Református Kollégium, Marosvásárhely, 1912

11

délzeten monumentális alkotások, melyek méreteikkel és művészi kivitelükkel a földszinten is tiszteletet és csodálatot keltenének.

Csigalépcsőkön a torony legfelső tornácára érve a 170 m. magasból sokáig gyönyörködtünk a pontnyi alakok nyüzsgésében s az eltörpült földi monumentálitások szemléletében. A délelőtt további folyamán a Brera múzeumot, azután a világ legnagyobb színpadával ékeskedő Scala színházat, Leonardo da Vinci „Utolsó vacsora“ és „Golgota" festményét tekintettük meg.

Délután a mi kisebb társaságunk, — két marosvásárhelyi, egy kézdivásárhelyi és egy nagyszebeni tanár, — a főúri kastélyba elhelyezett Alex. Mansoni felsőbb iskolát, a Cavour szobrát, s a technikai főiskola még mindig népes laboratóriumait tekintette meg a három udvaru oszlopcsar- nokos palotában, — mindenütt szívélyes fogadtatásban és kalauzolásban részesítve az ott talált felügyelőktől és asszis- tensektől. Innen a történelmi múzeumnak berendezett Sforza kastélyhoz mentünk, útba ejtve a Garibaldi lovasszobrát és a díszes békekaput. A régi várkastély nyílegyenes utaktól szeldelt parkjában, az évszázados platánok árnyékában kellemes pihenőt tartottunk a meleg nap fáradalmai után a vacsora idejéig.

Kedden, 9-én reggel 6 óra körül robogott ki vonatunk a milánói állomásról északi irányba a gyönyörű alpesi tájak felé. Aronanál értük el a kékvizü Lago Maggioret. Itt a vonatról átszállottunk a Sempione fedélzetére, ahonnan a másfél órás vizi útban Olaszország legszebb vidékét volt alkalmunk áttekinteni. Lelkesedésüuk a kedves benyomás hatása alatt a magyar himnusz eléneklésére ragadta a társaságot. Elhaladva az Izola Bella és Izola Superióra mellett Baveno- nál majdnem fájó érzéssel szálltunk vissza a szárazra, hogy útunkat a szimploni gyorsvonattal tovább folytassuk. Ettől kezdve az egymást érő alagutak és terászok során keresztül szédületes sebességgel haladtunk a hóval fedett ma-