Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-13 / 19. szám
3. oldal. 19. (58.) szám. MÁTÉSZALKA HIRE K. Xokális strófák. Kortes beszéd, kortes nóta. Hangzik itt már hetek óta. Nézzük meg hát hü magyarom, Hogyan is lesz a nagy napon ? Szálkáié Mátészalka, Vezeti nagy kortes-falka, Szúnyog szerencséje ritka, Mert az övé egész Vitka. Azé lesz a legszebb rekord, Kire szavaz egész Kocsórd; Arra meg fogadni merek, Ingyen szavaz majd Győrietek. Mulatság kell háromn iws, Hogy bejöjjön egész Papos. Számíthatunk piros vérre, Ha sor kerül Szamoskeérre. Szálkáinak vára recseg, Ha bevonul a Nagy-Ecsed, Ámde csökken mindjárt láza, »Szaválni« kezd Fábjánháza. Araszt hízik Szúnyog táti, Ha érkezik Olcsv’Apáti. De kiujul gyógyult sebe, Mert beruccan egész Gebe. Annak címe csász. királyi, Kire grátisz voksol Pályi. Nagybőgőnek látj’ az eget, Ki elveszti Szamosszeget. Egy betű és már nem Szúnyog, Az a háládatlan Tu nyög. Alsót kapott egy szép ászra, Aki számított Hodászra. Hogy a voksnak mi az ára. Bízzuk azt csak Parasznyára. Vigan az fog táncot járni, Kinek hive egész Jármi. Szálkái talált rá módot, Hogy kell becézni Iklódot, Mérk meg hozza a bandáját. Most is nyalja még a száját. Szúnyog egén felhöfótok: Jönnek a csaholyi tótok. Mindkét félnek nehéz várni, Mig jön Császári, Vasvári. Mandátumot soh’se vállal Szálkái, ha másé Vállaj. Jön az érzelmekben vegyes Palesztina, az az — Meggyes, De még Szúnyog sem merül ki, Negyven voks jön csupa ííki. Jánosira ketten várnak, Lassan jönnek, lassan szállnak, Egyszerre nagy sebbel-lobbal. Dobos jön a szúnyog-dobbal, Nehezen kivárja Derzset . . . — Erre már nem tudok verset. FLORIDOR Hofrichíer-pirnlák. Ezek a pirulák nevezetesekké váltak. Különböző orvosszerek váltak híresekké a reklám hatalmas fegyverei által, de egy sem lett talán olyan hiressé, mint a Hofrichter-pirulák. Mintha az egész világ egy univerzális vásárcsarnok volna, tülekednek az emberek, kigondolnak mindenfele módokat és utakat a meggazdagodás felé. „Csak előre!“ hangzik a csatakiáltás és senki se néz hátra a csatatérre, hol az elesettek százezrei feküsznek, kiket elgázoltak a hangos előretörtetők, a ravaszok, az ügyesek, a szerencsések, a körülmények kizsákmányolok Kigondolnak különböző módokat és eszközöket, melyek segítségével a pénz százezrek kezéből egyetlenegy ember kezébe vándoroljon. Egyik igy, a másik úgy. Hányán szereztek már nagy vagyont bizonyos pirulák anonszirozásával, melyeknek kitűnő hatásáról csak a feltaláló tud, de annyiszor olvassuk a lapokban, mig végre elhisszük, hogy az az egyedüli szer, mely a teljes egészséghez vezet. Aztán vándorolnak lassanként a koronák a szegény ember zsebéből oda, a hol jobban tudnak bánni a garassal, a hol lóversenyeznek, drága butónokot vesznek, selyemben, csipkében járnak. A feltalálók pedig féltve őrzik a pirulák készítési módját. A Hofrichter-pirulák is ilyen külszin alatt jutottak el egyes helyekre. S most megtudtuk az ilyen pirulák készítésének módját is. Hatásuk frappáns. Általuk esetleg be lehet a vezérkarba jutni, ha ügyesen járunk el. A tő az, hogy siker legyen. Ha siker van, akkor tálentum, érdem is van. Legfölebb azt mondják az emberre, hogy „igen temperamentumos“. Mert ma ez a fő, a „temperamentum“, hogy az ember merész, nagy tettekre legyen képes bármilyen áldozatok árán is. Ebben az esetben csak egy halottja van a piruláknak, de esetleg elpusztulhatott volna az egész vezérkar. Ez mind semmi se lett volna, csak Hofrichter törhetett volna diadalmasan előre. Ez mind semmi se lett volna, csak rá ne jöttek volna a pirulák készítési módjára és készítőjére. A pirulákat előbb Hofrichterné adta be az urának, szemrehányást tevén neki, hogy nem jutott be a vezérkarba, holott egy másik katonatiszt, kinek felesége lehetett volna, bejutott. Miért tehette ezt Hofrichterné ? Mert nem vitt a házasságba egyebet, mint hiúságot, pompát, nagyravágyást. 