Mátészalka, 1911 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1911-06-04 / 22. szám
Mátészalka, 1911. ill. évf. 22. (113.) szám. junins hó 4. társadalmi; hetilap. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanítóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona. “—Egy szám ára 20 fillér. — Felelős szerkesztő : I)r. VIZSOLYÍ MANÓ. SZF.RKF.SZrÓSÉa ÉS KIADÓHIVATAL: WEiSZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca), A hirdetési dijak előre íizelendők. Irta: PUSKÁS LAJOS. Most, amidőn az eszmeharcok diadalának, az emberiség szociális alapon nyugvó két évezredes leghatalmasabb közéletének! a keresztény vallás megalapításának magasztos ünnepét üljük, az ünnepi hangulat élénkbe varázsolja a mostanában megalapított egyesületeink siralmas helyzetét s önkénytelenül rátereli figyelmünket azon eszmékre, amelyek a közelmúltban azért születtek meg» hogy a munka fáradalmaitól, a megélhetés nyomasztó, nehéz voltától agyonzaklatott emberiség részére, boldog ámító reményt fakasszanak- S nem tudunk örvendezniaz örvendezökkel. Nem tudunk, mert belátjuk, hogy bennünk, mai kor embereiben nincsen meg az a hatalmas erély, nincsen meg az az isteni erő, ami a nagy, az üdvös intézmények megteremtéséhez és felvirágoztatásához feltétlenül szükséges* Ez a nagy társadalmi betegséget okozó kór nemcsak minket, mai embereket támadott meg, hanem megtámadta az évezredek viharaival, megpróbáltatásával megküzdőit hatalmas keresztény egyházakat és azokban a felekezeti türelem, az »élni és élni hagyni« elve helyett, az »én« érvényesül s ez az érvényesülni akarás szüli a kultúrharcot, amely nem a társadalom haladását, hanem a gyöngébbek elnyomása, megsemmisítése révén, az erősebb kétes értékű diadalát teremti meg. Korunkban a felebaráti szeretetre épített egyesületek is, nagyon kezdik feledni, hogy az együttes, a karöltve teljesítendő munka hozza és hozhatja csak meg a kívánt eredményt: az álta'^inos jólétet, az emberiség egyetemének boldogságát és haladását. Gondolkodnunk kell afelett, mik azok az okok, amelyek ny • insztó betegségünk csiráit, kórt okozó bacillusait megteremték. Vizsgálódásunk minden lépésénél arra a meggyőződésre jutunk, hogy a legnagyobb hiba a felekezeti nevelésben rejlik. A felekezeti nevelés ugyanis, a serdülő s minden iránt fogékony gyermek-leiekben alapozza meg a szétválasztó falat és felebaráti szeretet helyett a vallási türelmetlenséget oltja abba. Felekezeti és kongregációs nevelés mellett ugyanis, az egyes felekezetek nem arra fektetik a fősulyt, hogy a gyermek az életnek tanuljon, hogy oly tudást szerezzen magának, amelylye! az élet viharában könnyen boldogulhat,, hanem arra, hogy fanatikussá és vallásossá tegyék, hogy csak a saját vallásukat tekintsék olyannak, amely érdemes a kultuszra, hogy egyházuknak elszánt harcosai legyenek. Ennek a nevelési rendszernek aztán súlyos, igen súlyos következményei vannak. A gyermek, mindön az élet tengerére ér, midőn az alkotásokat, a termelést megkezdi, azt veszi észre, hogy csalódott vagy a mélységes fanatizmus karjaiban keres csalódására orvoslást, vagy eldobja magától a hit minden szálát és csak ritka, nagyon ritka eset az, hogy a középutat választja ki s megtartva a vallásból azt, amire mint kulturembernek szüksége van s igyekszik megbarátkozni a reáldolgokkal s a reális élet kívánalmaival, elvetve a fölös cafrangokat. Társadalmi életünket a jog- és vagyonbiztonságot nemcsak a törvény és a fegyverek hatalma, hanem az erkölcs is tartja fenn s igy azok, akik az erkölcs minden szálát eldobják maguktól, a társadalmi életnek ellenségei. Viszont a vallási fanatizmus sokkal több kárt okoz, mint használ, mivel nagyban elősegíti a farizeuskodást, a