Mátészalka 1909 (1. évfolyam, 13-39. szám)

1909-07-09 / 14. szám

TÁRSADALMI HETILAP.

I MEGJELENIK MINDEM PÉNTEKEN, mELŐFIZETÉSI ÁRAK :

Egész évre — — — — — —

Félévre — — — — —

NegyeJévre — — — — — —

Egy hóra — — — — — —

— S korona.

— 4 korona.

— 2 korona.

— 1. korona.

Egy szám ára 20 fillér. —

Főszerkesztő:

DEME KÁROLY.

Felelős szerkesztő:

Dr. VIZSOLYI MANÓ.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca),

A hirdetési dijak előre fizetendők.

Jótékonyság.

Már nemcsak színdarabokban fordul elő, de immár nyilvánvaló tény, hogy az amerikai milliomosok felfalják egymást. Különben nemcsak Amerikában, de máshol is tapasztalható, hogy a vagyon mindinkább kevesebb s kevesebb kézbe fut ösz- sze. A több millióval rendelkező amerikai polgártárs egy kedvező alkalom kihasználásával, részvények összevásárlásával vagy más utón, tönkre teheti a kevesebb millióval rendelkező polgártársát és igy születnek meg az amerikai acél-hus- és mindenféle pénzkirályok, megerősítve a socializ- mus hitét: a majdan bekövetkező mai gazdasági rendszer összeomlásában. Úgy látszik az amerikai milliomosok nem ösmerik az elhika azon törvényét, mely teljes pas- »ivitásban nyilvánul ott, hol a cselekvés önző hasznot eredményezett volna és önkéntelenül a socializmus malmára hajtják a vizet. Nem szabad minden joggal élni, melyre a törvény felhatalmaz bennünket, mert a törvény korlátain belől igen sok rosszat lehet cselekedni. Az is jó cselekedet kedves gazdag polgártársam, ha nem

veszed, meg azt a házat, nem Lbonyolítod le azt az üzletet, melyhez különben törvényadta jogod van és melyíyel vagyonodat ugyan növelnéd, de ugyanakkor szegény polgártársad existenciáját döntőd meg! De messze vagyunk attól a kortól, mely a jótékonyság eme fajtáját megérteni és méltányolni tudná, térjünk át a jótékonyság egyszerűbb mezejére, a szegények táino- gatásáia í

A szegények támogatása az állam és társulatok által: igen hiányos valami és egyetlen fejlettebb társadalom sem nélkülözheti e téren a magánjótékonyságot, különösen akkor, midőn vannak emberek, kiknek sorsa alacsonyabban áll egy j^ravaló háziállat sorsánál. Nem a dologtalanokról, az iszákosokról vaít szó, ezeken már a „Guzi por“ sem segít, de ki nem találkozott volna már köztünk olyan szegény emberekkel és családokkal, kiket betegség, haláleset vagy más tőlök nem függő ok, a nyomor legalsóbb fokára, sokszor az állatnál Is alacso- nyabb sorsba sülyesztett.

Nézzük, hogy teljesitik kötelességüket azok a boldog halandók, kik a felsőbb tízezrekből városunkra esnek. A jótékonysághoz.

nemes szív és nemes lélek kelt. De ez nemű elég, modi' is kell. Hol párosul e kettő? Én az arisztokráciában a nyugodt, anyagi gondoktól ment, finomult élet nemesebb lelki nyilvánul .ásást szeretném látni. Akár a. pénz- akár a született arisztokráciába**. Szeretném, ha arisztokráciánk elől járna a jó’ példával a jótékonyság, terén. De hogy vagyunk egyáltalán a jótékonysággal városunkban? . . ,

Hát leérem sebogvsems vagyunk. Félek,, hogy az organizmus- szélső hivei ama hasonlatukhoz,, melyben a gazdag ember szerepét a társadalomban ama szerepkörhöz hasonlítják, amelyet az elzsirosodott háj szövetek az. emberi testben töltenek be Mátészalkára jönnek példát és bizonyítékokat keresni. Gazdag keresztény polgártársaink, bár buzgó templomjárók, elfelejtik. Jézus tanításait a felebaráti szeretetről. Arról ne is beszéljünk, hogy „ne tudja a balkéz, mit cselekszik a jobb“ l Ettől igen messze vagyunk. Csakis teljes predikatu- mos névvel ellátott filléres adományokat ösmerünk. Gazdag zsidó polgártársaink pedig naponta imáikba foglalják ezt a szót,, hogy „cedoko, cedoko“ (jótékonyság) s taA lányok estélye.

— Jegyzetek a majomszigetről. —

Alulírott, egy minden hájjal megkent Matuzsálem, ki legutóbb a mohácsi vész szomorú esztendejében táncoltattam meg egy szőkefürtös mádit, egy kissé elfogult és önsajnálkozással vegyes lemondással szoktam magamra ölteni a smokingomat, mikor már annyira szorul nyakam körül a kötél, hogy egy táncmulatságon feltétlenül meg kell jelennem.

Az ember ugyanis leszokik lassanként mindenről, még arról a passióról is, hogy bájos arcú csitrikéknek csapja a szelet (hiszen ma m*ár az éjjeli zenét is megfosztják édes illúziójától) s lassanként rávetemedik arra a foglalkozásra, amelyet hazai krónikásaink asztfaltbetyárság néven emlegetnek, miután a lap alján csillag alatt magyarázza az egykorú Anonimus, hogy >e csúf szerzet különbnél-különb vétségeket hajtott végre, melyek is éjjeli zenével kezdődtek és éjjeli kalanddal végződtek, amiket azomban a férjek mindig ro«z néven vettek«.

A tisztelt Cim azonban nagyon csalódik, ha e sorok papirravetöjében egy megrögzött Don- Juant gyanít, mert, ha a cikkem alján levő nevet is elolvassa, mindjárt látni fogja, hogy itt csak névcseréről lehet szó, továbbá ép e pillanatban azon köszörülöm az eszemet, hogy a cserben hagyott bakfisok tiszteletére egy mindennél hódítóbb virágéneket csiholjak ki.

Ha sociologus volnék, feltétlenül feljegyzésre méltónak tartanám, hogy »azon női nemű egyedek, kik a férfit eddig a létért folytatott küzdelemben elnyomni igyekeztek — mondaná Szász Zoltán, a P. H. házi sociologusa—újabban a zenével, nagymérvű borfogyasztással és tánccal egybekötött .társas összejöveteleken is magukhoz ragadták a vezetést, mert az úgynevezett bálok rendezését is maguk teljesítik példátlan sikerrel, holott ezt ősidők óta a magasabb rendeltetésre hivatott hímek végezték«.

Nemzetgazdaságtani szempontból is- figyelmet érdemel a szombat esti pompás mulatság, mert Isten látja a lelkemet, hogy még egyetlen olyan bálról sem hallottam hosszú hetven esztendőmön keresztül, amelynek csupán a keresztényi emberszeretet lett volna a — pénztárnoka, holott világosan emlékszem, hogy ezelőtt egy smokingos úriember ült & pénztárnál és hivatalos komolysággal csörgette a begyült aranyokat, mikor észrevétlenül akartam besurrani a Terpsichore templomába. Lelkemre mondom, hogy csodás és végtelenül kellemes meglepetést éreztem, mikor a fehérruhás kisasszonyok’ elragadó ensemb- le-ját megpillantottam s mikor az éles nyelvű gardék mindenütt majomszigetről kezetek diskurál- ni, a hol csak megjelentem, szögre akasztottam kacagányomat, héttollu botomat és; egy ízléses puk- kedlivel táncba vezettem az első rózsabimbót. Még csak azt akarom megjegyezni, hogy a kapós kisasszonyokat mindig elkapkodták előlem fürge táncoskollegáim s csak a legnagyobb protekció révén lehetett egy olyan kisasszonyra szert tenni, akit a

táncosa egy két pillanatra jólelküen átengedetti — esetleg.

Az egész mulatságon’ különben, a legutolsó’ pillanatig (mikor már valamennyi kakas berekedt a >Tagwaché«-ban) fesztelen jókedv és pompás, együttérzés uralkodott, sőt még a szundikáló mamák is szívesen vették, ha egy-egy. rezes bu- zogányu ősz lovag complimentet csinált s térdig, hajolva esengett egy könnyű s édes keringő után..

Így történt, hogy bármennyire kerestem is, sehol sem tudtam találni olyan zugot, a hol a.felcsapódó szoknyák hullámos sora ne hajtotta volna arcomba a terem szálló porát, s a hol nyugodtam eldalolhattam volna, mig orrommal valami finom parfume kellemes illata dévajkodott, a kecses- francia romantika bü-bájos dalát : »0 revien tujours«.

Ezzel a kellemes akkorddal végződött a táncos mulatság, most pedig átadem a szót szeretett kollegámnak »a kis sakálnak«, akinek hosszas könyörgés után megengedtem, hogy a beszámolóm alá csúsztassa a megjelent toilettek bájos arcú viselőinek gazdag névsorát.

2>on X°r!osz.

%

* *

Mindenható, kegyes kollegám, jóvoltából a szürke hírrovat közömbös talajából ide plántálód- tam át, a virágos rétre, bájos asszonyok és uzsonnára hivó szép kisasszonyok rovatába. Egyben közhírré tétetik, hogy a kedves emlékű táncmulatságod a következő urleányok és úrasszonyok vettek részt: Berger Irénke, Berger Tercsiké, Démusz Erzsiké, Goldblatt Eliz, Gál Ilonka, Herman An-