Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-05-11 / 19. szám
Társadalmi és közgazdasági hetilap. A „MÁTÉSZALKA JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETE“ HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Felelős szerkesztő: Főszerkesztő : Előfizetési ár: Weisz Zsigmond könyvnyomdája Mátészalkán. Dr. Vida Gyula Dr. Dienes Dezső Egész évre — — — — — — — — 4 Nyilt-tér sora 40 fillér. Szerkesztő: Negyed „ — — — — — — — —- 2 „ Hirdetési dijak előre fizetendők. Endredy József. Egyes szám ára 20 fillér. Gazdálkodási rendszerünk hibái. Gazdálkodóinknál általános a panasz, hogy kevés a jövedelem, nagy a kiadás. S ez indokolt is. Hiszen ha a termésből kiveszik a vetőmagot, kifizetik a béreseket, munkások diját, beszállítjuk az évi adót, alig marad valami. Ámde üres panaszszal nem igen javíthatunk a helyzeten. Eme nehéz helyzetet az teremtette, hogy gazdálkodásunk egyoldalú kellő trágyázás nélkül termelünk s igy a növények a tápanyagot a talajból teljesen kimerítik. Ez az oka aztán, hogy a talajt nem vagyunk képesek igavonó állatok hiányában kellőképen megmunkálni s a gyomok annyira elszaporodnak, hogy maholnap btiza helyett konkolyt, vadrepcét aratunk. Mert szántóföldjeink 60 százalékán kenyér terményt, 30 százalékán kapás-növényt és csak 8 százalékán termelünk takarmányt, a fenmaradó csekély terület pedig kereskedelmi, hüvelyes és egyéb növényekre van fenntartva. Nagyon természetes, hogy ilyen termelés mellett előbb-utóbb oda fogunk jutni, hogy földünk kimerül s az elvetett magot sem bírja majd visszaadni. S hogy ez nem puszta ijesztgetés, kitűnik abból, hogy olyan évben, mikor az időjárás kedvezőtlenebb, alig birunk valamit produkálni. A múlt évi gyenge átlagtermések mellett az uralkodó drága munkásviszonyok közepette a termelés alig fizette ki magát s ha még talán nem is fizetett rá a gazda, de haszna igen kevés maradt. De tegyünk egy kis számítást. Ha az elért termési eredményből levonjuk az a- dót, vetőmagot, a föld megmunkáltatás, aratás, cséplés stb. költségeit s leszámítjuk a föld értéke utáni kamatot, akkor igen szomorú eredményre jutunk. Már pedig az alföldi gazda a búzán kivül alig számíthat más jövedelemre. Némi bevétel számítható még a kukoricából, de azoknak száma már elenyésző csekély, akik dohányt termelnek, avagy árpa és zab termésből számbavehető bevételre számíthatnak. Állathizlalást a kisebb birtokosok a- lig űznek. S ha egyik-másik gazda megkísérli is a 'sertéshizlalást, a mostani vészes időben csak ráfizet a kísérletezésre. De nemcsak, hogy állathizlalásunk nincs, de még állattenyésztésünk is alig érdemel említést. Hiszen takarmányt alig termelünk s a mi réti széna terem, azon ugyan nem lehet kiterjedt állattenyésztést űzni. S mert állatokból nem pénzelhetünk s azt a kis jövedelmet, amit a búzából elérünk, az egész birtok után számítjuk, akkor az eredmény olyan szegényes, hogy örülhet az olyan gazda, aki hasonló körülmények között bírja fizetni a törlesztési részleteket s a jelzálog kölcsönök kamatait, mert a jövedelemből megélhetésre alig jut valami. Hogyan kénytelen tehát az ilyen gazda magán segíteni? Újabb adóságcsinálással, a mi pedig a terheket még inkább növeli s végre azt fogja eredményezni, hogy a kis gazda kénytelen földjétől megválni. Ha földjeink jövedelmét akarjuk emelni, a belterjes mivelésre mintegy észrevétlenül kell berendezkedni s az'állatállományt emelni. Ezt pedig erős akarattal meg lehet csinálni, ha magukra nézve kötelezőnek mondják ki, hogy néhány állatot nem adnak el külföldre s állatállományunkat any- nyira emeljük, hogy a nagyobb termelést biztositó trágyázásnak eleget tehessenek. Mig ezt nem tesszük, bármint erőlködjön is a kormány, vagy a közgazdász nem birják a husdrágaságot megszüntetni. A másik teendő, hogy a trágyázás legalább 8 évenként ismétlődjék. Ha van annyi állatunk, hogy a vetésforgónak takarmánytermését értékesíteni tudjuk, akkor nemcsak ebből, hanem a nagyobb meny- nyiségü gabonából is bő hasznunk lesz, mert a vetésforgó nagyobb átlagtermést szolgáltat. Vonjuk termelésünk körébe a hüvelyes vetemények termelését s bővítsük meg takarmánytermelésünket is. Ha a kétszeri termelést s cselédeknek természetben járó földilletményt eltörüljük s e helyett inkább kész terményt adunk, már erős lépés a belterjes mivelés felé. Az igy nyert területet aztán magunk használjuk ki. Ilyképen több állatot tarthatunk, bővebben trágyázhatjuk földünket, a mi által nemcsak a birtok törzsértékét emeljük, hanem jövedelmünket is szaporítjuk. Ez a jövedelem emelkedés aztán nem lesz időleges hanem állandó. Csakhogy a belterjes mivelést a magunk szorgalmával s termelésünk helyes arányosításával érhetjük el. Közigazgatás. E rovatunkat annak a szomorú de való ténynek szenteltük, hogy a r. kath. temető megtelt, s uj temető létesítéséről gondoskodás nem történt, vagy ha igen, úgy az eredményre nem vezettetett. Tény az, hogy a katholikus temetőben már úgyszólván talpalatnyi hely sincs. Még most csak ki lehet böngészni egy-egy helyet, de maholnap sajnos a katholikus hitvallású örök vándornak, nem lesz hely hol fejét örök nyugalomra hajtsa. Mint értesülünk az illetékes körök megtették a lépéseket az uj temető létesítése érdekében, a- zonban eredménytelenül, mert a hitközségnek nem áll módjában uj temetőt beszerezni, nem lévén hozzávaló pénze. Igen kiváncsiak vagyunk, hogy ez az állapot meddig húzódik, halasztódik. Ha tekintetbe vesszük, hogy nálunk szinte ősi szokás mindent a legutolsó pillanatig hagyni elintézetlenül, egyáltalán nem csodálkoznánk azon, ha a megoldásról csupán akkor kezdenének gondolkozni, amikor már helyet sem lehetne kapni e legszűkebb lakás részére. Igaz, hogy mégma ott nem állunk, de nem is vagyunk messze ettől. Felhívjuk azonban e tényre, illetékes hatóságaink figyelmét, annyival inkább, mert az esetben, ha az egyes hitközségek kellő anyagi erővel nem bírnak a községre háramlik a kötelezettség községi közös temető létesítésére. S ez is az egyedül helyes állapot bár éppen a rom. kath. és az
