Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

— 196 —

ként harcolta végig gr. Teleki József életét; csak hogy fegyverei nem szablyák, dárdák és buzogányok, hanem takarékosság, lankadatlan munka, akadályokat nem ismerő, lelkiismeretes kötelességteljesités. Ha dicső ősei pajzszsal, karddal a harcmezőn küzdve vért és életet áldoztak nemzetségükért és hazájukért, úgy ő erényeivel, a szakadatlan munkával, a pedáns kötelességtelje- sitéssel a közgazdaság terén óriási szolgálatot tett nemzetségének és hazájának.

Bár fájdalommal és bánattal váltunk meg két kipróbált, hű munkásunktól, mégis megnyugodtunk Istennek bölcs, kifürkészhetetlen akaratán, vallván a költővel:

„Ha az ősz szelétől Lehullnak a lombok S a sirba belé dől Az elagott homlok,

Csupán csak A természet szavának,

Ős törvényeinek Hódola meg,

S az ember nem rémül, nem borzong“.

(Schiller: Die Br. v. Messina, III. felv. 4 j.)

De annál mélyebben megrendített mindnyájunkat egy ifjú, viruló életnek hirtelen, mondhatni váratlan kimúlása, Kiss Lajos, ifjú kartársunk, halála. „Mik e világon célok és remények, melyeket épit az ember, a por?“ Bizonyára sokszor fakadhatott fel szivéből ez a keserű kérdés, mikor csendes szobájában bánatos zárkózottságban ült, dolgozott és készült másnapi munkájára halálos sejtelmekkel.

A megboldogult nem tartozott a sors kegyeltjei közé. Kora ifjúságtól nélkülözés és lemondás volt az élete. A megélhetés súlyos gondjaival korán kellett megismerkednie, az éíetküzdelemben egyedül állván, csak bámulatos és tanulótársaitól is elismert munkaerejével, szorgalmával küzdhette fel magát. Ma is a fülembe csengenek szavai, melyekkel szokása ellenére feltárta küzdelmes életének bajait és most is látom a könnyet, mely szemébe csillogott, amint elhalt édes anyját emli-