Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-19 / 33. szám

\ körülmények között lehetséges, hogy ám­bár számszerű hiteles adatokkal bizonyit- tatott be, milyen könnyen lehetne Máté­szalkának dohánybeváltót szerezni s hogy ezzel Mátészalka százezrekre menő forga­lom-többletet nyerne, mégis senki se akadt, aki ez irányban csak a kis körme hegyét is megpiszkálta volna. Csakis igy lehetsé­ges az, hogy mások automobilon, villam- vonaton és repülőgépeken haladnak el mellettünk, mi pedig ekhós -áelizsáncokón kocogunk. Csakis a mi közönyünk, szűk látkörünk és önzésünk mellett lehetséges, hogy öt év alatt rommá ömöljék Össze évtizedeken" ' át •' megalapozott, ' viirágzó, fejlödésképes, nekilendült kereskedelmünk. Csakis á 'hii * szerencsétlen v felfo­gásaink és egészségtelen közéletünk mellett lehetséges, hogy egy olyan erős gazdasági szervezet, mint amilyen a mi városunké volt, rövid pár év alatt valósággal elL vérezzék. ' • ­És ebben a sivár helyzetben csak e£y megoldási' mód van. Az, ha egyfelől =igyek^ szünk mejgtartani még meglévő vidéki for gyasztóközönségünket, másfelől :pedig min­dent elkövetünk, hogy belfogyasztóink szá­mát szapöritsuk. Ez viszont csak úgy le­hetséges, ha iparvállalatok létesittetnek, (ami mindjárt meggátolná községünkből a kivándorlást, & ez már maga is fogyasztó­szaporodást jelentene) ha utána járunk, hogy az állami üzemekből nekünk is jus­son, s lankadatlan erélylyel és kitartással rajta leszünk, hogy az igazságügyi, pénz­ügyi, közoktatási és közigazgatási intézmé­nyekből, amit xsak lehet, magunknak meg­szerezzünk. Mindem ilyen intézmény uj ka­pocs volna: járásunk falvai és városunk között, és minden dlyea intézmény uj csa­Kaland. 0) Édes Etel néni! Nem érdemied ugyan meg túlságosan te se levelemet, de be kell ismernem, hogy te ‘ legalább becsületesén jártál el velem szemben. Becsületesen annyiból, hogy megkérdezted tőlem, egyenesen szembcállva: mi és, hogy történt velem. A többiek?! . . . Na, nem akarok még csak meg­közelítően sem megfelelő szót keresni és használ­ni, hát csak annyit mondok, hogy nagyon enyhén fejezzem ki magam, mikor kijelentem, hogy a pos­ta kocsis rendkívül zsentlmeni eljárást tanúsított a Julis nevezetű leányzóval szemben mikor az a szü­ret után sürü térdre-borulások és szakadó könyzá- po.rok közepette bevallotta a születendő Jóskát. Jól megverte, nyakkitekeréssel, agyontaposással fenye­gette, néhány erőteljesét rúgott és lökött rajta, de aztán . . . aztán . . . fene vigye! — megbékélt; kivált mikor kiderült, hogy Kiskovács József Sán­dort nem vették be katonának. Megverte, megrug­dalta és miután még egyéb hathatós eszközök használatba helyezésével megalapította az apai tekintélyt, ezzel bevégezte'áz esetet; a továbbia­kat a fötisztelendő plébános ur, Gereben János fegyző ur, és özv. Sárosi 'Istvánné asszonyom ’ fogják elvégezni esküvői és keresztelői ünnepélyek, * szóval nagy evés és ivás közben. Azt nem merem . ugyan állítani, hogy ebben a sorrendben fognak bekövetkezni a becsület és tisztesség megreperá- lása érdekében teljesítendő munkálatok, de azt az egyet bizonyosan, tudom, hogy ma, immár három héttel a fennebb felsorolt családi ütközetek után, ina, mondom, már Julis oly büszkén járkál és hordja kalandjának nagyon is látható emlékét, mintha a legteljesebb szülői felügyelet alatt jutott Vplna'hoaízá.' ... Megverték, megrugdálták. Istenemre irigy­lem érte! — " ,j; A-lamiliám összes tagjai .futnak ejőlem, mintha sistergőt, forró, -kénköves láng lobbanna ki szememből, szájamból, mihelyt valaki szóba áll ládokkal szaporítaná