Református Kollégium, Marosvásárhely, 1941
4 Nagyszerű tudását, mély műveltségét nem fitogtatta, hanem szinte tudatosan öltöztette gondolatait és mondanivalóit egyszerű, hétköznapi formába. Azt akarta, hogy mindenki megértse s bár „elitet“ akart nevelni, tudta, hogy ez az elit nemcsak a művelt osztályokból adódik. Nem igyekezett népszerűséget szerezni magának, de mindenkit, aki kezeügyébe került, jött légyen a magyarság bármely rétegéből, emberként kezelt, tanított és olyan lelkiismeretesen nevelt, mintha ezen az egyetlen és annak mivéfejlődésén múlnék a nemzet sorsa. Az embereknek sohasem a hibáit kereste, melyek miatt lerázhatná, vagy megvethetné őket, hanem az értéket kereste, bármily kicsinynek is Ígérkezett s azt próbálta fejleszteni, csiszolni és érvényesüléshez juttatni. Mozgékony és sokoldalú szelleme nemcsak a részletek iránt érdeklődött, hanem első sorban a műveltség egésze ragadta meg. S ebbe a tudományok, az irodalom és történelem mellett szervesen beletartozik a művészet világa is. „Gyermekkorom álma, ifjúságom vágyai a rajztanári pálya felé Vonzottak" — mondja valahol magáról — s valóban igazi nevelői személyiség lett. Mikor megjelent az osztályban és megállt az asztal mellett - magyarázatait mindig állva tartotta az osztálykönyvre támaszkodva — szavain átsugárzott az a lelkesedés, ami a tárgya iránt áthatotta. A művészetről nem úgy beszélt, mint egy tantárgyról, hanem — mint egy ügyről, amely az ő személyével, — egész életével legszorosabb összefüggésben áll. Egy-egy kérdésnél, névnél hosz- szasabban időzött, szerette megvilágítani annak, akiről beszélt az egész alakját, a hatásokat, a melyek alakították és hatottak reá. Egy nevezetes esemény, évforduló alkalmával, félre tette az akkor következő anyagot s rászánta az órát, hogy megemlékezzék az illető eseményről, vagy személyiségről. A rajzórákon, főleg a tehetségesebbekkel foglalkozott olyan szeretettel és olyan türelemmel, hogy még a kis gyermekek is csodálták s boldog volt, amiKor újabb falusi fiúcskával, vagy elhanyagolt külsejű polgár gyermekkel gyarapodott a művészi gárda. Valósággal, hetenként fedezett fel egy-egy újabb tehetséget s milyen büszke ma is mindannyíjukra. Méltán! Vida Árpád, Bordy András, Dabóczy Mihály és József, Mátyás András, Sipos László, Barcsay Jenő, Vásárhelyi Z. Emil, Andrássy Zoltán a legkiemelkedőbb tagjai ennek a gárdának. A világháborút követő évtizedben széles szakadékok keletkeztek egyrészt az egyes művészeti ágak, különféle művészeti irányok, másrészt pedig a népművészet és a közönség között. Ezt az áthidalhatatlannak látszó ellentétet is sikeresen egyenlíti ki felvilágosító és nevelő cikkeivel és beszédeivel. O az első, aki tudatosan tőre« szik arra, hogy városunkban széles körökben ébresszen érdeklődést a művé
