Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-03 / 22. szám
TÁRSADALMI HETILAP.-3* MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Mis ■gy.ijpegf.,*L'jL?^i,-,w.1 r ■ ...................■ ■■ ", ■ n ■— . ...................... m ■ ■ n. ■ . ■■ ■ .. , „ el őfizetési árak K#é«z évre — — — — — — — 8 korona. Félévre — — — — — — — 4 korona. Negyedévre — — — — — — — 2 korona. Tanilékuak és községi közegeknek egész évre 5 korona. ----““ Egy «(ám ára 20 fillér. ---Fö lélő* srrrlteNZtö: ör. V1ZS0LÍI MANÓ. SZERKESZTŐSÉO ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési dijak előre fizetendők. Mikszáth Kálmán, 1847—1910. Hangos kortesfogásoktól viszhangzik az ország. Tülekedve, egymást hátratolva, előretörtetve folyik a harc. Az eszközök nem válogatottak. A kortesuraknak most van az idejük, most válik el, hogy ki bírja jobban gőzzel, furfanggal, rafinériával. A szerencsés győző korteseit aztán körülveszik az ügyesség, az okosság glóriájával, hogy aztán a jövő választáson annál jobban csalódjon bennök a vakon bizó jelölt. S ebbe a vásár i zajba behallatszik a vészkiáltás, hogy meghalt Mikszáth Kálmán, a magyar irodalom koronás feje, büszkesége! A küzdők egy percre meghökkennek, megállanak, hogy aztán annál vehemensebben folytassák a harcot. Mert akit hosz- szasabban megállítana vagy gondolkodóba ejtene ez a rossz omen, azt gyengének, gyávának tartanók, mert veszítene egy napot, egy órát, melyet az ellenfél kihasználhatna. Előre hát, csak diadalmasan előre! Mikor lapunk e száma megjelenik, talán már tudható is igen sok helyen az eredmény. De akármilyen lesz is az eredmény, nem keletkezhet belőle annyi nyereség, mint a milyen veszteség érte a magyar nemzetet Mikszáth Kálmán halálával. Mi megmaradunk a gyásznál és siratjuk a veszteségünket. Mert nagy a mi veszteségünk. A parlamentünk is csonka lesz, az irodalmunk is árva, elhagyatott lesz Mikszáth nélkül. Nincs még egy Mikszáth Kálmánunk, ki délibábos fantáziájával, napsugaras humorával megvilágítaná, bearanyozná az élet nehéz útjait; megvigasztalná és reményt öntene az elfásult magyar lelkekbe. Fantáziájával elvezetett bennünket egy szebb világba, de sohasem ragadta el fantáziája a szertelenségekbe, mindég lepottyantott bennünket a földre, hogy érezzük, hogy gyarló emberek vagyunk, hogy sírjunk, zokogjunk szomorú sorsunkon. Aztán szelíd humorával felszántotta könyeinket, hogy erőssé tegyen bennünket a további küzdelemre, hogy nyugodjunk bele a változhatatlanba . . . De nemcsak magyar emberek gyönyörködhettek ragyogó szellemében. Müveit lefordították az összes müveit nemzetek nyelvére. Rossevelt az amerikai köztársaság elnöke éppen úgy nevetett az öreg Münzné derült, mulatságos alakján és éppen úgy élvezte Szent Péter esernyője bájos meséjét, mint az a falusi kis leány Magyarország egy elrejtett kis zugában. Lelke maga a kiapadhatatlan ősforrás volt, nem egyszerre sokat, de a haladó korával mindég szebbet és jobbat alkotott, mint egy gyémánt, melyet folyton csiszolnak és folyton szebben, ékesebben ragyog. Keletkeztek körülötte különféle modern iro- nalmi irányzatok, de Mikszáthot nem ho- mályositotta el senki, semmi! Ö volt a magyar irodalom koronás királya, büszkesége! . . . Hatvanhárom éves ember volt és most fogott