Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-08 / 27. szám
Mátészalka, 1119. íl. évi. 27, (66.) szám. jiilius hó 8. társadalmi hetilap. ^ MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egész évre — ■— . — — — — — S korona. Telsvre — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 koron.-.. Tanítóknak és községi közegeknek c^ézz évre ő koiona. ----Egy ezám ára 20 fillér. *•—----------Fe lelős szftrkttftztő: ör. VIZSOLY! MANÓ. SZERKESZTŐS fid fi.S KIADÓHIVATAL: VVEISZ ANTAL nyomdája (Vasut-utca). A hirdetési díjak előre fizetendők. ÉLETPÁLYÁK. Irta : Nagy Zalíán kir. törv. biró. A ho! gyermekek vannak — és hála í\ Gondviselésnek, nem különben a magyar fai fejlődésre képességének — majdnem minden családban, igv iskolai év után állandó beszédtárgy a pályaválasztás, a gyermekek jövőjének biztosítása. Hát annyi kétségtelen, hogy egyike a legíelelősségesebb kötelességeknek, melyeket a gyermek és általa esetleg egész generációval szemben a szülőknek viselniük kell, mikor rendeltetésszerüleg, szeretetük közvetlenségével, tudásuk és gyakorlati tapasztalataik meggyőző erejével irányt akarnak szabni gyermekeik jövő boldogul- i hatásának. Mert csak útmutatásról, irány ! megjelölésről lehet szó, nem pedig bármi móddal és eszközzel érvényesített választásról és kényszeritett elhatározásról. Két igen, igen lényeges forduló pontja van ugyanis minden ember életének. Ez a két fordulópont : a pályaválasztás és a házasság. Sokszor bevált, gyakorlati igazság az, hogy ennél a két, egész életre kiható lépésnél mérhetetlen hiba és át nem hárítható felelősség terheli a szülőket, ha meg- másithatatlannak kijelentett utolsó szavukat mint kényszert alkalmazzák gyermekeikkel szemben s ily módon akár túltengő szerétéiből, akár szükkörü tapasztalatból avagy előítélet és ósdi hagyományos szokás alapján döntenek gyermekeik sorsa felett. És ekként fogva föl a kérdést ebből a. nézpontbó! mérlegelve a felelősség súlyát, teljesen meg tudom érteni azt az aggodalmaskodást, a helyzetek, viszonyok és körülmények egybevetése folytán azt a ki- | csinyességnek feltűnő aprólékoskodást, a mely idő rendszerint előbb a pályaválasz- ; tás eiérkez+ekoíy my később a házasságnál fogva tartja a szülőket. Hiszen a leg- ; nemesebb érzésből fakad mindenkor az a ; törekvés, hogy gyermekeinket az életre képessé téve, számukra a boldogulhatás eszközeit megadhassuk és a boldogság gyűjtő fogalma alá egyesítve, megszerezzük és megszereztessük mindazokat a tényezőket, melyek úgy külön-küiön, annyival is inkább összhatásukban biztosítékai lesznek annak, hogy az emberi életnek becse, értéke, minden törekvésnek betelt- kielégülése s végső eredményként a lélek összhangjából fakadt boldogság még itt a földön elérhető legyen. De éppen ez a legnemesebb érzés csal meg sokszor, igen sokszor. Megcsalja önmagunkat, a körülményeket és hatásában azokat, kik vér és származás szerint lelkűnkhöz, szivünkhöz oly közel állanak. Téves felfogások, világosan és határozottan fel nem ismert helyzetek, hozzávetőlegesen alkalmazott példák más viszonyokét, körülményeket teremtenek meg, amely viszonyok központjában csak magunk vagyunk, holott ezeket másokra kell vonatkoztatni, a tapasztalatot, az eredményt mások szá^ mára kell levonni. Még végzetesebb és felelősségteljesebb, ha ezek a mások éppen gyermekeink. A lélek és kedélyvilágnak annyi ezer változata, a megállapodott érzéseknek annyira elmosódó körvonala, a képesség, testi erő, hajlam, mint legegyénibb vonatkozásoknak a külső viszonyokkal, magával az élettel való összhangzásba <W.«I Mielőtt a harang utolsót kondul. Emlékszel? . . . Emlékszel ? . . . Emlékszel a tavaszra V Kéz a kézben futottunk át a virágos, illatos, kacagó réten. A virágos, illatos, kacagó rét keblére vetettük magunkat és hunyorgó, káp- rázó szemmel tekintettünk bele a napba. Az is miránk mosolygott! Tarka pillék kerengtek körülöttünk és mi hallgattuk a szivünk nászzenéjét. Nekünk, csak nekünk hintette fényét a nap ! Nekünk illatozott az ezer virágszemü, messze, beláthatatlan messze rét. Nekünk járt a napsugár a bokrok felett bohókás, fürge táncot. Nekünk dongott, zengett, susogott, zizegett a bogár, a madár, a szellő, a virág, a fü, a fa, a patak. A patak ... ah, az is csak a mi képünket tükrözte vissza a nádasnak. És ugy-e, ugy-e, leláttunk a fenekére ? Milyen szép rendben sorakoztak a gömbölyű, fehér, tarka kavicsok egymás mellett! Milyen ezüstösen csillogtak a pici, tarajos hullámfodrocskák a viz színén! Ni, egy kicsi madár szárnya suhintotta meg . . . széttört a tükör! Már hallani a harangzúgást? Már este volna? Hisz csak most kelt fel a nap! . . . Elfáradtál, kedvesem? Jer, hajsd fejed az ölembe . . . Pihenj itt meg . , . Ugy-e nem is fáradtál el ? Csak a fejed akarod az ölembe hajtani ? ó, maradj, maradj, kedvesem! Kedvesem! Nézd már kél a hold! . . . Hallod, nászdalt zeng a csalogány. Nekünk, nekünk! és a mi szivünk veri hozzá az ütemet. Érzed ? Piros virágbő! fonok koszorút. Add a homlokod, hadd tegyem rá! ó, hadd csókoljam meg ezt a két tiszta szemet! Még minden kacag köröttünk, de már halkul az élet. Hogy zsong a szellő .. . ugy-e az is csókot ád ? * Jut-e eszedbe a nyár? Kéz a kézben futottunk ki . . . nem nem ! elfogódva, ünnepi csendben és áhitatos szívvel jártunk az erdő zöld lombkupolája alatt. Zöld aranyat szűrt át ránk a fák koronáin a nap és mi oltár előtti, szivhallgató nesztelenségben vigyáztuk a madarak szavát. Ugy-e rólunk daloltak ? A kis forrás ontja tiszta vizét. Üljünk mellé, kedvesem. Add a kezed, merítsd bele a vízbe! Látod, hogy simogatja? Hogy zugnak a fák! Miről beszélgetnek? Láttak-e inár ilyen boldog szép embereket, mint mi vagyunk? Kis mókus szökik fáról-fára. Az erdei madár füttyentve szólongatja kicsike párját . . . vigyázz, vigyázz, meg ne rebbentsd ! Miiven hűvös az erdő lehellete. Hogy lüktet a szive, hallod ? Milyen illatos a sóhajtása . . . hogy remeg minden része . . . talán szerelmes ? Kit szeret, mit szeret ? Vár-e ő is türelmetlen, szenvedélyes, csókos nappalokon, lázas, magányos, hideg, néma éjeken egy napra ? Mi lesz azon a napon? Jere, kedvesem, hajtsd válamra a fejed, karold ál a nyakamat. Így . . . Milyen forró a kezed. Hát az enyém? Örökzöld leveléből fonok koszorút. A fejünkre tesszük és mi vagyunk ma az erdő urai. Látod, alkonyul. Hogy össze borulnak a lombok. Ugy-e álmos az erdő? Csendesen legyünk, kedvesem, ue zavarjuk . . . Aludj, te szép erdő . . . Hunyd le pilláidat! Altató dalt susog a kósza szél, altató- dalt csicsereg a páros madár. Az is csókolódzik .., Tompán hangzik ide az emberek zaja . . . ver a föld szive . . . milyen jó itt lenni ! Mikor lesz holnap ? mikor volt tegnap ? má-v moros vagyok, nem látok, nem hallok csak ké kéz szorítását érezem ... I * Qondolsz-e az ablakot csapkodó, hideg, őszj esőre? Nekitámaszkodva az ablaknak lessük, mikor áll el ez a szitálás. Milyen kopott minden t Barna, szürke, árnyas. . . . alkami ajándéktárgyak legolcsóbban elsőrangú ékszerésznél NYÍREGYHÁZA, VÁROSHÁZ-ÚTCZA 3. SZÁM.
