Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-03 / 22. szám
2. oldal MÁTÉSZALKA 21 (61.) szám. fia elénk, hogy megirigyelték az istenek a teremtő, alkotó zseni erejét! írót még nem ünnepeltek úgy életében, mint Mikszáth Kálmánt. Negyven éves irói jubileumán, dicsőségének tetőpontján azt mondta az összesereglett közönségnek, hogy ő boldog ember. De boldog ember nincs és midőn ezt mondta, már ott vigyorgott fölötte a Halál. Mint egy napsugarai szeptemberi napon nem vesszük észre, hogy már ott lóg a levegőben az őszi ökörnyál selymes fátyla. A politikát egy szép bájos asszonyhoz hasonlította, az irodalmat pedig egy kis kalászos hajú leányhoz ... S ó futott a szép, kacér asszony után és a magyar irodalom, a szegény kalászos hajú kis leány most kőnyes szemekkel néz a puszta semmiségbe . . . Mármarosszigeti kortesutján érte utói a veszedelem. Mintha -mégis sejtette volna a szomorú véget, midőn az őt szeretettel, rajongással körülvett közönségnek, bájos humorral mondta: — Ha már ennyi sokat adtak, már elhozhatták volna egyúttal a mandátumot is! Hiszen csak tudtuk volna, csak sejtettük volna, hogy milyen tragikus sors rejtőzik a humoros szavak alatt, elmentünk volna e lap munkatársai hosszú korttsutra — és rajtunk kívül sok ezeren elmentek volna — szenvedtünk volna, nélkülöztünk volna és elvittük volna Mikszáthnak, még mandátumát isi . . . Úgy halt meg mint, egy boldog ember, nyugodtan, szépen csendesen. Úgy tűnt el, mint egy üstökös, mikor legjobban fénylett, mikor legjobban tündökölt! Máté Sándor. Községi-ügyek. Viz-mizériák. (A..1) A „Mátészalka“ legutóbbi számában megjelent „Viz-mizériák* cimü cikkünk igen érzékenyen érintette a községi elöljáróságot. A községi elöljáróságunknak három tagja állított be szerkesztőségünkbe, (mintha a tagok száma bírna sulylyal a cáfolatoknál) hogy a cikkben a ref. templomtéren lévő kútra Írottakat megcáfolja. Utána jártunk a dolognak es az igazságnak megfelelőleg közölhetjük, hogy a községi elöljáróság a régi kút nyilasát le- deszkáztatta és körülkerítette. Dacára ennek arról értesülünk, hogy a deszkákat utcai suhancok többször félszaggattak es a kút nyilasába az utca szennyes vize bele- foiyt. Ami pedig ama tudósításunkat illeti, hogy a régi kút nyilasába szekerek, emberek botlottak bele, eme tudósításunk anyudban tévés, hogy ez nem a régi kút nyilasára, hanem a templom előtti teret átszelő csatorna előtti szennyes gödörre vonatkozott, mely most is ott tátong, veszedelemmel fenyegetve a sötét éjszakákon too- torkáló szekereket és embereket. Hogy az időnként, a leüt nyilasába folyó szennyes vízbe mi minden volt, vol- tak-e benne döglött állatok, azt most már persze meg nem állapíthatjuk. Tényként kell azonban elfogadnunk a községi elöljáróság azon állítását, hogy a régi kút nyilasát kitisztittatta és csak azután készíttette el a régi kút helyén az uj kutat. Továbbá konstatálnunk kell, hogy az uj kút csak eleinte adott rossz viz«t, mig most jó, iható vizet ad. Már pedig ez a fő dolog és ezen körülmény helyrepotolna mindent, még akkor is, ha tudósításunk egészben helyes lett volna. Nem mulaszthatjuk el azonban jelen alkalomból kijelenteni, hogy mi csak községünk polgárságának érdekeit képviseljük és ezen minőségünkben bátrán, szókimondással haladunk az eddigi utunkon, nem zárva ki azonban azt, hogy ha esetleg tévedünk, azt beösmerjük, tisztelve és helyt adva minden külön véleménynek. Tiltakozunk azonban az ellen, hogy a mi közérdekei képviselő szereplésünket valaki egyes egyének, előljárósági tagok elleni rejtett támadásnak nyilvánítsak. Tiltakozunk az ellen, hogy közérdekű munkásságunkat valaki felháborodással vegye tudomásul, mint azt a községi elöljáróság a jelen esetben is tette. Mert hiszen igen sok javítani valónk van még községi életünkben, még igen sok helyteten dolgot lógunk éles hangon szóvá tenni, de ezen működésűnkben csak segítségére vagyunk a községi elöljáróságnak, csak megosztjuk a felelősséget, midőn mi kezdeményezünk, hangulatot csinálunk olyan községi intézményeknek, amelyekért való harcolás nélkülünk, egyedül a községi «lőljárósag val- laira nehezülne. Ezen a községi elöljáróságot működésében segítő, jótékony hatásukat a községi elöljáróság már tapasztalhatta a múltban is, midőn számos megoldott, nagy fontosságú községi ügyben, alig tudott volna nélkülünk a községi képviselőtestület csökönyösségével es nemtörődömségével megküzdeni. Tiltakozunk az ellen, hogy minden a községi elöljáróságunkra érzékenyen ható- cikkünket éppen Rohay Gyula jegyző, a község iegpedansabb, lelKiös.neretesebb tisztviselője magara vonatkoztassa. Rohay Gyula idegzetének akkor vasból kell lennie, ha minden támadást, ha minden szóvá