két hatalmas munkába, melyek talán legszebbek lettek volna eddigi alkotásai között. K' tudja milyen uj világokat sejtett meg leikével, ki tudja, hogy az emberi lelket milyen uj világlásban tárta volJyíikszáth. Egyetlen ember volt, ki elmondható: . Valóban boldog, elégedett vagyok/“ 5 bár kire-neve a világot járta, Az igényei még sem voltak nagyok. Hol lehet ma oly embert találni, Ki minden szépet, dicsöt elére már? Ki azután elmondhatná magáról: *No most boldog vagyok — végre — igazán!' A nyugodt, tsendes élétet szerette. A dicsőség szomja nem ragadta el. S midőn egy ország, világ ünnepelte Nagy szive megtelt csordultig örömmel. De a dicsőség, a fény tetőpontján, Boldogságát megirigylé a halál S egy szó nyilalott a hazán keresztüli „Meghalt Mikszáth a nagy költő-király!! < Cyrano. Ujá lett régi tan. — Monolog verses prózaiban — Irta: Puskás Lajos. Hallották Önök?! . . . nem? Akkor figyeljenek, s én leszek bátor elsorolni minő keservekkel teli, hányt vetett az életem ! S ha végighalgatták, abból megérthetik, mily rémitö az élet ha az ember azt, a köznek szenteli. — Hogy a közélet útja mily rögös-, tövisselteli, az ember rajta untalan majd a nyakát ,szegi. Pardon !! bocsánat!! csak most veszem észre, hogy önökhöz szerencsés először most vagyok. — De sebaj, hisz krónikám hallgatására az nem megtagadó ok. Mert az, hogy valahára engem ösmérjének, — igen tisztelt fényes társaság, bizonynyal mondom-, nem támaszt semmi kalamitást egyszerűen bemutatom magam, s megmondom kinek ija-fija vagyok, s nevemet mely máris, a jövő, dics fényétől ragyog. Innen születtem a óperencián, úgy csordahajtás tájban, Bergengócián ! A mily nevezetes születésem helye és ideje, oly hires családnak vagyok, a gyermeke. Atyám tanácsos volt, pediglen királyi, habár bölcs tanácsát Ő-Felsége soha, — de egyetlen egyszer sem kérte ki, Büszke volt rá mégis, hisz sokba volt neki, négy képvselő-választás nagy kiadását fizette érte ki, s szívességet tett a főispánnak érte, mely szívességbe oszt, beletört a kése. Tudják kérem egy váltót irt alá, mely váltóért az ő rendeletére kelle fizetni, s mily fura, hogy azt, mégis neki kellett meg fizetni. Azaz csak kellett volna, de már nem volt miből, s doboltak ért# szobáinkban és azokon kívül. Tőle öröklém fényes nevemmet, melyet, más csupán fővegét levéve hallhat meg, s épen azért kérem önöket, mielőbb vegyék le a süvegjüket. Pardon !!! hisz most látom önök nem parasztok, hogy bent a szobában, fejükön hagynák a kalapot. Pardon! bocsánat, ne érezzék sértve magokat. . . . megengednek ugye e kérésem miatt ? Tudják kérem, egy kissé ideges vagyok, és igen igen könnyen lámpalázt kapok. Igen lámpalázt, s ez tétette véllem e szokatlan kérést, ügye megengednek — meg ugyebár kérem!? Nevem Eszes Tamás, s vagyok publicista, és az összes, de összes tudományok halhatlan tudora. De nem oly ferde értelemben mondhatom ezt magamról, mint a minőnek mások tartják a tudományokat, óh nem. Hisz látni fogják önök is hogy felfogásom a másokétól menyire elütő, azoknál helyesebb, s jobb útra terelő. Az volt örökösen mindég a bajom, hogy a világ nagyrésze okÉkszerek, órák, arany= és ezüstnerauek alkami ajándéktárgyak legolcsóbban SÁNDOR REZSŐ elsőrangú ékszerésznél NYÍREGYHÁZA, VÁROSHÁZ-ÚTCZA 3. SZÁM.
