Református Kollégium, Marosvásárhely, 1910
XXXVIII — Napjainkban mindenfelől a kozmopolitizmus tengere fenyeget elöntéssel. Kinek szíve ne reszketne meg ennek láttára, ki ne döbbenne meg arra a gondolatra, hogy a mindent elragadó áramlat közt a haza és a kultúra készül elveszni. Ily korszakban elsőrendű kötelesség a nemzeti eszme, a nemzeti jelleg és típus fentartásáról gondoskodni. Ez a főgimnázium — büszkén mondhatjuk el, — minden időben híven teljesítette kötelességét. E nagy napon felhívjuk, hogy a jövendőben is hasonlóan járjon el s hisszük, hogy minden időben a várakozásnak megfelelően híven fogja betölteni nagy hivatását. És itt első sorban a méltóságos Elöljáróságra és a mélyen tisztelt Tanár urakra vár nemes feladat, kiken leginkább fordul meg a fiatalság helyes irányú vezetése. Segítse a jó Isten mindnyájukat, hogy ez intézet növendékeit igaz. vallásos emberekké, derék honpolgárokká neveljék a magyar nemzet s az emberiség szolgálatára. Gondolják meg, hogy magyar hazánknak férfiakra van szüksége. Férfiakra, a kik hisznek Istenben és az igazságot, melyet megismertek, soha meg nem tagadják. Most midőn Önagyméltóságától megkaptam a megbízást ez igazán szép ünnepre, lelkemet elragadta a visszaem lékezés. Lelki szemeim előtt elvonulnak gyermekkorom emlékei. Ott látom a rámmosolygó édes atya képét. Hallom a jó akaratú figyelmeztető szót. Érzem a szerető anya szavának melegét. Majd képzeletem tovább int. Megreszkettet a búcsú érzete és itt találom magam e megszentelt hajlék falai közt, mint egy nagy család egyenlő jogú, egyenlő kötelezettségű tagját. Mily élénken dereng elmémben áldott emlékű tanáraim képe, akiknek Isten után egyedül köszönhetem ifjúságom derűs, napfényes részét és azt a megnyugvást, a melyet sikerült megtalálnom a kötelességteljesítésben. Több évtizedet meghaladó időnek tanúsága jogosít fel
