Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905

10

Majd küzdelmeire, szenvedéseire hivatkozván, férfias, határozottsággal követeli a végzettől jól megérdemelt jutalmát. És a végzet, a láthatatlan Géniusz igy szól hozzá :

„Pályádnak, ember, nyilik két virága,

Útjában a bölcs megtalálja:

Egyik az élvezet, a más remény.

Szakits, de modj le párjok egyikérül;

Válaszd az élvei, hogyha nincs hited:

— Mig a világ, ez a tan el nem évül —

S ki hinni tud, mondjon le az élvrül.

Történelem Iát végítéletet.

Te im, reméltél, és jutalmad ez lett;

Hitedbe’ volt számodra a malaszt.“

^Váró Ferencz fordítása.)

Eddig az emberi társadalom félszeg, fonák rendjében kereste minden bajnak és boldogtalanságnak okát, de most belátta, hogy magában az ember lényében rejlik az ellenmondások és csalódások csirája, de a tiszta boldogságnak elérése, a lelki újjászületés is csak az embertől függ. Ebből a meggyőződéséből indul ki férfi korának világnézlete, melylyel életében a csendes fejlődés, — lelki tisztulás — és a megtérésnek korszaka kezdődik. — Az erkölcsi megújhodás szükségének érzetében ő is kérdezi a Philippi-beli tömlöcztartóval „mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek“ (Apcs. 16, 30); az ő szivéből is kitör a lelki megújhodást áhítozó pünkösdi seregnek kiáltása „Mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak?! (Apcs. 2,37.) Kérdéseire megtalálja a feleletet a szeretetben és komoly munkában.

A kételyek és tévelygések bilincseiből ugyanis barátjának anyja, Wolzogen asszony, szabadította ki, a midőn bauerbachi birtokára hosszabb tartózkodásra meghívta. A falusi élet csendjében, anyai barátnőjének szeretetteljes hatása alatt magába szállt. Lényének viharos hűl-