Református Kollégium, Marosvásárhely, 1911
— XI — Mindenki azt hitte, hogy az ő része a sok között nem fog számítani és vizet töltött bele a bor helyett. Mindenkinek meg volt a joga, hogy így gondolkozzék, de mindenkinek kellett szégyenkeznie is. Legyen minden kollégista büszke arra, hogy ő kollégista, de büszkesége nyilvánuljon meg elsősorban abban, hogy megőrzi, megóvja a diákság becsületét, tisztességét. Megváltoztak az idők; a kollégistának is támadtak versenytársai. Ma több intézet ifjúságával kell versenyeznie az elismerés pálmájáért. Vájjon a tunya, rest, műveletlen és féktelenkedő ifjúság tüzheti-e majd ezt a pálmát zászlójára, vagy a szorgalmas, igyekvő, szegény és jómaga- viseletű ? Bizony mindnyájunk célja fenséges, mindnyájunk feladata nehéz, mindnyájunk munkája fárasztó és a mindennapi élet bajai, gondjai, kisértései, hívságai sokszor elhomályosítják tekintetünket, eltompítják elménket és megbénítják izmainkat. Ilyenkor aztán szükségünk van egy kiapadhatatlan erőforrásra, melyből az örök élet vize fakad. És ez az erőforrás a jó Isten a maga végtelen kegyelmével. Emeljük fel hát lelkünket, szivünket ő hozzá és kérjük, hogy áldjon meg minket sok testi, lelki erővel, hogy viselhessünk gondot a nyájra, melynek pásztoraiul elhivattunk; áldjon meg mindnyájunkat az ő bölcsességével, kegyelmével, világosságával, erejével; legyen ő igaz örömeinknek szerzője, oka és forrása, nehézségeinkben, harcainkban a belső és külső ellenséggel szemben a mi kardunk és pajzsunk. De mielőtt befejezném szavaimat, igaz, őszinte örömmel köszöntöm Szabó József aat, mint intézetünk új rendes tanárát. Rendes tanárrá való kinevezése egy fáradságos, küzdelmes munkának, lelkiismeretes kötelességteljesítésnek a jól megérdemelt jutalma. Munkaerejével, rátermettségével számottevő tényező lesz almamaterünk életében. Adja a jó Isten, hogy keserű küzdelmeinek édes gyümölcsét sokáig élvezhesse. Ezzel az 1911 — 12-ik iskolai évet megnyitom.
