Református Kollégium, Marosvásárhely, 1907

26

nem visszük bele összes erőnket, tudásunkat és tehetségeinket e küzdelembe, törpeség, szégyen és elsekélyesedés jut osztályrészünkül. A mely nemzetek korán felismerték a munkának értékét és a szellemi tőkét szerencsés kapcsolatba tudták hozni az anyagival, s belátták, hogy az anyagi és szellemi élet folyton fokozódó követelményei csak amazoknak egymást támogató, egymást kölcsönösen kiegészitő törekvési- ben nyerhetnek kielégítést; azok fejlődtek és haladtak első fokon az anyagi jólétben s azok vívták ki maguk részére a nagy és hatalmas nevezetet. Békés kezek szorgalmas munkájára, s a szellemi élet fokozódó tevékenységére van tehát szükség, hogy folyton előbbre haladhassunk s a dicsőség fényében tündökölhessünk.

Többször hallottátok már, nemes tanuló ifjúság ajkaimról e helyről is a munka dicséretét. S ha most ismételten visszatérek e thémára, teszem azt azon szilárd meggyőződésből, hogy a buzditás a jóra sohase fölösleges; de teszem másfelől azon tapasztalatból kifolyólag is, hogy bizony számosán vannak tiközülletek még olyanok, akik a kor hivó szózatát nem értették meg, vagy ha megértették is, nem veszik elég komolyan s az élethivatás nemes céljait szívesen feláldozzák a semmittevés gyümölcstelen örömeinek. S hogy ezen állításom igazságát indokolhassam, csak egy pillantást kell vessek a lefolyt tanévben kifejtett munkásságtok eredményére. Mert ha ezen eredmény az elégséges és elégtelen közötti számarányt tekintve valamivel kedvezőbb is a múlt tanévinél, de az elégségesek nagy száma viszonyítva a jók és jelesekhez arról tanúskodik, hogy sokan nem komoly elhatározással, nem magáért a tudásért, hanem csak egy boldogító elégségesért tanultak. Ilyen eredmény, ilyen munkásság mellett tehát korántsem tartom fölöslegesnek az ismételt figyelmeztetést, sem a buzdítást. Nem tartom fölöslegesnek egyfelől azok részére, kik gimnáziumi tanulmányaikat itt folytatni szándékoznak, mert hasonló eredmények már az eltes-