lakosaink számát, te­hát egyszerre emelné a bel- és külfogyasz- tást. Meg kell nyitnunk haladéktalanul a vasúti állomáshoz vivő egyenes utat, kedd­re tenni a heti vásárok napját, modernné és általánossá tenni a villanyvilágítást, megépíteni az aszfalt-járdát, felépíteni egy modern szállodát, felállítani a Szatmári-uti vasúti megállót, mielőbb bekapcsoltatni ma­gunkat a városközi telefonhálózatba s Má­tészalkát- kőutakkal mennél könnyebben hozzáférhetőbbé és elérhetőbbé tenni a járásbeli községek számára. Bármilyen áldozatok árán is, de mind­ezt meg kell tennünk. Meg kell tennünk, mert tovább igy, amint most i van, |! nem lehet. Még haladékra sincs idő. Nagyon nagy a vérveszteségünk és a legkisebb ké­sedelem is az elvérzés, a halál veszedelmé­vel fenyeget. Itt a tizenkettedik órai Félre kell tennünk végre a kicsinyes szempon­tokat és fel kell emelkednünk az önzetlen­ség ama magaslatára, amelyről nemcsak a.magunk, de a köz. érdeke is betekint­hető. Nem szabad mindent a gabopa-árak és a napszám szemüvegén keresztül nézni. Nftm szabad elvetni eszméket,, lecsepülni kezdeményezéseket és megakadályozni agitációkat csak azért, mert a kiktől szár­maznak, nem szimpátikusak. Nem szabad kéjgörcsök között kivégezni egy közóhajt, meg akkor sem, ha ez óhaj megvalósítá­sának a »Mátészalka« lenne is a legel­szántabb harcosa, . . . Hiszen amit teszünk, azt nem a »Mátészalkádnak, hane.m Má­tészalkának tesszük. Magunknak; mind­nyájunknak. Minthogy a mulasztások ke­serű levét sem a »Mátészalka«., hanem Mátészalka issza meg. Tovább igazán nem játszhatunk az é’etünk ke’. Mert igenis: itt a megélhetés, az élet, a lét nagy kérdéséről, a »lenni, Vagy nem lenni«-ről van S'ó! Hiszen amúgy is haldokló közgazdaságunkat most is újabb nagy veszély fenyegette. Hat köz­ségünket Nyírbátor magának óhajtja. Nyír­bátornak pedig, mióta huszonnégy óra alatt a legszélsőbb éllepzékből egyhangúan a legtulsóbb kormánypárti lett, jó besráj- bungja van. Nem lehetetlen tehát, hogy — ha egyelőre nem is, de valamikor még — célt ér. Mi lesz velünk akkor? Miből fognak megélni Mátészalka keres­kedői, iparosai, látájnérei, kisgazdái, pro- Jetáraí, ha még ez az istencsapása is1" a nyakunkba szakad, de a bajok orvoslására,' sőt még enyhítésére se teszünk semmit ?■! Kpldustarisznya-feS vándorbot, akkor eljön a ti országotok 1 ... És akkor vérző szi­vünk és korgó gyomrunk sugallatára pa­naszos ajkaink megváltoztatva fogják éne­kelni Vörösmarty Szózatát a szükebb ha­záról, a szent szülőföldről: A nagy világon e kívül ‘"Niifcsen'.számódrá' Hely, Aldjbfl,' vagy verjeh sors keze: * : Itt éhén*halnoő kell! - • * , • . '..*•« • < ■ h ■ Vármegyei közgyűlés. . . Vármegyénk törvényhatósági bizottsága f. hó 11.-én rendkívüli »közgyűlést tartott. A gyűlést tél 11 érakor, nyitptta meg Csaba Adorján főispán és nagy hatást keltett megnyitó beszédében felhívta a közgyűlés figyelmét arra, hogy Ő Felsége ebbéli az évben ünnepli 80-ik szüle­tésnapját, és hogy akkor, amikor egész Európa ke­gyelettel emlékezik meg-az. :ősz uralkodóról, Szat- márvármegye közönsége sem- maradhat el az, ün­neplők sorából.. Kéri a közgyűlést, hogy Tolnavár­megye közönségének e tárgyú átiratát minden poli­tikai színezettől eltekintve, egyhangúlag fogadják el. ....................