Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-08 / 27. szám
2. oldal. / * 2?. (66.) swám. hozatala mindmegannyi alkalom a megtévesztésre. És ha mindenkor nem látunk tisztán, a teljes megismerés alapján, nincs meg bennünk a képesség emberi tapasztalat szerint helyesen következtetni. Szavunk, tanácsunk, Útmutatásunk hiába való keserűséggel megfizetett és csak a késó csalódás és az idönap előtt elkövetkező méltó szemrehányás az eredmény, a melyet kétszeresen érezhetünk, mert gyermekeinkben csalódtunk, részükről ez a szemrehányás. Nem kis kérdés tehát az élet eme két fordulópontján az a leszámolás, melyet a szülőknek első sorban saját magukkal kell elvégezni, hogy önmaguk előtt is igazolva legyenek. Nem kis felelősség a tanácsadás, irányítás és elhatározó cselekvés idején a szülők kötelessége, melyet tőlük és első sorban csak tőlük vár meg a gyermek. Ezzel élni is kell tudni. Élni okossággal, józansággal, komoly belátás és megfelelő mérlegelés mellett. Nem ötletszerű képek, felkapott eszmék, utánzás módjára követett hangulatok az irányitói ezeknek, hanem az önzetlen szeretet alapján gyermekeink megismerése és az életviszonyokhoz való alkalmazkodás. Nem álszemérem, hiúság, előítélet vagy kedvkeresés szabad hogy vezesse az irányokat, hanem a komoly, józan és mérlegelő ész, a belátás és tapasztalat, mely erős akarattal párosulva fel tudja kelteni a gyermeklélek fogékonyságát, vezetni képes hajlamát és természetévé alakítja képességeit. Ha ezen az alapon foglalkoztatja a szülőket gyermekeik sorsának, jövőjének irányításánál a pályaválasztás s ezáltal az életpálya kérdésében a tartozó kötelesség, úgy az aggodalom reménységgé változik, a kételkedés hitté szilárdul, az akarat erőssé lesz s a boldogság, a betöltött kötelesség fölemelő érzése kapja meg a lelket, mert nemcsak önmagának, hanem Nézd, kedvesein, szűnik az eső, jerünk ki a kertbe. Arahyszemü szőliő, piros mosolyu alma, nekünk köszönnek, ránk várnak. Látod, a sárga levél lepereg a fáról és milyen mély sóhaj fakad utána! Ne lépj rá, vigyázz, az uj seb nagyon fáj! Bólogatnak a gallyak : »bizony, bizony, elmúlunk!« De ugy-e mi nem? ugy-e mi maradunk és várunk uj tavaszokat, uj nyarakat és megnézzük, szebbek-é az nj őszök, mint ez a mai szomorú ? I . . . Kicsike napsugár, mely felderíteni jösz, isten hozott ! Vidítsd fel a leveleden fákat, virágtalan utakat, csókold meg bucsuzóra őket. Látod . . . látod, a csók őket is mosolygóvá teszi. . . . Ni, integetnek a lombtalan ágak, »isten hozott. . . isten vied . . . viszontlátásra!« Ugy-e a tavaszszal megint minden új lesz ? Akkor látunk majd újra: élni, szeretni. Minden apróság lélekzik majd újra és piros, arany lesz minden újra. Jerünk, kedvesem, menjünk be, nedves a fü, átfázunk. Hogy borzongasz, hogy dideregsz! Nézd, még madár suhan át a kihalt kert felett. Isten veled természet, viszontlátásra ! Hozd vissza tavaszszai minden mosolyodat . . . * Nézd, ide toljuk a kis székeket egész közel a kandallóhoz. Átfonjuk egymást a karunkkal és nézzük a fénypontokat, miket a fellobbanó láng rajzol a szemünkbe. Apró szikrák pattannak ... a szemedben csillaghullás van. A félhomályban veresük a kihamvadó parázs fénye és látszik, hogy szeretne még élve maradni. Minket néz!. . . Pislog a szemével, ... hunyorog . . , még egyszer ránk tekint tágranyilt pilláival . . . és végsőt lobbanva kihuny.. . talán könnyezik is ? - Szorits magadhoz . . . érzed, hogy remegek ? M Á T É S 1 A L K A övéinek boldogulhatását biztosítja ily tinódon az ember. S vájjon nem a legszebb, legmagasz- tosabb szerep ez, a mi a szülőre hivatásánál, rendeltetésénél fogva vár? Á polgári iskola beszámolója. A mátészalkai in. kir. állami polgári fiúiskola 1Y. értesítője (az 1909/10. iskolai