Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

— 196 — ként harcolta végig gr. Teleki József életét; csak hogy fegyverei nem szablyák, dárdák és buzogányok, hanem takarékosság, lankadatlan munka, akadályokat nem is­merő, lelkiismeretes kötelességteljesités. Ha dicső ősei pajzszsal, karddal a harcmezőn küzdve vért és életet áldoztak nemzetségükért és hazájukért, úgy ő erényei­vel, a szakadatlan munkával, a pedáns kötelességtelje- sitéssel a közgazdaság terén óriási szolgálatot tett nem­zetségének és hazájának. Bár fájdalommal és bánattal váltunk meg két ki­próbált, hű munkásunktól, mégis megnyugodtunk Istennek bölcs, kifürkészhetetlen akaratán, vallván a költővel: „Ha az ősz szelétől Lehullnak a lombok S a sirba belé dől Az elagott homlok, Csupán csak A természet szavának, Ős törvényeinek Hódola meg, S az ember nem rémül, nem borzong“. (Schiller: Die Br. v. Messina, III. felv. 4 j.) De annál mélyebben megrendített mindnyájunkat egy ifjú, viruló életnek hirtelen, mondhatni váratlan ki­múlása, Kiss Lajos, ifjú kartársunk, halála. „Mik e világon célok és remények, melyeket épit az ember, a por?“ Bizonyára sokszor fakadhatott fel szivéből ez a keserű kérdés, mikor csendes szobájában bánatos zár­kózottságban ült, dolgozott és készült másnapi mun­kájára halálos sejtelmekkel. A megboldogult nem tartozott a sors kegyeltjei közé. Kora ifjúságtól nélkülözés és lemondás volt az élete. A megélhetés súlyos gondjaival korán kellett megismer­kednie, az éíetküzdelemben egyedül állván, csak bámu­latos és tanulótársaitól is elismert munkaerejével, szor­galmával küzdhette fel magát. Ma is a fülembe csen­genek szavai, melyekkel szokása ellenére feltárta küz­delmes életének bajait és most is látom a könnyet, mely szemébe csillogott, amint elhalt édes anyját emli-

Next

/
Oldalképek
Tartalom