tett községi mizerábilis állapotot villámhárítóként ő fog fel. Egy ember nem csinálhat mindent, különösen akkor, ha irodai munkával is. túl van halmozva. S már most követeljük, hogy a községi elöljáróságnál egy tisztviselőt valami uton-módon mentsenek fel minden irodai munkától. Legyen az akar a fóbiró, akar a fójsgyző, akár a rendőrbiztos, hogy legyen ideje naponta ketszer-haromszor — nem egészségi szempontból — de közren- deszeti eidekDŐl a városon végigsétálni és tálán barom, s maradiason gondolkodó sületlen szamár. Kemény koponyáik szavam átnem járhatták s eszükhöz nem tért a nagy tudomány, melyet magam elé tűztem és megvalósításán olysokat fáradtam, oly sokat küzdöttem. Képzeljék mily különös az, hogy a gyermeket mikor esze a legfogékonyabb, száraz betükel tömik teli, nem hogy hagynák, menni maga utján merre lába viszi jobra-balra rúgván — Ádám és Évának aig nem volt tanítója, magát vésztől bajtól, ügyesen megóvta. De eljött az ördög, tanította őket, s mi lett az eredmény, egy pár lecke után, a paradicsomból kitették szűröket Ördög a betű Is, csábítgat szüntelen, s ha akad olyanra a ki lépre megyen, azt el nem engedi, magáénak tartja, s viszi le magával a pokol országba. Én észre vettem azt még süldő koromban s bánnint is ingerelt, bizony nem kaptam fel a mézes horogra. Kerültem iskolát, tanítót és papot, olykor kaptam érte egy egy kis abrakot, de azt könyen türém, inkább itt kapják kissé nádpálcával, mint legyek peckás, az“ ördög konyhájában. Nem is tanultam meg egyetlen betűt, igy rám az ördög bijogot nem üt. Igazat is mondott mindenki én róllam, a ki kiskoromban azt mondá, e kölyök zseni lesz valóban. Ugye bár önök is egy véleményben állanak velem, s hiszik hogy volt, van, s lesz rendkívül lángeszem. S ott van tovább, hát az minő nagy balgaság, hogy mindenki dolog és rauka után lát, s hagyján volna ez, ha nem volna még az, hogy ezt tanulni kell, mintha bizony a munka nem járna bajjal, s sürü verítékkel. Munka és dolog, mily balga fogalom, s mért kell ez? Azt mondják másként nem élhetünk, mintha bizony a madárnak nem volna élete, bár nem dolgozik, s nem csurog sürü verítéke. Él biz a még pedig fölségesen, oly ember nincs, ki kételkedne ebben. Hisz halljuk Hagyon jól, mennyi az örömük vig dalluk betölti a leget mindenüt. Tudjuk azt is bölcsen mig nem doldoz- tanak, elődeink, but-bajt nem kaptanak. Éltek mint hal a vízben boldogan, nem úgy mint manapság, mind nyomorultabban. És ennek mindenesetre más oka nem lehet, mint a munkálkodás, az pedig szükségtelen, hisz azt a biblia is világosan mondja, hogy a ki ruházza a liliomot, és aki táplálja a madarakat, gondol az az emberekre is, de mert az ember okoskodik, ostoba dolgok felett vitatkozik, minden szamárságot kitalál, dolgozik fárad és örökké szaladgál, a mit az ég jd szemmel nem tekint, bilval-bajjal megbüntet rendszerint. Én nem dolgoztam soha, és nem is fogok, bajom, fájdalmam, nem volt és rá nem is kapok, s ez úgy hiszem fényesen bizonyít, a mellet, hogy a tudományom, életcéljaim, a másokétól nagyon elütő, s sokkal helyesebb mederben folyik. Meggyőződéssel ajánlhatom tehát, dologgal senki ne terhelje magát. Ki-ki dolgozzék akkor, a mikor eszik, más munkán sohase törje az eszit. már sok-sok rossz napot. Megszólt a világ és az emberek >a rest« titulussal megtiszteltének. De én arra mit sem ügyeltem, s haladtam folyvást céljaim felé, bebizonyítandó, hogy az emberek még mindég rossz felfogásban sinylenek. Utánnam most már jöhetnek önök, az általam taposott utón, nincsenek rögök. Kítapodtam tisztán ügyesen, rajta ha járunk tyúkszem nem terem. Próbáltak velem nagyon is sokat, adtak tanulni, iparosnak, ispánnak, s a jó Isten tudná még minek minek nem, elég az hozzá, hogy velem sehol sem mentek semire sem, mert ha dologra fogtak, csak egy pillanat s árkon-berken túl voltam azalatt. Asztalosnak adtak, de nem tudom ma sem, hogy a gyalu hol és mint terem. Lettem aztán lakatos, s kovács és nem ösmertem még milyen a kalapács, voltam szabó is husszu ideig, s ma sem tudom az öltést, hogy mire is teszik, s igy sorba valamennyi iparág vagyon mindeniken kínoztak hosszant és nagyon, de én kitartám rendületlenül bízván benne, hogy elvem, végre is előbb- utóbb érvényesül. Fáradozásaimat siker koronázta, önök előtt állok, példám előadva, s abból megtudhatják az önök réven mások, hogy dologban élni, milyen bohó dolog. Megértvén tanácsom követőmmé lesznek, s én mint nagy próféta az emberiségnek megmentője leszek. Most tehát távozom, jöjjenek el velem, legyünk a rut munka temetésén jelen. Én e tekintetben úttörő vagyok értem ezért FRANKL HÖR FIA CZÉG ÉRTESÍTI A VEVÖKÖZÖNS-ÉGET, HOŰY TAVASZI UJDOHSAGAI raktára érkeztek.
