Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-18 / 11. szám
2 ®ldaí. MÁTÉSZALKA 11. (50.) szára, umtól tanítómestert, álljanak, sorakoznak, szervezkedjenek össze; tanulják meg a háziipart is alakítsák meg a termelő szövetkezetüket — majd meglátják, hogy micsoda áldás fakadt ebből és a jövő téli-időben nem lesznek kénytelenek egyedül a nyári keresetből szűkösen megélni. . Erre az időre esik az a feladat is, hogy a munkás a nyári aratást szerződésileg biztosítja. Minden munkás tudja, hogy a műit esztendőben hogyan jártak azok a munkások, akik jó előre aratási szerződést nem kötöttek, hogy t. i. kimaradtak az aratási részkeresetből és ínséges napokat láttak. Ennek a eshetőségnek pedig egy munkás sem teheti ki magát, sem családját. Azért legyen jelszó, hogy mielőbb kössék meg a gazdák és munkások az aratási szerződéseket azok, akik még eddig meg nem kötötték. Az aj föispáa beiktatása. Csaba Adorján vármegyénk főispánja Szat- j marról, főszolgabírói lakhelyéről neje és Szatmár i város számos polgára kíséretében f. hó 14.-én a I 9 órás vonatta! indult a vármegye székhelyére, Nagykárolyba, beiktatási ünnepélyére. A nagykárolyi járás első községének állomásánál, Gilvácson, a környék lakóinak nagycsoportja várta a berobogó vonatot. Itt a főispánt Madarassy István, a nagykárolyi járás főszolgabírója fogadta rövid beszéddel, melyre a főispán válászolt. Azután a főszolgabíró is felszált a főispánhoz. Nagykárolyban már fél 10 órait or több százra menő közönség várta a Szatmár felől érkező vonatot. A nemzeti szinü lobogói lovasbandérium, melyet a járás községi küldtek be, az állomás előtti téren foglalt helyet. Ugyanott a vármegye törvényhatósága bizottsági tagjai szebbnél szebb magán fogatai is. A vidék igen nagy számmal voit képviselve. Budapestről lejöttek a beiktatásra s csatlakoztak a várakozók tömegéhez Lónyay Ferenc és Szomjas Lajos miniszteri tanácsosok, Debrecenből külön vonattal érkeztek Domahidy Elemér főispán, főispánunk sógora és neje, Ujíalussy Dezső és neje, Vécsey Imre városi főjegyző, Dr. Magoss György városi főügyész, stb. A vonat berobogott. Hatalmas éljen kiáltás fogadta a kilépő főispánt s utána tömegesen szóltak ki a diszmagyarba cs annepies szalonba öltözött bizottsági tagok. A főispánt Nkároly polgársága élén és n«- vében Debreceni István nagykárolyi polgármester fogadta. A főispán nejét a »Nagykárolyi Nőegylet« nevében küldöttség élén özv. dr. Sery Gusztávné, az »Izr. Nőegylet« nevében pedig Roóz Samuné üdvözölték, s mindketten egy szép csokret nyújtottak át. Ezután a menet megindult. Elől ment a 70 tagból álló lovas bandérium, utána a menet élén Demidor lgnáe rendőrkapitány, aztán pedig a polgármesterrel egy kocsiban a főispán. Utána a fellobogózott Kálmáné utcán végig a kocsiknak öt- venre tehető szakadatlan sorában és több ezerre menő nép vonult fel a vármegyeházára, hogy hallhassa az uj főispán székfoglaló beszédét. A felvonalás alatt a vasútnál néhány a főispán ellen tüntető kiáltást is leheiett hallani. A közgyűlési terem az utolsó helyig megtelt. A törvényhatósági bizottságnak csaknem minden számottevő tagja megjelent. A karzatot rég nem látott díszes hölgykoszoru foglalta el, mely a terem komoly és ünnepélyes képének színes és változatos hátteret adott. Az alispán fél 11 órakor foglalta el az elnöki széket és a következő kijelentésekkel nyitotta mega gyűlést: Tekintetes törvényhatósági bizottság! Van szerencsém a bizottsági tagokat üdvözölni és a gyűlést megnyitni. Jelen gyűlésünk egyedüli tárgyát azon ügy képezi, hogy Ö Császári és Apostoli királyi Fensége Csaba Adorján urat Szatmár- várrr.egye főispánjává a legkegyelmesebben kinevezni méltóztatoít. Mai ülésünk tárgyát tehát a királyi leirat tárgyalása és a főispán beiktatása képezi. Az állandó választmány tudatában van azon határozatnak, melyet a vármegye, legutóbbi közgyűlésén hozott, midőn annak az állspontjának adott kifejezést, hogy ezt a kormányt nem támogatja, iránta bizalommal nem viseltetik. Ennek a figyelembe vételével azt a határozatot hozta, hogy a helyi körülményekre és a főispán személyere való tekintettel a beiktatás elé akadályt nem gördít. Felolvastatott a kinevező leirat, melynek meghallgatása után szólásra emelkedett a vármegyei