Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)

1912-04-07 / 14. szám

1912. április 7. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE 3. oldal. de bekerített területük (erdő, gyümölcsös) van. Csak a felesketett mező-őr bir törvényszerű bi­zonyító képességgel. A felesketéshez szükséges bizonyítványt az elöljáróságnál kell kérni. Munkaterv szerint e hó folyamán közszem­lére teendő a föld és házbirtok után kivetett ál­talános jövedelmi pótadó kivetési lajstrom. Ha a közszemlére tétel közzé tétetik, a lajstromokat 8 nap alatt betekinthetjük. Az országgyűlési hépviselő választók név­jegyzéke április hó folyamán lesz kiigazítva az e célból kiküldött bizottságok által. A bizottság előre közzétett megjelenése alkalmával igényeink érvényesítése végett megjelenhetünk a bizottság előtt. Lóhere és lucerna magot, eredeti takarmányrépa- magot impregnálva is valamint Cslbehur, hámozott és hámozatlan baltaczin, nyúlszapuka, muhar, csillagfürt, továbbá minden e nü más mezőgazdasági és konyhakerti magot csakis elsőrendű cégnél, az egész vi­déken nagy elösmerésnek örvendő Polácsek Fülöp és Fia cégnél nyírbátori nagykereskedőnél szerezzünk be. Méhek világa. Április. Rovatvezető Dr. Glatter Béla a szatmárme- gyei méhészegyesület elnöke. Derült, napfényes időben már virágporos czombokkal térnek haza, apró munkásaink. Van ketten a parthoz értünk, hol a kikötött csolnak ide-oda himbálózott. A nő halvány volt, nekem csak a szivem vert hevesebben és az evezőt sem tudtam erősen átfogni, mikor egymás mellé ültünk a csolnakban Megindultunk a sziget sötét árnya fölé. Olyan sötét volt az az árnyék, hogy annál sötétebbet csak a szemünkből lehetett volna kiolvasni. Nem is igen néztünk egymásra, csak a vízben táncoló csillagokat bámultuk, egy megfordított részét an­nak a világnak, honnan menekülnünk kellett, mert társadalmi rend ellen szerettük egymást. A mig lassan a sziget felé eveztünk, a nő az ölembe dőlt és mélyen fel-felzokogott, mig hal­kan, teljes odaadással, szinte lázasan suttogta : — Tiéd vagyok most már örökre I — Csó­kolj meg és menjünk. Két ég között csókoltam az ajkát és men­tünk a sziget ormára, mert éppen a csolnakból emeltem ki szerelmesemet, mentünk szorosan át­ölelve egymást. A nő roskadozva bár, de határozott szán­dékkal tartott velem a sziget egy magaslatára. Ott volt egy pad, födve vén fák ágaitól, kö­rülvéve sokféle virágos, illatos bokorral : oda ül­tünk szerelmünk utolsó éjjelén. Körülöttünk nyoma sem volt élő lénynek, csaK a sziget közepéből hallatszott ki a mulatók zaja. Olyanok lehettek, kik kévéséit csalódtak ez életben, s akaratuk szerint szerethettek. nagy sürgés-forgás, vidám zsongás a méhesben. A melyik kas vagy kaptár népe vígan zsongva hordja szorgalmasan a vizet, a virágport, ott nincs semmi baj, az a család jó család. — A melyik azonban nem hord sem virágport sem vizet, ott valami baj van. — Az ilyen kast vagy kaptá­rai át kell vizsgálnunk, mert vagy anyátlan a csa­lád, vagy öreg, vagy hibás az anya, vagy kevés az élelem, esetleg nagyon legyengült a család. — Az anyátlan családnak tartalék anyát adunk az anyanevelőböl, ha van ilyen és csak akkor ha álanyaság még nincs ; ha pedig nincs tartalék a- nyánk, akkor egyesitjük valamely ébterős anyás családdal. — Az álanyás családot feloszlatjuk mert az ellen más segítség nincs. Az öreg vagy hibás anyát kidobjuk s fiatal termékeny anyát adunk az anyanevelőből, ha pedig nem volna, akkor ezt is egyesitjük valamely erősebb család­dal. — A hol élelemhiány van ott étetünk, a hol legyengült a család, azt egyesitjük, mert fősza­bálynak tartsuk, hogy gyenge családot ne tűr­jünk a méhesünkben. Alisztetést folytassuk, még sűrűbben mígnem nyílnak a virágok, ekkor úgy is ott hagyják a méhek a lisztet s inkább hordják a virágport. Az itatókban gondoskodjunk vízről; takarít­suk szorgalmasan a kaptárakat és kasokat, mert a viaszmoly, a szipoly az enyhe idő beáltával megkezdi alattomos munkáját, s ha nem tartjuk tisztán kaptárainkat és kasainkat, óriási károkat okozhat s könnybelábadt szemekkel nézhetjük fá­radságunk kárba veszését s reményeink korai rombadőlését. A tarfaléklépeket is legalább kéthe­tenként kénezzük, nehogy nagy fáradsággal ösz- szegyüjtött tőkénk egy-kettőre tönkre menjen. Most kell gondját viselni a családoknak, mert most erősödnek meg a favirágzás idején s A folyam habjai összecsaptak a sziget élén, mig közbe a fák gályái zúgtak valamit a költészet, az illúzió nyelvén, de mi már arra sem halgattunk. Összebújtunk a kis pádon és szívtuk egymás ajkát búcsúképpen utoljára, teljes szabadságban, s biztos tudatában a ránk következő örök álomnak. Egészen ránk borult az éjszaka. Ekkor va­lami sötétség lepte meg gondolkozásunkat, vala­mi megfoghatatlan rendetlenség bobitotta el szel­lemvilágunkat. Ez volt az a perez, mikor az il­lúzióból betegség lett, melynek rokona a halál. ölembe ragadtam szerelmesemet és végerő- feszitéssel a sziget ormára rohantam, mely szédí­tő magasságban meredezett a folyam habjai fölött. Egy utolsó szivszakasztó sóhajtással vetet­tük le magunkat a mélységben a gyorsan futó, egymásba rohanó habokba. & Egy halászkunyhóban nyitottam fel legelő­ször szememet: nagy szakgatást éreztem a tüdőm­ben, forróságot az agyamban, de semmi gondo­latom, semmi más érzésem ezenkívül nem volt. Az öreg halász lassanként aztán mindent elmondott, hogy késő estétől figyelemmel kisért bennünket a folyam túlsó partjáról, mert nem e- löször volt tanúja az ilyen bolondságnak — mint ő nevezte — és utolsó kiáltásunkra rögtön csol- nakba ült és még idejében megfogott mindket­tőnket. Azt mondta, hogy még akkor is átölelve tartottuk egymást. Első kérdésemre azt válaszolta a szép májusban, mikor minden virág nyílik, megerősödve, hatalmas népességgel várja a család az édes illatú akác nektárral teli virágát, hogy belőle magának is és gondos gazdájának is sok­sok zamatos akácmézet gyűjtsön. HÍREK. Hogy én fátíak téged, távolról sem sejted ........ Ir ta: Kellényi Micike. Úgy elnézem sokszor két hófehér kezed, Amint a lágy selymet gyorsan öltögeted. A pajkos napsugár a tűdre rálibben De lelked messze jár - vájjon mily vidéken ? És dalolsz is hozzá, mily szomorú dalod, Csupa könny, zokogás édes csengő hangod. Hogy én látlak téged, távolról sem sejted, 5 titokban a könnyed, hímzésedre ejted. Ahány öltést hímez két serény kis kezed, Szomorú dalodban, annyi sóhaj remeg S én csak nézlek-nézlek, elborul a lelkem, Csak sajnálni tudlak, én szegény gyermekem. hogy a nő, mihelyt eszméletre tért, bizonyságot szerezve az én állapotomról, elhagyta a kunyhót. * Együtt vacsoráztunk hárman. Középen ül, egy halvány, pár nap óta igen halvány asszony, balra egy tiszteletreméltó, vendégszerető ur, ki éppen most érkezett haza pár napi utazásából, jobbra pedig egy, az illúziók világától örökre megtört ifjú ; én magam. A társaság két tagja tud egy történetet, a harmadik még több történetet tudhat, csak azt az egyet nem, amit másik kettő tud. Az az ur éppen arról’ beszél, hogy nagy baj az ábrándozás és bolond dolog az illúzió. Perczet, órát lehet áldozni az illúziónak, de éle­tet nem. Mélyen elbolyongani sem jó fényes tarka birodalmában, különösen a szerelmeseknek nem, mert a szerelmes amúgy is mámoros, s ez a ket­tős részegség könnyen a mélységbe szédítheti. Hozzátette végül az illető: — Az illúziónak levegője a melancholia, a melancholia testvére a betegségnek, a betegség szomszédja a halálnak. Meghalni pedig idő előtt a szerelmeseknek is kár. . a társaság másik két tagja pedig utána gondolta, de még nagyobb kár -az öngyilkosságból élve kikerülni. Oda lett az illúzió ... de hova lett a szerelem ? Sérvkötöket, haskötőket, ferdülés elleni fűzőket mérték szerint készít: Blumberg József, keztjü-,kötszer- és füze gyára, betegápolási cikkek, orvosi műszerek nagy raktára. ^ Nyíregyháza, kath. paróchia épület. Külön próba terem! —. rs CD l-S CD P r—*­CB N <X 2L : Pz'

Next

/
Oldalképek
Tartalom