Református Kollégium, Marosvásárhely, 1914

- 21

ho 'za az örvendetes bizonyosságát annak, hogy ő él. Az édes anya szive sem tekinthet nagyobb büszkeséggel imádott fiára, mint amilyen büszkeséggel alma materünk vallja magáénak őt, a megtestesült becsületességet, önzetlenséget, őt a hősök hősét. Csak az Isten kegyelméből való költő szava méltó arra, hogy Désy Zoltán fénylő nagyságát, szellemének gyémántszilárdságát, gondolkozásának fenköltségét, szive hősiességét dicsőítse és méltassa. Mi csak feltétlen tisztelettel tekinthetünk reá, mint egy gáncsnélküli hősre, ki az abszolút becsületesség vértjével vértezve lángpallosával sárkányok fajzatától, lelketlen kufároktól szabadítja meg a bűnök rabigájában sínylődő magyar társadalmat. Iránta való szeretetünkben, áldásos munkálkodásának ismeretében nem akarjuk és nem tudjuk elhinni, hogy elhagyta volna népét, nemzetét, és ha beigazolódnék a gyász- hir, akkor csak a nagy fejedelmet sirató krónikással sirathatjuk őt lelkünk sajgó fájdalmával panaszkodva: „Oh vajha remélhető volna valaha más! Oh vajha avagy ne született, avagy örökké éli volna 1“

És alma materünk nemcsak elvesztett vezetőjét, tanárát siratja, nemcsak az ő emléküket áldja kegyelettel, elévülhetetlen szeretettel, hanem volt tanítványait is, kik egykoron itt játszották el boldog gyermekkoruknak játékait, itt szövögették ábrándjaikat, itt álmodtak fényes jövőről, innen léptek ki az élet útjára annyi reménnyel, hittel és ebben a világháborúban a csaták mezején hősi halált haltak. Az ő emléküket is ápoljuk itt ezek között a megszentelt falak között és hirdetjük dicsőségüket neinzedékről-nemzedékre.Ésa folyton növekvő vész és vihar láttára aggódó szeretettel gondolunk azokra a barátainkra, tanárainkra és tanítványainkra, kik még élnek ugyan, de ezer veszély között.

*

* *

Ellenségeink egyre nagyobb számától egy pillanatra meg nem rettenve, készen a legnagyobb áldozatra is, semmitől sem félve és távol minden kétségbeeséstől viseljük a megpróbáltatások rettenetes terheit és csak ellenségeink galádságain, volt szövetségesünk rút árulásán megdöbbenve, kérdezzük, hogy ki okozta hát ezt a rémes háborút?

A becsületes ember nyugodt lelkiismeretével vallhatjuk Isten és ember előtt ünnepélyesen és határozottan, hogy sem szövetségeseink, sem mi nem kerestük és nem idéztük elő.

Iskoláinkban őszintén hirdettük Krisztus evangéliumát a világot átható szeretetről, növendékeink lelkét nem töltöttük el gyűlő