függetlenségi párt elnöke, Luby Géza. Luby Géza általános megelégedéssel fogadott beszéde után Kende Zsigmond vezetése alatt küldöttség ment a főispánért, aki pár perc múlva lelkes, szűnni nem akaró éljenzés és taps között elfoglalta a főispáni széket és letette az esküt. Erre ősi szokás szerint Féchy István vármegyei főjegyző üdvözölte. A főispán az éljenzése« megszűnte után székfoglaló beszédet mondott a melyből főleg ezeket tartjuk leközlendőknek: Emlékezhetünk, hogy 1892-ben a kormány elérkezettnek hitte az időt arra, hogy a vármegyék egyik legsarkalatosabb jogát — a tisztviselők választását — állami kinevezés tárgyává tegye. Hogy mily szánalmas véget ért ezen a vármegye autonomikus joga ellen intézett támadás, bizonyíték arra az azóta hatályon kívül helyezett egy §-os Szapáry-féle törvény. Az én szerény meggyőződése!« s a legközelebbi múlt tapasztalatai szerint is a vármegyei intézmény alkotmányunknak még ma is oly erő* támasztéka, hogy azt jogaiban nem gyengíteni, de erősíteni kell. Egyetlen egy dolog van a vármegyei tisztviselői kar egzisztenciáját illetőleg, mely nincsen szerintem helyes alapra fektetve akkor, midőn az állások hatévi időközökben automatikus módon üresedésben jővén, újból kell azok elnyeréséért küzdeni. Feleslegesnek tartom részletezni — hisz mindenki tudja, — hogy a népszerűség keresése s az álláiérti örökös aggodalom mily béaitólag hat a tisztviselők működésére s hogyan kell egy-egy tisztviselőnek néha valóságos vesszőfutást végeznie csak azért, hogy egy különben jól betöltött állást egy nagyobb összeköttetésű pályázóval szemben ismét elnyerhessen. Vájjon nem lenne-e célszerűbb s szociális szempontból is helyesebb, ha a vármegyei tisztviselők életfogytiglan választatnának ? hisz ezzel a vármegye municipális joga nem szenvedne csorbát. A nemzetiségek egy része — eddig nemzeti kulturális fejlesztésén tulmenve — oly eszméket vetett fel, melyek alkalmasak az egységes állameszme megdöntésére. Magyarországnak köz- jogilag elválaszthatatlan alkotrésze kikerités és szuverenitásról ábrándozik. A felekezetek köze, | melyek pedig évtizedek óta kölcsönös megbecsülés és egyetértésben éltek, olyan jelszavak dobat- takak, melyek a féltékenység és meghasonlás csiráját hordják magukban. Az ipari, gyári és földmunkások külön-külön szövetkezve szervezeteket alkotnak s együttesen a szociális isgatók befolyása alá kerülve rémkép gyanánt állanak, mert nem tudni, hogy egy adott jelre melyik percben i dermeszűk meg a társadalmi élet ereiben lüktető | vért. Hogy gyenge erőm s tehetségem mellett e nehéz idónen ezen gondterhes és nehéz állást elfogadtam, erre bátorságot és erőt adott aion meggyőződés, hogy épen nehéz időkben kötelessége mindenkinek lelkiismerete és meggyőződése | alapján ott és olyan szolgálatot teljesíteni, ahova és amilyen szolgálatra rendelik. Egyet kijelentek — se kijelentésemre múltam nyújthat legnagyabb | biztosítékot — hogy soha semmi körülmények között alkotmány s törvényellenes dolgot el nem követek. De hisz ilvet tőlem nem is követel sen- ki, mert ha a kormánynak ilyen szándékai lennének, bizonyára engem e célra nem tartott volna alkalmasnak. Én nem szándékozom nagyobb szabású működési programmot adni s kérem is en- j gémét ez alól felmenteni. Annyit azonban kijelentek, hogy a mindennapi élet követelményei, a vármegyei es városi élet kulturális fejlesztése állandó gondoskodásom tárgyait fogja képezni. Egyes, a társadalmi élet fontosabb kérdéseire nézve azonban álláspontomat, ha röviden is feltétlenül szükségesnek tartom körvonalozni. Felekezeti kérdésben a felekezetek teljes és tökéletes békéjének fentartását tűzöm ki célul. Minden oly kérdés felvetése ellen, mely ezen béke megzavarására alkalmas, úgy a társadalom terén, mint a hivatali állásomban teljes erőm és leltemből küzdeni fagok. Hiszen bármelyik felekezetet gyöngítjük, a nemzeti erőt sorvasztjuk vele. Nemzetiségi kérdésben bátor vagyok azon nézetemnek adni kifejezést, hogy nagy részben a magyar társadálom is oka annak, hogy az antagonizmus oly nagy mérveket öltött köztünk és a nemzetiségek között. Nézzünk magunkba, vajon tettünk-e mi magyarság — társadalmilag — valaha valamit arra, hogy az egyes nemzetiségek itelligens elemeit társadalmi étetünkbe vonva az együtt érintkezéssel és működéssel bizalmukat, szeretetüket felébresszük. Vájjon nem-e sokszor a legnagyobb blzalmatlaaságy ekre Gábor urfi ne* számított. Ez a hang bi- zoay ne* volt szerelmes érzésektől rezgő, bizalmas hang, nem volt olyan, aminővel valami szerelmi viszonyt szokás bevezetni . . . Az asszonyka elmondta, hogy már rég akart j beszélni Gábor urfival, egy kissé bizalmasabban, j áe gyönge volt hozzá, azaz jobban mondva, nem akarta szertefujni a Gábor urfi illúzióit. Azt gondolta, hogy az a kis flőrtölés, ami közöttük folyt, nem vált ki komolyabb érzelmeket. De most érzi, hogy csak a teljes nyíltság segít a dolgon. Tudja ugyan, hogy a Gábor urfi szerelme nem afféle közönséges, hitvány érzelem, érzi azt a szavaiból, tekintetéből, többre is becsüli őt, mint a többi fi- j atalcmbcrt, de épp azért, mivel a dolog oly igen ' komoly, végét kell szakitaniok. . . . És mikor Gábor urfi egyszerre élénk színekkel ecsetelni kezelte az ó nagy szerelmét, a j szép asszony akkor azt mondta, hogy szép, szép ; es a nagy szerelem, de bizony hiábavaló, mert ő ! tisztességes asszony akar maradni, férjhez akar : menni, éppen most egy előkelő állású ur, akit Gábor urfi is ösmer, igen komolyan udvarol neki. j Épp azért jó lesz, ha Gábor urfi most egy kicsit j erőt vesz magán, esetleg távol is tartja magát az , ő házától, mert, ő, a szép asszony, nem kockáztat- | hatja a biztos férjhezmcnetelt tudja, hogy az élet rendje, józansága nem kíván mást, ismeri az életet, a szerelmet, volt elég bánata miatta, nem játszik vele. Azt is mondta, hogy a Gábor urfi szerelme csupa szenvedély, amit el kell fojtani. Ezért okosaknak kell lenniök, nem szabad egymást lát- niok, Gábor urfi majd szépen elutazik valamerre, a szakítás lesz az orvosság az ő nagy szerelmére, meg az, hogy majd másutt talál kárpótlást. És igy tovább. . . . A* asszonyka hangja mindig nyugodtabb mindig erősebb lett. Megnyíltak az ajkai, beszélt, beszélt, mialatt Gábor urfival megfordult minden, az egész szép világ. Érezte, hogy ebből a viszonyból bizony már nem kovácsol semmit. A legfényesebb reménységből nagy sötétbe pottyant. . . . Nézte, a szalon nippjeit, a két vörös ördögöt, amelyek gúnyosan vigyorogva, öltötték nyelvüket, nézte a puha szőnyeget, hol a kandalló tüzének sugarai néma játékukat űzték ... Pélszeg, kellemetlen volt ez a helyzet . . . Gábor urfi elhatározta, hogy gyorsan menekül, nem penget érzékeny kurokat, nem játsza a szerencsétlent, hisz ez az asszony amúgy sem érdemli meg, hogy reá pazarolja szerelmi szenvedélyt. . . . Néhány perc mnlva lenn is volt az utcán és a sárcipője fényes orrát bámulva, hazafelé balla- j gott a nagy locs-pocsban. Azon gondolkozott, hogy micsoda nagy különbség is lehet az életben az egyik félóra, meg a másik között. Milyen vi- j gan ment és most milyen szomorúan baktatva jő visszafelé. Szinte össze van törve. Oda van az j önbizalma, az életbe vetett bizalma, minden. Mennyi vágyat, mennyi szerelmet lángot kell elfojtani. . . . Eszébe jutott az első diákszerelme. Micsoda fellángolás, micsoda ideálizmus, a szerelemnek j milyen perzselő tüztengere volt as. Milyen szigorúan vigyáztak rá a nevelők s ő hogy kijátszotta ezt a szigorú felügyeletet, hányszor ment azután a szép, bajos lány után, «kinek oly ártatlan, szelíd volt a tekintete s oly mélységesok a szemei. Végigszenvedte akkor a meg nem vallott, titkos szerelem fájdalmait . . . mert az ó diákszerelmének tárgya, az ő mindeasége, bizony ez már igy szokott történni, egy szép napoa férjhez ment. Az esküvő fényes volt, tizenkét rózsaszinruhás koszorús lány állott a menyasszonynak sorfalat . . . emlékszik most is mindenre, as orgona bűnbánó, bus hangjára s arra is, hogy ő milyen megtört szívvel állott ott a templom egyik oszlopánál. . . . (Folytjuk) IittrTerék becee* figyelmébe ajánlom dúsan berendezett o—te Ahol raktáron vannak: a íegjctGáeraekk fasíé, (fatálé ée sjafél fatrczászésefc, úgyszintén mindennemű täs kitöm, a Itgizléstllfafa é& legatóüératkí kivitelben, a legjutányosabb árban — agy kéazpéas, »tat részletfizetesre— kaphatók. Meggyőződés végett méltóztassék ebbeli szákségletéaek keváséMá** előtt tusai Um&feKt r*ktáraa«t «cetek***«. kiváló faiaetelettel Schwartz l . Nyírbátor, (Herz-tá4e W*.)
