Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-31 / 52. szám

4. oldal. MÁTÉSZALKA 52. (91.) szám.. öreg ember buzgón fohászkodik. Rögtön tisztában voltam vele, hogy az öreg a cukrászdát összetévesztette a zsidó templommal és valami nagy bánata lehet, hogy oly buzgón imádkozik. Nem akartam megfosztani illúziójától, de mert láttam, hogy rongyos, szegényes külsejű ember, egy par koronát markomba készítve, oda lep­tem az öreghez : — Hallja öreg, nem éhes ? — kérdez­tem és kezébe akartam csúsztatni a pénzt De az öreg durván ellökött magától és tovább imádkozott. Láttam, hogy nem éhes, de két­ségbeesett emberrel van dolgom és részvéttel álltam meg a háta mögött. Egyszer csaic mintha magyar szavakat is vegyitett volna bele mormoló imádságába, melyekből csak ennyit vettem ki: „ Drága gyermekem, drága gyermekem“. Ezen szavakból azt kivetKeztettem, hogy az öregnek bizonyosan egy hozzá­tartozója .nagy bajban, vagy betegségben le­het és az öreg igy nagy vásári útjában az általa zsidó templomnak vélt épület előtt haladván el, ilyen frappáns módén ad ki­fejezést keservének. Néztem . . . néztem, hogy merül el az öreg jobban, jobban, szinte átszellemülte!! az imádságába, mi­dőn egyszerre váratlanul, háta mögött meg­jelen, egy rendőr! — Hé öreg dutyiba! — mondta ás vállára tette a kezét. . . . Minek mondjam tovább? . . . Hát az igaz, hogy az öreg nagyon zajos volt, de amilyen éber rendőrségünk van —• tessék elhinni — nem szeretnék ■éjjel az utcán imádkozni! . . . * Kiábrándulások érhetik az embereket. Lehet, hogy sohasem lesz aszfalt az Újvá­ros-utcában. De hát újév van, a jókíván­ságok ideje. Az igaz, hogy egyelőre jó volna, ha a Fő- és Vasut-utcán volna asz­falt, de uj esztendőben többet is óhajthat az ember. Az emberek mulatva, ünnepelve mennek az uj esztendőnek és megeresztik kívánságaikat. Csomagok jönnek, cso­«z. Folyton unszoltak. Sohasem kapok ilyet. Mi lesz belőlünk, ha atyám kidől. Nem ígértem sem­mit, csak tűrtem Qyőryt. Nemsokára azonban bá­mulni kezdtem azt a rajongó imádatot, amivel kö­rülvett. Figyeltem. Komoly kedélyt, nemes őszinte lelket ismertem fel benne. Kezdtem érezni, hogy vonzódom hozzá. De jöttek a te leveleid. Reszket­tem. Mit írjak? Hazugságot? Nem tudtam megér­teni, hogyan változhattam meg ennyire. Úgy ma­gyaráztam, hogy a mi viszonyunk bizonyára csak olyan gyermeki ragaszkodás volt, mit a távoliét feledtetett. Azt hittem, te is igy gondolkozol, csak nem akarod bevallani. Aztán . . . aztán az imádó mindennap boldogabb lett . . . szüleim is . . . Bo­csáss meg, Gyula, te kívántad. Elmondtam. Felejts el engem. — Köszönöm Jolán, hogy oly őszinte voltál. Nekem felesleges már szólnom. Boldogságot, meg­elégedést adjon neked az Isten. S ha majd talán bánatod lesz, enyhítse fájdalmadat az a gondolat, hogy ott fönn egy lélek szívesen osztozna szen­vedéseidben, s ha boldogság ér, fokozza azt, hogy e lélek kétszeresen örül annak . . . s arra kéri az Istent, úgy szeressen téged, mint ő . . . . . . Érzéketlenül siet tova . . . nem ura ondolatainak . . . összetörve szívben, lélekben . . . szinte volt . . . bevallotta . . . nem is annyira szülei kedvéért . . . megszerette őt . . . elfeledte a régit ... ha oly könnyű volna az eszre hall­gatni, mint neki . . . Hol van ? Letarolt mező, fák, cserjék száraz ágai . . . hamuszürke égbolt, búgó süvöltés ... a természet haldoklik . . .el­múlt a nyár . . . ősz . . . a halál nincs már messze... . . . Mielőtt még a léltk végleg távoznék, rettenetes világosság gyűl a túlterhelt agyban : a gyermekkor örömei ... az atya halála ... a feladat ... a túlvilágra készülő arc bánatos te­kintete, parancsoló meghagyása ... az örömtől sugárzó kedves arcok, amint vigyázva hímezik a kis vánkost ... az anya a jövő