Református Kollégium, Marosvásárhely, 1908
— 13 — külső és belső viszonyok tekintetében teljesen azonos feltétel alatt állanának. Talán az ekviditáns parallel körökön az ellen- lábi pontok felelnének meg legjobban e követelésnek 12 óra időbeli külömbséggel, de ezek is csak akkor, ha a Földnek a külső tényezők közé sorozható keringésétől és más kisebb rendű mozgásaitól eltekintünk. Kétségtelen, hogy az az ok, mely az élők világában Dalton Hooker, Edw. Forbes és a többi kutatók tapasztalata szerint oly szembe tűnő módon kifejezésre jut a fajok és nemek földrajzi eloszlásában, a homoiozói ővek kialakulásában1 — befolyással kell hogy legyen a természettani kísérletek és megfigyelések eredményeire is. G. B. Guglielmini, Benzenberg vagy Airy kísérletei bizonyosan más eredményeket adtak volna, ha azokat különböző karakterű helyeken végzik. Hell Miksa és Lalande 1769-iki, a Vénus átvonulására vonatkozó észleleteinek eltérését is részben talán a helyi tényezők különböző voltára lehetne visszavezetni. Az egyenlitő alatt a Föld egész tömege a szemlélő alatt áll, két oldalról symmetrikusan oszlik el. Nagyobb szélességek alatt a tengelylyel parallel sík alá eső tömegrész lefelé, centrikus irányban, axialisan, a felette levő gömbszelet tömege visszatartólag és oldaliagosan, laterálisán hat a tömegvonzás tüneményeinkre. A tengelyt magába foglaló metszősíkra nézve pedig a sarkpontoknál a Földtömeg összes vonzása a laterálisba megy át mindkét félteke részéről. A tömeg e két iránybeli hatásának viszonya tehát a szélességi fokok szerint változik. Véleményem szerint éppen ez a laterális vonzás okozza a nagy magasságból lebocsátott testek — itt nálunk — déli irányú eltérését, amelyet Reich freibergi kísérletei nyomán Gauss a levegő ellenállásával, Oersted 1846-ban elektromos hatásokkal igyekeztek megmagyarázni.2 Az észlelési helyeknek a földgömb felületén 1 E. Reclus : A Föld. * Heller Á. A Physika története a XIX. században 11. köt.