0 katonatisztebb volt a férjénél, o még jobban szeretett volna a vezérkarba jutni, mint a férje. De ha Hofrichter ur annyira rabja volt a felesége vágyának, ha annyira szerette a íeleségét, miért keresett szerelmi-kárpótlást a családján kívül is? Lehetséges az is, hogy Hofrichter ur csak mentségeket keres; lehet, hogy felesége szavainak idézése, nála csak egy haldoklónak szalmaszálba-ka- paszkodása. Lehet, hogy éppen ő nem vitt a családi életébe semmit, nem adott a lelki világából a családjának semmit, megmaradt a csupán előretörtető, kapaszkodó katonatisztnek, kinek minden vágya, ambíciója, még családja nyugalmának, jövőjének kockáztatása árán is, bejutni a vezérkarba! De akárhogy volt, bűnének nagyságát semmi sem menti. Nem érezek iránta semmi szánalmat, nem látok bukáaabaR semmi tragikumot. Bukását a véletlen körülmény okozta. S elgondoltam, hogy hányán vannak Hofrichterek, kiknek minden sikerül, kiknek áldozatait nem menti meg a véletlen körülmény, kik életutjai- ken diadalmasan, általános elösmerés közepette törtetnek és jutnak előre . , . Eszembe jut a szegény százados, ki áldozata lett a Hofriehter-piruláknak, eszembe jut a szegény századosnak elhagyott családja. Mi adhat ezeknek vigaszt ? Mivel vigasztalja meg ezeket a „ társadalom“-nak nevezett, egymást le- tipró, előretörtető vásári sokadalom? . . . S már hallani vélem a szomorú dobpergést, a Hofrichter-pirulák végső hatását és most se indulok meg, mert rágondolok az előretörtetők vad seregére, ezeknek számtalan, felderítetlen, áldozatára. Rágondolok a cim- és rangkórság szerint egymást lenéző kasztok társadalmára, a fényes ékszerekre, ezeknek csillogására, a fényes toálettekre és más számtalan hiuság-szülte dolgokra; rágondolok a nagy, önaő markokra, melyek sokat és egyszerre sok helyről tudnak markolni, rágondolok sacharines milliomosokra. Egy Hafrichter szerenciétl«nül járt; ábeug, le vele! — De éljenek »sikerrel működő, nagy temperamentummal müküdő zsenik, a szerencsés Hofrichterek! ___ Arid. — Á második nagyobbswbás« építkezés. Csak a múlt számunkban irtunk arról a nagyobbsza- básu építkezésről, amely az idei tavaszon városunkban megindult s amelynek egyik nagyobbméretü munkálatai a Csizmadia Kálmán féle telken folynak. Most ismét alkalmunk nyílik városiasodásunk egy megnyilvánulásáról Írni, amennyiben az eddigi eredeti tervtől elterőleg, a Feldman Mályás Fia cég egy nagyobbméretü emeletes épület húzását határozata el. Az élet. Mulassunk addig, amig lehet, Mig van bennünk erő, Szeretet. Csak addig szép, csábos az élet, Mig ifjú és forró a véred. Ha elgyengültek az izmok És lassúbb lett a szívverés, Akkor már üres az élet, Csak céltatan erőlködés. Egy csalóka álom a múlt, Égy nagy visszaemlékezés, Szétfoszlott, letört remények, Mikről lemondani oly nehéz! Pedig a rendes nóta az : »Addig dolgozz, mig ifjú vagy, Hogy gondtalan legyen élted, Ha az öreg kort eléred!« De hát a sors szeszélyes gyerek, Eső után jön a köpenyeg . . . Ha pénzünk van már mulatni elég, Itt az öregség, a szomorú vég . . . Cyraio. Színfalak mögött. Irta: Hermes. (i) Verőfényes nyári nap reggelén érkeztem Tátrafüredre. Alig kaptam szobát a jóllátogatott üdülőhelyen, pedig a hatalmas szállodák nagy száma után ítélve, erre éppen nem voltam elkészülve. A nagy borravaló árán kapott szállodai kis szobámban kissé lepihentem, majd átöltözködtem és a népes korzóra sétáltam. A szebbnél-szebb asszonyok és lányok sokasága, toálettjeik külön- fólesége, kellemes, tarka, káleidoszkopszerü látványt nyújtott. A déli nap fénye csillogó arany fátyollal vonta be s valósággal bearanyozta a költői képet . . . Leültem egy padra és gyönyörködtem, Olyan jól esett ssemeimmel végigsimogatni azokat a mosolygó, kedves női arcokat. . . . Szemlélődéseim eredményekép csakhamar megállapítottam, hogy, egy nagyon egyszerűen, de ízléssel öltözött barna leány a legbájosabb, legszebb virágja az egész pazar hölgykoszorunak. Ennek konstatálása után kimondhatatlan vágyat éreztem a bájos teremtés megismerésére. E célom eléréséhez a véletlen csakhamar segítségemre sietett egy csupaszképp sápadt fiatal ember személyében, ki az ebédnél — minden asztal le lévén foglalva — nagy bocsánat-kérések között kért helyet előre rezervált asztalomnál. Egyedül ültem, tehát még szívesen is vettem társaságát. A beszélgetés természetesen megindult, melynek folyamán kiderült, hogy azt a feltűnő szép leányt ismeri. Pesti leány és pár napja van itt, egy, a fürdőtelepen kívül lakó nagybátyjánál, ki az építés alatt álló vasútvonal hivatalnoka. Alig bírtam örömömet palástolni. Megállapodtunk, hogy a délutáni korzón bemutat a leánynak. így is történt. — Élvezettel tartottam kezemben a pici kis kezet a bemutatkozás alkalmával s ettől kezdve kitartó lovagja lettem. Tejfehér arca még csillogóbbá tette szénfekete ábrándos szemeti. Szerénységével pedig azonnal rabjává tette az embert. Természetesen én sem voltam kivétél. Csak akkor éreztem jól magam, ha vele együtt lehettem és ha távol volt is, ott voltam vele gondolatban, álmaimban egyaránt! . . . Kellemesen teltek a hetek, de gyorsan s csakhamar ütött az elválás órája is. Mély meghatottság vett rajtam erőt a vasútnál, midőn át-
