Református Kollégium, Marosvásárhely, 1939, 1940

30

is. Eredményei messze túlnőttek a magyar kereteken, bár nem any- nyira önálló kutatásokban, mint inkább a földrajzi tudomány tárgykörének, módszertanának, kutatási eljárásának tökéletes tisztázásában nyilvánulnak meg. Legkifejezőbb tudományos egyéniségére a tájnak a kutatás központjába állítása volt, „Minden táj ezen a világon11 — mondja — egy egyéniség, térben és időben egyaránt, soha sehol ugyanilyen jelleggel, ugyanilyen szereppel vissza nem térő valami.

Szimbiózisban van a tájnak és népeiknek együttese. Tehát senki sem fog csodálkozni azon, hogy ennek a tájnak a politikai gondolata a Szentistváni állameszme, amelyik nem faji gondolat, hanem sok együttélő, bár különböző származású, nyelvű emberek, népelemek politikai egybefogásának gondolata. Ez tökéletesen következik a földrajzi és népi jellegek alakulásából, tehát mondhatom, hogy ezen a földön parancsszerü, — folytatja T. P. Legfontosabb feladatunk, hogy önmagunkban — a nemzet és magyarhazánk minden fiának öntudatában — helyre állítsuk a magunk nemzeti fogalmát, hogy ne vegyünk kölcsön idegen nemzet fogalmat, mint ahogy egyik nép se veszi kölcsön a másikét. Mi messziről jöttünk s itt tájat találtunk, amely élesen különbözik az óceánikus európai tájaktól és az egyetlen száraz táj Közép Európában. Miránk ez tehát különösen talál. A mi nemzet fogalmunk nem a nyelv nemzetfogalma, hanem a nemzettesté, azok együttesének fogalma, akik a nemzeti feladatot átérzik és vállalják — egészen mindegy, hogy milyen nyelveken. A magyar nemzeti politika eszme lényege a magyar összefogó erő, po litikai vezető tehetség, keleti egyensúlyérzék“ — fejezi be beszédét T P.

T. P. a föld és az ember viszonyának, az ember lakta föld életének tudományát művelhette, mert tudta mi a föld, m> az ember, mi az élet. Egész élete, életének sokoldalú gazdag tapasztalatai segítették abban, hogy tudós lehessen, tudománya pedig abban, hogy az életet, nemzete életét szolgálja. T. P. tudós volt, de nem tartozott azok közé. akiket egyetlen szűk kérdés tart fogva egy életen át, tekintete tágas mezőket járt be. Bebizonyította azt is, hog jól látja a részleteket, ha kell megtud pihenni egyetlen ponton is. Bámulatra méltó volt olvasottsága, de a holt betűnél többre becsülte az élet valóságát. Tisztán látta tudománya rendszerét, de ellensége volt a szőrszálhasogató rendszerezgetésnek. A valóságot a maga sokrétűségében fogta fel s másokat is arra nevelt, hogy ezt a fogalmaink merev fiókjait áttörő sokrétűséget megérezzék és megértsék.

Mint nevelő volt igazán nagy és önzetlen. Pihenés nélkül téko- zolt értékes gondolatainak szikra esője tanítványainak lelkében gyűlt lángra, hogy sokszor egy egész életen át világítson. A magyar jövő