Református Kollégium, Marosvásárhely, 1939, 1940

32

Széchenyi István lelke rémeivel viaskodva virraszt a vigasztalan éjfélben. Vádolja és tépi saját magát. Az a gondolata, hogy a a hazaszeretete oltári tűzével lángbaborított egy országot, hogy a betegen sínylődő édesanyának orvosság helvett mérget adott inni. Leroskad és összetörik ennek a szörnyű gondolatnak, ennek arázúhanó hegynek rettenetes súlya alatt. A trianoni katasztrófa után Teleki Pál népéért áldozta fel a procul megotiis nyugodt boldogságát, midőn pár év előtt kedvezőb körülmények között, kevésbbé rideg atmoszférában nyilt alkalom küzdeni a bujdosó magyar igazság legalább részben való érvényesítéséért. És most meghozta a legvégső áldozatot. Midőn végigküzdötte Buda ősi várfokán a magyar fájdalmak olajfák hegyén a magyar magánosság, elhagyatottság, tanácstalanság, reménytelenség vérveritékes éjszakáját. Nem volt hiábavaló, mert beszédeiben elhangzott tanításai —hiszen a politika szószékén sohasem politizált, hanem mindig csak tanított — így vérrel megpecsételtetvén, különleges nyomatékot nyernek, egyszerű kormányfői szavakból nemzeti dogmákká, magyar hitvallássá magasztosulnak.

Ha most elolvassuk legutolsó beszédét, amelyet halála előtt Szatmármegye közgyűlésén mondott el, lehetetlen nem éreznünk, hogy ezt már politikai végrendeletül szánta. A máskor oly száraz, dísztelen, hatásvadászást szándékosan kerülő professzoros szavai megtelítődtek meleg, borongó lírával. Tanuságtétel volt e beszéd : hitet

tett benne az alkotmányosság, a szabadság eszme és az ezer éves szentistváni gondolat szentháromsága mellett. Az ú. n. korszellemre vonatkozólag Kölcsey kesernyésen gúnyos klasszikus szavait idézte a nemzete egységét, belső erőinek gyarapodását, egyensúlyát, önmagában való bizalmát sürgette és kívánta. Még fülünkbe csengenek a szavak, amelyekből a T. Pálban reinkárnálódott ősi magyar nemzeti lélek szól hozzánk. A boldogság zálloga és alapja a szabadság, a szabadság záloga és alapja pedig a bátorság. Pár év előtt úgy tért vissza zűrzavaros közéletünkbe, mint szigorú tanító mester, nádpálcájával fenyegetőzött. De nem yoltak suhintásai, csak szelíd korholásai a nemzet számára. Nádpálcáját csak arra használta, hogy magyarázat közben mutogassa vele a magyar föld, a magyar múlt s magyar lélek rejtelmes vonalait.

Teleki tanár úr most meghívást kapott egy nagyon messzimesszi egyetemre. Ő elfogadta a meghívást, mert úgy vélte, hogy ezzel is használhat hazájának. Elfogalalta égi katedráját s mi látjuk óriásivá növekedni karcsú szellem alakját. Ott áll a dobogón sohasem hivalgó egyszerű magyar fekete ruhájában. Előtte függ egy hatalmas térkép, a Carte reuge, az örök Magyarország. Piros pontocskák, mintha vércseppek lennének, jelzik a magyar nép ezreit. Teleki tanár