Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 51. szám
3. oldal. MÁTÉSZALKA 51. (90 J szám.. Községi tisztujitás előtt. December 31.-én, a jegyzői kar^ki vételé vei, a községi elöljárósági tagok, valamint a képviselőtestület tagjai felerészének mandátuma lejár s a polgárság azok tisztének betöltésénél szavát, akaratát, a törvényes formák között érvényesítheti. A kötelességüket híven teljesítőket elismerésben részesítheti, szavazatával visszajuttathatja arra a helyre, amelyet eddig jól töltöttek be, viszont elűzheti onnan a nem odavaló, kötelességüket mulasztó elemeket. E kötelesség a legszebb polgári kötelesség, de ez a legnehezebb is, mert a polgárság szavazásával nemcsak választ, de irányt is szab arra, hogy községi autonómiáját mily irányban óhajtja ▼esettetni. Sajnos azonban, hogy ezt a kötelességét a községi polgárságnak megfelelően gyakorolni — a virilis képviselő-testületi tagok miatt — csak részben lehet. Teljesen érthetetlen és indokolatlan ugyanis, hogy virilis képviselő-testületi tagok egyáltalán léteznek. Létezésük mellett ugyanis valóságos autonómiáról beszélni sem lehet. A virili- sok, kik nem képzettségüknek, tudásuknak, hanem egyedül és kizárólag a véletlennek köszönhetik ast, hogy a képviselő-testületnek tagjai, képviselő- testületi tagságukból folyó kötelességük teljesítésére a legtöbb esetben képtelenek. Köztudomású dolog, hogy napjainkban a nagybirtokok legnagyobb része rossz vezetés miatt cserél gazdát és igy ha valaki a saját ügyeit vezetni képtelen, mennyivel inkább képtelen arra, hogy a közt szolgálhassa. A polgárságnak tehát nyilatkoznia kell; nyilatkoznia kell arról, hogy községi autonómiájának eddigi vezetésével meg van e elégedve, vagy azon változtatni óhajt. Mi, akik a polgárság akaratát a legnagyobb -tiszteletben kívánjuk tartani, ezúttal csupán azért szólalunk fel, hogy a múltak mulasztásait felidéztük s különösen, hogy reá mutassunk arra, ami községi életünk haladásának gátja, akadálya volt éa hogy a mélységes hallgatást, amit közigazgatási hatóságunk folytat, megtörjük. Személyeskedésektől menten óhajtván ez ügyet kezelni, csupán a szorosan vett hibákra mutatunk reá. Községünk haladását a múltban az akadályozta, hogy a képviselő-testületi tagok abban a téves hitbea voltak, hogy nekik joguk van a képviselő-testületi gyűlésen megjelenni, de nem kötelességük. Csen téves hitükben el is maradtak a gyűlésekről s ezzel nemcsak hogy nem teljesítették Karácsonyra sok szépet terveztünk. Első aapján a karácsonyi ünnepeknek együtt ültünk a lekopasztott karácsonyfa mellett; dúlt arccal Jött már s mióta ott volt, hallgatott. Erre a jelenetre nem szívese« emlékszem vissza. Megértettem szegényt. Pár szóval magyarázta meg, hogy apja tönkre ment s neki el kell vennie egy gazdag leányt, hogy megmentse apját a gyalázattól. Hallgattam, 4h csak később értettem meg, hogy nem szabad többé szeretni s hogy nem láthatjuk egymást soha soha többé. Szó nélkül elájultam. Karjaiba vett s csókjaival téritett magamhoz. S azalatt, mintha egy beteg gyereket vigasztalna százféle variációban elmondta »Susanne.