reményével bol­dogan figyeli Őket . . . S ő utolsó erejével görcsösen szorítja kezét a mély, sötét sebre, melyből kiszökelve buzog a piros, meleg vér ... A kis vánkos készen találja őt ... az álom örök . . . . . , Hulló felevél . . . . , , Suttogva beszél . . . irtatok mennek. Levelek, ajándékok fű­szerezik az uj évet. A levélhordók meg­rakodva, mosolygós képpel járnak-kelnek. A levélhordók, a postások közvetítik az uj esztendőt az emberekkel. Igen, a szegény postások, kiknek nincsen újévük, legalább nincsen kedvük újévben mulatni, mert tömérdek munka terhe alatt roskadoznak. S ilyenkor lehetetlen inegilletődéssel azokra a gyöngéd, finom női kezekre nem gon­dolni, melyek teljes igyekezettel lankadat­lan szorgalommal igyekeznek fenntartani a mátészalkai posta régi, hires nívóját . . . S mégis! . . . Ha egy csomag idejében, nem érkezik meg, (mert nem adják lel) ha a pénz kellő időben itt nincs, (mert nem küldik el) de gyakran okozzuk bosszúsá­gunkban minden mulasztásért a postát. S ha netalán — Isten mentsen — a szerel­mes levél nem érkezne meg idejében, ha a kis lány csalafintaságokat követ el (rossz fát tesz a tűzre) .... oh be sokan haj­landók a szegény postát bűnbakként szidni, szapulni. Miért ne? A posta nagyon há­lás médium. Ott dolgoznak és nem ügyel­nek a kétségbeesett emberekre. Ariel. HÍREK. ELŐFIZETŐINKHEZ ! Felkérjük azon t. vidéki előfizetőinket, kik előfizetési di­jaikkal HÁTRALÉKBAN vannak, szívesked­jenek azt kiadóhivatalunk címére MIELŐBB beküldeni. A KIADÓHIVATAL. á Uj A „Mátészalkád-nak régi krónikása, Repedt hanga, szerény, öszhaju flótása, Köszönitek olvasó : „Adjoh Isten !“ újra S hangszeremet teli nagy tüdővel fajva, Beköszöntök ismét hozzátok a végett, Hogy kívánjak áldást és boldog uj évet! Ismét többet ir már egy számmal a naptar S az újévtől ki-ki szebbet meg jobbal vár. Én meg, mint jövendőmondó, ezeréves, Ki látnoki szemmel a jövőbe nézek: Elárulom nektek mi lészen ez évben És ha nem hiszitek, az sem lesz nagy szégyen .. : Ez uj esztendőben (Rohay azt mondja) Egész Mátészalka ki lesz aszfaltozva. Egyenes ut“ most már „biztos“-an elkészül, Jngyerj kapja Szalka örökös hübérül. Bizony megérdemli, küzdött erős karja S ö vitte a zászlót végső diadalra . . . Tavasszal fölépül a finom nagyszálló, Lesz benne kasinó, színház meg pipázó. A nagy kávéházat nem látni be szemmel. Lesz telikertje is díszes étteremmel. Csak én attól tartok, attól félek folyton, Hogy az „Öreg“ ott is úgy segít a dolgon, Hogy bekiált szépen a „vendég“ fülébe: ,,Bejött már a vonat! Menjen a fenébe!“ — * A „világítás“-sál bevallom megjártam, Mert az uj dinamói még múlt évre vártam. Deltát az igényünk hiába is dagad, Mert a rat állapot egyre tovább marad. Ámde a reménynek zöld szinü a fája És én várok, várok, hátha nagy sokára Akad mégis egyszer néhány derék ember, Kik törődni „mernek“ e nehéz ügyünkkel. Lapunknak — mint tudjuk — versenytársa támadt. (A nagy „tamadds“-ba egész belefáradt!) Lekritizál szörnyen, lekicsinyel minket, Húzogatja helykén mindakét fülünket. Helytelennek tartja minden kritikánkat, De ő bírálatot mondhat akár százat. Azt kellene most hát „Rendelet1‘-be termi, Hogy a kritikára „Engedély' ‘-t kell venni. Nohát jó uraim, nem agy áll a dologi Nekünk e kritikán létérdekünk forog. Mi, kik itt születtünk e kis nyíri fészken, Itt ringott a bölcsőnk' nem is olyan régen : Szivünk e várossal össze van már nőve, Családfánk itt nyugszik, künn a temetőbe, Ismerjük töviről-hegyire e népet, Velük éltünk által minden rosszat, szépet. Hát hogyan lehet az orvosa a bajnak, Kit a múlt emléki nem hívnak, nem csalnak ? Kik köztünk csak alig egy pár éve élnek, Kiket nem ismernek sem ifjak sem vének. Mi kik itt szeretnénk talán meg is halni S „egész