évről) már elkészült Az értesítő — melyet ezúttal is Deme Károly, az intézet agilis és nagy szaktudású. igazgatója szerkesztett meg — hü képét adja polgári iskolánk lefolyt tanévének. Ami e képet általánosságban illeti : mindenütt és mindenben csak a fejlődés és haladás elismerésre méltó tényeit látjuk. De amit különösképpen — és örömmel — szegezünk le, az az, hogy az iskola immár teljesen kikerült abból a válságos állapotból, amelybe az 1908/09. tanévben, a tanulók feltűnően kevés száma folytán került s amely az iskola bezárásának szégyenével és veszélyével fenyegetett bennünket Nem kevésbé leszögezendőnek és örvendetesnek tartjuk azt is, hogy az iskola iránt végre felébredt az érdeklődés, sőt a szimpátia is. Ezt pedig — a helyi társadalmi viszonyokat s azok rugóit tekintetbe véve, — nem volt könnyű kivívni. A Deine Károly pedantériájára és a Keller tanár fárad- hatlan agilitására s az egész tantestület szorgalmas munkájára volt szükség ahoz, hogy közönségünk meleg érdeklődése és szere- tete, a nagy áldozatok és a tán mesterségesen is szított még nagyobb félreértések folytán népszerűtlen iskola felé forduljon s az városunk egyik legkedvesebb közintézményévé legyen. Megelégedetten konstatáljuk, hogy a tanári karnak e titáni munkájában nagy segítségére volt a „Mátészalka“, melynek bizonyára nagy része van az örvendetes eredmény kivívásában. Lapunk különben ezutánra is lelkes barátja marad a polgári iskolának, mint rhinden kulturális intézménynek és a kultúra szent céljának érdekében ezentulra is rendelkezésére áll. Az értesítő a Rákod ünnepély beszámolójával veszi kezdetét. Aztán rátér a lefolyt tanév jelentésére. A jelentés elmondj?, hogy a lefolyt iskolai év tanulmányi, fegyelmi és egészségi állapotai általában véve az idén is kifogástalanok voltak. A tanulók között sem halálesett, sem komolyabb jellegű betegség nem fordult elő. Erkölcsi magaviseletük az iskolában jó volt. Az iskolán kívül azonban egy pár esetben egyik-másik tanuló nem tigy viselkedett, a mint kell, s e miatt a tanártestület kénytelen volt az illetőkkel szemben a szigorúbb fegyelmi eszközöket is igénybe venni, sőt egy tanulót ki is zárni. Az iskolán kivül előfordult vétségek kivétel nélkül mind olyanok voltak, melyek a házi fegyelem hiánya s a szülői gondatlanság miatt keletkeztek. A lefolyt tanévben Bodnár György kir. tan- felügyelő és Pallós Albert miniszteri iskola-látogató vizsgálta meg az iskolát. Mind a ketten teljes elismeréssel nyiíkoztak azokról, amiket tapasztaltak. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Faza- kas Sándor nyelv- és történettudományi szakra képesített tanárt a mátészalkai állami polgári iskolához kinevezvén, a tanártestület egy taggal meg- szaparodott. Egy szomorú eset folytan történt más személyi változás is: az iskola egyik hitoktatója, Vadász Ágoston rom. kát. lelkész és gondnoksági tag elhunyt. Helyette a rom. kát. hitoktatói teendőket Sepsi Márton adminisztrátor látja el. A gondnokságban már előbb üresedésben volt helyre Bányai Endre kir. járásbiró neveztetett ki. A tanártestület az idén is törekedett arra, hogy társadalmi utón is szolgálatokat tegyen a közművelődés ügyének. (Annál sajnálatosabb, hogy az igazgatót és Medzihradszky tanárt kivéve a tantestület többi tagja más iskolához pályázott s igy távozásukra van kilátás. — A szerk.) A zászlófelavatás ünnepségén kivül több magas színvonalon álló ünnepséget rendezett. A polgári iskola különben a meteorologia intézetnek oinbrometria állomáshelye. A megfigyeléseket Keller Aladár tanár teljesíti. Az iskolánk iránt megnyilatkozó érdeklődéssel és folytonosan emelkedő szimpátiával karöltve emelkedik közönségünk körében a jótékonyságra vonatkozó hajlandóság és készség is. Mert amellett, hogy a közönség áldozatkészsége és a tanár- testület fáradtságot nem ismerő buzgalma folytán 4 év alatt 1600 K.-ra emelkedett a Rákóczi-alap ingó vagyona (zongora, zászló, díszletek az előadásokhoz stb.), ma már az igazgató utánjárására 10 szegénysorsu tanuló kap társadalmi utón teljes kosztol (évi 3000 K- értékben), 3—4 tanuló1 szálláspénzt és 10—15 tanuló ingyen tankönyvet, a mi együttvéve évente 3500 K- társadalmi hozzájárulást jelent. Mindezek mellett pedig van még az iskolának a Mátészalkai Takarékpénztárban egy 1000 koronás jutalomdij-alapitványa Klein Mór mátészalkai nagybirtokostól és egy 400 k-ás alapítványa a mátészalkai ifjúságtól. Ugyancsak itt említjük meg, hogy a lefolyt iskolai évben alakult meg kedvesem : még most is olyan szép, még most is olyan tiszta, mint egyszer . . . mint régen 1 Fáradt vagy-e te is ? Pihenj mellettem kissé, pihenj velem . . , . Az én szemem ugy-e zavaros, az én kezem ugy-e remeg? Az én szivem zakatolva kalapál, vadul, követelőn, mint régen, mint mindig . . . Teéretted, tenéked, temiattad . . . Emlékezel? . . . Emlékezel ? . . . Minden piros volt, minden megfakult. Ami sötét volt, az meg megőszült. Elfonnyadnak a virágok, elenyésznek az illatok, kilobbannak a tüzek. De az én szivem dobog ... és sugdos neked édes, forró szavakat, mint tavaszszal, mint nyáron. Már elmúlt az ősz is, vége már a télnek is . . . Mire várunk mi ketten ? Várjuk, ugy-e, hogy nekünk is kongassanak utdlsót. Még addig add ide a kezed és engedd fogni és te súgj nekem valamit. Valamit, amit te szívesen mondasz s amit én boldogan haltok . . . Mondd . . . Sietve, gyorsan, vigyázva, nehogy elkéssünk az utolsó hangtól . . . Szeretném még egyszer hallani, mielőtt a harang utolsót kondul . . . Vigyázzatok, . . . vigyázzatok ...! Ne húzzátok a kötelet, mig az ily öreg szerszám nekl- késziil . . . Kedvesem . . . édes . . . Mondjad, mondjad, mert elkésünk ! ............. Súgva mondjad, ne hallja más 1 . . . Halkan, mint a szivdobbanás, ima legyen a suttogás . . . Szív dobogja, ajk suttogja .... szemlehunyva, kipirulva . . . kéz a kézben . . . elmerülve . . . Mielőtt utólsőt kongatnak ... ű. Major Aua. '* * I Félek: nézd, sötét árnyak suhannak el a falak mellett. Megreccsennek a bútorok ... Nézd, mintha feíénk hajolna a nagy szekrény ! Oh . . . hallottad a halk sikolyt, melynek végső hangja még most is fülembe cseng ? Nem ... ne mond, nem képzelődöm ! Valakinek valahol fáj valami. Nagyon beteg és sir egy megértő után. Neked is fáj ! A szived ugy-e ? Rásimulok, jöjj . . . egész rádborulok, át meg átölellek . . . Ugy-e nehéz sóhajtani ? Ne sóhajts, kedvesem . . . mindig csak rám gondolj ... ez elűzi az árnyakat, bajokat, gondokat. Én vagyok a tűz, mely megemészti a bánat gyökerét . . . Ó, dobjunk még fát a kandallóba, hadd muzsikáljanak a kicsi szikrák, hadd világítson az üszők . . . látni akftíom, hogy múlik el rólad a bu, . . . hogy hervadnak el a rossz percek nehéz virágai, hadd lássam, hogy fakadnak életre szemedben a szenvedély rózsái. Szeretem látni, mint kél lángra arcodon a vágy és szebben lobog . . . nekem lobog . . . szebben, mint a kis piros nyelvű lángocskák a kandallóban. Nézd . . . nézd . . . kigyul az arcom ! Kinn pelyhezik a hó. Milyen fehér, milyen csendes minden ! Az ablak keretbe foglal egy kis tájképet. Látod, hogy hajlonganak a szélben a fák. Nyáron testvéreink, télen idegenek. Künn nagyon hideg lehet. . . . * ölelj . . . Ölelj át . . . kedvesem. . . . Észrevetted, kedvesem, hogy az élet elsuhant elettünk ? Megöregedtünk, öregek vagyunk ? Milyen szép fehér a hajunk ! Add a kezed, kedvesein. Még éppen olyan, mint volt. Hadd hajtom fáradt fejem a kebledre : éppen úgy dobog a szived mint régen. Hadd nézzek a szemedbe, édes