< Szemrehányóan, kérőn, melegen és ki tudja még hogy. Magamhoz tértem, visszanyertem önuralmamat. Arra kérem, hogy egy hétig még éljünk úgy, mintha mi sem történt volna. Szabad legyen még hét napig szeretnünk egymást s azután . . . azután elmegyek haza, kicsi falusi házamba, messze országba. Úgy is volt. Újra hallottam másnap megszokott időben a kiáltását, újra láttam. Kimondhatatlan lelkierőre volt szükségem, hogy sírva ne boruljak a nyakába, s ne kérjem rá, hogy fogjuk meg egymás kesét s menjünk ki a világba. De nagyon sajnáltam szegényt. Az volt a tervem, hogy negyedik napon bucsuzatlanul elutazom. Úgy is volt. Még csak egy melegebb csókot ttetn váltottunk. Mikor elment, rajzaimat bepakoltam, amiket annyira szeretett s kedvenc hangszerét, hegedűmet, összetörve mellé tettem s elküldtem neki. S hazajöttem. December vége volt, szikrázó ellenőrző tisztüket, de azt elmulasztva, a haladást a legnagyobb mérvben megakadályozták. A másik nagy hiba az volt, hogy a képviselő-testület óvakodott attól, hogy valamit a haladás érdekében létesítsen s ha meg is szavazott valami újat, azt csak a felsőbbség szigorú utasításától megszeppenve tette meg. Tartózkodó állásfoglalását, mindig azzal indokolta meg, hogy az adóemelést kerüli, de természetesen megfeledkezett arról, hogy a polgárság szívesebben fizeti meg az ő érdekében alkotott intézmények költségét, mint azokat, amelyek rsá erőszakoltattak. Végül, mert egyeseket sérthetetleneknek képzelve, azokkal szembehelyezkedni véteknek tartották, azok szentséges véleményeivel ellentétes határozatot hozni nem mertek s ha hoztak is azt végrehajtani, annak érvényt szerezni bátortalanok voltak. Ezek voltak községünk haladásának kerékkötői, ezek idézték elő, hogy községünk utcái nemhogy egyenesedtek volna, hanem kiegyenesit- hetésük a jövőre nézve is lehetetlenné tétetett, hogy utcáinkon vagy semmi, v*gy semminél is rosszabb, nyaktörő járda veszélyezteti a testi épséget, hogy világításunk csak akkor van, amikor ahhoz a mindenható kegyelméből holdvilág alakjában jutunk — jóllehet a világítási dij egyik legnagyobb tétele a községi számadásnak, — hogy a vasúthoz vivő egyeues utunk csak a képviselőtestület határozata alakjában, papiroson van meg, hogy járásunk 28 községe kórházzal nem hogy nem bir, hanem lépések sem tétetnek árra, hogy valaha is bírhasson, hogy egy községi homok- téglagyár felállítására senki nem gondol, hogy a megélhetést megnehezítő vásári állapotaink — a hozott képviselő-testületi határozat dacára — tarthatatlanok, hogy rendőröket tart ugyan a község, de azok nem működhetnek, mert nincs szabályrendelet, amelynek alapján működhetnének, hogy a szatmári-utcai vasúti megálló a törvény egyenes rendelkezésének ellenére, kizárólag a vasúttársaság anyagi érdekéből felállítva nincs . . . de ki volna képes mindazt elsorolni, ami maradi- ságunk folytán megélhetésünket napról-napra nehezebbé teszi! A polgárságnak most kell ezeket figyelemre méltatnia s szavazatát szabadon, rábeszélést nem tűrve kell leadnia oly egyénekre, akiknek haladás az elvük és helyén az eszük. Hogy azonban azt tehesse, kívánatos, hogy a választás idejéről kellő módon tájékozást nyerjen, hogy véleményét és akaratát idejekorán kialakíthassa. Kérdjük az illetékes hatóságot, mely okból képezi a tisztujitás ideje még mindig a titkok-titkát? Hodosparti. fehér hő borította a világot, de én feketének láttam. Gyászoló, örömtelen, bus jövőt, gyötrő fájó emlékeket festettem magamnak. Sokszor szerettem volna azóta megölni magamat, de nincs hozzá bátorságom s vannak gyönyörűséges emlékeim. Tudom azt, hogy ott mossze szerelem városában valaki épen annyit gondol rám s épen úgy szeret,mint én öt, de nem tehet egyebet, mint karácsony első napján tubarózsaágakat küldi Mennyivel jobb nekem nagy bánatomban is. Nekem nem kell egy teljesen idegen emberrel élnem, én emlékeinknek élhetek. A hó most is esik, ugyanolyan fehér szőnyeg borítja a világot, mint akkor. A tubarózsa mámo- ritó illatát beszivom, behunyom a szememet s az idő eltűnik s egy kép jelenik meg előttem. Szép kis szobában, nagy karácsonyfa előtt a földön ül egy szép szőke leány s egy fekete ember. Még sötét van, harangoznak, a