■■■■—IIH —■ ■ .11 I "IP-.' ■■■—« ve lem. A hölgyek sugdosva, vihogva csoportosan találhatók a nap bármely szakában, a ház bármely zugában. Mihelyt meglátnak, szétszaladnak, mint az egerek. Oldalvást leskelődnek az utálatosak, fél szemmel sandítanák rám, mintha keresnék rajtam a becstelenség, a könnyelműség bélyegét. Olyan pillantásokkal méregetnek végig, mint mikor a falu túlsó végén a cigánysoron megyek és gya­nakodva nézek meg minden követ, nem ragad e onnan rám valami. Még a szoknyájukat is össze­fogják a gyalázatosak, nehogy, isten őrizz, végig- surolják a ruhám vele. A férfiak?! . . . Hát itt igazán fantasztikusan kellene Írnom, hogy megértessem magam. Ha azt mondtam, hogy a nők utálatosak, hát nein mondhatom ezt a férfiakra ! Mert erre ez a szó oly csekély, oly kicsi, hogy meg sem közelíti a valóságot. Állnak., állnak előttem, mint a tehenek közzé hajszolt bika, sodorgatják a bajszukat, szip- pangatnak az orrukkal, zsebbe dugják a kezüket, rázzák a térdüket. Értsd belőle: »hóditó-állás, nu­mero egy«! Sunyitva mosolyognak, fütyörésznek. A szemükkel, szemöldökükkel integetnek . . . Oh, te jó isten, hogy tudod eltűrni, hogy ilyen undorító férgek létezzenek! . . . Úgy látszik, tudják, ki a jó fajta ! Én leg­szívesebben az öklömmel csapnék az arcukba és úgy gyűl a nyál a számba, hogy majd ki csordul. Gondolhatod, egész nap a szobámban ülök. Első pár nap megpróbáltam lemenni az ebédhez, de végigszenvedni egy familiáris étkezést ezekkel az alakokkal, — az minden erőmön felül áll. Fenn ülök egész nap a szobámban és igy van időm rendbeszedni gondolataimat, összerendezhetem,szét­rombolhatom, gondolkodhatom, dühönghetek.. . ... bármit tehetek — egyedül maradok, mert kerü­lik a; szobámnak még a tájékát is a kedves család­tagok'. Csak Erzsi jelen meg, ha már egy félórá­ja: rángatom a csengőm zsinórját, de ő is keresz­tet vet magára és úgy áll a szobaajtóban, mintha -odafeszitették volna. Hidd el, örülnék ha károm­kodni tudnék! • Mikor három, vagy négy<nap előtt- volt annyi merszed, hogy megállj ..előttem és,. megkérdeztél, hogy az is.tenért, mi is történt tulajdonképén, kénytelen voltam sző nélkül ’hátatforditani, mert ahogy ránéztem a rokonaidra, majd elkacagtam magam. Ök, úgy látszik, nagyon' megijedtek az életedért és mintán látták, hogy nem rohantam reád, mint egy -veszett állat, roppant elképedtek- Olyan hosszú arcot v.ágott valamennyi, hogy iga­zán majd elkacagtam magam. Akkor nem feleltem, de most írásban adom. neked az egész históriát. Minden szavam igaz ; úgy írok meg mindent, ahogy megtörtént. Legalább egy ember tudni fogja áz igazat! Az aztán ; mellékes, hogy hiszi-e vagy sem. ... ♦ Legjobbnak tartom, ha legelejéről kezdem a dolgot. Nem hinném, hogy meg 'fogod érteni';‘kz esetet, mert néha magam is azt hiszem, nem értem. • - ••: Mutt kedden beállít hozzánk a városból egy ügyvéd és miután anyáméknái elintézte az üzleti ügyeket, azt indítványozta,; f hogy menjünk be va­sárnap a bálra. Mama eleinte hallani sem akart róla, de éa addig nyargaltam,addig rimánkodtam, mig beleegyezett. Szerdán bementem a városba, elhajtottunk a varródéhoz* és 'VKovácsné telkein«, »Kovácsáé kedves«, >Kwácstté édes« nagy 'ne­hezen megígérte, hogy megcsinálja vasárnapra a ruhát. Lévén ez. az első« igazi bálom, gyönyörű, kivágott ruhát rendelt a mama. Én ugyan fákig ellenkeztem, de — »ilyen gyönyörű nyak«,, »olyan remek váll« — na jó,-isten -neki fakereszt! . . Eljött a vasárnap este, S veié a nevezetes bál. Mama lilára fűzte magái, úgy lihegett, mintha birkóznia kellette minden szikra levegőért. Engem Erzsi öltöztetett. Mama csak parancsokat oszto­gatott és segített engem ide-oda rángatni. Azt hi­szem : izgatottságába^ reszketett -a keze, azért taszigált úgy, hogy ezt palástolja. Kdében bölcs tanácsokat adott: kivel, mint, hogy és mennyit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom