Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1911-09-21 / 38. szám

4. oldal. siratta, leányának elvesztése annyira hatott rá, hogy hétfőn felment házának padlására és fela­kasztotta magát. Mire észrevették már halott volt. Lopások. Weisz Ignácz nagyecsedi lakos bolthelyiségébe f. hó 15-én reggel virradóra be­törtek s az ajtó felfeszitése után 4 tucat zsebken­dőt és 2 korona készpénzt ismeretlen tettesek elloptak. Tóth Gyula nyircsaholyi lakos f. hó 16-án a Cservenyák József nyircsaholyi lakos záratlan szobájából 2 darab 10 koronás aranyat elemeit. Gáti András nyírcsászári lakos, kondásboj­tár szolgálat adó gazdájának a Fisch Lajosnak záros magtárát feltörte onnan 8 zsák búzát 165 korona értékben ellopott. Hodászon, a villám által sulytottak felse­gélyezésére Kál lay Szabolcs tb. főszolgabíró gyűj­tést indított, a gyűjtés eredménye 43 kor. 50 fill, volt, mely a szerencsétlenül jártak között arányo­san lett felosztva. Hodász község elöljárósága Kállay tb. főszolgabírónak nemes közreműködéséért e helyen is köszönetét fejezi ki. Nyírbátorban már a második lap, a „Nyír­bátori Hírek« is megjelent. Hogy két dudás mit csinál ott egy csárdában? Igazán nem tudjuk. Ezelőtt a másik is úgyszólván csak hirdetéseket hozott ! 1 1 Talán vetélkedés? mérkőzés? a lap nívójának emelésében ?! Sok igen sok előfizetőt kíván neki a papirgyáros. Állatok itatása vasúton. A kúria legutóbb elvihatározatként kimondotta, hogy az 1888 VII. törvénycikk végrehajtására vonatkozó 10,000.88. sz. földmivelésügyi miniszt. rend. 85. §-a szerint a vasút a szállításra átvett sertéseket minden 24 órában megitatni tartozik, ennek elmulasztása te­hát a vétkes gondatlanságot megállapítja, mely alól a forgalom nagysága, gyorsasága, vagy téve­dés nem mentesítheti. Ennek következményeiért a vasút teljes kártérítéssel tartozik, noha az áru át­vétetett. (Űzi. szab. 90 §-a.) Lóverseny Szatmáron. A Szatmármegyei Lóversenyegylet a szokott őszi versenyeit ez idén is megtartja. A versenyek határnapjául október elseje, vasárnap helyéül pedig Szatrnár-Németi van kitűzve. Hat verseny lesz. Ezek a következők: I. Mezőgazdák versenye. II. Af. kir. földmivelésügyi minisztérium dija. Sikverseny. 1300 K. 111. Szat­márnémeti szab. kir. város dija. Sikverseny 1600K. IV. Hölgyek dija. Vadászverseny. Adják Szatmár város és Szatmármegye úrnői. Tiszteletdij az első, második, harmadiknak és negyediknek, azonkívül a Szatmármegyei Lóverseny egylet által adott 200 K. az elsőnek, 100 K. a másodiknak és negye­diknek 50 K. \. Homorödi akadályverseny. 1800 K, adva a nagyméltóságu földmivelésügyi m. kir. miniszter által. Ebből 1000 K. a győztesnek, 400 K. a másodiknak, 250 K. a harmadiknak, 150 K. a negyediknek. VI. Gátverseny. 1400 K. 700 K. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE adva az Urlovasok Szövetkezete áltaí, 700 K. adva a Szatmármegyei Lóverseny egylet által. Ebből 800 K. a győztesnek, 300 K. a másodiknak, 200 K. a harmadiknak, ICO K. a negyediknek. A ne­vezési határidő szeptember ‘24. esti 8 óra. Neve­zések ifj. dr. Kölcsey Ferenc versenytitkárhoz Szat­már, Árpád-utca 29. sz. intézendők. Táviratilag történt nevezések legkésőbb a kimázsálásig irás- belileg megerősitendők. A II. és IV. sz. versenye­ken csak a Szatmárvármegyei Lóversenyegyleti ta­gok lovagolhatnak. A többi versenyeken csak Urlovasok és a Szatmárvármegyei Lóversenyegylet tagjai lovagolhatnak (kivéve az I. sz. versenyt.) Versenyintczőség: B. Kovács Jenő, Csaba Adorján, Cholnoky Imre, Domahidy Elemér, Kende Zsig- mond, Stögmeier Alajos, Vajay Károly. Az urlo­vasok szövetkezete részéről: Jeszenszky Elemér százados. Bíró: Kovács Jenő és Ujfalussy Lajos. Indító: Kállay Szabolcs. Mázsáló : Soltész Miklós. Titkár és pénztárnok: Ifj. dr. Kölcsey Ferenc. NYILT-TÉR. (E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerk.) Végszó Feldman (Földes) Jenőnek. Hogy állításának valódiságát saját maga cá­folja meg, kérdje meg Schreiber Sándor, Schrei­ber Lajos, Schreiber József, Borbáth Andor és Kálmán Károly urakat, kik igazolni fogják, hogy a jegyszedő hölgy a cirkuszban ö előttük mondot­ta magára mutatva „ az az ur nem fizetett, azt mondja, hogy szerkesztő“. Csodálkozom, hogy a levélbe be nem Íratta hogy mindég duplán fizetett, egy bajjal azt is megtehette volna. Továbbá bqlond ember az, aki az állását szégyellj, de különben is ha mindenki táblabiró lenne, akkor ki ugrálna a pudli körül. A mi pedig a monstre pert illeti, abban már első fokon fel lettem mentve, s az ügy fel­lebbezés alatt áll. S emlékezzék vissza, hogy a mi­kor a nevezett urat megyebizottsági taggá válasz­tották a magok lapja bántotta meg azzal, hogy qualifikációja az újságolvasásnál tovább nem terjed. Még csak annyit, hogy ni'kor többed magá­val ment cirkuszba, s Weisz Ernő ur váltott mind- anyioknak jegyet, köztük magának is, nem ment-e oda a pénztárhoz vissza váltani azzal, hogy maga szerkesztő, de, hogy vissza váltotta-e azt már nem tudom. Végre megjegyzem, hogy jelen nyílttéri köz­lemény kizárólag a Mátészalka és Vidéke főszer­kesztőjének beleegyezése folytán lett közölve. Becske Sándor. Szatmári Bank Részvénytársaság. SZATMÁR, Deáktér 6. (Saját ház.)------------------- Alap és tartalék tőke 1.800.000 korona. ------------------­Ig azgatóságunk elhatározta, hogy a törlesztóses jelzálog kölcsö- neit Mátészalka és vidékére is kiterjeszti. Intézetünk a legelőnyösebb teltételek mellett ad földbirtokra, házakra jelzálog kölcsönöket. Felvilágosítással szolgálunk mi Szatmáron, üzlethelyiségünkben és Mátészalkán, Dr Barta Ignác mátészalkai ügyvéd (lakik: Dr. Vida orvos házában.) _______________ 2.—? Sz erkesztői üzenetek. (Kéziratokat nem adunk vissza.) Kérdezősködő. Meg lehet győződve, hogy mi a ma­gunk részéről sem tartjuk helyesnek az ilyen természetű nyiltterezést, de kénytelenek voltunk a közzétételt megen­gedni, mert erre lapunk első számában mindenkivel szem­ben kötelezettséget vállaltunk. 1911. szeptember 21. 3768. 1911. tksz. Árverési hirdetményi kivonat. A mátészalki kir. járásbíróság közhírré teszi, hogy Cselenyák Ignác gebei lakos végrehajtató- nak Cseh Ferenc és neje gebei lakosok végre­hajtást szenvedők elleni 995 k. 74 fill, tőke s jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmárnémeti-i kir. törvényszék (mátészalkai kir. jbiróság) terüle­tén lévő Gebe község határában fekvő a gebei 554. sz. betétben'" a Cseh Ferenc és neje Gulyás Borbála tulajdonául felvett A 1. sor 425/2 hrszá- mu ingatlanra az árverést 407 kor. kikiáltási árban elrendelte és hogy a fenti ingatlanok a ki­kiáltási ár 2/3-ad részén alul eladatni nem fognak. Az ingatlanok árverésére határidőül Gebe községházához 1911. évi október hó 5. napjának d. e. 10 óráját tűzte ki. Árverezni szándékozók tartoznak az ingat­lanok becsárának 10 u/0-át készpénzben vagy az 1881. 60. t.-c 42. §-ában jelzett árfolyammal számított óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy annak a bíróság elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átadni, s amennyiben a vételár a becsárat meghaladná a bánatpénzt a vételár 10 ”/0-ára kiegészíteni. Mátészalkán, a kir. jbiróság tlkvi hivatala 1911, jul. 20. Deme, s. k. kir, jbiró. A kiadmány hiteléül Alberger, kir. tikvtő. Értesítés. A nagykállói m. kir. füldmives iskola igaz­gatósága a vezetése alatt álló intézetbe, a nagym. földmiv. minister ur ez évi aug. hó 12—78300— IX—1. sz. a, k. rendeletére, ez évi októb. hó 1- től csak saját gazdaságukban, vagy bérletükön gazdálkodó magyar honpolgárokat, vagy ezek fia­it veszi fel 6—6 havi kiképzésre. Miután a felvétel csak korlátolt számokba s a jelentkezés sorrendjében eszközölhető, ez utón hívjuk fel a tanfolyamon résztvenni szándékozókat, hogy az alant közölt okmányokkal felszerelve 1911. szeptember hó 25-ig tartó időközben személyesen jelentkezzenek az iskola igazgatójánál. Felvételi feltételek: a) Iskolai bizonyítvány, mely az irni-olvasni a négy alapművelettel való számolni tudást igazolja. Ha azonban a folyamodónak iskolai bizo­nyítványa nincsen, de jelzett ismereteit az igazga­tó előtt bizonyítani tudja, annak hiányában is fel­vehető. b) Születési bizonyítvány, mely legaláb a 17. betöltött évet igazolja. c) Községi és erkölcsi bizonyítvány, mely a tanfolyamra folyamodó, vagy szüleinek foglalko­zását és vagyoni állapotát tünteti ki. d) Orvosi bizonyítvány arról, hogy a belépni szándékozó erős, egészséges munkabíró testalkatú ragályos betegségben és szervi-hibában nem szen­ved, s hogy himlő ellen újra oltatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom