Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 51. szám
2, öléal. MÁTÉSZALKA 51. (90.) szám.. ELMÉLKEDÉS A DRÁGASÁGRÓL. Irta: Dr. ROSENBERG IfiNÍC. Az a hihetetlen drágaság, mely különösen az élelmi cikkek és tápszerek árát olyan magasra csigázta fel, hogy ez az állapot már-már tűrhetetlenné vált, eszünkbe juttatja a régi latin mondást: „Panem et cir- censes*. A régi római polgár amikor szorongatták és a helytelen gazdálkodás miatt Ínségbe került, elégedetlenségének ezen feljajdulásban adott kifejezést: adjatok kenyeret és cirkusi mutatványt! Ez képletes beszéd és nem szabad szószerint értelmeznünk, mert a római a „ciroenaes“ alatt nemcsak versenyeket, birkózásokat értett, hanem nemes szórakozásokat óhajtott, lévén azok a játékok a kul- lura és nemzeti művelődés főtényezői. Már-már oda érlelődött a dolog, hogy a polgárság a régi latin szállóigével fog elégedetlenségének kifejezést adni! A főváros polgársága tanácskozásra jön össze és elhatározza, hogy „határozni fog,“ de a vidék még azt sem teszi és várja manna hullását az égből. Magyarországon, azt tartották hogy, „szegények vagyunk, de jól élünk,“ most oda variálhatjuk a mondást: „szegényekvagyunk és koplalunk 1“ Mert habár tagadhatatlan, hogy egész Európában drágaság uralkodik, de a kenyér, hús, tejnemüek ára sehol sem olyan magas, mint nálunk, dacára hogy mezőgazdasági állam vagyunk és ezen termékek képezik főprod'^ '?nkat! Az a sajnálatos dolog, hogy az általános, de különösen ez élelmiszerek tulcsigá- zott drágaságát a középosztály érzi voltaké- pen: a tisztviselő, a kisbirtokos a latéiner, iparos és kereskedő, szóval azon osztály, mely a nemzet gerincét, intelligenciájának és kultúrájának fokmérőjét mutatja. Az Jrfámor. A mámor a fejembe szállt Oly könnyű a lábam. Az ábránd mind valóra vált. Nincs semmi vágyam. Körülölelnek csalóka képek. Amerre járok színes az éj. A bor szelleme kísér bárhova lépjek S nyomon követi az öröm, a kéj Tágul a szemem, nyílik az ajkam S visszatér lassan, halkan a gond. Mit tegyek véle, óh merre hajtsam, Kedvesem miért is szeretlekf Mondd! Mindennapi történet. — Karácsonyi emlék. — Most már ötödik éré annak, hogy minden karácsony első napján csomag érkezik a címemre a benne öt tubarózsa ág. Minden sor írás nélkül s én mégis tudom, hogy kitől van. Ha felbontom köny- nyek gyűlnek a szemembe, talán a tubarózsa túlerő« ««agától! S*ép fehér virágok I Milyen sok fájó emléket ébre»ztenek fel bennem; különben egy Ténflló leánynak, mint jómagam, minden csekélység ragyogó emlékké válik. Hiszen annyira mindennapi eset volt. Azóta sokat láttam ehhez hasonlót, de sohasem láttam, hogy egy leány annyit szenvedett volna, mint én. Páris volt fiatal lány szivemnek, lelkemnek élelmicikkek és tápszerek drágasága köznépünket lényegében keveset érinti, de sőt jövedelmének emelkedését jelenti. Népünk táplálkozása, dacára annak, hogy igényei változatlanok, bevételei és jövedelmei emelkedtek, még sem felel meg sem a kultúra sem az egészségügy követelményeinek. A vesztes mindenesetre egyedül a középosztály és az szenved a drágaság nyomasztó hatása alatt. Az általános drágaság nemcsak az első sorban érdekelt középosztályt sújtja érzékenyen, hanem kihatással lesz az egész társadalomra és nemsokára a közjótékonyság is meg fogja azt sinyleni. Minden ember, aki a társadalom behatása, védelme és segítsége mellett keresi kenyerét, arra van kötelezve, hogy keresetéből, vagyonából és megtakarított filléreiből egy bizonyos részt juttasson vissza a társadalom jótékony intézményeinek, lévén ez a természete és bölcsészeié az adakozásnak. Csakhogy ennek a felfogásához átérzéséhez egy bizonyos fokú intelligencia szükséges, miértis igen világos, hogy éppen az intelligens középosztály az, amelynek vállaira nehezedik a közjótékonyság oltárán való adózás jelentős súlya. Bismark volt az, aki látván hazájában a socialismusnak úgy tudományos mint gyakorlati terjedését, azt a tételt állította fel, hogy az állam gépezetének épségben és jó karban való tartásához bizonyos olajozásra van szükség. Ezalatt pedig azt értette, hogy a társadalmi ellentétek elsimításához, a nyomorúság enyhítéséhez mostan már feltétlenül szükséges a jóléti és humanitárius intézmélegfőbb ideálja. Páris forró parfümös levegőjébe vágytam ébren s éjszaka álmomban. Árvalány vagyok s most tavasszal hét éve lesz annak, hogy kis falusi házamat kivéve, pénzzé tettem mindenemet s elutaztam. Tavasz közeledett s én Párisban voltam. Tudatára ébredtem annak, hogy szép vagyok. Öltözködtem, jöttem-mentem folyton. Eleven képzelő tehetségem s éles látásom lévén rajzolgat- tam néha. Hangszerek közül hegedűt és zongorát játszottam, csinos hangom is volt. Rövid idő múlva szép társaságom is. Öltözködésemet eredetinek mondták ki s igy követőkre talált. Akkor ez engem teljesen kielégített. — Egy estélyen különös módon ismerkedtem meg egy komoly fekete szakállas úrral. Énekeltem s ezalatt különösen komoly szeme rajtam pihent. Később karrikaturákat csináltam a társaság tagjairól. Mindenfelül elismerés, hódolat ért. Csak az én feketeszakállas ismeretlenem nem tört keresztül az udvaromon, hanem messziről nézett. Hizelgett is a nézése, meg bántott is. Gondoltam egyet, megkérdezem mit néz ? Odamentem hozzá s megszólítottam; »Szeretne magáról is egy karrikaturát« ? Egyszerűen, kurtán azt felelte: »Nem.« Hátat fordítottam neki s otthagytam. Nem tudtam szabadulni egy kellemetlen érzéstől. Éreztem, hogy követ a tekintetével. Nem éreztem magam olyan fesztelenül, mint máskor. Nemsokára a háziasszony hozzám vezette és bemutatta. Még hirtelen azt is megsúgta, »mindenáron meg akart veled ismerkedni.« Pár rideg, udvarias szó után pardont kértem 6s otthagytam. Szorongó érzéssel jártam-keltem a nyék fokozatos és intenzivebb fejlesztése. És ennek a behatása alatt világszerte látjuk az emberbaráti alkotások életre hívását annyira, hogy a múlt és folyó századot joggal nevezik a humanizmus korszakának. A könyörület és a szeretet ezen nemes munkájából a mi hazánk| is kivette a maga jelentős részét, de egyrészt nem lévén anyagiakban elég erősek, másrészt a közjövedelmek legnagyobb hányada a fegyverkezés Molochjának oltárán áldoztatvánfel, az állam sajnos kényszerítve van a társadalom fokozottabb áldozatkészségét igénybe venni. És ezen a téren ismét a polgárság az, melynek könyörületessége hívja életre az ingyen tej, ingyen kenyér, sínylődök háza, tüdővészesek szanatóriuma egyesületek stb. nemes alkotásait; el lehet mondani, hogy majdnem kizárólagosan a középosztály érdeme az, hogy ezek a nemes intézmények egyáltalában létesülhettek, azé az osztályé, amely legjobban szenved a drágaság miatt. Csakhogy mindennek van határa és a megfeszített húr elszokott szakadni! Egy régi mondás azt tartja, hogy kormányozni annyit jelent, mint előre látni. Igazi állam férfiú az, aki a jelen tüneteiből következtetést tud vonni a jövőre nézve; a káros jelenségeket idejekorán észrevévén, iparkodik a nagyobb bajokat megelőzni. Legfőbb ideje annak,»hogy az abnormis drágaságon segítsenek azok a tényezők, a kik arra hivatottak, segítsenek addig, inig nem késő, hogy a középosztály ezután is képes legyen teljesíteni állami lentartó hivatását. termekben. Megbántottam, rám sem néz többé! Egyszerre szembe találtam ; odajött és megkért, hogy rajzoljam le. »Sajnálom,« feleltem *az ön arcát nem tudom.« Nagyon komoly lett s elmondta, hogy az a mód ahogy én megszólítottam, nem volt úri leányhoz való, de most már bocsánatot kér gorombaságáért. Ez elég volt nekem, kevés tettetett harag után megbékültern. Jóbarátok lettünk 1 Később nagy szerelem támadt köztünk. Mindenüvé együtt mentünk. Mindennap feljött hozzám. Csak most tudtam azt, hogy miért érdemes élni s hogy milyen kimondhatatlanul szép az élet. Úgyszintén most jöttem rá, hogy milyen gyönyörű nevem van, ha jött mindig elkiáltotta magát a földszinten »Susanne«, mire én lélekszakadva lefutottam. Páris szerelem városa! mit nyújtottál nekem. Üde virágzó tavasz, pompázó virágok, imádtalak benneteket. Tobzódtam a gyönyörűségben. Mindennap uj és uj szépségeket fedeztem fel az életemben. A ruhám színe, mit hónapok óta látok, újnak, gyönyörűnek tűnt fel előttem. Minden csekélység uj és uj csodákat hozott nekem. Sohasem tudtam, hogy ez igy van. Zongoráztam, hegedültem, énekeltem, rajzoltam s mindezen csodálkoztam. Sohse tudtam, hogy az ujjaim olyan szépek ha zongorázom, vagy hege- dülük ; hogy hangomban annyi melegség van. Ha van tökéletes boldogság, én azt éreztem. Mindennap kaptam egy tubarózsa ágat; kedvenc virágom volt. így telt el a tavasz, a nyár és az ősz is. Minden évszaknak leéltük a maga szépségeit. Megtudtam, hogy gazdag embernek a fia s hogy egyetlen gyerek. A társaságunk jegyeseknek tekintett bennünket. Mi sohasem beszéltünk erről.