tudatlanságot. Tehát a vallás fanatikusai veszedelmes ellenségei a társadalomnak, de ellenségei magának a vallásnak is, mivel a más vallások gyűlölködését, türelmetlenségét idézik elő. A túlzás semminek hasznára nem válik. Erre számtalan példa van. A túlzás egézséges viszonyokat nem teremthet s igy ha társadalmi fejlődésünket helyes mederbe óhajtjuk terelni, nagyon kívánatos az, hogy az egészséges fejlődés alapjait, az iskolai nevelést törekedjünk elsősorban is helyesen megteremteni. Ott kezdjük meg az építést, a fundamentumnál. Erkölcsi erőt akkor csepegtetünk embertársunkba, amikor arra legfogékonyabb, a gyermekkorban. Tekintve pedig, hogy a mai állapot az egységes nevelésnek nagy hátrányára van s kizárólag arra alkalmas, hogy az egyes emberek lelkében, a más vallásu embertársa iránt gyüíölséget támasszon, az előítéletekkel fennhagyva, a népoktatást annak a tényezőnek a kezébe kell helyeznünk, amely tényező maga is garancia arra, hogy azt a nevelést céltudatosan fogja és tudja, teljesíteni. Tehát az állam kezébe. Az állami nevelés ugyanis biztosíték egyrészt arra, hogy a gyermeklélekbe a reális tudás és tudniakarást igyekszik megteremteni, másrészt biztosíték arra is, hogy az állambiztonság egyik föerösségét képező erkölcsöt sem engedi elhanyagolni. Állami népnevelés mellett ha a mostani emberiséget nem is gyógyítjuk ki betegségéből, elérhetjük legalább azt, hogy a jövő generáció a társadalmi élet utánunk jövő pillérei erősebbek lesznek és alkalmasabbak arra, hogy az emberiség boldogitását előbbre vigyék. Ha a jövő társadalmat vezetni hivatott mai gyermekek a tudással vértezetlen állanak ez eszmeharcok élére, fognak alkotni oly intézményeket, amelyek, mint a kereszténység hajdan, évezredeken át dacolni tudnak az elmúlás, a megsemmisülés viharával és az emberi nem boldogulását segítik elő. Az állam legszilárdabb támasztéka a tudás s igy az állam legelső és legsürgősebb feladata az, bogy a tudást mindenkinek könnyen hozzáférhetővé tegye. Tehát az állam elsőrangú kötelessége, hogy annyi iskola álljon rendelkezésre, amennyire csak szükség van. Egy A.B.C.-és könyv ugyanis sokkal erősebb védelmi eszköz, mint akármelyik vontcsövű ágyú, minthogy az arra tanítja meg az embert: hogyan kell teremteni, inig az ágyú pusztításra, csak a rombolásra van hivatva. A fegyver a katona kezében csak hitvány eszköz s honvédelmi eszközzé csak akkor vállhatik, ha a katona lelkében a honszeretet tüze ég, ha tudja, ha ismeri annak nagyságát, amit megvédelmezni kell, s ha nemcsak ismeri a hazát, hanem érzi is, hogy azt neki védelmezni kell. A puszta fegyvernek pedig milliárdjai sem ismertetik meg velünk a hazát, a fegyverek csillogása nem tanít bennünket meg soha arra, hogy tudjunk lelkesedni s tudjunk kész örömmel meghalni a honért, de az a kis könyv, amit a gyermek kezébe adunk, hatalmas fegyverré lesz. Építsünk tehát sok-sok iskolát, építsünk várakat a tudásnak s akkor ha az egyetemes és általános tudás vértez bennünket, ha az állami iskolai nevelés közöttünk megteremti a felekezeti türelmet, akkor valóban elérhetjük az eszmék szép és fenséges diadalát. Akkor nem fog köztünk dúlni a gyűlölködés és élni fogunk úgy, hogy élni hagyjunk másokat s megalapíthatjuk azt a hatalmas egyesületet, amely nem az erősebb ököljogában, hanem az általános jólét és boldogság megtestesülésében fog megnyilatkozni. Krisztus menybemenetelének mithosza — mely a kereszténység pünkösd-ünnepének vallási háttere — az Eszme diadalát szimbolizálja. Ha az állami nevelésen alapuló kultúra majd általános népjólétet teremt, akkor fogjuk megérni, a mi eszméink diadalát. És ez a pünkösd lesz igazán piros-pünkösd napja. • T :'V\ Ot W S) PUN K O S D.
