Református Kollégium, Marosvásárhely, 1939, 1940

43

ellenére is. Eközben az állami román tannyelvű iskolákat egymásután állították fel, s bár eleinte ezeknek egyáltalán nem volt tanulója, állandó zaklatással lassan, tervszerűen terelték át a felekezeti iskolákból a tanulókat ezekbe. A fenyegetések, pénzbüntetések és nyílt erőszakoskodások mind szerepet játszottak ebben az akcióban A székelyföldi megyék mind a „kultúr zóna“ területéhez tartoztak s így elárasztották őket a regáti román tanítók. A székely városokban a román iskolák és templomok hatalmas palotákká lettek. Városunk közepén hatalmas görög keleti katedrálist építettek zajos felkiáltójelnek, hogy bizonyítsa ország-világ előtt, de különösen a többi ódon, kisebb szabású hegyi templom tanuságtételével szemben azt, hogy városunk új eszme uralma alá került.

Mig a román iskolák tanítói és tanárai nagyszerű fizetést s vasúti, nyaraltatási stb., kedvezményeket kaptak, a felekezeti iskolák tanítói és tanárai könnyük és vérük hullásával, nyomorúságosán, minden fizetés nélkül, — saját gazdagabb bajtársaiktól gyakran lenézetve és megvetve, végvári katonákként harcoltak a magyar kultúráért. Nagy Károly püspök 1921-évi jelentésében mondja: „A magyarság soha elég elismeréssel nem fizethet azoknak a tanítóknak, akik ilyen fizetés mellett is becsületesen teljesítették kultúr munkájukat.“ Az anyagiaktól megfosztott tanárok életét a különböző nyelvi és szakvizsgákkal keserítették. Újabb szavakkal gazdagodott kisebbségi szótárunk : nyelvvizsga, a közkedvelt capacitate (véglegesitő) és a háború kitörése óta a koncsentrálás (összpontosítás). Anghelescu mindjárt első minisztersége alatt román nyelvvizsgára kötelezte a a világháborút járt, őszülő fejű, de magyar végzettségű tanárokat. Az első nyelvvizsgát második, sőt harmadik is követte. A vizsga bizottságok egyetemi tanár elnöke* szégyenkezve kérdezték a rémült véndiákokat, akik legtöbbször tekintélyre tettek szert szaktudásukkal az erőszak képviselői előtt.

Még ennél is szomorúbb volt a fiatal, bár román egyetemet végzett tanárok sorsa. Végleges tanítási engedélyüket az u. n. „capacitate” vizsgától tették függővé, amit három évenként rendeztek, E vizsga nélkül csak mint „ideiglenes helyettes“ tanárok nyertek alkalmazást, úgy az állam, mint az egyház évenként újra választotta őket, átélték így számtalanszor a bizonytalanság idegőrlő pillanatait s mert korpótlékban sem részesülhettek, szabad idejüket nyomorult fizetésük pótlására kellett felhasználniok. Ilyen életviszonyok között is mindent megtettek a capacitate vizsga eredményes letételére, pár esetben, főleg tornából és rajzból sikerült is, de az u. n. nemzeti tárgyakból lehetetlenség volt. Goga ezt becsületesen be is vallja 1938-ban kiadott rendeletében, amikor eltiltotta a kisebbségi ta-