függetlenül“ tudunk is akarni: Önzetlenül ring vünk a nagy, nemes h arcba, Szülővárosunknak a javát akarval * A jövendőmondó im elakad itten, Kitér a válasszal s hogv magán segítsen: Az őszinte, nyájas olvasóra bízza Hogy bölcs ítéletét majd megállapítsa S igazságos szemmel a jövőbe nézve Kis lapunkat zárja szerető szivébe ! CYRAM. — Újévi számunk is, éppen úgy mint a karácsonyi a szokottnál nagyobb terjedelemben jelent meg. Karácsonyi szá­munk 12, uj évi számunk 8 oldalon jelent meg. S ha olvasóközönségünk számba ve­szi azon körülményt, hogy a lap eredeti terjedelme csak 4 oldal, megítélheti azt a nagyáldozatkészséget, melylyel kiadónk a közönség igényeinek kielégítése iránt vi­seltetett, de megítélheti azt az igyekeze­tei is, melylyel e lap szerkesztősége, belső dolgozó-társai ezen rendkívüli számok elő­állítása körül, sokszor a késő éjszakába nyúló munkássággal fáradoztak. Midőn ol­vasóinktól bocsánatot kérünk, hogy egy­szer egy évben, uj esztendőben mi ma­gunkról is megemlékeztünk, nem mulaszt- hatjuk el egyúttal az alkalmat, hogy a technikai vezetésért teljes clösmerésünket Markovits Herman művezető iránt, az éjjelt nappalá tevő munkásságáért ki ne fejez­zük. Hivatalvizsgálat. Mátészalka község községi hivatalát Péchy László főszolgabíró és Szilágyi La­jos járási számvevő, folyó hó 19.-én megvizsgál­ták, mikoris mindent rendben találtak. — Vörhenyjárvány van Kocsordon. Szór­ványosan járásunk más községeiben is fellépett e ragályos kór. így : Ópályiban és Mátészalkán i*. A hatósági intézkedések megtétettek és igy re­méljük, hogy sikerül a betegség elterjedését meg­gátolni. — A Szanatórium-egylet bálja megbe­szélése végett dr. Fárnek Lászlóné elnök e hó 19.-éré ülést hivott össze. Az ülés nagyon népte- len volt. Különösen az ifjúság tartotta teljesen tá­vol magát. De választmányi tagok is igen keve­sen voltak. A gyűlés a részvétlenség dacára is eredményre vezetett, amennyiben egy jövő évi február hó 4.-én rendezendő s hang­versenynyel összekötött mulatság megtartását ha­tározta el. — Papok inkompatibilitása. Egy uj pápai dekrétum a róm. kath. papokat súlyos kánoni bün­tetés terhe alatt eltiltja pénzügyi természetű vál­lalkozásokban való minden közvetlen, vagy köz­vetett részvételtől, kivéve a fogyasztási egyleteket, a kölcsön egyleteket és más oly közhasznú (!) in­tézményeket, amelyek a lelkészség védnöksége alatt állanak. A csuha zsebe tehát nem forog veszélyben. — Hol az 1000 korona ? Radványt Jó- zsefné györteleki lakos Szatmárra akarván utazni bevásárlás végett nagyobb pénzösszeget vett ma­gához. Amint a györteleki vasút állomáson (Jé­i key-tanya) jegyet akart váltani az a kellemetlen meglepetés érte, hogy 1000 koronája elveszett. A nyomozás megindult. — Letették az esküt. A legsötétebb közép­korban sem tettek ennél külöinb esküt. Az anti- modernista esküről van szó, melyet végre a szat­mári egyházmegyéhez tartozó római katólikus pap­ság is letett. Bár eddig sem voltak valami túlsá­gosan modernek a mi papjaink, ezentúl el lehe­tünk rá készülve, hogy az eskü ereje vissza fogja riasztani a pap bácsikat attól a kevés haladástól is, amire eddig a korszellem kötelezte őket. Kissé ugyan mintha maga alá vágná a fát a nagymél- tóságu Egyház ezzel az antimodernista esküvel. Mert hiába maradiaskodnak, hiába próbálnak min­denféle apróbb limlomot dobálni] a nagy 'gépezet kerekei közé, jönni fog valaki, aki nagyot csap az öklével az asztalra; hogy »Eppur si mouve!« — Újra disznólopás, éspedig ezúttal Vitkában, hol Dávid Sándor 150 kort. érő hízóját emelték el eddig ismeretlen tettesek. — A szolgabirói hivatal f. hó 27.-én a városháza uj épületének e célra épített emeleti helyiségébe átköltözött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom