfelelő segélyezés végett a kormányhoz is felterjesztést intéz. Május havában 118 egyén kért útlevelet. Visszavándorolt 44 egyén. . A tiszti orvos jelenti, hogy az általános egészségi állapot a hó folyamán kedvező volt. JárványJmddság. Mindenható Atyáiul Örök egy Istenem/ Élet-halál Ura, Hozzád esedezem — Ki felhők közt trónolsz, túl a csil agokon — Lelkem viharában Hozzád imádkozom. Szenvedések árján, fájdalmak tengerén, Ha lelkem csüggedni, fáradni ér zeném, Ha a bánat alatt már-már leroskadnék Atyám, küldd el hozzám szent lelked erejét! Erősíts, bátoríts, adj hitet lelkemnek 1 A hit fénye mellett könnyebb az élet; Hit legyen kősziklám a szenvedésekben, Hit az én kőváram e rossz világ ellen. Porba hullva — Atyám l — esedezve kérlek: Lelkemnek adj erőt, ne tántorodjam meg. Beléd vetett hitem lobogó fáklyája, Hadd vezessen Hozzád utolsó utánira. Horváth Elek. A FOK. ,3., Irta: H. H. Evers. Fordította: Radvány Ernő. Csütörtök, március 3. Még mindig semmi. A rendőrfelügyelő naponta többször felcsenget, azt mondom neki, hogy kitünően érzem magam ; nyilván nincs egészen meg elégedve a válaszszák Elővettem orvosi könyveimet és tanulok; igy mindenesetre,van valami értelme önkéntes fogságomnak. Péntek, március 4. délután 2 óra. Kitünően ebédeltem, a háziasszony egy fél üveg pezsgőt is tálalt; olyan itt, mint egy siralomház. ,Á háziasszony, úgy néz ram, mintha háromnegyedrészben már halott volnék. Mielőtt elment, sírva könyörgött, hogy menjek vele, ügy látszik fél, hogy még őn is felkötöm magam, »hogy öt bosz- s-rautsa ni'«. Figyelmesen megnéztem az uj függönyzsinórt. Erre akasszam tehát ftl magam ? Hm, semmi kedvem sincs hozzá. Amellett a zsinór érdes és kemény és nagypn nehezen köthető hurokra; erős akaratra volna szükségem, hogy a többiek példáját kövessem. Most itt ülök az asztalnál, balra van a telefon, jobbra a pisztoly. Felni nem félek egy cseppet se, csak kiváncsi vagyok. Este 6 óra. Semmise történt, majdnem azt irtain — sajnos I A végzetes óra jött és elmúlt — és olyan volt, mint a többi. Nem tagadhatom ugyan, hogy néha bizonyos vágyat éreztem, hogy az ablakhoz menjek — óh igen, de más okból! — A felügyelő 2 és 6 óra közt legalább tízszer idecsengetett, ép olyan türelmetlen volt mint jó magam. De Dubbonet asszony felvidult: egy egész hétig lakott valaki a 7-es szobában, anélkül, hogy felakasztotta volna magát. Mesés! Hétfő, március 7. Most már meg vagyok győződve, hogy semmit sem fogok felfedezni és azon nézet felé hajlok, hogy elődeim öngyilkosságánál csak furcsa véletlen játszott közre. Megkértem a rendőrfelügyelőt, hogy nyomoztasson még egyszer mindhárom esetben, meg vagyok győződve, hogy végre mégiscsak rájönnek az okokra. Ami engem illet, olyan sokáig maradok, amig csak lehetséges. Párisi persze nem fogom innen meghódítani, de ingyen élek itt és valósággal felhizlalom magam. Hozzá még becsületesen magolok, valósággal érzem, hogy belejövök. És végül van még egy okom ; mely itt marasztal. Szerda, március 9. Tehát egy lépéssel előbbre jutottam Clari- monde . . . Hja úgy, Clarimonderól még nem beszéltem. Tehát a ö, a »harmadik ok«, mely itt tart, és ö az, aki miatt ama »végzetes« órában szívesen mentem volna az ablakhoz — de bizonyára nem azért, hogy felkössem magam. Clarimonde; inéit hívom tulajdonképen igy t Sejtelmem sincs róla, hogy hogyan hívják, de úgy érzem, hogy Clazimondenak kell szólítanom, bs fogadni mernék, hogy igazák igy hívják, ha majd egyszer a nevét fogom kérdezni. Mindjárt.az első napokban észrevettem Clari- mondeot. A szűk utca másik oldalán lakik, és az ablaka enyémmel épen szemben van. Ott ül a függönyök mögött. Különben meg kell állapítanom, hogy előbb figyelt engem, mint én öt, és láthatólag érdeklődést tanúsított irántam. Nem csoda, hiszen az egész utca tudja, hogy itt lakom és mi célból; erről már gondoskodott Dubonnet asszony. Nem vagyok nagyon szerelmes természetű és a női nemmel való összeköttetéseim mindig nagyon szűkösek voltak. Ha az ember Verdünböl feljön Párisba, hogy orvosi tudományokat tanuljon és alig van annyi pénze, hogy minden harmadik napon egyszer jóllakjon, akkor más gondja van, mint a szerelem. Nincs tehát sok tapasztalatom és talán meglehetősen bután kezdem el ezt a dolgot. Mindegy, nem tetszik akár hogy van is. Eleinte nem is jutott eszembe, hogy a vizavimat valamiféle vonatkozásba hozzam magammal. De azt gondoltam magamban, mivel azért vagyok itt, hogy vizsgálódjam és más kutatni valóm legjobb akaratom mellett sincs, egész jól megfigyelhettem a szemben lakót. Egész nap nem bújhatja az ember a könyveit. Tehát megállapítottam, hogy Clarimonde valószínűleg egyedül lakik az emeleten. Három ablaka van, de csak annál az ablaknál ül, mely az enyémmel át- ellemben van; ül és fon, egy kis, régimódi rokolyán. Láttam egyszer egy ilyen rokolyát a nagyanyámnál: de az se használta, csak örökölte valamelyik dédnagynénémtől; nem is tudtam, hogy még ma is használnak ilyesmit. A Clarimonde rokolyája különben egészen pici, finom jószág, fehér és valószínűleg elefántcsontból van ; borzasztó vékony szálakat kel szőnie. Egész nap ott ül függönyök mögött és szüntelenül dolgozik: csak akkor hagyja abba, ha sötétedni kezd. Persze korán alkonyodik ilyen ködös napokon a szűk utcában, öt órakor már egész este van. Világosságot sohasem láttam a szobájában. Hogy milyen a külseje. Hát biz azt nem tudom pontosan. Fekete haját hullámzó fürtökben hordja és meglehetősen sápadt. (Folytatjuk.)