karácsonyfán kigyulnak a kis gyertyák s ők imádkoznak. Szembe térdelnek egymással, kezeiket egymásba kulcsolják s úgy imádkoznak. Gyötrő zokogás szakad fel a telkemből, ráhajtom a fejem a hideg tubarózsákra s folytatom a magam előtt látott képben levő imádkozást. Minden boldogságot adj meg neki, nekem semmit Istenem. Azóta nem zongoráztam, nem hegedültem nem rajzoltam. Szomorú ember lettem s egész évi reményem a karácsony első napján megérkezendő tubarózsaágak, amik Tőle jönnek! Karcag Marcsa. Kereskedelmünk. Irta: HERMES. Elvitázhatatlan tény, hogy a ml községünket városiasabbá csakis az élénk kereskedelmi élet tehetné. Igyekszünk szivvel-lélekkel kis városunk emelésén, hangoztatjuk, forszírozzuk az egyenes utat, az aszfaltot, az építkezéseket és Isten tudja, hogy még mit, de kereskedelmünk emelésére még csak nem is gondolunk. Pedig a fejlett kereskedelmi élet az a nemes zománc, mely elfödi a kis vidéki városkák falusiasságát s kidomborítja a városias vonásokat. A kereskedelem fejlődése és fölvirágzása ismét egy önérzetes és inte- ligens kereskedőosztály kezébe van letéve. Szükséges azonban, hogy nemcsak a kereskedő maga érezze, tudja igazi becsét és értékét, hanem elismerje azt $ társadalom minden rétege. Természetesen, itt csakis a heiyes irányban működő, szolid és iskolázott kereskedőről van sző, nem pedig holmi kontár szélhámosokról, avagy csizmadiából hirtelen átvedlett, magukat >kereskedó<-nek nevező alakokról. Hisz át kell már menni egyszer végre teljesen a köztudatba annak a fölfogásnak, hogy a kereskedő a nagy társadalom gépezetének egyik fontos, nélkülözhetetlen faktora. A kereskedelem pedig ép oly hasznos és szükséges, mint bármely más foglalkozási ág. Eltekintve kis városunktól, igen nagy hátránynyal jár az hazánkra is, hogy — nagyrészt^ viszonyok kényszerítő hatása alatt — a közjogi kérdéseket helyezték és sajnos helyesik a Jelenben is előtérbe, teljesen mellőzve, elhanyagolva a legfontosabb gazdasági kérdéseket. A kereskedelem és ipar pedig van olyan fontos az országra nézve, mint a katonaság és az emberölés tudománya. Sokat árt másrészt a gazdasági kérdések gyors és helyes megoldásának az agráriusok és merkantilisták kutya-macska ellenségeskedése is. Pedig nem elég az ország boldogulására egyedül a jó termés. A nagy termést el is kell adni, a fölöslegnek piacot keresni, irányítani a helyes exportot s viszont behozni olyan nálunk szükséges javakat, melyeket a jó termésből »csinált« pénzzel aztán meglehessen szerezni. S ime, itt lép akcióba a kereskedő, itt kezdődik az ő nélkülözhetetlen szerepe. Összehozni az eladót a vevővel s közvetíteni az eladást és vételt. A közvetítő kereskedelem nélkül lehet, hogy az eladó sohasem találna megfelelő vevőre, vagy csak oly későn, midőn már az ár» részben vagy egészben értékét veszítette. A vevő pedig szintéi* ........ ~~~ “ . iu: fl apped és éjjel Nappal járnak a vágyak, Éjjel az az éjjeli rémek, Éjjel kínzóm az ágyat, Nappal a napra nézek, "Éjjel kínzóm az ágyat, Gyötröm a párnát s magam, Nappal jönnek a vágyak S nem ismerem éji magam. Minden nap csata napja, Lihegek fegyveresen, Testem száz golyó csapja S nem veszem észre sem. Nappal száz golyó csapja S éjjelre vereség ér, A nappal vig csata napja És éjjel ömlik a vér. Péner Tibor. Hazafelé. Irta: Radráiy Erii. Márton támolyogva jött le az orvostól. A feje zúgott, a szeme előtt tüzkarikák jártak ugrándozva táncot. Ha ránézett a főidre a lépcsők égni kezdtek előtte. És a tüzkarikák közt még ma> ga előtt látta az orvos borotvált, hosszúkás Me- fisztó-arcát. Vigyorogva ficánkolt előtte ez az ábráiét, szélesre húzta a száját, úgy, hogy egyik
