Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905
18 mély ethicismusa, Sokrates tana és Plátó ideális túl- nanja is rég áttörte volt, mély keresztyén ethikai tartalommal bővült. És ezt nagyon kell hangsúlyoznom. Többen pogánynak mondják Schillert, de csak azok, kik betűt olvasnak, a lényeg megértésére azonban nem törekednek. Schiller elveinek kerete, mint symbolum többnyire pogány, de tartalma mindig keresztyén-ethikai. Hiszen nevelési elmélete is in ultima analysi ugyanaz, a mi a Krisztusé: az embernek, mint érzéki lénynek, lelki újjászületése, vagyis az érzéki fokról az erkölcsi álláspontra való emelkedése. Schiller szerint is az az ember tökéletes, kinek akarata és kötelessége teljes hármoniába olvad, ki a jót nem külső érdekből, hanem belső szükségszerűségből cselekszi. Ugyan ezt követeli Jézus is a vallás-erkölcsi jellemtől. Schiller szerint az erkölcsi magaslatra úgy emel- kedhetik az egyes, hogyha a művészetben elmerül. Mert a művészetben érvényesül az örök szép és jó. A szép ihleti meg az embernek jobb énjét, ez tanítja őt szere- tetre, nemes lelkesedésre; ez vezeti az eszmények honába. Ezért nevezi Schiller a művészetet az isteni tökély visszfényének. Eme tökélynek elérésére buzdít Jézus Krisztus. És ha Schiller szerint az érzéki embernek a művészetben való elmerülés által, a szép és jónak hatása alatt kell lelkileg megtisztulnia, hogy szép lélek, — tökéletes emberré váljék, úgy Jézus Krisztus arra tanít, hogy az Atyában éljünk, szivünket tisztán, osztatlanul emeljük hozzá, mert csak abban él az Atya, a ki ő benne él; és csak az lehet vallás-erkölcsi jellem, ki Isten országának szerves tagja. Látjuk tehát, hogy Jézus vallás-erkölcsi jelleme és Schiller szép lelke, tökéletes embere teljesen fedik egymást. Mindenik már itt e földön erkölcsileg szabad, mindenik megnyeri küzdelmeinek jutalmát. A vallás-
