Református Kollégium, Marosvásárhely, 1939, 1940

so

A kolozsvári egyetem tanára is volt a költő és filozófus Szász Béla, aki mindössze 1865—1871-ig működött kollégiumunkban.

A kollégium történetét írta meg Koncz József nagyon sok irodalmi értekezés és cikk szerzője. Ugyancsak a kolozsvári egyetem magántanára lett később a történettudós dr. Dékáni Kálmán. Bedő- házi János meg országgyűlési képviselő volt s így tanáraink a legutóbbi időig minden irányban komoly tevékenységet fejtettek ki.

A magyar kultúrát csak sorvasztani akaró román uralom alatt a végsőkig feszített munkával küzdenek tanáraink a magyar művelődés terjesztéséért. A nagy Isten különös kegyelme, hogy többnek közülük megadatott a bajból kivezetett nép és iskola boldogabb jövőjét Józsué módjára megpillantani s újult erővel dolgozni a visszaszerzettek megtartásáért.

Bár a jelennek pártatlan megbirálása az utókor történészeire tartozik, e rövidre szabott ismertetésben is — úgy érzem —, meg kell emlékeznem az ízíg-véríg radikális intellektuel Paál Gusztávról, az ifjúság lelki életét szeretettel kutató Guszti bácsiról, aki a világháborút követő idők legkritikusabb pillanataiban állott az intézet élén, az irodalmat és irodalmi megmozdulásokat állandóan pártfogoló Trózner Lajosról, a teleki téka rajongó könyvtárosáról, Szent Péterről (ahogyan Cs. Szabó László nevezte), a művész lelkű Gulyás Károlyról, a 20 éves idegen uralom legtöbbet zaklatott, rengeteget dolgozó, az egyházi és társadalmi ügyeket nagyszerűen ismerő minta- igazgatóról, Nagy Endréről, a mindenhez vérbeli cserkészként értő és a pontosság megtestesítőjéről Spániel Vincéről, a komoly szaktudással rendelkező botanikusról, Nagy Ödönről, a szigorú, de elismerten nagyon jó latin tanárról, Szabó Józsefről, akinek igazgatósága alatt ütött a megváltás órája.

Hány nevet sorolhatnék még fel. azokét, akik maguk is úgy érezték és érzik, hogy rajtuk fordul meg az iskola élete és egész lelkűket adták annak szolgálatába. Tudták, hogy a magyar jövendőt szolgálják. Az önmagukat fenntartó és kormányzó erdélyi kollégiumok a nagy alapítók szellemének őrzői és a vagyon sáfárai valóban igyekeztek önmagukat kormányozni, de nem önmagukért. Élt tanáraiban az ősök szelleme, apáik talán a szellemi alapítók, a régi nagy tanárok utódai vagy rokonai, talán ugyanannak az iskolának alapítványain nőttek fel maguk is, a Bethlenek, Bolyaíak, Kún Ko- csárdok lelkének isteni szikrája gyújtotta bennük az önemésztő szeretet tűzét a magyar gyermek iránt, akit az apja olyan egyszerűen csak ott hagyott hagyomány szerint a kollégium udvarán, a kollégium anyai keblén. Ha visszatekintünk egy pillanatra a marosvásárhelyi vándor kollégium történetébe, a jelenkor szempontjából milyen